Népszava, 1911. október (39. évfolyam, 233–258. sz.)
1911-10-29 / 257. szám
1911 október 28. NÉPSZAVA arra a következtetésre jutunk, hogy Aulik erőszaknak esett áldozatul, csak azért, mert egy bizonyos osztályra nézve veszedelmes az, hogy ő szabadon járjon-keljen. Bezárták az élőhalottak közé, hogy5 maga is azzá váljon és így könnyű szerrel megszabaduljanak tőle azok, akikre nézve nagy veszedelem lehet az, ha egy pap szabadon gondolkodik. A pap ügyének kell még folytatásának lennie ... phol Petőfit kidobták. A Petőfi Társaság a kerepesi temetőben vasárnap délelőtt ünnepet tart: néhai Petőfi Sándor családjához tartozók sírjait kiásta, a csontokat összehordta és a csontok fölé emléket emelt kőből és bronzból és ezt most adta át a halhatatlanságnak. Nem vagyok a Jetőfi Társaság tagja, Petőfi Sándor se volt, de azért kíváncsi publikumnak én is oda tolakodom. A fekete ruhát szerencsére kiváltotta a szomszédom és igy eleget tehettem a Tekintetes Társaság kikötésének, hogy az ünnepélyen Ferenc József-ruhában kell megjelenni. A Társaság kitűnőségei már érkeztek automobilon, gummikerekűn, amikor a temető kapujánál egy foltos köpönyegű, szürke gallérú embert lökdösnek kifelé a temetőőrök. Az ember fokásával fenyegeti őket. Megnézem az embert. Az angyalát, hiszen ez Petőfi Sándor! Ne nézd, hogy került ide. Már a rendőr is jön, jó lesz elkotródni, mert könnyen az őrszobára vihetik. Odamentem. — Hát Sándor bátyám, hogy és mint? — Sétálni akartam a temetőben, de kituszkoltak ezek a vademberek. Mifélék ezek? Kardjuk, uniformisuk van. Mifélék ezek? — Kardos csőszök. Hátha még a vásárcsarnoki altisztek díszuniformisát látná bátyám ! — No, de hát itt még sétálni se szabad ? — Nem, mert Petőfi-ünnepély van. Sándor bátyám családját temetik. — De hát oda csak é® iselmehetokra ! — Ilyen ruhában nem.- A Ferenc—Józszefkabát kötelező. Van ilyen rokkja? Mérgesen nézek rám. — Gyere innen, öcsém. Menjünk inkább valami sarki vendéglőbe. Leültünk. Elmondtam, hogy nagy megtiszteltetés érte a családját, mert a temetésre főherceg is küldött koszorút. József főherceg Kistapolcsányból. A költő nevetett. — Habsburg az én famíliám temetésén! Hej, öcsém, de nagyon megváltozott a világi Emlékszele még arra a versemre, amelyik ugy végződött, hogy — — Akassza meg a beszédjét, bátyám. A főherceg tábornok. — No megmondtam én a tábornokoknak is. Emlékszel ? Tábornok úr, én nem tartom magam Nagy embernek, de akkorácska csak Vagyok, hogy oly parányok, aminő ön Levett kalappal szóljanak velem. — Már mindegy, ezt a koszorút egy valóságos gróf, egy mágnás teszi le a bátyám famíliája sírjára. — Mágnás?! Eszembe jut a mágnásokhoz irt versem, amiben szó van a nyakviszketésről. — Sőt maga a főrendiház is, amit Rákosi Jenő képvisel. — Nem ismerem ezt az urat, a főrendekről irtam valamit. Ezt ni. Ezer évig hiztak rajtunk az urak. Most rajtuk a mi kutyáink bízzanak! Vasvillára velők, aztán szemétre, Ott egyék a kutyák őket ebédre! — Már mindegy, bátyám, de hát ott lesz a munkapárt is, a mostani kormánypárt. — Hallottam róla. Deák Ferenc káromkodott szörnyen és szent valamit Hédervárynak, de szégyenlem átadni. Ezekkel az urakkal én nem tudnék egy sirnál megállni. Ezeknek én régen irtam valamit: Ha majd a bőség kosarából .Mindenki egyaránt vehet, Ha majd a jognak asztalánál Mind egyaránt foglal helyet, Ha majd a szellem napvilága Ragyog minden ház ablakán, Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, Mert itt van már a Kánaán! — Még most sem értik. De vigasztalódjék bátyám, ott lesz a Kossuth-párt koszorúja is. — Kossuth-párté?! No, hallottátok volna, hogy mit mondott Kossuth Lajos. Hasonló ahhoz, amit az úristen elkeseredésében mondott, amikor rossz fiúkat látott, hogy bánom, hogy embert teremtettem! — Vigasztalódjék, bátyám, a hercegprímás is, a püspökök is küldenek koszorút. — A papok, nekem?! No már ezt nem érdemelte a famíliám, mert tudod. ... Hiába. Ahol pap emel szót, Ott az igazság megfeszíttetik, Az igazság szörnyethal ott. A pap Minden szavára Egy ördög áll elé. — Már pedig ez igy van. Aztán a Petőfi Társaság is. — Hát ezek kicsodák ? Az ördög hallott róluk. Azt tudom, hogy én sohsem tartoztam közibük. De hát a nép nem küldött? A nép, amelynek megjövendöltem: Ne féljetek, szegény jó emberek, Jön rátok is még boldogabb idő. Ha mult s jelen nem a tiétek is Tiétek lesz a végtelen jövő. — Bizony azokat ilyen uri ünnepségre nem hivják. De itt az én császárkabátom, menjen el benne, bátyám. Illik, hogy a famíliája temetésén, ha szellemben nem is, de Ferenc József-kabátban ott legyen. — Mikor kezdődik az a cerimónia? — Abban a percben, amelyikben a főherceg képviselője megérkezik. Püff! — Sándor bátyám olyat ütött a fokossal az asztalra, hogy én — fölébredtem. , A nyakszirtmerevedán ellen harcol az orvostudomány. Berlinből most azt jelentik, hogy Flexner, a Rockefeller-intézet igazgatója, megtalálta a nyakszirtmerevedés szérumát. Mint maga közli, a szerelmit a bőr alá kell fecskendezni, biztosan hat. — A honvédelmi miniszter úr éa a méreg. Hazai Samu honvédelmi miniszter úr megint mérget vehet rá, hogy a katonaságnál nincs brutalitás, csak fegyelem, hogy a tettleges inzultus, a kutyának sem való bánásmód csak a kaszárnyák rémmeséi közé tartozik. De mielőtt bevenné a mérget a honvédelmi miniszter úr, olvassa el, tudja meg, hogy például Nagyváradon a magyar vezényszóval megáldott honvédhuszároknál hogyan megy az újonckiképzés. Iskolákat végzett, de önkéntességre nem jogosult Keresztes Kálmán nevű fiatalember vonult be egy év előtt a nagyváradi honvédhuszárokhoz. Jó családi, rokonsági összeköttetései vannak, de hát most angyalbőrbe bujtatott komisz katona, aki első évét rettenetes kínszenvedések között töltötte és amikor belelépett a második évbe, nem birta tovább a kínzásokat, fegyvert fogott önmaga ellen. A kórházi ágyon panaszolja, hogy szolgálattevő őrmestere, Wolf József, bevonulása óta mindig kegyetlenül bánt vele. Alig mart elhét, hogy kutyakorbáccsal meg ne verte volna, de erről mindeddig nem mert még rokonainak sem szólni; azt remélte, hogy majd csak megjavul helyzete. De nem javult, bár a századirodában is használták. Szabad óráiban ide rendelte be a századparancsnoka. Pénteken hajnalban ott készült egyet-mást rendbehozni. A többi katona ilyenkor reggeli gyakorlatait végzi. Alig töltött Keresztes pár percet az irodában,midőn berohant Wolf és kutyakorbáccsal kergette ki a többi legények közé. Holott ha az irodai munkájával kora reggel el nem készül, azután már nincs az módjában. Ez utolsó eset keserítette el a szerencsétlen fiatalembert annyira, hogy szolgálati fegyveréhez rohant hirtelen elhatározással, hogy véget vet életének. A fiú rosszul lőtt, a golyó a karját lőtte keresztül. Most a kórházban fekszik és ha fölépül, alkalmasint megint összetalálkozik Wolf őrmester úr kutyakorbácsával. Hát ne vegyen mérget a honvédelmi miniszter úr arra, hogy a kaszárnyákban nincs brutalitás. — Kovaldékat terheli a felelősség! A Szövetség utcai munkástragédiák színhelyén kisértetek járnak: kiégett szemű, összetört tagú, pörkölt testű páriák, akik az életüket kérik számon éjszakánkint Kovaldéktól. A halottak nem tudnak pihenni a sírban, hazajárnak és kisértenek a büntető törvényszék folyosóján is, megzörgetik az ajtókat, belepislantanak az elintézetlen aktákba, megcibálják a paragrafusok fülét, hogy mi lesz hát, a mi életünkért nem felel senki, a mi Kovaldunk szent és sérthetetlen ? A kísértetek addig sóhajtoztak a gyár, a törvényszék folyosóin, hogy végre mégis történik valami: tetemrehívás a Szövetség utcában a nyáron történt benzinrobbanás összesült áldozataiért, akiknek halálakor még a leglustább közvélemény is fölháborodva toporzékolt, hogy ez már mégis disznóság, ezek a Kovaldék nem egyenként, hanem tömegszámra gyilkolnak: meg kell büntetni őket. Akik ismerték az eljáró hatóságok erélyességét Kovaldékkal szemben, azok mosolyogtak. Ültek már Kovaldék máskor is, többet is, mégse görbült meg a hajuk szála. Parancsolt már a hatóság Kovaldékra így is, úgy is, mégse fogadtak szót. Kovaldék befolyásos emberek, akiknek lelkiismeretén nem foghat a munkásvér, akik keztyüben dolgoznak és akármihez érnek, a kezük tiszta marad. A sírból följáró kísértetek ezért nyögtek, nyugtalankodtak éjszakánként mindaddig, amíg fölvirradtunk arra a napra, amelyen hire száguld, hogy Kovaldék kezén munkásvért találtak, hogy Kovaldékat bűnösöknek mondják a törvényszék hivatalos szakértői, akik legjobb meggyőződésük szerint vallják, hogy a Szövetség utcában „a Kováss-féle vegyészeti gyárban előfordult tüzesetet (robbanást) és az ezzel járó szerencsétlenséget nem az eldobott égő szivarka, hanem az elektromos vezetéktől tüzet fogott (fölrobbant) elfolyó benzin okoztaA szakértők ezt a véleményt nem hebehurgyán, hanem szemlék, vizsgálatok, megfigyelések alapján mondták ki a legnagyobb megfontoltsággal, jelentvén egyúttal azt is, hogy annak a katasztrófának, amely a nyáron négy munkást megölt, egyenesen a Kowaldcég az okozója, a Kovald-cég bűnös könynyelműsége, vétkes gondatlansága, amikért ezt a céget a vádlottak padjára kell ültetni. A szakértői vélemény után nincs más hátra, mint Kovaldékat :leszámolásra, tetemre hívni. A sírból hazajáró kísértetek egyelőre pihenhetnek: talán akad paragrafus, amelyikbe még azok lába is megbotolhatik, akik eddig biztos táncot lejtettek a büntető paragrafusok körül anélkül, hogy csak egyszer is letottyantak volna a vádlottak padjára egy kis pihenőre. — Árva vármegye árváiról írt cikkünknek az a részét, hogy Árvában a nép nem ismeri a kenyeret, az „Árvamegyei Hírlap” cáfolni igyekszik Azt mondja, hogy azért a nép ott is csak eszik kenyeret. Ezzel szemben tudósítónk kijelenti, hogy nevezett lap állítása legföljebb csak az alsókubini járás egy kis részére vonatkozik. A megye felső két járásában, a trsztenaiban és a námeszi tóiban bizony sajnos, nem ismerik a kenyeret. És ezt tudósítónk a saját tapasztalatai alapján állíthatja. — Vihar a fővárosban. Szombaton délután négy óra tájban nagy sötétség borult a fővárosra. Beborult az ég, sötét felhők takarták el a menyboltot és a sötétség nyomában olyan vihar támadt, hogy az emberek ijedten menekültek az utcákról. Aztán villámlás és dörgés következett és nagy eső járt a nyomában. Itt írjuk meg, hogy szombaton délelőtt Hamburgban is nagy viharvolt, amely a kikötőben nagy károkat okozott, ötnegyedóráig városszerte óriási sötétség volt, az utcákon is meg kellett gyújtani a lámpákat. Tréfából öccsére fogta apja vadászfegyverét Nagyszalontán Kovács József tíz éves fia. A fegyver hirtelen elsült és a lövedék a hét éves Lászlót találta, aki azonnal meghalt. József félelmében elmenekült és még nem sikerült megtalálni. A Szabadgondolkodás Magyarországi Egyesülete vasárnap Kassán, a Bacsányi-körben előadást rendez a természettudományos gondolkozásról. Előadó dr. Fülöp Zsigmond. IB