Népszava, 1911. november (39. évfolyam, 259–284. sz.)

1911-11-01 / 259. szám

» Legyen harc a parlamentben, harc a végsőig ! Legyen, mert Tisza István akarja. Ez a bizonyítha­tóan beteg idegzetű junker, amióta politikai pályán kódorog, semmi közhasznú pozitív alkotást nem kezdeményezett, elő nem mozdított, mindig csak a féktelen rombo­lás szenvedélye hajtotta őt. És az agráriu­sok nagy része követi őt esztelen vállalko­zásaiban, mert ő benne látja az agrárius érdekek legkonokabb, legelszántabb védel­mezőjét. Most, úgy látszik, a kormánypárt­ban a Tisza-csoport kerekedett fölül, vagyis a választójogellenes csoport és a kormány legközelebbi politikáját alighanem Tisza István fogja dirigálni. Ez tűnik ki abból a tényből, hogy a kormány kedden hadat üzent a békének. Az ellenzék hajlandó volt a békére, kész volt az obstrukciót beszüntetni nagyon is elfogadható feltételekkel. A kormány most mégis azt h­atja a félhivatalosaiban, hogy az ellenzékkel „minden további tárgyalás megszakíttatik", mert az eddigi tárgyalások alapján nem lát elég biztosítékot arra, hogy a békés kibontakozás sikerülhessen. Ez nyílt, brutális hadüzenet, amely nem­csak a harcoló ellenzéknek szól, hanem a jogfosztott népnek is. Mert hiszen a mos­tani parlamenti harcnak legfőbb célja: a választójogi reform biztosítása; aki tehát ezt megakadályozza, az hadat üzen a jog­fosztott millióknak is. Volt-e a kormánynak igaz oka az egyez­kedési tárgyalások megszakítására ? Az ese­mények tárgyilagos szemlélője megállapít­hatja, hogy nem volt. A harc akörül tört ki, hogy a kormány megszegte programmját, amelyben nyíltan kötelezte magát a vá­lasztójogi reform minél előbb való meg­alkotására, de nem jelentette be nyíltan az óriási új hadügyi terheket és a véderő­reformot. Ezzel szemben a harcoló ellen­zék — a Justh Gyula elnöklete alatt álló 48-as párt — a kormányprogramos meg­tartását követelte, vagyis azt, hogy a kor­mány alkossa meg mindenekelőtt a vá­lasztójogi reformot, a véderőreform dol­gában pedig döntsön a népparlament. A kormány ezt a követelést annál köny­nyebben teljesíthette volna, mert pro­grammja szerint a riasztójogi reformot úgyis meg akarja csinálni és mert — saját állítása meg az osztrák parlament példája szerint — a véderőreform úgy sem sürgős. A kormány azonban nem teljesíti ezt a jogos és igazságos követelést; és­pedig azért nem, mert a véderőreform keresztül­vitelére van többsége és akarata, de a be­csületes választójogi reformra vagy a többsége, vagy az akarata hiányzik, vagy mind a kettő. De ahelyett, hogy ezt nyíltan bevallaná és a konzekvenciákat levonná, ürügyet keres, amely mögé elbújhassék. Az ürügy az, hogy az ellenzéki pártok nem tudnak egy közös kibontakozási alap­ban megállapodni. Azonban ez az ürügy teljesen értéktelen. Mert a véderőreformra vonatkozó követelések tárgyában alig van eltérés az ellenzéki pártok között, a vá­lasztójogi reform dolgában pedig az utóbbi időben olyan jelentékeny közeledés történt a Justh-féle álláspont felé, hogy a megegye­zésnek már alig volt komoly akadálya. De ép­pen ezért kellett hirtelen és komoly ok nél­kül a béketárgyalásokat lefújni! Ugyanis Tiszáék előbb izolálni akarták a Justh­pártot, el akarták tőle szakítani a többi ellenzéket. Mikor ezzel a kísérlettel kudar­cot vallottak, abban reménykedtek, hogy a tárgyalások folyamán a Justh-párt össze fog veszni a Kossuth-párttal. Ez sem követ­kezett be, sőt ellenkezőleg: a két párt a választójog kérdésében „veszedelmesen" közeledett egymáshoz. Ennek a megaka­dályozására való ez a mai hadüzenet. Tiszáék Berzeviczyt, aki eddig türelmesen és tapintatosan intézte a tárgyalásokat, egyszerűen oldalba rúgták és nagyban ké­szülnek az „erélyes" föllépésre. Hogy milyen formába akarják Tiszáék az erőszakot öltöztetni, az egyelőre nem fontos. Kilökik-e Berzeviczyt az elnöki székből, hogy Tisza üljön a helyébe; pár­huzamos üléseket tartanak-e ; a házszabá­lyok „szigorúbb kezelését" vagy megvál­toztatását óhajtják-e: ezek mind részlet­kérdések. A fő az, hogy valamilyen formá­ban „harcolni" akarnak, harcolni a véd­erőreform keresztülerőszakolásáért és a választójogi reform leszorításáért. Ez­zel szemben pedig az ellenzék csak azt teheti, hogy tudomásul veszi a hadüzene­tet, elfogadja a harcot bármely formában és küzd a Véderőreform megbuktatásáért meg a demokratikus választójogért minden alkalmas eszközzel, az a harc élet-halál harc lesz nem személyek között, hanem a régi és az új Magyarország, a reakció és a haladás között. Mindenki világosan látja, hogy a demo­kratikus választójog hosszú időre meg­bukott, ha most keresztülmegy a véderő­reform a választójogi reform előtt. És a választójoggal együtt bukik minden demo­kratikus törekvés, minden szociális reform és az ország gazdasági függetlenségének még a reménye is. Ezért a munkásság a maga részéről teljes elszántsággal készül a harcra, amelyet a parlamenten belül folyó ellenzéki küzdelem sikere érdekében a parlamenten kívül kell megvívnia. A kor­mány hadüzenetére tehát mi azt válaszol­juk, hogy mi is ott leszünk. A választójog elsikkasztását nem tűrjük és aki arra vál­lalkozik, annak számolnia kell a munkás­ság végsőig menő ellentállásával is. 1 XXXIX. évfolyam. Budapest, 1911 november 1. szerda. 259. szám. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre 24.— kor. I negyed évre 3.— kor. fél évre 12.— kor.­­ egy hóra 2.— kor. A „SZOCIALIZMUS"-sal együtt havonta 40 fillérrel több EGYES SZÁM ÁRA 8 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VI., CON­TI-UTCA 4. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VIII., CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon-számok 82-61 és 130—21.) Munkások | Elvtársak / A szocialista nemzetközi iroda felhívá­sára a legközelebbi napokban a szocialista munkásság Európaszerte tiltakozó gyűlése­ket és tüntetéseket rendez a háborúskodás népgyilkos pusztí­tásai ellen. Magyarország öntudatos munkássága többszörös kötelességet teljesít, amidőn a nemzetközi tüntetésben részt vesz. Az egész kulturvilágot átfogó nemzetközi munkás­szolidaritásból folyó kötelességünkön kívül, nekünk e tiltakozásban annál inkább részt kell venni, mert e tüntetéssel is harcolni akarunk a magyar kormány néppusztító militarista javaslatai ellen! Ezért folyó évi november hó 12-én a fővárosban és az ország nagyobb váro­saiban tiltakozó népgyűléseket tartunk. A budapesti népgyűlésen — amelyet a Tattersallban tartunk a nemzetközi iroda küldötte is jelen lesz. Kérjük az összes párt- és szakmai sza­badszervezetek vezetőségeit az egész ország­ban, hogy a november 12-iki országos tüntetés érdekében azonnal kezdjék meg a legnagyobb szabású előkészítő munkát és az agitációt. Testvéri üdvözlettel a magyarországi szociáldemokrata párt. Lapunk mai száma 20 oldal. A budapesti lakásínség számokban. A fővárosi statisztikai hivatal aligazga­tója, dr. Pikler I. Gyula, a „Városi Szemle" októberi számában folytatja a folyó évi ja­nuár 1-én történt lakásszámlálás főbb ered­ményeinek közlését. Pikler adataiból, ame­lyekre még vissza fogunk térni, közöljük a következőket: A laksürüségi számítások fő eredménye sze­rint átlag elég sok: 2­60 egyén esik egy-egy szobára. De úgy városrészenkint, mint lakás­nagyságonkint nagy különbségek mutatkoz­nak. Kerületenkint az átlagos szobakénti lak­sürüség a következőképp alakul: IV. kerület, 1­70, II. ker. 2­05, V. ker. 2­15, I. ker. 216, VI. ker. 254, VII. ker. 2­71, VIII. ker. 2­89, IX. ker. 2­97, III. ker. 325, X. ker. 30. A sor­rend majdnem teljesen azonos a kerületeknek a halálozás nagysága szerint alakuló sorrend­jével. Még nagyobbak a különbségek a bel- és kültelek szerinti elemzésnél. Legjobban áll­nak : az V. kerületnek a Lipót­ körúton belüli része (szobánként átlag 1­52), azután a IV. kerület (170), a VIII. kerület a Körúton be­

Next