Népszava, 1911. november (39. évfolyam, 259–284. sz.)
1911-11-14 / 270. szám
XXXIX. évfolyam. Budapest, 1911 november 14. kedd. 270. szám. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: 4 egy évre....... 24.— kor. I negyed évre kb. fél évre 12.— kor. egy hóre 2.— kor. A ,,SZOCIALIZMUS"-sal együtt havonta 40 fillérrel több EGYES SZÁK ÁRA 8 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VXXX., CONTI-UTCA 4. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VI., CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon-számok 82-61 és 130—21.) Kik a béke barátai? Hetek óta gyilkolja egymást két ország katonasága túl a Földközi-tengeren, Afrika naptól perzselt földjén. Fiatal, életerős férfiak ezrei esnek áldozatul az embertelen harcnak; asszonyok, gyermekek és aggastyánok tömegeit is halomra öldösi a legmodernebb gyilkoló szerszámokkal fölszerelt „keresztény" kultúra. És a polgári társadalomnak egyetlen szerve sincs, amely útjába állana ennek a rettentő tömeggyilkolásnak. Azonban ami most Tripoliszban folyik, az csak ártatlan incselkedés ahhoz a veszedelemhez képest, amely pár hét előtt fenyegette az egész „kultur"-világot. Afrikai foglalások miatt majdnem háborúba keveredett egymással két legelsőrendű katonai hatalom: Németországi és Franciaország. H Ha ezek között tört volna ki a háború, akkor olyan eseménynek lettünk volna a tanúi, aminőt aligha látott még a világ. Az orosz-japán háború szörnyűségei elhomályosultak volna a német-francia háború mellett, mert ez lett volna az igazi „modern" háború, itt léptek volna igazán alkalmazásba a modern technika összes vívmányai, amelyeket a kapitalista állam a szentesített rablás és a tökéletességig fejlesztett tömeggyilkolás szolgálatába állított. És a polgári társadalomnak egyetlen tényezője sincs, amely leverte vagy le akarta volna fogni a háborúőrületet. Maguk a közvetlenül érdekelt német és francia polgári osztályok egyes rétegei csak abban különböztek egymástól, hogy míg az egyik hangosan uszított a háborúra, addig a másik csak csöndesen óhajtotta a háborút, a harmadik meg — mint valami természetes és el nem kerülhető dolgot — tétlenül várta. Csupán csak a két ország munkásosztálya volt az a tényező, amely nyíltan, határozottan tiltakozott a háború ellen, amely egymásnak a határon át testvérkezet nyújtva, szolidárisan szembefordult a háborúcsináló kapitalistákkal. És az osztálytudatos, szervezett munkásság állásfoglalásának igen nagy része van abban, hogy Marokkó miatt nem folyt el a vére néhány százezer német és francia katonának, nem pusztult el néhány száz- vagy ezermilliónyi érték. Most pedig, hogy Afrikában olasz katonák gyilkolják a törököket és törökök az olaszokat, most megint csak a munkásság emeli föl tiltakozó szavát az emberiségnek, a huszadik századnak eme botránya ellen. A nemzetközi szocialista iroda kezdésére az egész világ szocialistái megmozdultak és tiltakozó gyűléseket tartanak, amelyeken a kultúrát, az emberiességet vérbefullasztó háborút megbélyegzik és az általános béke mellett tüntetnek. A francia, német, belga, lengyel, magyar és angol munkások meg a többi nemzetbeliek ugyanazokkal az érvekkel, ugyanazzal a lelkesedéssel és határozottsággal kiáltják oda vétójukat a világ hatalmasainak, a tömeggyilkolás szervezőinek. Bármelyik nemzethez tartozzunk, minden különbség nélkül egyet akarunk ebben a nagy kérdésben is. Tudjuk és valljuk, hogy a háború és béke kérdését is csak a proletárság nemzetközi öntudatossága, szervezettsége, szolidaritása viheti közelebb a megoldáshoz és hogy a végleges megoldás, a háború teljes kiküszöbölése csak a kapitalista rendszer bukásával következhetik be. Ezt az elvet fejezte ki vasárnap a magyar proletárság is több mint húsz népgyűlésen. Mint a nemzetközi szociáldemokráciának egyik tagja, a magyar szociáldemokrácia is méltóképpen vett részt abban a nagy nemzetközi tüntetésben, amely a barbárság ellen és az igazi emberi kultúra mellett folyik. De hol vannak most a polgári társadalom béke-„apostolai" ? Hol vannak a zengőhangú Apponyiak és a többi békeprédikátorok ? Ha őszinte az ő béke-apostolkodásuk, miért nem hallatják ilyenkor a szavukat? Miért nem használják föl Európaszerte a parlamenti befolyásukat a háború ellen?... Ne keressük ezeket a derék békeférfiakat és ne kívánjuk hallani a szavukat. El vannak ők foglalva a katonai létszámok emelésével, a militarizmus céljait szolgáló állami költségvetések megszavazásával, új ágyúk , és hadihajók költségeinek nagylelkű megajánlásával. Nincs ezen mit csodálkozni. Az uralkodó osztályok érdeke a háborút követeli és nem a békét. Új területeket akarnak hódítani a kapitalista kizsákmányolás céljaira; hadiszerek gyártásával akarják gyümölcsözőbbé tenni tőkéjüket; zsíros szállításokat akarnak végezni a hadsereg számára; és — ami rájuk nézve nem a legutolsó dolog — a haza védelme címén óriási hadseregeket tarthatnak fönn a „belső ellenség", a kizsákmányolt proletárság fékentartására, a maguk kiváltságos helyzetének védelmére. Ezzel szemben a munkásosztálynak semmi érdeke sincs a háborúban. A munkásság a háborúban csak veszíthet, mindent veszíthet, de semmit sem nyerhet. Proletárok tízezrei és százezrei vesztik el életüket vagy épségüket egy-egy hadjáratban, de fényes rang, előléptetés, nagy fizetés nekik nem jut, mint a polgári osztály fiainak. A gyámoltalanul maradt proletárszülők, özvegyek és árvák legföljebb csak silány alamizsnát kapnak a kapitalista államtól, amely vérpadra hurcolta legdrágább kincsüket, támaszukat, föntartójukat. A háborúkat követő gazdasági válságot a kapitalisták könnyedén kiheverik — egy részük, amely erre spekulált, még nagy hasznot is húz belőle, — de a munkásosztályra az ilyen válság kimondhatatlan nyomorúságot zudít. Nyilvánvaló tehát, hogy az uralkodó osztályok nem akarhatják komolyan a háború megszüntetését, ellenben a munkásosztálynak minden érdeke a háború ellen és a béke mellett szól. Tehát a munkásosztály pártja — a szociáldemokrata párt és egyedül csak ez a párt — a béke, az emberiesség, a kultúra pártja. Az evangélium békeelvei, ama híres „krisztusi" tanítások, mindmáig hazugságok maradtak és hazugságok fognak maradni mindaddig, míg a szociáldemokrácia győzelemre nem jut. A békéért, a háború ellen tartott gyűlésekről itt következnek a tudósításaink. stopunk mai száma 20 oldal. Budapesten az Építőmunkások Otthonában tartották meg a tiltakozó népgyűlést. Az egybehívók részéről Schwartz Richárd elvtárs üdvözölte a nagyterem minden zugát megtöltő hallgatóságot. Ajánlatára elnöknek Buchinger Manót, jegyzőnek Révész Mihályt választották meg. Buchinger Manó elnök magyar, majd német nyelven a következő beszéddel nyitotta meg a nagygyűlést: — Összegyűltünk azért, hogy fölemeljük tiltakozó szavunkat az ellen a szörnyű barbárság ellen, amivel most a kultúrát és a nép érdekeit megtámadták. Összejöttünk azért, hogy tiltakozzunk minden háborús hecc ellen, a népgyilkosság ellen, amit a kultúra és a haladás ellenségei intéznek. A háború ellen való ezt a tiltakozást ezen a napon, ezekben az órákban nemcsak itt, Budapesten tartjuk. Alig van város a művelt világon, ahol a proletárság ne tiltakoznék most a háborús szörnyűségek ellen. Boszniai elvtársaink gyűlését a hatóság betiltotta. (Gyalázat !) A gyűlés fejezze ki a tiltakozását ez ellen az eljárás ellen. (Zajos helyeslés.) Üdvözöljük a mai gyűlésünkön a nemzetközi iroda küldöttjét, dr. Bauer Otto elvtársat (Zajos Éljentés Hoch-kiáltások.) Amikor őt melegen üdvözlöm, átadom neki a szót. (Éljenzés.) Bauer Ottó elvtárs beszéde: Elvtársak. Sajnálom, hogy nem szólhatok önökhöz anyanyelvükön. Nem tudok magyarul beszélni, de azt hiszem, azért megértjük majd egymást A mai napon egyedül Berlinben tizenkét tiltakozó gyűlést tartanak. Valamennyi gyűlésen a nemzetközi szocialista iroda képviselői fognak beszélni és ugyanebben az órában fölemelik tiltakozó szavukat a háború borzalmasságai ellen. Mindenütt tiltakozik majd a proletariátus a háború ellen. Önöknek itt Magyarországon elég dolguk van a Tiszákkal meg az Andrássyakkal és most a háború ellen is föl kell emelniük tiltakozó szavukat. Kénytelenek vagyunk most ezzel a dologgal is behatóan foglalkozni. Esztendőről-esztendőre közelebbről fenyeget bennünket a háború réme, amely fölött azelőtt csak nevettünk. Ha azelőtt a háborúkról beszéltünk,