Népszava, 1912. január (40. évfolyam, 1–26. sz.)

1912-01-02 / 1. szám

IL. évfolyam. Budapest, 1812 Január 2. kedd. 1. szám. m­V/k AZ ELŐFIZETÉS ÁR­A; eziv évre 24.— kor.­­ negyed évre «.— kor. fél évre »2.— kor. 1 egy hóra 8.— kor. 4 „SZOCZAIJZXLUB"-nal együtt havonta 40 fillérrel több EGYES SZÁM ÁRA 8 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: Vm., CONTI-UTCA 4. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: Vm., CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon-számok 82—61 és 130—21.) Új harcok előtt. Siralmasan sivár és tartalmatlan beszéd­ben válaszolt a miniszterelnök a munka­párt küldöttségének újévi üdvözletére. A magyar politikai élet vezető férfiai sohasem kényeztették el annyira az országot, hogy az újévi megnyilatkozásokat bizonyos ma­gasabb mértékkel mérje, de azért bizonyos, hogy Khuenéhez hasonló locsogás még nem hangzott el ebben az országban. A nemzeti munkapárt küldöttségét Plósz Sándor vezette a miniszterelnök elé. Az üdvözlő beszéd eleje a 67-es közjogi alap egyedül üdvözítő hatásával foglalkozik. A nemzeti munkapárt Khuen bölcs vezetésé­vel ezen az alapon akarja az ország érde­keit diadalra segíteni. Az üdvözlő beszéd ezután a véderőjavaslatokkal foglalkozik, amelyeket „hazánk védelmére" a munka­párt már csak azért is meg akar szavazni, mert nem viseli el azt a „rettenetes felelős­séget,amellyel az ország sorsának kockáz­tatása jár. Plósz ezután rátért arra, hogy a nemzeti munkapárt „az igazi fölvilágosodottság és szabadság" szellemében akar működni. A kormánypárt „a munka jegyében született", tehát dolgozni akar. Az ország is „békét akar és munkát vár" megválasztott kép­viselőitől, a legfontosabb teendő tehát „a parlament munkaképességének helyreállí­tása." Ha ez megtörtént, a véderőjavasla­tok megszavazása, végül még több fontos kérdés elintézése és ezek között a választó­jog reformja, a közigazgatási reform meg­alkotása vár a munkapártra. Khuen szajkómódra ismételte, hogy igenis a 67-es közjogi alap vezet a boldog­sághoz, hogy a munkapárt a parlament munkaképességének biztosítását akarja, mert a „munka jegyében született", hogy a párt a véderőjavaslatok megszavazását is akarja, hogy a pártot „a szabad gondol­kodás és az igazi szabadelvűség" egyesíti ésa többi, ésa többi. Egyetlen szó sincs azonban ebben az új­esztendei fecsegésben arról, hogy a munka­párt mit tervez a jövőre, milyen eszközök­kel akarja a parlament munkaképességét helyreállítani, milyen eszközökkel akarja a véderőjavaslatok sorsát „biztosítani" ? Szinte természetes ezek után, hogy Khuen beszédében egyetlen szó sincs a választójog reformjáról. A miniszterelnök ismert ra­vaszságával elkerülte mindazt, ami a par­lamenti harcokat fölidézte és úgy be­szélt, mintha most már a munkapárt szénája teljesen rendben volna, illetőleg mintha a véderőjavaslatok sorsa most már biztosítva volna. Ezzel a hitvány taktikával lehet csak ar­ról beszélni, hogy a parlamenti meddőség ideje hasznos volt, mert a munkapárt megnyerte ezalatt a „nemzet szimpátiát". Ezt bizonyítja „a törvényhatóságok állás­foglalása", amelyek elítélték az ellenzék mozgalmát és kitartásra „bátorították" Khuent és társait. Khuen újévi beszéde tudatos és szemér­metlen meghamisítása a politikai események­nek. A horvát granicsár derűs nyugalom­mal elhallgatja, hogy a nép milliói osztat­lan egyértelműséggel elítélik a nép kiuzso­rázásával­­járó véderőjavaslatokat és az általános, egyenlő és titkos választójog megvalósítását jelölik meg a parlament leg­első teendőjének. A törvényhatóságok viri­lista és a korlátolt választójoggal meg­választott befolyásolható és megvehető kép­viselőit „a nemzet többségének" föltüntetni, több az arcátlanságnál. A miniszterelnök hallgatott a választó­jogról, de annál többet fecsegett erről a kérdésről a nemzet nagy hontalanja, a Kossuth nevet aprópénzre beváltó Kossuth Ferenc. A nagy árva szépen kikendőzve, rózsásra kimázolt arccal fogadta a párt küldöttségét. Gál Sándor a Kossuth-párt egyik reakciós oszlopa üdvözölte a vezért és az Orage jelszavaival m­ocskolódott az általános választójogra. A Kossuth név örököse fölhasználta a kínálkozó alkalmat és a kormány, vala­mint grófi barátainak­­ támogatására hasz­nálta föl az esztendő első napját. A kor­mány ellen folyó küzdelemről beszélt, de a Szabó József meghalt. írta Halmár Simon. A csengetyű szava élesen hasított a reggeli ködbe. A papot vezették valahová. Elől sietett égő lámpával egy asszony. Utána ment lesütött szí­mmel, alázatosan, összekulcsolt kézz­el, karingben a pap, mellén egy kis aranyhímzésű zacskóban legszentsé­gesebb oltári szentség és szentelt olaj. Hátul vidám minisztráns fia; egyik kezében a pap kalapja és botja, amivel jókedvűen nagyokat toppantott a fagyos göröngyökön,másik kezében a csengetyű, amelynek átható csengése messzi­ről figyelmeztette a járókelőket, hogy ott isten egy szüllött fiának, Jézus Krisztusnak legszen­tebb testét viszik valahová. A jámbor parasztok iy alázatosan borultak térdre a szentség előtt, amerre vitték az utca során. A kis kapuk kinyíltak s kivácsi asz­szonynép dugta ki rajtok a fejét: ki készül a máivilágra ? Az istentelen Szabó Józsefékhez mentek. Végét járja a hitetlen. Tetőt bontottak a nyá­ron — mert Szabó Józsi­f ács volt — hirtelen zápor kerekedett, be kellett rakni deszkával a padlást, hogy be ne ázzék. Szabó megizzadt, ruháján átvert az eső, lappangó tüdőbaja he­vesen kitört és most, négy hónap múltával, ott fekszik a halálos ágyon kimerülve, össze­törve, tehetetlenül. Az orvosi tudomány csődöt is mondott. Gleichenberg, Merán, Nizza, pár hónapi kényelmes jólét és pihenés segített volna. Szabó József azonban kényte­len volt megelégedni egy putrival, amit évi harminchat koronáért bérelt Macahunkán, egy urasági faluban, a földesúrtól. Nyáron szívta a port, ősszel a mocsárgázas levegőt, télen pedig, mióta az ágyat őrzi, nem inen merték szellőztetni a szobát, hogy ki ne men­jen a meleg, mert apróságok is vannak a háznál. Szabó József tehát barátságot kötött a halállal. A felesége nem akart olyan könnyen meg­nyugodni a világ során. Mi lesz vele az ura nélkül­? Négy apró gyerek a nyakán. Egyik nagyobb darab kenyeret kér, mint a másik. Ki győzi őket, ha elpusztul az apjuk? Kihivatta a papot. Panna néni, a szomszéd­asszony, tanuja volt, mikor Finyszarvasi Pál talpra állt az utolsó kenettől. Meggyógyította a hite. Cigány Burány Jánost is a pap rán­gatta vissza a koporsóból. Ki tudja? . . . Hátha! ? Nagyobb hatás kedvéért meg­húzatta a lélekváltságot is. A pap jött mindjárt. A lélek­váltsággal azon­ban várni kellett, míg előkerítik a harangozót. Szabó József hidegen fogadta a papot. Mi­kor négyszemközt hagyták őket a szobában, hogy meggyónjon, azt mondta szép csöndesen: — Engem sokat hányt-vetett az úristen Sza­jántól Pestig, onnan Macahunkáig, de nem segített soha! Dolgoztam sokat. Nem panasz­képp mondom, de az úristen nem segített. Ha nem volt kenyér, éheztünk. A gyermekeim is. Nem vétettem soha az úristennek. Sújtó karját éreztem bűntelen. Nem akarom búsí­tani a feleségemet és botránkoztatni a szom­szédokat. Itt maradhat a tisztelendő úr. De — nem gyónok. A pap nem ütközött meg az istentelen beszé­den. Tudta kihez jött, azért szelíden felelt: — Édes fiam, most nem a földi hiúságról van szó. Ha meggyónsz és meghalsz, akkor sem látod semmi kárát, mert hátha igaza van a hitnek. Te sokat olvastál, tudom. Ol­vastad a bibliát is. Ott meg vagyon írva, hogy boldogok a szegények, mert övék az isten országa. Boldogok vagytok, mikor ül­döznek titeket, mert ezzel váltak méltó fiaivá istennek és .. . — Tudom, tisztelendő úr. Az is benne van a bibliában, hogy nehezebb a tevének át­menni a tű fokán, semmint a gazdag ember­nek bejutni a menyországba. Épp azért nem gyónok. Én már elszenvedtem a bűneim bün­tetését és méltó fia vagyok az istennek. Ül­döztek eleget. Eltoloncoltak Pestről. És föld­höz ragadt szegény vagyok. — Fiam, ez nem tréfa! — méltatlankodott a pap. Te a lelked üdvösségét föl­teszed egy tréfára ? — Tréfa? — tűnődött a beteg. — Nem tré­fálok én, tisztelendő ur. Ha igaz a másvilági mese, akkor ... akkor ... tisztelendő ur is azon igyekeznék, hogy — soványabb ma­radjon. — Szabó! — háborodott föl a pap. A beteg csöndesen nevetett: — Ne vegye rossz néven, tisztelendő úr. Ki­jött hozzám, az istentelenhez, hogy példát mu­tasson a jámboroknak: lássátok, végóráján istenre szorul az istentelen is ... Bocsásson meg ... az élet utolja beszél belőlem ... Én azt hiszem, egyedüli üdvösség a halál után, hogy porból lettünk, porrá válunk Nem érzünk többet semmit . .. Nem gyónok. A pap erőszakoskodott : — Gondold meg, Szabó. Nem magadról van szó. Te nem akarsz üdvözülni. Jó. De nem félted-e a családodat? Tudod-e, hogyha meg- Lapunk mai száma 12 oldal.

Next