Népszava, 1912. január (40. évfolyam, 1–26. sz.)

1912-01-02 / 1. szám

4 győződnöm arról, hogy helyem még mindig ki van jelölve és azt föladnom nem szabad, annál kevésbé, mert az események szükségessé tették, hogy még továbbra is legyen a Kossuth-névvel összekötött gócpontja a függetlenségi elveknek. A függetlenségi párt vezetésem alatt az ország ab­szolút többségévé lévén, előállott annak elkerül­hetetlensége, hogy részesévé váljék a hatalomnak és ezzel az az ónási nagy nehézség, hogy oly alapon vegyen részt a kormányzásban, amely nem az övé és még­se legyen azzal vádolható, hogy föladta függetlenségi alapját. Szándékainknak kristálytisztasága azt eredmé­nyezte, hogy magunkat továbbra is a független­ségi eszmék leghivatottabb képviselőinek tekint­­hetjük. Most a függetlenségi eszmék még más veszélyek­nek is vannak kitéve. Ezek részben onnan ered­nek, hogy a magyar nemzet érdeke által körvona­lazott határt teljesen figyelmen kívül hagyó ultra­demokrácia igyekszik a függetlenségi törekvéseket az ő saját érvényesülése érdekében kihasználni, ami veszélyes azért, mert a függetlenségi elvek alapföltétele a magyar haza szeretete, a magyar nemzet történelmi jogainak megvédése és a ma­gyar államnak minden olyan kockázattól való megóvása, amely a történelmi magyarságot ve­szélyeztethetné. Másrészt azonban éppen ez a ha­zát nem ismerő radikalizmus, amely az utóbbi időben rendszeresen együtt szokott meg­jelenni a függetlenségi párt egy részével, némely régi függetlenségi körökben olyan vissza­tetszést szült, hogy ez a visszatetszés könnyen a túlzásokba csaphat át és bizonyos retrográd ér­zelmek kitörésével fenyeget, ami annál sajnálato­sabb, mert a függetlenségi eszméket a demokrá­ciától elválasztani nem lehet. A független­ségi pártnak demokratikusnak kell lennie, minthogy az a nemesség, amely egy év­ezred évig védte meg és tartotta meg a hazát, a magyar népet magához fölemelte. Azon­ban olyan nemzetet vélt magához fölemelni, amelyben a magyar haza szeretete kiolthatatla­nul örök időkre él. Ily veszélyes helyzetben főképp, amikor most már a múltak folyományaképp a függetlenségi párt egyúttal gyakorlati politikát is van hivatva csinálni, lehetetlennek tartom, hogy kivonjam magam azok sorából, akik életük tapasz­talatait a függetlenségi elvek és a haza javára kö­telesek érvényesíteni. Veletek és köztetek mara­dok tehát, öregen és betegen is, de annál inkább van szükségem a ti támogatástokra, elnézéstekre és szeretetekre. A mi küzdelmünk azon a téren fog tovább f­olyni, amelyen megkezdődött. Bár én voltam az, aki elsőnek hirdette és követelte, hogy a válasz­tói jog reformja előzze meg a véderőreformot, mégis azt állítom, hogy nincsen veszélyesebb dolog, mint az, ha a küzdő felek egyike a küzde­lem alatt célt és tért változtat. Megm­utatta ezt ke­servesen a függetlenségi pártnak mindaz, ami az önálló nemzeti bank megvalósítása körül történt. Önmagának és pártjának ilyen kitűnő jellem­zése után Kossuth még azt mondotta, hogy a véd­erőjavaslatot most már azért sem szavazhatják meg, mert a hadügyminiszter bejelentette az újabb terheket. Arra nézve, hogy milyen fegyverekkel fognak küzdeni, nem nyilatkozik, csak azt jelenti ki, hogy aki küzd, az olyan fegyvereket használ, amilyenek rendelkezésére állanak. A néppárt táviratban üdvözölte elnökét, a pár­tonkívüli függetlenségiek csoportja is. KÜLFÖLD A tripoliszi hadjárato­ k töröökök győzelme. — A török kormány lemondása. Rómából megint cáfolnak. Eszerint telje­sen valótlan, hogy december 18-án a Bir Tobrasnál koncentrált­­ törökök és arabok az olaszok támadását visszaverték és nekik komoly veszteségeket okoztak volna. Ugyan­csak római táviratok szerint Tripoliszban, Av­zarában, Homsban és Tadjutrában új dolog nem történt. Bir Selimbe, Bir Aka­bába és Bir Tobrasba küldött felderítő lovascsapatok megállapítják, hogy ezeket a helyeket a törökök kiürítették. A háborúval természetesen szorosan ösz­szefügg a török kormány lemondása. A török sajtó tehát pártállásának megfelelően élénken kommentálja az eseményeket. A képviselőház szombati ülésének, ame­lyen a kormány benyújtotta lemondását, néhány nagyon érdekes része volt. A kar­zatok zsúfolásig megteltek, a diplomaták páholyában mozogni sem lehetett, de az ülésterem kongott az ürességtől s igy maradt délutánig, amikor az elnök kénytelen volt a határozatképtelenséget konstatálni, mert az egész szabadelvű ellenzék, a görög és az albán képviselők klubhelyiségeikben gyülekeztek s csak őr­szemet küldtek az ülésre, hogy figyeljenek és hírt adjanak a történtekről. A kormány tagjai kivétel nélkül eljöttek. Miután az el­nök kinyilatkoztatta, hogy a ház nem határozatképes, nyomban átadta a szót a nagyvezérnek azzal a megjegyzéssel, hogy a kormány nevében kijelentést kíván tenni. A nagyvezír első beszéde érdes hangjával még az ifjú-török párt kebelében is kelle­metlenül hatott, a második fölszólalása p­edig egyenesen rossz vért szült. Said pasa anyja az izgalomtól remegett néha egé­szen érthetetlen volt. A görögök pártjának vezére, Busies, aki mint őrszem jött az ülésre, hevesen tilta­kozott, hogy a nagyvezir beszélhessen s amikor az elnök csitította, hogy Said pasa a kormány nevében nyilatkozik, a görög pártvezér rákiáltott: — Önnek itt nincs szava! Ez a megjegyzés kihozta sodrából a nagyvezirt s izgatottan vágott vissza : — Hiába leplezik, látja az egész világ, hogy a többség obstruál. Még az IQ a-t­örök párt is tiltakozott ez ellen. Ilyen hangulatban állott föl­szólásra a hadügyminiszter s izgatottan kelt ki azok ellen a híresztelések ellen, mintha a kor­mány alkotmányosinyt akarna keresztül­vinni s szavára fogadta, hogy a hadsereg hű az alkotmányhoz. Mahmud Sefket pasa beszéde is csak alig-alig váltott ki gyönge helyesléseket az ifju-török pártból. A kormány lemondólevele fölsorolja a legutóbbi kamarai eseményeket, ismerteti az obstrukció és a sajtókampány által te­remtett helyzetet, amely meggyöngítette a kormány pozícióját. Ez úgy belföldön, mint külföldön, kellemetlen hatást keltett, úgy, hogy a kabinet kénytelen volt lemondani. A lemondó levelet a hadügyminiszter át­adta a szultánnak. A kormány ugyanilyen szellemű manifesztumot bocsájtott ki, amely­ben visszautasítja azt az állítást, hogy a kormány csapást mért az alkotmányra. Az ellenzék szintén közzétesz egy mani­fesztumot, amelyben azt állít­a, hogy ezen alkotmányváltoztatásnak, amelyet a kor­mány tervez, kizárólagos célja az lett volna, hogy a régebbi minisztereket minden időkre megmentse a vád alá helyezéstől és megtartsa hatalmon az ifjútörököket. A manifesztum kifejezést ad azon reménynek, hogy a szultán oly kabinetet fog alakítani, amely nem képviselőkből áll, de úgy a belföldi, mint a külügyi helyzettel szem­ben meg fogja tudni állani a helyét. A manifesztum végül támadásokat tartalmaz Szaid pasa eljárása ellen, poo­l francia,-spanyol viszály Marokkó miatt. Madridból sürgönyzik, hogy a francia nagy­követ a külügyminiszternek az angol nagy­követ jelenlétében átnyújtotta a francia kor­mány válaszát a spanyol ellenjavaslatra Ma­rokkó ügyében. A francia-spanyol marokkói tárgyalásokat a francia nagykövet és a spanyol külügy­miniszter beszélgetése egy lépéssel sem vitte előbbre. A tárgyalások holtpontra jutottak, mert a francia válasz és a spanyol követelés közt több pontban teljes ellentét áll fönn. Németország a monarchia. A „Nord­deutsche Allgemeine Zeitung" heti szemléjében a következőket írja: A német birodalomnak a többi államokhoz való általános viszonyában eltolódás nem történt. Az Ausztria-Magyarországgal és Olasz­országgal való szövetségek változatlanul alapja Németország külpolitikájának. Amidőn a német császári pár délvidéki útja folyamán Bécsben tar­tózkodott, újból látható volt a bensősége az ural­kodók közötti fennálló barátságos viszonynak és a szilárdsága a két nemzetet évtizedek óta összekötő kapocsnak. Szívélyes fogadtatásban részesült az osztrák császárvárosban a német trónörököspár is, mely hazautaztában Bécsben tartózkodott. Ő­sszel az osztrák-magyar trónörökös Kielbe érke­zett, hogy részt vegyen a német flottagyakorlato­kon. Meleg rokonszenvvel üdvözöltük érdeklődé­sét, amellyel a mi flottánk fejlődése iránt is vi­seltetik. Habár Ausztriában az 1911. év folyamán miniszterváltozások­ és új választások voltak és habár Magyarországon is nem csekély parlamen­táris nehézségek voltak legyőzendők, a habsburgi monarchia külpolitikája mégis hű maradt évtize­des útjaihoz. A delegációkban, a két állam fél hi­vatott közös képviseletében, ennek a politikának szilárd támasza van. Anglia, bevételei. Az Egyesült Királyság (An­lia, Skócia, Wales) bevételei az 1911 december 31-én végződő negyedében 40,888.663 font sterling (egy font , körülbelül 24 korona), ami 1,872.226 font sterling emelkedést jelent a múlt év ugyan­azon időszakával szemben. Az oroszok és az angolok Perzsiában. A brit konzul ellen intézett támadás látszólagos okot adott Angliának arra, hogy Perzsiában játszott ostoba és szánalmas szerepét folytassa. Miután saját érdekeivel merő ellentétben elárulta a perzsák függetlenségét és szabadságát természetellenes szövetségese, a cárizmus javára, most már maga is katonaságot szállít Perzsiába. A „Fox" nevű angol cirkáló egy indiai angol ezredet szállított partra Abusisban. A brit konzul ellen Kaserun közelében intézett tá­madásnál angol részen öt halott és tíz sebe­sült volt. A benszülöttek a legújabb gépfegy­verekkel voltak fölszerelve. Tebriszben az orosz főkonzulátus közle­ményt bocsátott ki, amely fölszólítja a lako­sokat, hogy a bazárokat nyissa ki és lásson végre foglalkozása után. A rendet orosz csa­patok tartják fönn. A fegyvereket lassankint kiszolgáltatják az orosz parancsnokoknak. Orosz részről jelentik, hogy csütörtökön a m­ingréliai gránátosok három holttestét, né­hány házban pedig orosz kozákok elégetett holttestét találták meg, amelyeket libaik bor­zalmasan megcsonkítottak. Szombaton a fő­kormányzó házának udvarán egy orosz katona holttestét ásták ki, akit nyilván élve temettek el. A holttesten sebesülésnek vagy megfojtás­nak legcsekélyebb nyoma sem volt. Az orosz különítmény halottaskamrájába különböző városrészekből összesen kilenc mingréliai gra­­nátos holttestét hozták, amelyek közül hármat a rendőrségi udvar kútjából hoztak elő. A kínai forradalom. Amint már meg­írtuk, a forradalmárok és a kormánycsapa­tok között kimondott fegyverszünet vasár­nap lejárt. Miután a béketárgyalások nem vezettek eredményre, nyilvánvaló volt, hogy az ellenségeskedések újra megkezdőd­nek. A támadást pedig bizonyára az erősebb fél kezdi meg. A köztársaságiak hétfőn tényleg megkezdték a harcot Vucsangban és Hanjangot bombázzák. ZÉPSZAVA 1912 január 2. MŰVÉSZETKOMIUM (*) Népopera. Vasárnap este új szereposztásban megismételték Verdi „Troubadour"-ját. Csak Man­rico-t énekelte újra Várnai, mert Pogány hirtelen megbetegedett Luna grófot Gábor Arnold, Leonorá­t Geroni Erzsi énekelte, mind a ketten nagy művészettel és lendülettel. Glericzky Irén gyönyörű hangu­szuciná­ja egyenesen szenzációt keltett a közönség között, amely nem győzte a szereplőket ünnepelni. Várnai most is kitűnő volt a címszerepben. A harmadik felvonás szrettáját meg kellett ismételnie a függöny előtt. A zenekart Reiner Frigyes dirigálta nagy készséggel és fris­seséggel. (*) Ne bántsd a Balkánt! Annak idején mi is megírtuk, hogy Biró Lajos „A sárga liliom" című színművét Bécsben a „Neue Wiener Buhne« nem adhatta elő, mert a cenzúra nem engedte meg, hogy egy főherceget és közös hadseregbeli tiszte­ket szerepeltessenek színpadon. A bécsi színház erre fordítójával átdolgoztatta a darabot, a főher­cegből herceg lett, a cselekmény színhelyét pe­dig a magyar vidéki városból a Balkánra tették, de — így jelentik most Bécsből — a cenzúra így sem engedélyezi a darab előadását és most az el­len van kifogása, hogy a cselekmény a Balkánon

Next