Népszava, 1912. január (40. évfolyam, 1–26. sz.)

1912-01-03 / 2. szám

4 kiment az udvarra, hogy utána nézzen, mit csinál. A fiú ekkor még ott ült a magasban. A segéd ráparancsolt, hogy jöjjön le. Azzal visszament a munkájához. Várt. A fiú nem ment. Dietrich most már lement a gépházba, hogy megnézze, miért nem ment le Klemen­csics. Ekkor már nem látta fönn a fiút. Gya­nút fogott, hogy az inas talán belezuhant a kazánba és ezért bement a fűtőházba, ahol fölszólította a fűtőket: nézzék meg, mi van a fiúval. A fűtők közül Bognár Ferenc csatlakozott hoz­zája és együtt fölkúsztak a gőzkazán tetejére. Hosszú vezetéken lógó villamos­izzólámpát tartottak a kazánnyílás fölé és lenéztek a hatméteres mélységbe. Hosz­szas kutatás után végre észrevették, hogy az inasgyerek a kazán fenekén fekszik mozdulatlanul. Mindketten azonnal megkezd­ték a mentést. Bognár létrát eresztett a ka­zánba és igyekezett lehatolni a mélységbe. A félútról azonban vissza kellett térnie, mert nem bírta el a kazánban terjengő, fojtogató gázokat. Ekkor jelentették már az esetet a gyár ve­zetőségének is. Berkovits Béla, Barna Zsig­mond és Perelisz Valter gyári mérnökök rög­tön megjelentek a kazánházban, hogy ki­mentsék a fiút. Itt kezdődött tulajdonképpen az embergyilkos mentés véres munkája. A menteni akarás munkájá­ban most már sokan osztoztak. Egész sereg munkás állt a kazán nyílása mellett: Do­vicsni, Pataki, Szalai, Janiczky és mások. A kazánba ekkor egymásután Tóth előmun­kás, Vámos sütő, majd Steuer napszámos próbáltak leereszkedni, azonban a gázok miatt vissza kellett fordulniuk. Végül Dovicsni Pál és Pataki György mégis elérték a kazán­­fenekét. --' 'Fejük fölött az izzólámpa világított. A ma­gukkal vitt kötélre rákötötték a véres fejű inasgyereket és fölkiabáltak, hogy húzzák föl. Ebben a pillanatban történt a robbanás. Hatalmas dördülés kíséretében láng csapott ki a kazán nyílásán és a robbanás ereje egy­szerűen lesöpörte az embereket a kazánház padozatára. Barna és Berkovits mérnökök jártak itt a legrosszabbul, mert ők a nyílás fölé hajoltan ügyeltek a kazánban történőkre, őket nemcsak a robbanás ereje érte, de a láng is belecsapott az arcukba, összeégtek. Rémes pillanat volt. A kazánház padozatán nyöszörgő, jajgató, segítséget esdeklő emberek henteregtek, a gyár többi munkásai pedig ré­mülten futkostak a telepen. Nem tudták, hogy mi robbant, nem tudták, hogy hol tör­tént az explózió, csak azzal voltak tisztában, hogy katasztrófa, valami nagy baj, valami nagy szerencsétlenség történt. Egyelőre azt sem tudni, hogy ki jelentette a szerencsétlen­séget a fővárosba. Valószínűen a tűzjelző ké­szüléket hozta működésbe valaki, csapta őket a kazán falához, hogy szörnyet­haltak. A többi sebesültet a mentők, miután az első segí­tséggel ellátták őket, a Szentistván­kórházba szállították. Az áldozatok a következők: meghaltak : Pataki György 32 esztendős, herceghalmi születésű gépész, Dovicsni Pál besenyei­­24 esztendős lakatos, Klemencsics Károly 17 esztendős lakatosinas és később a kórházban meghalt Janiczky Jakab 23 esztendős gépész; halálosan megsérültek : Berkovits Béla 23 esztendős üzemvezető­mérnök, Barna Zsigmond 25 esztendős vegyészmérnök, ez a kettő haldoklik a kórházban ; megsebesültek : Lisovszky József 24 éves sütő, ezt is a Szent­istván-kórházban ápolják. Perelisz Valter 24 esztendős mérnök. Steuer László a belehelt gázoktól lett rosz­szul, neki is a mentők nyújtottak segítséget, túl van a veszedelmen. élt áldozatok. Az első jelentést a­ tűzoltóság kapta, kivo­nult a központi és a IX. kerületi őrség. A mentőket senki sem értesítette a katasztrófá­ról, ők csak akkor szereztek róla tudomást, amikor a szerencsétlenség helyéről a tűzoltók értesítették őket.­­­ A mentéshez a tűzoltók füstálarcokat használtak, ezekkel ellátva bo­csájtkoztak a kazánba. Három halott fe­küdt a kazán fenekén: az inas és a két munkás, aki utána ment. A tüzet sikerült csakhamar elfojtani és a szerepet most már a mentők vették át. A kazán" három áldozatán már "nem segít­hettek, ezek már nem éltek. A halálukat zúzódás okozta agyhüdés okozta. Nem a gáz fojtotta meg őket, sem a láng, hanem a rob­banás röpítő, rémes ereje. Ez olyan erővel NÉPSZAVA 1912 január 3. A vizsgálat azonnal megindult. A rendőri bizottság meg Krezsák Pál vizsgálóbíró a helyszínen meg a kórházban kihallgatták azokat a sebesülteket, akik eszméleten vannak. A sebesültek nem tudják, hogy miképpen történt a robbanás. Úgy mondják, hogy az izzólámpa el volt látva védőkosárral, úgy, hogy nem ütközhetett a kazán oldalához. Ez a lámpa a vizsgálat alkalmával nem lógott a vezetéken, amelyet attól elszakadva találtak. A feltevés az, hogy amikor föntről meghúz­ták a lebocsátott kötelet, a villamosvezeték két drótja elszakadt és így rövidzárlat kelet­kezett és egy szikrától robbant föl a pet­róleumgáz. Különös s talán döntő fontosságú, hogy a kazinban lebocsátott kötél eltűnt, n­e találják. Egyelőre azzal magyarázzák ezt, hogy a kötelet a tűzoltók magukkal vitték. Majd kiderül. A kerületi soros mérnök véle­ménye szerint a kazánkő eltávolításához szo­kásos petróleumot használni, e tekintetben tehát a gyárvezetőséget nem terhelné mulasz­tás. A petróleum párák telítették a kazán levegőjét, amelyek a rövidzárlat következté­ben fölrobbantak. HIUBIC —­Ó, még­ vannak nagy szívek a világon!... Megírtuk, hogy az Angyal­ utcában Szilveszter estéjén holtan találták Szabó Bélánét született Czabányi Bertát, a 29. számú ház tulajdonos­nőjét. Azt hitték, hogy megmérgezte magát. Ne­m mérgezte, szívszélhűdés ölte meg. El is temették és pontot lehetne tenni az ő élet­históriájának a végére, hogy Szabó Béláné született Czabányi Berta úrnő nem csinál olyan végrendeletet, amely megérdemli azt, hogy az utókor számára megerősíttessék a fönt tisztelt úrnő neve, a nagyszívek, nagylel­kek és humánus cselekedetek albumába írassék. Az urnő élethistóriájának az elmondása so­rán meg kell említeni, hogy az urnő Szabó Béla pénzügyi tanácsos felesége volt, akitől elvált és mindenkitől elhagyottan az Angyal­utca 29. számú házban éldegélt. A házat szü­leitől örökölte. Senkije sem volt, csak egy kutyája. Ez a kutya volt mindene. Meg­próbálta az úrnő, hogy a kutya mel­lett egy kétlábú lényt is tartson maga mellett és ezért társalgónőt fogadott. A társalgónő nem tudott a kutyával társalogni, másféle nyelven beszélt és lefekvéskor nem csókolt kezet a kutyának, valamint azt is el­mulasztotta, hogy a kutyát a szájából itatta volna. Az úrnő emiatt megharagudott a társalgónőre, elküldte pokolba és minden szeretetét a kutyának ajándékozta. A kutya selyem­ágyban hált és Kuglereket evett. A bor nem izlett neki, hanem inkább pezsgőt ivott, de csak franciát. Leves után húst kapott mindig és a tésztát rendesen befőtt gyümölcs követte. Ez a kutya minden­nap fekete kávét ivott és valószínű, hogy egy­két cigarettát is szívott. Az úrnő minden jö­vedelmét a kutyára költötte. A lakói sová­nyak maradtak, a kutya hízott. Volt sovány rokon is öt gyerekkel, aki kérve­ kérte, hogy vegyen tőle gyereket örökbe vagy segítse va­lamivel : az urnő azt mondta, hogy nem le­het, mert kell a kutyámnak. A jóságos urnő kutyájának a nevét nem ismerjük. Kár. Ezt a nevet föl kell jegyezni az utókor számára: ez Magyarországon az első végrendeleti örökös, aki négylábon jár és ugat. (Olyan végrendeleti örökös, amelyik négylábon jár és nyerít, már volt akkor, amikor a különc Bizony örökös hiányában a lovaira hagyta a vagyonát.) A jóságos úrnő halála után kiderült, hogy van végrende­lete, amelyben 25.000 koronát hagy a ku­tyájára. A négylábú és ugató örökös bajosan tudja, hogy milyen szerencse érte, hogy mekkora összeg fölött rendelkezik, hogy kávéházat, tej­csarnokot, trafikot nyithat, hogy partiképes és diplomás emberek esedezhetnek a­ kezéért, illetve a lábáért. A négylábú örököst az asszony rokonai magukhoz vették, gondolván, hogy a végrendeleti tőke kama­tainak az élvezése ellenében szépen meghú­zódhatnak a kutya mellett, amelyiket, illetve akit majd halottak napján kivezetnek a te­metőbe, hogy rója le a háláját annál a sír­nál, amelyben Czabányi Berta urnő nagy, nemes, jóságos szive porlad, esetleg állítson a sir fölé mint végrendeleti örökös emléket ezzel a szokásos fölirással, hogy ezt pedig a sir fölé emelte az elhunytnak hálás kutyája. — A berlini tömeges mérgezés dolgá­ban fordulat állott be. Amióta a betegeket úgy kezelik, mint akiket a faszesz mérge­zett meg: sokkal többen távozhatnak a kórházakból gyógyultan, mint annakelőtte. És újabb megbetegedés sem történt a keddi napon. Ez volt a tömeges mérgezés óta az első nap, amelyen újabb megbetegedések nem fordultak elő és ha a jelek nem csal­nak, megszűnt a további veszedelem. Ösz­szesen kétszáz volt a megbetegedések száma és kedd reggelig hetvenegy halálozás tör­tént. A Friedrichshafnon levő közkórház­iján ápolják a betegek legnagyobb részét. Az orvosok most konyhasóoldat gyomor­mosást alkalmaznak és a mérgezéses tüne­tek erre enyhülnek. A hajléktalanok me­nedékházában folytatott vizsgálat egyébként borzalmas dolgokat állapított meg. Így a többi közt azt, hogy a pálinkát palackból itták és a palack szájról-szájra tart anél­kül, hogy csak egyszer is megtöröltek volna. Ugyanez történt a kávés­ csészék­kel is. Újabb távirat jelenti, hogy a Virchow­kórházban még egy megmérgezett beteg halt meg és így most az áldozatok száma het­venkettő. A vegyvizsgálat végre kétségtele­nül megállapította, hogy methylalkohol okozta a tömeges szerencsétlenséget. A rend­őrség a pálinkamérésekben és a drogériák­ban folytatja a nyomozásokat. Kétségtelen­nek látszik az is, hogy az a Scharrach nevű­ szatócs, aki methylalkoholos pálinkát készített, nem épelméjű, mert bevallotta, hogy tisztában volt a methylalkohol mér­ges hatásával. A tömeges mérgezésekről Ehrlich tanárnak is az a véleménye, hogy metylalkohol volt a nagy ka­tasztrófa okozója. Ő is gondolt metylalkoholra, amikor a vérbaj ellen orvosságot keresett, de egy magyarországi tudós óvta őt ennek a nagyon erős méregnek az alkalmazásától.­­ Lezuhant aviatikus. Párisból jelentik, hogy Douai-ban Dubois kapitány, aki az ot­tani repülő­iskolában most kezdte meg a tan­folyamot, próba­repülése alkalmával mint­egy huszonöt méter magasról lezuhant A fején sebesült meg súlyosabban, de állapota nem élet­veszedelmes.

Next