Népszava, 1912. február (40. évfolyam, 27–51. sz.)

1912-02-01 / 27. szám

XL. évfolyam. Budapest, 1912 február 1. csütörtök. 27. szám. Azsmr­AVA AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: efsy évre 14.— kor. I negyed évre ..... 8.— kor. fél évre 12.— kor. I egy hóra 3.— kor. A „SZOCIALIZMUS"-sal együtt havonta 40.fillérrel több EGYES SZÁM ÁRA 8 FILLÉR. A MAGYARORSZÁG! SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VXXL, COSTI-UTCA 4. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VIH, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon-számok 82—61 és 130—21.) Tisza István birodalma, Biharország kapott szerdán fölhatalmazást a képviselőháztól, hogy a nyavalyák, a sötét butaság, a rettenetes nyomor legtipi­kusabb vármegyéjének népét a vármegye urai az eddiginél még jobban nyúzhassák. A törvény szerint az országgyűlés külön határozata szükséges ahhoz, hogy a tör­vényhatóság öt százalékon fölüli pótadót szedhessen. A törvénynek e mögött az intézkedése mögött az a gondolat, az a szándék húzódik meg, hogy a par­lament nézzen a körmére a vár­megyének, ha a törvényben megengedett öt százalék törvényhatósági pótadó nem elég neki. Természetesen ez csak amolyan jó szándék, amilyennel a pokol útja van kirakva, mert hiszen a magyar ország­gyűlésen ugyanaz az uri társaság, ugyanaz a dzsentri- és mágnásbanda az úr, amely a vármegyeházáról sanyargatja, fosztogatja a népet. Az ellenőrzés tehát üres alak­szerűség. A vármegyén az történik, amit a­­ kormány akar , s amit a vármegye kí­ván, annak teljesítését a kormány parancs­szavára szavazó többség meg nem tagadja. Most azonban, amikor a választójog kö­vetelése dörömböl az úri parlament kapu­ján, még­sem ment olyan kedélyesen a dolog. A szolgalelkű, „gondolkodás nélkül" szavazó többség természetesen megadta a vármegyének, ami a népé, megadta az öt­százalékon fölüli négy százalék pótadót, de legalább ugyanaz a párt, amely a vá­lasztójogot követeli, erős bírálatban tá­madta a hírhedt vármegyei gazdálkodást. A törvényhozás, amelynek feladata nem­csak a törvények alkotása, hanem azok végrehajtásának ellenőrzése is, még azt a fáradságot sem vette magának, hogy meg­győződjék, váljon a fokozott népnyúzás ügyében a törvényes alakszerűségeket meg­tartották-e ? Mire való is ez ? Tisza Pista ura­dalma több pénzt kér, Tisza Pista mulató cimborái, a főszolgabirák, ha már büdös oláhok falvaiban kénytelenek lakni, legalább 8—10 szobás rezidenciában székeljenek, ezért kell a „középitkezési alapkőt négy száza­lék pótadóval gyarapítani. Ez a vármegye már évekkel ezelőtt megkapta a „járvány­megye" elnevezést, mert napi járóföldekre nincs benne rendes ivóvíz, nincs orvos, a járványkórházba szemeteskocsin szállít­ják a haldoklókat. Kanyaró, vérhas, tífusz, vörheny, hasihagymák pusztítják a gyerme­keket és felnőtteket, mert a legnagyobb latifundiumok táján a munkás nem keres annyit, hogy jóllakhassék s nyomorúságos viskójából, lakótársai, a disznók és kecskék mellől tekint a nép a kastélyok cifra tete­jére. A vármegye főorvosa jelenti: „nincs is kilátás arra, hogy a járványok terjedé­sét meg lehessen akadályozni". Hogyan is lehessen erre kilátás ott, ahol Tisza Pista az atyaúristen ? Ahol az adósrófot azért csavarják, hogy a főszolgabíró urak palo­tában lakjanak, ahol a munkaképtelen­ség címén nyugdíjazott dzsentrinek a „köz­szükségleti alapból" nyugdija kétszeresét fizetik ideiglenes alkalmaztatás címén. Tisza Pistának az a közszükséglet, hogy uri cim­borái, ha elúszott előlük az ősi birtok, amelyért „apáik vére folyt", kapjanak uri hivatalt, munka nélküli jó fizetést, ha a nép vére folyik is bele. A bihari uraknak ez a közszükséglet, nem pedig az, hogy a nép az egészségük legelemibb föltételeit megkapja, hogy keresethez jusson, hogy az a 35.624 gyerek iskolába járjon, ne nöjjön föl úgy, mint a barom, irni-olvasás meg­tanulása nélkül. Ez a nyomorult, éhségtől és nyavalyáktól kínzott nép úgy is fizet már átlag nyolcvan százalék községi pót­adót, de sok helyen sokkal többet is,­­ hadd fizessen még a megyei uraknak is kilenc százalékot. Ezekből az állapotokból meríti magának a jogosultságot a geszti mániákus, hogy ő, mint a „vidéki viszonyok" alapos ismerője nyilatkozzék a választójogról. Azon a hir­hedt fekete választó­ogi gyülekezeten, ahol megüzente a harcot a jogokat követelő nép ellen, azt rikácsolta ez az emberi testbe bújt sötét rém, hogy annak a megítélésére, hogy kint a vi­déken hogy fog beválni a választói reform, erre nézve nem elég a szobatudós mun­ká ia itt a fővárosban, erre ismerni kell az életet odakint és pedig nem az életnek azt a halvány, élettelen kivonatát, amely a statisztikai kimutatások rubrikáiban van, de ismerni kell azt az emberanyagot a maga műveltségi fokában, gazdasági vi­szonyaiban, érdekeiben, hangulatában, in­dulataiban, szenvedélyeiben, a benne rejlő ellentéttel. Hát a statisztikai rubrikákat intézze el Tisza vezérével, Khuennel, de a vidéknek az az ismerete, amely Bihar megye tiszti főorvosának, tanfelügyelőjének hivatalos jelentéseiből megszerezhető, csakis azt te­heti kötelességévé mindenkinek, hogy e viszonyok okozóit és föntartóit kergesse el a testi-lelki nyomorúságba döntött nép nyakáról. A bihari érvágás ellen Lovászy Márton fölhozta a vidék ismeretéből meríthető ér­veket, amelyek oly erősek, hogy Tisza krea­túrája, Beöthy kereskedelemügyi miniszter is kénytelen volt elismerni a beszéd tár­gyilagosságát, de azért azt mondta a bihari úr, hogy mégsem ért vele egyet. Hát ez a legnyíltabb bevallása a leggyalázatosabb rosszhiszeműségnek. Mind igaz, tárgyi­lagosan való, amit a sötét bihari állapo­tokról elmondott az ellenzéki szónok, de azért mégis tovább és véresebben kell zsa­rolni Tisza Pista birodalmának koldus­népét, amellyel csak az adóvégrehajtók tö­rődnek, de nem a földi gondviselés hely­tartói, a szolgabirák, akiknek most a fényes, úri lakásokat építik. Pedig éppen a napokban olvastuk, hogy a vármegye alis­pánja hasztalan keresi telefon útján ezeket a jeles urakat, azok mindig máshol van­nak, csak a hivatalokban nincsenek. Minek is ? Hiszen a megyei hivatal nem arra való, hogy ott dolgozzanak. Van a megyei uraknak jobb szórakozásuk is. Vadászat, bál, ivás, kártya m mégis csak kellemesebb, mint toprongyos oláhok ügyes-bajos dol­gainak elintézése. Éppen ezek a vidéki viszonyok, amelye­ket olyan nagyon könnyen és gyorsan meg lehet ismernünk, mert hiszen napról-napra idehal­lik onnan a szenvedő nép nyögése, az eltiportak sóhaja, az éhes gyomrok kor­gása, ezek a gyalázatos vidéki viszonyok kívánják, követelik, hogy jöjjön minél előbb a nagy seprő, az általános vá­lasztójog. Hadd tisztuljon ki az az ősi alkotmány védbástyájának nevezett Augias­istállója, hadd pusztuljon el a dolgozó nép testéről ez a sok léha élősdi, hadd jusson a nép gonoszul elrabolt jogához, hogy sorsát saját maga intézhesse. A leg­butább havasi oláhnak is több az esze, mint amennyi jóakarat van iránta Tisza Pistában és egész úri bandájában, amely évszázadok óta nyomorban tartja s amely éppen azért dolgozik kézzel-lábbal az álta­lános választójog ellen, mert ezt a nyomort örökösen fönn akarja tartani. Tisza Pista legutóbb kinyögte már nagy­nehezen, hogy ő is szükségesnek tartja a demokratikus választójogi reformot, de annak megoldását nyugodtabb időkre tolná. De hát olyan nyugodt idők már nem igen lesznek ezután, amilyet a tegnapi gróf úr kiván. A nyugtalanság, a türelmetlenség fogja kicsikarni, amit ő még pezsgős asztal mellett is oly nehezen tud igérni, kicsikar­ják azok, akiknek az ő néprontó uralmuk miatt még jó ivóvizük sincsen. Lapunk mai száma 16 oldal. Az iparfölügyelők jelentéséről.­ ­ 1910.­­ II. Érdekes, hogy a gyárakban talált súlyos hiányok ezreit az iparfölügyelők az ala­csony létszám, a saját bevallásuk szerint is fölületes gyárvizsgálatok mellett állapí­tották meg. Milyenek lehetnek a valóság­ban az üzemekben uralkodó állapotok. Ennek halvány illusztrálására, a száraz statisztikai adatok mellett leközlünk egy­néhány adatot az iparfelügyelők részletes jelentéséből is.

Next