Népszava, 1912. február (40. évfolyam, 27–51. sz.)

1912-02-01 / 27. szám

A budapestvidéki iparfelügyelő jelenti, hogy „egy villámtelep építésénél egy munkás a fedetlen pincébe esett és azonnal meg­halt. Egy fémárugyárban lemezhengerlés­nél egy a szakmában már régen dolgozó munkás, aki paránymérővel mérte a hen­gerlendő lemezt, a paránymérő csavarját erősebben megszorította, mire a lemez a mérőt a hengerek felé vitte. Túlbuzgósá­gában (?) attól félve, hogy az eltörött mérő­eszközt neki kell megtérítenie, kezeivel utána­kapott, mire a hengerek mindkét kezét be­húzták és összeroncsolták". A szerencsét­len munkás a köztudatban élő munkáltatói kapzsiságnak az ártatlan áldozata. „Egy újonnan létesített gőztéglagyár te­lepengedélyében elrendeltetett, hogy az agyagzúzó hengerek fölötti etetőtölcsér oly mély legyen, hogy a munkás kezével a hengerek közé ne nyúlhasson s azonkívül még vasráccsal is elláttassák. A tulajdonos azonban ezen intézkedésnek nem tett eleget. Néhány heti üzem után egy munkás, egy a hengerek közé szorult követ kezővel akart kivenni, keze a hengerek közé került, ame­lyek elkapták és leszakították. A munkaadó ellen az eljárás megindíttatott." Azt hisz­szük, hogy a megindított eljárás következ­ményeitől a lelkiismeretlen munkáltatónak nem nagyon kell félnie. „Egy pamutipari gyárban egy kazántisz­tító munkás utasításra, két társával együtt, egy nagy vízcsöves kazánt tisztított, ame­lyet csak 16 órával azelőtt helyeztek üze­men kívül; az egyik munkás a tisztító-gödör vaslépcsőjének 2-ik fokára állott, hogy egy hosszú vasrúddal az összetömö­rült kormot meglazítsa. A még izzó tömeg egyszerre megindult és a tisztítógödörbe zuhant, miáltal a kicsapó forró gázok a munkás egész testét megégették, ki sérü­lésébe még aznap belehalt. A gyár részé­ről mulasztás történt, mert a még forró kazán kihűlését meg kellett volna várniok." A brassói iparfelügyelő is szép csokrot­köt a szép számú munkáltatói lelkiisme­­retlenségből. „Föltűnő nagy számmal kellett az 1910. évben a fiatal munkások törvénytelen fog­lalkoztatása miatt az iparhatóságokat in­tézkedés végett megkeresni. Szövőgyárak­ban, téglagyárakban, fűrésztelepeken sok a fiatal munkás, akik a 11—16 éves korban, de sokszor 12-14­ éves korukban is 10—12 órás nappali munkaidőben, sőt elég gyak­ran éjjeli munkára is alkalmaztat­nak. A munkaadók azzal védekeznek, hogy a fiatal munkások szülei — akik gyakran maguk is a cég munkásai — kérve-kérik (?) őket, hogy alkalmaz­zák gyermekeiket." Mindenesetre tet­szetős kifogás, ha az iparfelügyelő úr a gyermekek szüleire hárítja a fiatalkorúak foglalkoztatásának felelősségét. Nem gon­dolja az iparfelügyelő úr, hogy az éhbér­ért dolgozó, velőkig kizsákmányolt munkás kénytelen létföntartása érdek­­ében, gyerme­két is munkáiba küldeni. Tessék megaka­dályozni a munkásság kizsákmányolását, ne nyomják el a munkásság szakszervezeteit, alkossanak munkásvédő törvényeket, tar­tassák be a gyárosokkal a törvény mun­kásvédelmi rendelkezéseit, akkor nem kell majd a gyermekek szüleit okolni a fiatal­korúak foglalkoztatása miatt. A gyulai iparfelügyelő jelenti, hogy: „egy félreeső helységben lévő malom hosszabb szünetelés után átalakíttatván, újból üzembe helyeztetett, anélkül, hogy erről az iparfelügyelőségnek tudomása lett volna. A malomból a transmisszió-tengely vége kiért a szabadba, anélkül, hogy elke­rítve lett volna. Egyil munkás 8 éves leány­káját a tengely vég elkapta és a szegény halálos sérüléseket szenvedett. A törvény­szék gondatlanságból okozott emberölés vét­ségéért, mert a tengely nem volt elkerítve, a malomtulajdonosokat 100—100 korona pénzbüntetésre ítélte". 100 korona egy mun­kás leányának életéért! Ez a valódi képe a magyar osztályigazságszolgáltatásnak. Az iparfelügyelet rendelkezése emberéletért 100 korona büntetést eredményezett. Mi­­ lehet az eredménye a kisebb mulasztások­nál tett intézkedéseknek? Semmi. A mun­kásvédelem elhanyagolása a szabadság szigetén nem bűn. A losonci iparfelügyelő szerint: „A fiatal munkások foglalkoztatása körül szerzett tapasztalatok háromféle törvény­ellenes állapotot mutattak föl, nevezetesen 11 évnél fiatalabb gyermekeknek 8 órán túl való foglalkoztatását, 16 évnél fiatalabb gyermekek egész éjjel való foglalkoztatását fiatalabb munkásoknak , órán­ túl való foglalkoztatását.", "t. é­vw Még számtalan törvénytelenséget és visz­szaélést sorolnak föl az iparfelügyelők, la­punk szűk tere lehetetlenné teszi e tanul­ságos, a munkáltatók lelketlenségét és a korlátlan kizsákmányolás lehetőségét föl­tüntető összes adatok fölsorolását. Szükségesnek tartjuk azonban még egy, az iparfölügyelet tehetetlenségét jellemző adatot ideiktatni. Az iparfölügyelők 1905. évi jelentésében a következőket találjuk. „Sok munkát ad az iparfelügyelőknek, hogy végre megszüntessék azt az egész­ségre igen ártalmas körülményt, hogy a munkások a körkemencék tetején vagy a szeszgyárak főzőhelyiségeiben aludjanak". Az 1010. évi jelentés ugyanerről a jelen­ségről a következőket írja: „A műhelyekben való hálást 129 telepen kellett eltiltani, 57 élelmezési ipari telepért, tehát gazdasági szeszgyárakban és kis mal­mokban, továbbá 32 téglagyárban, ahol a körkemencén való hálást bajos végleg ki­küszöbölni. Ezek az intézkedések is évről­évre ismétlődnek, mert e megrögzött szoká­sokkal nem akarnak a munkások föl­hagyni, noha a szeszgyárak szénsavat ,­s körkemencék füstgázokat bőven tartalmazó légköre kétségkívül igen ártalmas, de e he­lyiségek kellemes langyosságáról nem akarnak lemondani Leplezetlen beismerése a tehetetlenség­nek. Öt év alatt semmi haladás. Ugyan­azokat a ba­jkat az iparfelügyelő elpana­szolhatja, orvosolni azokat képtelen, mert hiányzik a hatáskör és nem ismeri vagy nem akarja fölismerni a baj tulajdonkép­peni okát. A főiparfelügyelő röviden megrögzött szokásnak, a kellemes, langyos levegőnek tudja be a körkemencén való halást. Nem akarja tudni, hogy a téglagyári párnák nyo­mora oly rettenetes, hogy nem telik lakásra, még kevésbé fűtött lakásra. Fizessék tisz­tességesen a munkásokat, rohanva fogják elhagyni a ,„kellemes, langyos", mérges gázokat erjesztő körkemencéket. A jelentés további részére még visszatérünk. T­ ARQA Nagyiván Péter, a béres. írta Farkas Antal. (Harmadik közlemény.) Nagyiván Pétert szerette a kutya, a Bun­dás. Egy bérest se szeretett annyira ez az okos jószág, mint Nagyiván Pétert, mert Pé­terrel megértették egymást. Egy­ütt kosztoltak mindig, aztán amit a gazda fösvénysége el­húzott a Bundástól, azt a Nagyiván Péter jó­szive kipótolta. András azzal hálálta meg Péter jószívűségét, hogy segített jószágot őrizni. Ha a lovak a kukoricásba mentek, nem kel­lett a kaszáslába Péternek odasza­ladni, csak Bundásnak füttyentett és Bundás elvégezte Péter helyett a lóterelést. A szomorú Nagyiván Péterből egyszer ki­tört a tehetetlen düh és estebéd közben a lába előtt ólálkodó Bundást oldalba rúgta. Bundás egyet jajgatott és elódalgott. Másnap már csak messziről nézte Pétert, amikor falatozott. Péter megsajnálta a kutyát és ma­gához füttyentette. Bundás megcsóválta a Farkát és Péterhez szaladt. Megnyalta a kezét, mintha bocsánatot kért volna tőle a tegnapi viselkedéséért. Péter megsimogatta a kutyát, kibékültek, megértették egymást, megbocsá­tottak egymásnak. Hát Sárának mért nincs olyan szíve, mint a Bundásnak? Nem tud megbocsájtani neki azért az egy ölelésért? Vagy hát mért adta magát az ölelésnek? Akkor jó volt Péter, a béres és most, amikor tisztelettel, alázatos­sággal csúszik elébe, amikor csak a kezét akarja megnyalni, akkor Sára elrúgja. Miért? Mert ő csak béreslegény, Sára meg gazdalány. Jaj, hát akkor mért adta magát a béresnek, mért kóstoltatta meg vele a szerelmet? Miért érezteti vele azt a különbséget, ami kettőjük közt van ? Hiszen tudja azt Péter, hogy Sára mást szeret, gazdalegény után bolondul, de hát titokban nem észrevehetné Pétert, ha már egyszer észrevette ? Senki se tudná meg és milyen nagyon boldog volna Péter, aki őt igazán szereti, aki megcsókolná még a lábát is, ha harag nélkül, barátságosan taposna rá... Sára még csak szóra sem méltatta. Ha kö­zeledett felé, elfordult tőle, mint a bélpoklos­tól. Egyszer se volt alkalma a sóvárgó le­génynek, hogy csak egy kicsit is, ha véletle­nül is, akaratlanul is, összedörzsölődhessenek, hogy csak a karját megérinthesse, hogy csak a szemébe tekinthessen. Aztán rettegett attól, amivel Sára megfenyegette, hogy majd meg­mondja a bátyjának, aki megtaposná, kiverné a tanyából csúfosan. Milyen szégyenletes vég volna ez! Hire futna az egész környéken és nem volna tanya, ahol Nagyiván Pétert meg­fogadnák, mehetne vissza az uradalomba, mehetne könyörögni az ispánokhoz, hogy fo­gadják meg akár igásökörnek is, csak hajlé­kot, meg kenyeret adjanak. Sára nagyon szomorú volt mindig. Nagy­iván Péter nem értette meg ezt a szomorú­ságot sem. Mi baja lehet a lánynak? Ha bál volt, nem ment el a bálba; ha eljöttek a gazdalegények G­áborhoz, nem lapdázott, nem táncolt velük. Félrehúzódott és szomorú volt. Azt mondta mindig, hogy fáj a feje. Maga Sajtos Gábor, az apa, észrevette a lányán a változást Ha beteg, majd meg­gyógyul, ha nem gyógyul, ott a doktor, majd segít rajta. Sajtosné még előbb észrevette, hogy beteg a lánya. Megkérdezte, hogy mi baja ? — Semmi. Fáj a fejem, szédülök. . A bábaasszony a szomszédos tanyán lakott. Értett a dologhoz és azt mondta, hogy Sára azért beteg, mert vérszegény és jó volna, ha az orvossal íratnának valami vasas orvossá­got. Sajtosné be is vitte a doktorhoz a leányt, de Sára csak a kapuig ment el, ott visszafor­dult, hogy nincs semmi baja, ne bántsák, nem kell neki a doktor. Sajtosné mindjárt arra a határszéli kútra gondolt, amibe már egy Sajtos-lány beletemetkezett és szót foga­dott a lányának, nem ment a doktorhoz. Aztán jött a híre, hogy Kovácsékat kilici­tálták a tanyából. A híres gazdalegény be­szorult a városba, árendás házba költözköd­tek és ha azt akarja, hogy föl ne kopjon az álla, hát mehet napszámba vagy kubikra. Gazdalányt nem kap, amig meglesz, amig ez az úristen trónol az égben. Ha a Sajtos­tanyára betenné a lábát a Sáráért, hát Sajtos Gábor alkalmasint ráuszítaná a Bundást vag­y Nagyiván Péterrel dobatná ki a tanyából és Nagyiván Péter milyen szívesen megcsele­kedné. Egy kicsit meg is taposná ezt a hetyke 0 NÉPSZAVA 1912 február 2. BELFOLD OOO „Tájékozódás." (Nem béketárgyalás, csak — tájékozódás. — Sza­vakkal labdáznak a mongolt. — A pártonkivüli negyvennyolcasok állásfoglalása.) Em­iberek, akiknek lábai alatt ingadozik larSatejj^bgtrösufe előtt tartik-jegmagasabban a fejüket. Khu^n­ur meg ennél is maga­sabbra tartja. Ő tudniillik a szavakban is válogat és azt választja ki, amely szerinte leg­jobban eltakarja a miniszterelnöki glóbusz­nak szörnyű repedéseit. Hívei már hordják szerte a szót és hírdetik, hogy amit a minisz­terelnök most az ellenzéki pártok vezéreinél, csinálni fog, az nem béketárgyalás lesz, hanem csupán tájékozódás. Tájékozódni afelől, hogy mit akar tulajdonképpen az ellenzék és tájékozódást akkor, amidőn Apponyi már elmondta, mit akar a Kos­suth-párt és számtalanszor hallhattak Khuen és kívei azt is, hogy mi a Judth-

Next