Népszava, 1912. február (40. évfolyam, 27–51. sz.)
1912-02-01 / 27. szám
A budapestvidéki iparfelügyelő jelenti, hogy „egy villámtelep építésénél egy munkás a fedetlen pincébe esett és azonnal meghalt. Egy fémárugyárban lemezhengerlésnél egy a szakmában már régen dolgozó munkás, aki paránymérővel mérte a hengerlendő lemezt, a paránymérő csavarját erősebben megszorította, mire a lemez a mérőt a hengerek felé vitte. Túlbuzgóságában (?) attól félve, hogy az eltörött mérőeszközt neki kell megtérítenie, kezeivel utánakapott, mire a hengerek mindkét kezét behúzták és összeroncsolták". A szerencsétlen munkás a köztudatban élő munkáltatói kapzsiságnak az ártatlan áldozata. „Egy újonnan létesített gőztéglagyár telepengedélyében elrendeltetett, hogy az agyagzúzó hengerek fölötti etetőtölcsér oly mély legyen, hogy a munkás kezével a hengerek közé ne nyúlhasson s azonkívül még vasráccsal is elláttassák. A tulajdonos azonban ezen intézkedésnek nem tett eleget. Néhány heti üzem után egy munkás, egy a hengerek közé szorult követ kezővel akart kivenni, keze a hengerek közé került, amelyek elkapták és leszakították. A munkaadó ellen az eljárás megindíttatott." Azt hiszszük, hogy a megindított eljárás következményeitől a lelkiismeretlen munkáltatónak nem nagyon kell félnie. „Egy pamutipari gyárban egy kazántisztító munkás utasításra, két társával együtt, egy nagy vízcsöves kazánt tisztított, amelyet csak 16 órával azelőtt helyeztek üzemen kívül; az egyik munkás a tisztító-gödör vaslépcsőjének 2-ik fokára állott, hogy egy hosszú vasrúddal az összetömörült kormot meglazítsa. A még izzó tömeg egyszerre megindult és a tisztítógödörbe zuhant, miáltal a kicsapó forró gázok a munkás egész testét megégették, ki sérülésébe még aznap belehalt. A gyár részéről mulasztás történt, mert a még forró kazán kihűlését meg kellett volna várniok." A brassói iparfelügyelő is szép csokrotköt a szép számú munkáltatói lelkiismeretlenségből. „Föltűnő nagy számmal kellett az 1910. évben a fiatal munkások törvénytelen foglalkoztatása miatt az iparhatóságokat intézkedés végett megkeresni. Szövőgyárakban, téglagyárakban, fűrésztelepeken sok a fiatal munkás, akik a 11—16 éves korban, de sokszor 12-14 éves korukban is 10—12 órás nappali munkaidőben, sőt elég gyakran éjjeli munkára is alkalmaztatnak. A munkaadók azzal védekeznek, hogy a fiatal munkások szülei — akik gyakran maguk is a cég munkásai — kérve-kérik (?) őket, hogy alkalmazzák gyermekeiket." Mindenesetre tetszetős kifogás, ha az iparfelügyelő úr a gyermekek szüleire hárítja a fiatalkorúak foglalkoztatásának felelősségét. Nem gondolja az iparfelügyelő úr, hogy az éhbérért dolgozó, velőkig kizsákmányolt munkás kénytelen létföntartása érdekében, gyermekét is munkáiba küldeni. Tessék megakadályozni a munkásság kizsákmányolását, ne nyomják el a munkásság szakszervezeteit, alkossanak munkásvédő törvényeket, tartassák be a gyárosokkal a törvény munkásvédelmi rendelkezéseit, akkor nem kell majd a gyermekek szüleit okolni a fiatalkorúak foglalkoztatása miatt. A gyulai iparfelügyelő jelenti, hogy: „egy félreeső helységben lévő malom hosszabb szünetelés után átalakíttatván, újból üzembe helyeztetett, anélkül, hogy erről az iparfelügyelőségnek tudomása lett volna. A malomból a transmisszió-tengely vége kiért a szabadba, anélkül, hogy elkerítve lett volna. Egyil munkás 8 éves leánykáját a tengely vég elkapta és a szegény halálos sérüléseket szenvedett. A törvényszék gondatlanságból okozott emberölés vétségéért, mert a tengely nem volt elkerítve, a malomtulajdonosokat 100—100 korona pénzbüntetésre ítélte". 100 korona egy munkás leányának életéért! Ez a valódi képe a magyar osztályigazságszolgáltatásnak. Az iparfelügyelet rendelkezése emberéletért 100 korona büntetést eredményezett. Mi lehet az eredménye a kisebb mulasztásoknál tett intézkedéseknek? Semmi. A munkásvédelem elhanyagolása a szabadság szigetén nem bűn. A losonci iparfelügyelő szerint: „A fiatal munkások foglalkoztatása körül szerzett tapasztalatok háromféle törvényellenes állapotot mutattak föl, nevezetesen 11 évnél fiatalabb gyermekeknek 8 órán túl való foglalkoztatását, 16 évnél fiatalabb gyermekek egész éjjel való foglalkoztatását fiatalabb munkásoknak , órán túl való foglalkoztatását.", "t. évw Még számtalan törvénytelenséget és viszszaélést sorolnak föl az iparfelügyelők, lapunk szűk tere lehetetlenné teszi e tanulságos, a munkáltatók lelketlenségét és a korlátlan kizsákmányolás lehetőségét föltüntető összes adatok fölsorolását. Szükségesnek tartjuk azonban még egy, az iparfölügyelet tehetetlenségét jellemző adatot ideiktatni. Az iparfölügyelők 1905. évi jelentésében a következőket találjuk. „Sok munkát ad az iparfelügyelőknek, hogy végre megszüntessék azt az egészségre igen ártalmas körülményt, hogy a munkások a körkemencék tetején vagy a szeszgyárak főzőhelyiségeiben aludjanak". Az 1010. évi jelentés ugyanerről a jelenségről a következőket írja: „A műhelyekben való hálást 129 telepen kellett eltiltani, 57 élelmezési ipari telepért, tehát gazdasági szeszgyárakban és kis malmokban, továbbá 32 téglagyárban, ahol a körkemencén való hálást bajos végleg kiküszöbölni. Ezek az intézkedések is évrőlévre ismétlődnek, mert e megrögzött szokásokkal nem akarnak a munkások fölhagyni, noha a szeszgyárak szénsavat ,s körkemencék füstgázokat bőven tartalmazó légköre kétségkívül igen ártalmas, de e helyiségek kellemes langyosságáról nem akarnak lemondani Leplezetlen beismerése a tehetetlenségnek. Öt év alatt semmi haladás. Ugyanazokat a bajkat az iparfelügyelő elpanaszolhatja, orvosolni azokat képtelen, mert hiányzik a hatáskör és nem ismeri vagy nem akarja fölismerni a baj tulajdonképpeni okát. A főiparfelügyelő röviden megrögzött szokásnak, a kellemes, langyos levegőnek tudja be a körkemencén való halást. Nem akarja tudni, hogy a téglagyári párnák nyomora oly rettenetes, hogy nem telik lakásra, még kevésbé fűtött lakásra. Fizessék tisztességesen a munkásokat, rohanva fogják elhagyni a ,„kellemes, langyos", mérges gázokat erjesztő körkemencéket. A jelentés további részére még visszatérünk. T ARQA Nagyiván Péter, a béres. írta Farkas Antal. (Harmadik közlemény.) Nagyiván Pétert szerette a kutya, a Bundás. Egy bérest se szeretett annyira ez az okos jószág, mint Nagyiván Pétert, mert Péterrel megértették egymást. Együtt kosztoltak mindig, aztán amit a gazda fösvénysége elhúzott a Bundástól, azt a Nagyiván Péter jószive kipótolta. András azzal hálálta meg Péter jószívűségét, hogy segített jószágot őrizni. Ha a lovak a kukoricásba mentek, nem kellett a kaszáslába Péternek odaszaladni, csak Bundásnak füttyentett és Bundás elvégezte Péter helyett a lóterelést. A szomorú Nagyiván Péterből egyszer kitört a tehetetlen düh és estebéd közben a lába előtt ólálkodó Bundást oldalba rúgta. Bundás egyet jajgatott és elódalgott. Másnap már csak messziről nézte Pétert, amikor falatozott. Péter megsajnálta a kutyát és magához füttyentette. Bundás megcsóválta a Farkát és Péterhez szaladt. Megnyalta a kezét, mintha bocsánatot kért volna tőle a tegnapi viselkedéséért. Péter megsimogatta a kutyát, kibékültek, megértették egymást, megbocsátottak egymásnak. Hát Sárának mért nincs olyan szíve, mint a Bundásnak? Nem tud megbocsájtani neki azért az egy ölelésért? Vagy hát mért adta magát az ölelésnek? Akkor jó volt Péter, a béres és most, amikor tisztelettel, alázatossággal csúszik elébe, amikor csak a kezét akarja megnyalni, akkor Sára elrúgja. Miért? Mert ő csak béreslegény, Sára meg gazdalány. Jaj, hát akkor mért adta magát a béresnek, mért kóstoltatta meg vele a szerelmet? Miért érezteti vele azt a különbséget, ami kettőjük közt van ? Hiszen tudja azt Péter, hogy Sára mást szeret, gazdalegény után bolondul, de hát titokban nem észrevehetné Pétert, ha már egyszer észrevette ? Senki se tudná meg és milyen nagyon boldog volna Péter, aki őt igazán szereti, aki megcsókolná még a lábát is, ha harag nélkül, barátságosan taposna rá... Sára még csak szóra sem méltatta. Ha közeledett felé, elfordult tőle, mint a bélpoklostól. Egyszer se volt alkalma a sóvárgó legénynek, hogy csak egy kicsit is, ha véletlenül is, akaratlanul is, összedörzsölődhessenek, hogy csak a karját megérinthesse, hogy csak a szemébe tekinthessen. Aztán rettegett attól, amivel Sára megfenyegette, hogy majd megmondja a bátyjának, aki megtaposná, kiverné a tanyából csúfosan. Milyen szégyenletes vég volna ez! Hire futna az egész környéken és nem volna tanya, ahol Nagyiván Pétert megfogadnák, mehetne vissza az uradalomba, mehetne könyörögni az ispánokhoz, hogy fogadják meg akár igásökörnek is, csak hajlékot, meg kenyeret adjanak. Sára nagyon szomorú volt mindig. Nagyiván Péter nem értette meg ezt a szomorúságot sem. Mi baja lehet a lánynak? Ha bál volt, nem ment el a bálba; ha eljöttek a gazdalegények Gáborhoz, nem lapdázott, nem táncolt velük. Félrehúzódott és szomorú volt. Azt mondta mindig, hogy fáj a feje. Maga Sajtos Gábor, az apa, észrevette a lányán a változást Ha beteg, majd meggyógyul, ha nem gyógyul, ott a doktor, majd segít rajta. Sajtosné még előbb észrevette, hogy beteg a lánya. Megkérdezte, hogy mi baja ? — Semmi. Fáj a fejem, szédülök. . A bábaasszony a szomszédos tanyán lakott. Értett a dologhoz és azt mondta, hogy Sára azért beteg, mert vérszegény és jó volna, ha az orvossal íratnának valami vasas orvosságot. Sajtosné be is vitte a doktorhoz a leányt, de Sára csak a kapuig ment el, ott visszafordult, hogy nincs semmi baja, ne bántsák, nem kell neki a doktor. Sajtosné mindjárt arra a határszéli kútra gondolt, amibe már egy Sajtos-lány beletemetkezett és szót fogadott a lányának, nem ment a doktorhoz. Aztán jött a híre, hogy Kovácsékat kilicitálták a tanyából. A híres gazdalegény beszorult a városba, árendás házba költözködtek és ha azt akarja, hogy föl ne kopjon az álla, hát mehet napszámba vagy kubikra. Gazdalányt nem kap, amig meglesz, amig ez az úristen trónol az égben. Ha a Sajtostanyára betenné a lábát a Sáráért, hát Sajtos Gábor alkalmasint ráuszítaná a Bundást vagy Nagyiván Péterrel dobatná ki a tanyából és Nagyiván Péter milyen szívesen megcselekedné. Egy kicsit meg is taposná ezt a hetyke 0 NÉPSZAVA 1912 február 2. BELFOLD OOO „Tájékozódás." (Nem béketárgyalás, csak — tájékozódás. — Szavakkal labdáznak a mongolt. — A pártonkivüli negyvennyolcasok állásfoglalása.) Emiberek, akiknek lábai alatt ingadozik larSatejj^bgtrösufe előtt tartik-jegmagasabban a fejüket. Khu^nur meg ennél is magasabbra tartja. Ő tudniillik a szavakban is válogat és azt választja ki, amely szerinte legjobban eltakarja a miniszterelnöki glóbusznak szörnyű repedéseit. Hívei már hordják szerte a szót és hírdetik, hogy amit a miniszterelnök most az ellenzéki pártok vezéreinél, csinálni fog, az nem béketárgyalás lesz, hanem csupán tájékozódás. Tájékozódni afelől, hogy mit akar tulajdonképpen az ellenzék és tájékozódást akkor, amidőn Apponyi már elmondta, mit akar a Kossuth-párt és számtalanszor hallhattak Khuen és kívei azt is, hogy mi a Judth-