Népszava, 1912. március (40. évfolyam, 52–78. sz.)
1912-03-22 / 70. szám
1912 március 22. NÉPSZAVA Mert ezt meg tudják gyúrni a saját szájuk ize szerint, azt lehet hajtani, mint a barmot. S mindezt a File-féle rokkantsági pótlék szanálni kívánja s hiszi is a budapesti gyógyszerésztestület, hogy szanálja is. Nos, hát rosszul hiszi. A magyarországi gyógyszerészsegédek ezt a halva született ideát nem fogadjuk el. Vissza fogják utasítani könyörtelenül. Ez nem alap a tárgyalásra. Keresünk majd más módot, hogy jogainkat érvényesíthessük. A keztyűt lehúztuk a kezünkről - látja, tudja mindenki, hogy mi munkásemberek vagyunk és az öntudatos munkásokhoz méltó eszközökkel fogunk küzdeni. A budapesti gyógyszerésztestület csak menjen tovább a maga útján, mi is haladunk a mienken. Amit elődeink áldozatokkal sem tudtak keresztülvinni, többszöri kísérletezés után, az ma már nekünk kötelességünkké vált. Csak elő azzal a fekete könyvvel — most majd megtelnek a lapjai. (Aláírás) GYŰLÉSEK 200 Vidéken: A nagyszalontai munkások e hó 24-én, vasárnap délelőtt az építőmunkások helyiségében radi-utca 11) igen fontos ügyben ülekezlettt lar-Unak Előadó Budapestről. Az Első Budapesti Munkás Zene egylet tudassa címét sürgősen szerkesztőségünkkel. Köszönetnyilvánítás. Kérték a következő sorok közlését: Ez uton mondok köszönetet a bádogosok és szerelők szakosztályának támogatásáért, amelyben engem szeretett férjem elhunyta alkalmából részesített, továbbá a szónoknak, aki búcsúztatót mondott és mindazoknak, akik megjelentek és részvétükkel fájdalmamat enyhíteni igyekeztek özvegy Simon Sándorné. Nyugtázás. Dr. Triunovich Zoltán, szabadkai ügyvéd a Szabadkán épitendő Munkás-Otthon alapja javára száz koronát adományozott, amely adományt a végrehajtó bizottság ezután köszönettel nyugtatja. TÖVVESZÖL (S) ítélet a kisteleki méregkeverők ügyében. Csütörtökön délelőtt befejezték a tárgyalást a „halálbába" és társai ügyében. Az esküdtek Gerzsán Máriát egy gyilkosságban, két bűnsegédségben mondták ki bűnösnek. Lévay Józsefné másodrendű vádlottat nem bűnösnek, Sisák Györgyné harmadrendű vádlottat pedig egy gyilkosságban bűnösnek mondták ki. A bíróság Gerzsán Máriát életfogytig tartó fegyházra, Sisák Györgynét tizenöt évi fegyházra ítélte, Lévay Józsefnét pedig felmentette. (8) Két korona — pofonigéretért. Székely Gyula állítólagos hírlapíró arról vált közismertté, hogy a nagyobb lakomákon a magyar sajtó nevében fölköszöntőket mondott, bár ezzel senki meg nem bízta. Egy banketten aztán Salgó Ignác újságíró pofonokat ígért neki, ha beszélni mer. Ezért Székely Salgót följelentette. A járásbíróság Salgót becsületsértés miatt két korona pénzbüntetésre ítélte s a. Ítélet végrehajtását fölfüggesztette. Székely fölebbezett, de a törvényszék az ítéletet helybenhagyta. (§) Fásyl, a beugró ellen, mint ismeretes, a képviselőház egyhangú határozata alapján megindult a bűnvádi eljárás a képviselőház tanácskozótermébe való törvényellenes behatolása miatt Az ügyészség elrendelte a nyomozást s Pályit csütörtökön délelőttre meg is idézte a rendőrség. Pályi azonban nem jelent meg, mert egy bécsi szanatóriumban fekszik betegen. Onnan értesítette a rendőrséget, hogy nem jöhet, de hétfőn önként fog jelentkezni. Mi már az eset idején megírtuk, hogy Pályi ellen nem helyes bűnvádi eljárást indítani, mert beteg ember. (1) Az intelligentta vezető szerepét féltik az általános választójogtól Tiszáék. Hát az intelligencia így vezet a politikai küzdelem terén. A legutóbbi képviselőválasztáson több jelölt pályázott a szentesi mandátumért, köztük Molnár Jenő dr. fővárosi ügyvéd is, aki előzőleg tizenhárom évig képviselte a kerületet. Egy másik jelölt, Mohr Béla dr. budapesti ügyvéd durva, sértő levelet írt Molnár Jenőnek. Molnár följelentésére a járásbíróság Mohr Bélát kétszáz korona pénzbüntetésre ítélte s a per iratait áttette az ügyvédi kamarához. Nadoch — becsületsértés. A censtochaui gyilkos szerzetes, Miczoch, becsületsértő fogalom lett. Rossi nagyközség polgármestere ugyanis szóailtás közben egy papot Maczochnak nevezett és ezért a varsói bíróság becsületsértés cimén két heti fogházra ítélte. (§) Veszedelmes lakótárs. Viss Gyula szobafestő mast év szeptember 21-én föltörte iskólárátunk, Hrubicz Istvánnak ládiját s abból 66 koronát ellopott. A bíróság négy hadi fogházra ítélte. (§) Hasanagesádelgée. Kronstein József volt vonatvezető, aki csalás büntette miatt már ötször volt büntetve, Kiss Ilonától házassági ígérettel elcsalta busz koronát érő gyűrűjét, hogy ennek s mintájára csináltsák meg a jegygyűrűt, a leány sógoraiét, Schaeffer Jánostól pedig 160 korona készpénzt és egy hatvan koronát érő öltönyt sikerült kicsalnia. Ugyancsak így halt ki Takacs Erzsébettől hat korona készpénzt 06 egy hat koronát érő gyűrű. Két és fél im fegyházra ítélték a veszedelmes vőlegényt. EGYsten HÍREK Az „Ideal" műkedvelő gárda pénteken este1,8 órakor a „Zala"-kávéház külön helyiségében (Dohány utca 57, földszint 9) összejövetelt tart. A Magyarországi Munkásdalegyletek Szövetsége e hó 24-én, vasárnap délelőtt 9 órakor tartja a Magyarországi Könyvnyomdászok Szakegyesületének üléstermében IV. évi rendes közgyűlését. Kérik, hogy a tagegyesületeik az alapszabályok értelmében, megbízólevél kíséretében a tagok bejelentett számához képest 1—2—1 küldöttet küldjenek. Négynél többet semmi esetre sem küldhetnek. A börbútorkészítő munkások . hó 22-én, pénteken este 8 órakor az egyleti helyiségben fontos ügyben megjelenni szíveskedjenek. A cipészmunkások I. számú csoportjában a helyesírási és fogalmazási tanfolyam pénteken este kezdődik. Jelentkezni lehet az irodában. Újpest. A szervezetek vezetői pénteken este 8 órakor a Munkás Otthonban összválasztmányi ülést tartanak. MULATSÁGOK Műkedvelők figyelmébe. Azok az elvtársak és elvtársnők, akik a kőbányai pártszervezettől rendezendő műkedvelői előadáson közre akarnak műköödni, jelentsék be címeiket a kőbányai Munkás-Otthonban (Martinovics-tér 3). A kovácsok szakosztályának vigalmi bizottsága e hó 21-én, vasárnap este tánccal egybekötött kabaré-estélyt rendez. Kezdete este 9 órakor. Színirendező Kornai Artúr. A táncoktatásra beiratkozni lehet a pénztárnál. Oktatás minden kedden és pénteken este 8 órától 11-ig. Oktatnak the two steps, Louis XV. és boston-táncokat. Helyiség: Kemény Zsigmond-utca 11. A famunkások V-VI kerületi csoportja e hó 23-án, szombaton a saját helyiségében (VI., Váci-út 53), a Kültelki Munkásdalárda és aRemény" műkedvelőgárda közreműködésével, színelőadással egybekötött kabaré-estélyt rendez. Az estély kezdete 9 órakor. Műsor után tánc reggelig. Belépődíj nincs. Ruhatár kötelező. A vigalmi bizottság pénteken este 8 órakor ülést tart A csoportban új lánckurzus kezdődött. Beiratkozni lehet Petrikovics Béla elvtársnál bármely időben, vagy szerdán este 8—11-ig és vasárnap délután 3—6-ig a tánctanítás ideje alatt. Minden vasárnap este össztánc. A VIII. kerületi pártszervezet e hó 30-án, a kocsigyártók szakegyesületének dísztermében (VIII., Losonci utca 19. szám, I. emelet), az Általános Munkásds Gárda szíves közreműködésével, tánccal egybekötött kedélyes estélyt rendez. Az estély műsora 8 órakor kezdődik, vége 1 órakor. A könyvkötők szakegyletében (VII., Lövöldeler 2) e hó 22-én, pénteken este 8 órakor táncvizsgapróba és össztánc lesz. — E hó 24-én, vasárnap délután 5-6-ig rendes tánc, este 8—1-ig táncvizsga. — Slétfon este 8 órakor rendes tánc. A kárpitosok szakosztályában (VII., Dob utca 20, 1. em.) e hó.14-én, vasárnap este 8 órakor elsőrendű színészek és kiváló műkedvelők közreműködésével kabaré-estélyt rendeznek , tánc éjjel 2 óráig. Belépődíj nincs. Ruhatár személyenkint kötelező. SZERKESZTŐI ÜZENETEK K. János Székelyudvarhely. 1. Levonstemer. 2. Pártunk titkárságánál (Conti-utca 4). — *ny , Nagyszalonta. Címet átadtuk a párttitkárságnak. — Bene se Oyals. Keressen fel bennünket este .—8 óra között. — D. J., Brassó Levelet írtunk. — Hikalovssky ! Nem halotti bizonyítvány kell, hanem gyámi kirendelő végzés, vagyis irás szarvaszéktől, hogy a kiskorú leány gyámja most az anyja — *. í. fegyvergyár. Lehet nősülési engedélyért folyamodni. A községi jegyzőhöz forduljon, az megadja a szükséges fölvilágosítást. A sorozásnál tekintet nélkül a nős állapotára, beveszik, ha alkalmas. — gy Nagykanizsa. Szerdai lapunk „ Szakmozgalom " rovatában megjelent. — Lether József, Arad. 1. Hat korone eer évre. 2. Zsombolyának ia*03 lakosa van. Williaek Alajos, Rónaahegy. Törvény szerint, ha most ki nem kötnek, a szerződés három hóra szól s a fölmondási idő hat hét. Ha ekkor föl nem mondanak, a törvény a szerződést további három hónapra meghosszabbítottnak tekinti. — Tóth Vilmos. Forduljon panaszával a Budapesti Kerületi Munkásbiztositó Pénztár baleseti osztályához: VII., Damjanich utca 30. II. emelet. F. A. Nem kerülhethetjük : nagyon hosszadalmas, a megírása kicsit elkésett is. 18 Budapesti gabonatőzsde. (1912 március 21 ) A gabonacsarnokban a mai napon a következő árakon történtek az alábbi eladások: . Kértársüzlet. Köttetett: Buza: Pejérmegyei 23.60 . Pestvidéki &1* , Bácskai 21.56 . Hevesi III.&5 , Felsőmagyarországi . . . 1140 . Bosnyák 130 , Raktár 21.20 . Irozs 119 30. Zib »•••••eae IX** m Tengeri 18.— . Az árak 100 kilogrammonként koronaértékben értendők. II. Határidőüzlet. Zárlat déli órákon. *tu kl£tm,«kut 1912. áprilisi buza — 11.43 1912. májusi buza — — H.44 1912. októberi buza 10.74 1912. áprilisi rozs 9.83 1912. októberi rozs N.74 1912. áprilisi zab — a&2 1912. októberi zab — S.Ufc 1912. májusi tengeri — — — — 8.72 1912. júliusi tengeri — 8.62 KAPIttEND A heti dCfizetési nyugta az IM* tu 12. hetin tttt ti duka ».-via fiaptúri Tinták, március 22. Kantelte reggel «01 ; — napnyugt* tilt SIS, holdkelte reggel 7 :2 ; — holdnyugta elit WéL A nuteorologial Intézet lé«inta- VailocebSB) Id« várható, helyenként eal'Ol *» l^egtelen beváltosásval. — A hilmoisi krét Budapesten délben 11 8 C fok volt. Forradalmi napi Ar« Hébert (Piro Dinch»«) Jakob, francia forradalmár nyaktilozása 179«. Goethe német kólll meghalt 1832. A miniszterek f..nádnak Ibn Bit« ««foglaltságuk nincs. A miniaterelnök (és a behlgumbitzleri caálórtikón d. o. 4 4; • honvédelmi esetörtökön d. «. 10 6.; a kimokialósigyt péclekeni d. d. 4 .J. a strtikedeltmöggt pénteken d. o. 4 6. ; • pin lAppi Herdan d. u. 4 i.\ ai »na ir iszUlyi»«titörtMkon délb. Na, a fild• mn.vetési pénteken d. e. 11 *.; a *orodl Ciggek minintere: izordán d. u.4 é. — Vasárnap és ünnepnapon a minittlerek néni fogadnak. Junaeninok, látványoanáloki a Kernteti Manam miti délelőtt 9 órától délután 2 óráig. Hétfőn •« coütörtökön által-Ur: kedden és pénteken: riguisttr ; bérdén és anombalSB ásványtár; pénteken: képtár, vasarnap—12 éráig a Anlóg fejleménytárak. A zárt vestélyek hétkónnapokon délelőtt 10-től délután 1-ig a semélyénkánt és portákonként I boron* belépődij mellett megtekinthetik. — A lapmCsénet ifuieura képtárai körűl nyitva mn. el a régi képtár kedden és előtti tAkóp célelőtt 10 órától délután fél 2 óréig , a modern kántár éserdán és pénteken délelőtt 10 órától délután fál 1 óráig hétfőn áa nombilok a modern grafkunok, intip a/öntet otrtákok: a neofOISZ mindé a kedden is pénteken • történemi képcsarnok (Akadémia-utca h a tárra levő ciuoe nyjtemények 1 korona botépMq malle« mindig megtekinthetők. A retiJi-Hái ,ereklye-muzeum) Baju-otea 2 nyitva naponként, vasárit ünnepnapokon lé dél-litt lü-2-ig : belépődíj I korona. Minden kedden naked a bemenet — Aquincumi •• »látok moteuma (1B. korojel Küllő •senlendrei-at, nyitva van egyac nap. — Fitdlinl muzeum (Városiget, Stefánia-ut) nrttr M-l-lf. - Mezőnidasági Museum nyitva 10-1-1g. - KUzlekeditl muzeum (Vároliget, Hermina-ut) nyitva 4-11-ig - Tárimáalmi Múzeumot a Gyermektanulmányt Muttmm (mint Jakattó Mária Verlautee 12) nyitra 9—12-ig. A Technológiai Iparműimben (Vili. Jo»ef-kömt «s az IparmfiTétictl Támlát laUrberendezétt Kiállltáta nyílva kdrnapokon »-14- én J-7-kónnapnapokon 12-ig, belépődíj 30 fillér, kft fön dátum belépődíj nincs. — Iparmaoinell Uueum nyitva k-IMff. Képtárak: Nagy- Vilmos feetőműTéar gyűjteményei kiállításé a Könyvet Kálmán mavéarok nalonjában (Nagymező-utca 37». -iam., nyitva hátolott tf-től »te 7-ig Belépődíj 00 fillér. - A Mucarnok négyes kiállítása, nyltra 3-4-ig, Helép'illj 1 koront. - Faragó Déta kol akta kiállítása a Nemzeti Siatanlan, nyitva »— Ha belépődl) I korona. Könyvtárak: A Semzeti Muzeum Anyttára nyitva kómaponként *-4-ig (tzombeton: »—l-ig.) — Az Akaálmlal Kín Túlér kétnaponként S—S-ig. — Piti rati konytlár nyiva kár•anokon »-1-ls. (iMopnapoe P-12 óta kétátl. - Aa Ipar aiáa Laurs Muztam könyvtára kórnaponként »-11 én »-»^ -A kereskedelmi múzeum kinntára nyitva 2-ig. — Ptdugigta* kingatár nyitva 8—7-ig - SeaHctlkt kinyatár nyit»» ie-1'te. - Aa egyete ni könyvtár nyitva * '.«napokon b—1-lét S-st-lel. Vízállás, Máréiaa -11-áa »-áa •éter A manaroeaaagl telek» narkoaati GABAMi LBMO. Nyomlak s Buáepett, Vin, Cona-utoa 4. VUácoaaáe konyvayoa«s DOL kdrferfigápéla 4« 8 * 1)« tH» 1-SS 1« itt 1-10 11» HOk S4W Ml kM 44« 4-U «•• oóér JtS CrM tym (KO •tv ut Mi 2-10 2-W iVt 418 4-» 'rw o« MB II Dráva , faraad 1 * 1« Esoék ISI I1« KSzSe : Nagyvárad 0 81 OS4 l.yoaia 4-t0 VIS Dan* t Ségai TMMtvár • i Arad •t tun • Saobook ft( Sötern