Népszava, 1912. május (40. évfolyam, 104–128. sz.)

1912-05-01 / 104. szám

2 BELFÖLD Kétkulacsos csuhások: Csernoch vagy Huszár Károly. A főrendiház hétfői ülésén egy főcsuhás — Csernoch János kalocsai érsek — hihetet­len komisz módon uszított és izgatott az ál­­talános választójog ellen. Igen jellemző, hogy a katolikus egyháznak egyik főpapja akar az ezerholdasok házában érdemeket szerezni az­zal, hogy a népnek joggal való felruházása ellen izgató beszédet mond. Mutatja ez azt, hogy ezek a nagypapok, akik egyébként olyan gyakran szoktak hivatkozni a krisztusi evangélium szo­ciális és demokratikus jellegére, egészen meg­szűntek keresztények lenni és tisztára parasztot nyúzó és kizsákmányoló nagybirto­kosok. Tudják, hogy a demokratikus vá­lasztójog többek között a falusi nép igényeit is meg fogja növelni és fegyver is lesz arra, hogy ezeket az igényeket kielégítsék, tud­ják, hogy hatásos napszámok rendszere a papi birtokokon is meg fog szűnni, ha egyszer a" nép öntudathoz és ha­talomhoz jut. Ezért, mert a zsebüket féltik, nem akarják joghoz juttatni a népet, amely pedig túlnyomó számban nem szabad­gondolkodókból, nem zsidókból, nem is for­radalmárokból, hanem istenfélő és misére is járó parasztokból áll. A katolikus főpapok nem a velük egy hiten levő parasztsággal és munkásokkal érzik magukat érdekközösség­ben, hanem az összes nagybirtokosokkal és nagytőkésekkel, akármilyen vallásúak legye­nek is azok. A pénz vallásában, a zsebük imádatában összetalálkoznak és ez az igazi vallásuk. A katolikus egyházban a legnagyobb fegye­lem uralkodik. A püspökök nemcsak vallási erkölcsi dolgokban parancsolnak­ a híveiknek, hanem társadalmi és politikai kérdésekben is. A klerikális pártok mindenütt az egyház ellenőrzése alatt állanak: a klerikális pártok csak olyan politikát csinálhatnak, aminőt a püspökök megengednek. A püspöki kar egyik vezérembere szemérmetlenül izgat a főrendi­házban a nép jog­a ellen, ugyanakkor egy csomó klerikális politikus—Huszár Károly, Baránszky Gyula és mások — Pápán az általános, titkos választójog mellett gyűléseznek. A nép előtt a demokrácia híveinek mondják magukat, ahol pedig hatalmuk van, ott az ezerholdasok sze­kerét tolják. Annyi bizonyos, hogy vagy a választójog ellen izgató klerikális érsek, vagy a választójog mellett agitáló klerikális poli­tikus űz politikai szédelgést. Jó volna, ha ezt a dolgot egymás között tisztáznák a jámbor urak. ooo Az élelmiszerussorások munkában. A Gazdaszövetség szerdán este közgyűlést tar­tott, amelyen Darányi Ignác, a grófok öreg cselédje és az élelmiszeruzsorások pártfo­gója hosszabb beszédet mondott. Az 1917-ben lejáró vámszerződésekről szólott és arra buzdította az agráriusokat, hogy már most indítsanak mozgalmat a jelenleg érvé­nyes uzsoravámok fentartására. Természetes dolog, hogy az élelmiszeruzsorások társa­sága lelkesen fogadta ezt a fogyasztók ki­zsákmányolására alkalmas tervet, amelynek megvalósítása azonban, reméljük, hogy az új népparlament ellenállásán hajótörést fog szenvedni. A cemtusos választójog­, a nyílt szavazás mocsara tárul elénk a következő két bűnpör­ből, amilyen majdnem minden választás után keletkezhetnék. Mert nemcsak Ignécen, hanem csaknem az egész országban megfizetik a szavazatokat, ha a terror és presszió nem elég erős. És ezt a rendszert akarják to­vább is föntartani a magyarság és intelligen­cia uralmának védői. Ezt a rendszert, amely mellett választók és választottak megérdemel­­nék a börtönt a törvény értelmében. Hogy csak néha sújt le az igazság és akkor is inkább csak a megvásároltakra, de nem a választókra, az természetes. A két jellemző magyar eset a következő: A beregszászi törvényszék előtt kilencvenöt ige­néci lakos ült a vádlottak padján, mert a leg­utóbbi képviselőválasztáskor­ pénzt fogadtak el szavazataikért. A vádlottak legnagyobb része be­ismerésben­­ volt. Azzal védekeztek, hogy ők a képviselőválasztások alkalmával mindig fogadtak el pénzt és ez a lakosságnak annyira általános szokásává vált, hogy nem is gondolhattak arra, hogy ezzel büntetendő cselekményt követnek el. Egy hetvenhét éves ember kijelentette, hogy ő mind­két jelölttől fogadott el pénzt, mert a választás idején drága volt a napszám. A bíróság Koszura György és Pánykó Mihály főkorteseket egy-egy hónapi fogházra és negyven koronára, negyven választót nyolc-nyolc napi fogházra és negyven koronára, negyvenhárom vádlottat nyolc-nyolc napi fogházra és húsz koronára ítélt. Tíz vádlottat föl­mentettek. A keceli Választókerület munkapártjának Sza­bady Ferenc esperes-plébános volt a pénztárosa. Pótválasztásra került a sor Pozsgay Miklós függet­lenségi és Ereky Pál munkapárti között. A vá­lasztás estéjén a kormánypárt már rosszul állt, miért is Szabady plébános bement a katolikus iparoskör udvarára és az ott összegyülekezett vá­lasztókat fölhívta, hogy szavazzanak Erekyre, minden választónak negyven koronát fizet. Ereky megbukott, Szabadyt pedig följelentették. A tár­gyaláson azzal védekezett, hogy fuvar- és ellátási költség fejében ajánlotta föl a negyven koroná­kat és hogy a följelentő Barabás András nem is szavazó polgár. A törvényszék a polgárok válasz­tójoga ellen elkövetett vétség miatt háromszáz ko­ronára ítélte a plébánost. A Tábla jóváhagyta ezt az ítéletet, a Kúria azonban megsemmisítette az alsó bíróságok ítéletét és új tárgyalásra utasította a törvényszéket, mert az ítéletekben nincsenek megnevezve azok a választópolgárok, akiket a plébános meg akart vesztegetni. A harci szellem élesztéséről a hadseregben ír cikket egy névtelen kapitány a bécsi „Mi­­litar-Zeitungéban. Katona l­étére intelligens ember lehet ez a cikkíró: a harci szellem ébresztése első alapfel­tételének azt tartja, hogy a népek elégedettek legyenek az államuk­kal (Zufriedenheit der Völker im Staate), azaz okuk legyen szeretni a hazájukat s elé­gedettségük alapja a jogegyenlőség s egyenlő elbánás legyen, aminek szempontjából bizo­nyos fokig nacionalizálni is kellene a had­sereget. A jogegyenlőségről a szó nemzeti értelmé­ben van csak szó: nem szabad előjogokban részesíteni egyik nyelvet sem s a legénység anyanyelvét respektálni kell, a kommandó­szókat kivéve azon kell beszélni vele s ez is eszköz lenne a cikkíró eszményének eléré­sére: „elégedett állampolg­árok s olyan hadse­reg, amely minden nép előtt otthonosnak tet­szik." (Zufriedene Staatsbürger, eine allen Völkern als wahre Heimat vorkommende Armee.) Még a nemzeti harcok idején is, amikor a magyar szolgálati nyelvet használták ki fegy­verül a választói reform ellen, még akkor sem felejtettük el soha hangsúlyozni. A hadseregnek sok a baja, a legfobbik baj az, hogy­­ van. Nagy baja az is, hogy nem demokrata, mint például a svájci, hanem állatnak való dresszurán alapul. Sőt több­ Ványok romjai alól oly időkből, amidőn Európa mai kultur-középpontjai helyén még barlangot lakott a kelta és alig pirított nyershúst evett az ősgermán, Délamerika bozótjaiban pom­pás palotákra, óriás kő­ épületekre, alig meg­fejtett kép­irásokra akadtak a kóbor vadászok és lassan kitűnt, hogy a ma félművelt fehé­rek- és műveletlen indiánok-lakta területen Amerika fölfedezése előtt az európainál töké­letesebb társadalom élt, buján virágzott, na­gyot teremtett és csak azért halt meg, mert kultúrája gyöngéd virágját páncélos európai barbárok sarka beletaposta a földbe. Virágok lesznek, virágok vesznek. Kultú­rák tenyésznek, pusztulnak, akár a tiszavirág. Az embert, ha végiggondolja fajtája kultúr­történetét, elfogja a melankólia, mennél töb­bet debít föl a kultúrtörténetből az emberi ész, annál jobban érzi az ember a mulandó­ság hangulatát, azt a szomorúságot, amely mételyezi az akaraterőt, lankasztja a tenni­vágyást és beleoltja az emberbe annak a gon­dolatnak a mérgét, hogy minden elmúlik, minden hiába, nem dolgozhatunk a jövőnek, mert jövő nincs, mert minden azért születik, hogy meghaljon. Asur-Nazirpal palotája fölött, a Tigris és Eufrátesz mentének hajdani nagysága fölött kavicsos, terméketlen a pusztaság; ami ős-Egyiptomban kultúra volt, az ma csak mú­zeumi érdekesség s az akkori világ urának, cézárjának, Napóleonjának, II. Ramesszu-en-Miamum-en-Hotepnek, akinek nevét a semmit­mondó Ramzeszre szoktuk röviditni, a nap és a Nílus fiának a száraz múmiáját el­könyvelik a kairó-gizehi múzeumban a többi furcsaság közé; a mexikói, chilei ­TLARCO­M Tüz csiholója. Csak akkor születtek nagy dolgok, Ha bátrak voltak, akik mertek , ha százszor tudtak bátrak lenni, Százszor bátrak és viharvertek. Az első emberi bátorság Áldassék: a Tüz csiholója, Aki az ismeretlen lángra Úgy nézett­, mint jogos adóra. Mint egy Isten, hóban vacogva Fogadta szent munkája bérét: Még ma is minden bátor ember Csörgedezteti az ő vérét. Ez a világ nem testálódott Tegnaphoz huzó, rongy pulyáknak: Legkülömb ember, aki bátor S csak e­gy külömb van, aki­­ bátrabb S aki m­ást akar, mint mi most ven, Kényes bőrét gyáván nem óvja: Mint ős ősére ütött Isten, A fölséges Tűz csiholója. Ady Endre. DOC NÉPSZAVA 1012 május 1. Kuiturák lesznek — Kuiturák vesznek. Az emberiség kultúrájának története foly­ton messzibbre és messzibbre nyúlik vissza, amióta a történelemkutatók szemhatára nő és a kutatás módszerei, eszközei szaporodnak. Alig száz éve még azt tanították az iskolák­ban, hogy a görögökkel meg a zsidókkal kez­dődött az emberi kultúra. Lassanként kide­rült, hogy a zsidók a babilóniaiaknak meg a föníciaiaknak tanítványai, hogy kulturájuk egyiptomi-babilon hatáskeverék, hogy vallásuk sem eredeti, hogy egész gondolatviláguk más, az övékénél ősibb kulturák gondolatvilágá­nak torzított mása. A görögök híres teremtő­erejének, kultúraépítő képességének legen­dája is foszladozóban van, amióta kiderült, hogy a görög bölcselők, fizikusok, „fölfede­zők" Egyiptomba jártak iskolába, sőt a gö­rög építészet alapmotívumai is egyiptomiak. A latin kultura őse: az etruszk, amely görög­gel keveredött. Azok a kulturák, amelyekről eredetiséget tételeztünk föl, mind más kulturák sarjadé­kai. Egyiptom hatezredéves műveltsége és Babilónia, Asszíria hét-nyolcezer évre is visszavezethető civilizációja sem ős nélkül való, eltemetett kultúrák nyomait fedezik föl Közép-Afrika legbarbárabb vidékein ; az ausztráliai szigeteken egy polinéz ős­ civilizáció ma­radványaiból következtetnek arra, hogy itt valaha, tíz-húszezer évek előtte pompás ma­gasságokra szökellt az emberi elme. Ázsia si­­i­vatagjain homok­ lepte városokra akadnak a­­ kutatók és írásokat kaparnak elő palotamaradá I

Next