Népszava, 1912. július (40. évfolyam, 155–180. sz.)
1912-07-02 / 155. szám
AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre 24.— kor. I negyed évre kor. fél évre 12.— kor. egy hóra 2.— kor. A „SZOCIALIZMUS"-sal együtt havonta 40 fillérrel több EGYES SZÁM ÁRA 8 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VI., CONTI-UTCA 4. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VIII., CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon-számok 82—61 és 130—21.) A néptanítók, millió és millió proletárgyermek egyedüli oktatói, megint Budapestre jöttek, sok ezren jöttek ide . . . kenyérért könyörögni, tisztességes megélhetést követelni. Mert a magyar néptanítók — az uralmon levő „történelmi osztályok" nagy szégyenére és gyalázatára — még mindig éheznek, még mindig nyomorognak, még mindig az ország páriái, örökös nélkülözésre ítélt, örökké hitegetett, örökké színes frázisokkal és szappanbuborék-értékű ígéretekkel tartott és örökké kijátszott, megcsalt rabszolgái. Az embernek ökölbe szorul a keze az elkeseredéstől, a dühtől. Hát a dolgozó emberek gyermekeit mindig csak éhező, elnyomott páriákkal akarja taníttatni az uralkodó osztály ? Miért van ez így? Miért maradjon ez így ? .. . És magától kínálkozik a felelet: a nyomorgó néptanító maga is elmarad a kultúrától, tehát nem lehet birtokosa a kultura új vívmányainak és igy azokat nem adhatja át a népnek; a nyomorgó néptanítót a keserves kenyérgondok lenyűgözik, a kétségbeesés véres árnyékai körülfogják, lelkének rugalmasságától, munkabírásának javarészétől megfosztják, ugy, hogy még a meglévő tudását sem bírja átadni a népnek ; a nyomorgó néptanítót a függés egyéb szálain kívül a szegénysége is bilincsekbe veri, a népbutító papnak, a népnyúzó közigazgatási basáknak tehetetlen eszközévé fokozza le, úgy, hogy kénytelen azt tanítani, amit a nép ellenségei ráparancsolnak és úgy tanítani, ahogy ők parancsolják. Ezért ítélték a „történelmi osztályok" a nép tanítóit a koldusénál is keservesebb nyomorúságra és a mindenes cselédnél szomorúbb, égbekiáltóbb szolgai függésre. Akik azt akarják, hogy a dolgozó nép tudatlan, buta és leigázott maradjon, azoknak szükségképpen akarniok kell azt is, hogy a néptanító nyomorgó, koldus és függő szolga legyen. Akik olcsó, igénytelen emberbarmokat akarnak maguknak nevelni, azok nem szolgáltathatják ki a proletárgyermekeket anyagilag független — tehát teljes munkabírással és kellő szabadsággal dolgozó — tanítóknak. Ezt a nagy igazságot kezdik végre megérteni a néptanítók is. Már tudják, hogy a munkájukhoz méltó munkabért és erkölcsi függetlenséget a „történelmi osztályoktól hiába várják, azt csak a demokratikus alapon újjászervezett országtól — a dolgozó néptől és a fölfelé törekvő polgárságtól — kaphatják meg, amelynek szüksége van az ő munkájukra, de nem a papoktól, akiknek népbutitásra van szükségük és nem az olcsó napszámért — tehát igénytelen, műveletlen munkásért — rajongó reakciós nagybirtokosoktól. Ezért a tanítók nagy része az általános, egyenlő, titkos választójog harcos táborához csatlakozott és becsületesen kiveszi részét a demokráciáért folyó küzdelemből. Azt is tudja már a tanítóság, hogy nem az alázatos kérelmezés útján kell haladnia, amelyen félszázadig tárt, hanem joga van követelni és tudja, hogy a követeléseknek csak az erő adhat súlyt, tehát erőt gyűjt azzal, hogy szervezkedik és azzal, hogy a demokratikus elemekkel szövetkezik nagy politikai átalakító munkára. A hatás már mutatkozik. Eddig haszontalan frázisokkal, hazug ígéretekkel traktálták a tanítóságot, most brutális üldözéssel aarják megfélemlíteni. A tanítóság büszke lehet erre a sikerre: az éretlen gyereket lehet szép szóval, ígérettel bolondítani, az erős férfinak meg kell adni a jussát, vagy... le kell tiporni. A tanítóságot le akarják tiporni, tehát már erős férfiúnak nézik és majd ha bebizonyul, hogy nem lehet letiporni, meg fogják neki adni a jussát, mert muszáj lesz megadni. ... A tanítók megint itt vannak. Július 2., 3. és 4. napján megtartják az egyetemes tanító gyűlést, a hetediket 1848 óta, amelyen a fizetéskérdés fog dominálni. Ezen a gyűlésen elvben az ország összes tanítói — államiak, községiek, felekezetiek — részt vehetnek, de alig fog részt venni harmadfélezer, mert a nagy többség nem bízik a vezetőségben, amely bankalapítással foglalkozó, hajlékony derekú üzletemberekből áll és mert a vezetőség igen magas résztvételi díjjal kizárta a legszegényebbeket, tehát a legelégedetlenebbeket, a „legveszedelmesebb"-eket. Így akar a vezetőség egy „lojális" gyűlést biztosítani és fölfelé érdemeket szerezni. Július 3-ára az Állami Tanítók Országos Egyesülete is hívott össze közgyűlést. Ennek az — alapszabályokkal bíró — egyesületnek a közgyűlését a közoktatásügyi miniszter az utolsó órában betiltotta, mert ez radikális egyesület és április 3-án radikális vezetőséget választott. Ennek az egyesületnek az állásfoglalásától reszketett gróf Zichy János, tehát elnémította az egyesületet, sőt a radikális vezetőség megválasztását is — hamis ürüggyel — megsemmisítette, a megbukott régi, alázatos cselédeket a vezetőségbe jogtalanul visszahelyezte. Ennek a brutális jogtiprásnak a jegyében indul meg az egyetemes gyűlés. Ehhez járul még, hogy éppen most, pár héttel a százmilliókat megemésztő véderőreform törvénytelen keresztülerőszakolása után és egy nappal a nyomorgó tanítók gyűlése előtt a hadügyminiszter újabb százmilliós követelésekkel áll elő. Ehhez járul továbbá az is, hogy éppen most adott ki a miniszter rendeletet, amely szerint a polgári iskolai felekezeti tanítók és tanítónőkfizetését az állam kiegészíti, illetőleg az állami tanítókéval egyenlővé teszi. De miért? Azért, mert a felekezeti polgári iskolák tanítónői többnyire apácák és így most apácák fognak az államtól évi 2000— 3000 koronát kapni, sőt többet is, de a családfentartó felekezeti néptanítók éhezhetnek tovább is. Ilyen szemtelen provokálások után a most következő napokon valószínűleg kárba fog veszni a stréberkedő „tanítóvezérek" minden lojális igyekezete és a néptanítók méltó választ fognak adni a kormánynak Azonkívül pedig a néptanítóknak egyre nagyobb tömegei fognak tisztába jönni azzal, hogy az ő helyük a demokrácia táborában van. Lapunk mai száma 16 oldal. A belga munkásság harci készülődése. Vasárnap ült össze Brüsszelben a belga munkáspárt rendkívüli kongresszusa, hogy megállapítsa az egyenlő politikai jogok kivívására vezető harci eszközöket és módokat. Lázas tevékenység előzte meg a kongresszus munkáját. A különböző munkásszervezetek 1500 képviselőt küldöttek erre a kongresszusra, amely a legfontosabb a belga munkáspárt történetében, úgy a résztvevők számára, mint napirendjére nézve. A pártvezetőség elhatározta, hogy úgy a szakszervezeteket, mint azokat szakmai szövetségeket, amelyek eddig nem tartoztak a párthoz, szintén meghívja a kongresszusra. A brüsszeli Népház azonban csak 1500 résztvevőt tud befogadni és így ennek arányában kellett a küldöttek számát is korlátozni. Vandervelde elvtárs tette meg jelentését az általános politikai helyzetről. Június 2-ika óta, amikor a plurális szavazójoggal űzött gazságok általános sztrájkba késztették a Vallon tartománybeli munkásokat, a pártban szakadatlanul az általános sztrájk kérdésével foglalkoznak. A francia munkásság körében különösen nagy a harci kedv, a feszült várakozás és a küzdelem megkezdésére való hajlam, ami a kongresszuson temperamentumos vitákat eredményezett. Rövid húsz év óta ez a harmadik általános sztrájk, amelyben a belga munkásság politikai jogainak kivívásáért száll harcba. Az első általános sztrájk, amely 1893-ban volt, elsöpörte a cenzusos szavazójogot. A második általános sztrájk 1902-ben elbukott. A harmadik általános sztrájkból azonban a munkásság teljes diadallal akar kikerülni és ilyen értelemben készíti elő küzdelmét. A kongresszuson lefolyt viták, a nagy szövetségek, a szakszervezeti központok, a szakszervezeti tanács, valamint a pártvezetőség határozatai arra irányulnak, hogy az általános sztrájd