Népszava, 1912. augusztus (40. évfolyam, 181–206. sz.)
1912-08-01 / 181. szám
1912 augusztus 3. NfipgaAVA 3 — Kordonnal vagy anélkül? — Ha kell, kordonnal. A költségvetés készen lévén, a Házat elnapoljuk, hogy újra összeülhessen a delegáció az 1913-ik évi közös költségvetés letárgyalására. — És a választójoggal mi lesz? — Lehet, hogy tavaszra marad, lehet, hogy letárgyaljuk azt is az 1913-as költségvetéssel együtt. Annyit mondhatok, hogy a munkapárt teljes egységében minél előbb tető alá kívánja hozni azt a választójogot, amelyet ő lát jónak, mert erre eggyel több oka van, mint amennyit az ellenzék gondol. Meg akarja óvni a magyar faj szupremáciáját mindenkivel szemben, a nemzetiségeknek esetleg nyújtandó kedvezmények nélkül. Nem tudjuk, ki ez a munkapárti, de a nyilatkozata olyan szemtelen, hogy alighanem vagy csakis Farkas Pali lehet. Itt tudniillik arról van szó, hogy a békét kirevolverezzék. Tárgyalni fogják a választójogot — amilyent ők jónak látnak —, ha addig a béke létrejön, egyébként pedig nem tárgyalják . . . Nem így lesz az, ifjúr! Ősszel egy kicsit úgy meg fogtok lapulni, hogy a diktáláshoz lesz legkevesebb kedvetek. Nem humanitás, hanem hitvány hazugság, amit a kormány az öreg tartalékosok ügyében csinált. Ezt írtuk tegnap és van elég okunk arra, hogy ezt ma is megismételjük. A honvéd központi ruhatárban fegyvergyakorlatukat töltő tartalékosok panaszán kívül még száz másik ok van arra, hogy a kormány hírhedt tartalékos rendeletét mindennek tartsuk, csak humánus intézkedésnek nem. Igazságos fölszólalásunk nyomában mégis fölszisszen az egyik kormányfélhivatalos és arról adajgat, hogy miért nem fordultunk információért „illetékes" helyre, mielőtt a tartalékosok panaszát leközöltük. Nem mondja meg, hogy melyik az az illetékes hely, de leközli tőle a következőket: E hó 24-én kapták meg a hadkiegészítő parancsnokságok azt a miniszteri rendeletet, amely szerint az utolsó évfolyamukat szolgáló tartalékosok közül csak azok hívandók be fegyvergyakorlatra, akik a közösöknél szolgálva három, illetve a honvédeknél négy fegyvergyakorlaton vettek részt. Csak természetes, hogy ebben a kedvezményben nem részesülnek azok, akik korábbi fegyvergyakorlataik közül egyet vagy kettőt így járt-kelt vele az ábránd sötét útjain; a nő lelkében mindent fölgyújtott, amihez csak hozzáfért, de csak figyelte szavait, álmodozó mosollyal szemében, mint egy vak, nem látott és nem hitt neki. Egyszer a nő így szólt hozzá: — "Néha belátom, hogy mindaz, amiről te beszélsz, lehetséges. De azt hiszem, hogy ez azért van, mert szeretlek! Mindent megértek, de nincs hitem, nem hihetek! És ha te elmegy, minden eltűnik, ami veled kapcsolatban van. Ez a dráma mintegy két esztendeig tartott, amíg a leány összetörődött és megbetegedett. A férfi abbahagyta a munkáját, a pártszervezetben való tevékenységéről lemondott, adósságot csinált, kerülte az elvtársakkal való találkozást és állandóan a leány lakása közelében járt föl s alá vagy a beteg ágyánál ült. Látta, hogy elhamvad, mint a gyertya és napról-napra átlátszóbb, miközben a beteges láz a szemében egyre fényesebben lobogott. — Beszélj nekem az életről, a jövőről — kérte a nő. A férfi azonban a jelenről beszélt és szándékosan sorolta el mindazt, ami az embereket tönkreteszi és ami ellen ő egész életén át harcolni fog. Elsősorban arról beszélt, amit mint hasznavehetetlent, hitványát ki kellene lódítani az emberek életéből. A nő csöndben hallgatta meg. De ha a fájdalma nagyon heves volt, a szóáradatát megfékezte, amennyiben megérintette a kezét és esdeklő pillantást vetett rája. — Meg kell.. . halnom? — kérdezte egyszer, több nappal azután, hogy az orvos azt mondta a férfinek, a nő rohamos sorvadásban szenved és helyzete reménytelen. A férfi lehorgasztotta a fejét, nem válaszolt semmit, elhalasztottak. E rendelet alapján a hadkiegészítő parancsnokságok most állítják össze azoknak a névsorát, akik az első három, illetve négy fegyvergyakorlati kötelezettségeiknek eleget téve, ez utolsó alól fölmentést élveznek. Azok, akik ebbe a kontingensbe tartoznak s esetleg már korábban kaptak volna behívót az augusztusi gyakorlatokra, most utólag értesítést fognak kapni arról, hogy nem kell bevonulniok. Amennyiben pedig ez az értesítés egyeseknek már nem volna idejében kézbesíthető, úgy azok bevonulásuk után közvetlenül a csapattesttől küldetnek majd haza. Hát, megálljunk csak egy kicsit. Megálljunk csak, mert ugyebár, a rendelet megjelenése alkalmával az egyik félhivatalos kőnyomatos roppant verte a dobot, hogy a 11. és 12. évfolyamot szolgáló tartaléknak elengedik a fegyvergyakorlatát. Elengedik és ennyi meg ennyi munkanappal ajándékozzák meg a családos, öreg katonákat . . . Végrehajtásra kerülvén azonban a rendelet, kénytelen bevallani az „illetékes" hely, hogy csak a három, illetve négy fegyvergyakorlatot már leszolgált tartalékosokról van szó, de nem azokról a 11. és 12. évfolyamot szolgálókról, akiknek valami okon: betegség, családi bajok, külföldön tartózkodás ésa többi miatt elhalasztották a fegyvergyakorlatát. Vagyis a hadkiegészítő és honvédkiegészítő parancsnokságok — a kormány rendeletére — egyenként büntetik meg azokat az öreg katonákat, akik egyszer vagy kétszer „élvezték" a gyakorlat elhalasztásában megnyilvánult méltányosságot. Ami annak idején méltánylandó dolog volt, az most nem az és most könyörtelenül behajtják azokat a fegyvergyakorlatokat, amelyeket pedig annak idején maga az ezred vagy kiegészítő engedett el. Nincs pardont Mars a fegyver alá, mert a kormány — humánus... A kormány humánus, a kutyafáját, pedig a kormány csak egy nagyon szép összeget akart megtakarítani. Mondjuk, hogy 70.000 tartalékosnak csakugyan elengedik a fegyvergyakorlatát. Ez a 70.000 ember, ha bevonult volna, naponként — zsold, élelmezés — 70 ezer, 35 nap alatt pedig 2.450.000 koronájába került volna a kormánynak, vagyis ennyibe került volna nekünk : az adófilléreket fizetőknek. Nagyon minimálisan számítottunk: egy koronát naponként és fejenként. Ámde, ha ideszámíta! És amikor a kezét a nő feléje nyújtotta, az megcsókolta forró ajakkal és igy szólt: — Bocsáss meg, én hibáztam. Én tévedtem és neked gyötrelmet okoztam. Látom már, mivel az élet vége felé járok, hogy az én hitem csak a megfoghatatlantól való félelem volt, hogy őszinte óhajom és a te fáradozásod ellenére sem tudtam leküzdeni. A meztelen félelem volt az csupán, de benne volt a véremben, azzal együtt jöttem a világra. Az én gondoskodásom önálló volt vagy a tiedhez hasonló, de a szívem idegen maradt tőle. Látom tehát, igazad van, de a szivem nem adhatott igazat neked. Néhány nap múlva meghalt a nő és a 27 éves férfi, az ő halálküzdelmének tartama alatt megőszült. Nemsokára feleségül vette a leány egyetlen barátnőjét, az ő egyik tanítványát. Most a temetőbe mennek be hozzá. Minden vasárnap kimennek, hogy virágot tegyenek a sírjára. A férfi nem hisz a győzelmében és szentül meg van győződve, hogy a nő, amikor neki igazat adott, szándékosan mondott valótlant, csak azért, hogy őt megvigasztalja. A feleségének is ez a véleménye és mind a ketten szeretettel ápolják a halott emlékét. Az ő szomorú sorsa föltüzelte őket, hogy megbosszulják és közös munkájuknak fáradhatatlanságot és különös, szép karaktert kölcsönzött. Az eleven, ünnepiesen tarka emberáradat hullámzott a napsugárban, vidám moraj követte őket, a gyermekek lármáztak és nevettek. Nem volt mindenki jókedvű, bizonyára sok szív van telítve sötét szomorúsággal, sok fejet kínoznak ellentmondások. De azért valamennyien a szabadság felé mennek ! És mennél többen sorakoznak, annál gyorsabban jutunk a célhoz! nak még az altisztek magasabb zsoldját, az átvonuló szállást és élelmezési különbözeteket, a vasúti szállítási költségeket, a gyakorlati pótdíjakat és a helyőrségi külön szállási illetéket, hát bátran elmondhatjuk, hogy 3 millió koronánál többet takarít meg a kormány. Ne gondolja azonban senki, hogy ezt a pénzt valami okos dologra fogja költeni ; ezt a pénzt a militarizmus molochjának gyűjti, mert az most rengeteg összeget foo£ fölfalni. A kormány azonban mégis humánus és a kormány lapjai mégis hazudnak, mert azt hiszik, hogy senki sem vigyáz a körmükre ... A munkapárt reménykedik. Tisza bandája úgy látszik reménykedik abban, hogy meg kihúzza a legközelebbi választásokig és hogy ezek a választások még a jelenlegi választói rendszer falapján fognak megtörténni. Egy kőnyomatos jelentése szerint ugyanis Szabadkán most állították össze a jövő évi választók névjegyzékét és a központi választmány, melynek Biró Károly dr. polgármester az elnöke, tagjai pedig egytől-egyig munkapártiak, minden elképzelhető mód felhasználásával fosztja meg a függetlenségi választópolgárokat választói jogosultságuktól. Azokat a választókat, akik nem adócenzus, hanem oklevelük alapján voltak fölvéve a választók névjegyzékébe, most kihagyják, azon a cuniin, hogy az év bizonyos szakában időközönként ideiglenesen távol vannak a városból. Egy ilyen oklevéllel bíró választót kihagytak azért, mert állítólag egy pestmegyei községben van állandó lakása, holott az illető "a megnevezett községben soha meg sem fordult, állandó lakása mindig Szabadkán, a központi választmány jegyzőjének tőszomszédságában volt és személyesen jelentkezett a központi választmánynál a névjegyzékből történt kihagyás elleni fölszólamlás végett. Ugyanő választó fivérével, aki szintén oklevél alapján volt fölvéve, az a furcsa eset történt meg, hogy rokonai látogatására néhány hétre Győrbe utazott és bár rendes lakása Szabadkán van, azzal az indokolással, hogy állandó lakása Győrött van, kihagyták a névjegyzékből. A lehagyott választók most a Kúriánál keresnek orvoslást. Ezek az erőlködések választási előkészületek. Azaz kifejezői annak a hiú reménységnek, hogy a munkapárt a mai módszerrel újra összevásároltathatja s erőszakkal összeszerezheti a többséget. Azt hisszük, hogy amilyen hiábavaló ez a bizakodás, olyan fölösleges ezekkel a hiábavaló törvénytelenségekkel a munkapártnak az eddiginél is jobban kompromittálnia önmagát. A vigasztaló rá nézve csak az, hogy ilyen apró disznóságokkal az eddiginél jobban már nem sülheti a homlokára a szégyenbélyeget. A kedélyek izgatottsága Újvidéken mesterséges úton fokoztatik. Így állapítja meg legalább az újvidéki rendőrkapitány, aki a politikai helyzet és a munkássajtó tárgyában július 28-ára bejelentett népgyűlést a következő indokolással tiltotta be: Újvidéken hasonló tárgyú népgyűlésen országos hírű szónokok, nagy részvétel mellett fejtegették már e folyó év nyarán a jelenlegi politikai helyzetet, miért is nem tartom megengedhetőnek, hogy a kedélyek izgatottsága állandóan mesterséges úton fokoztassék s ezért nem vehettem tudomásul a népgyűlés megtartását. Újvidéken junius 2-án volt a bejelentett tárgyhoz félig-meddig hasonló tárgyban népgyűlés. A főkapitány úr a június 2-iki gyűlés után majdnem két hónapra sem akart gyűlést engedélyezni azon a címen, hogy már a nyáron volt egy népgyűlés. Vajjon meddig tart az újvidéki főkapitány szerint az az időszak, amely alatt a gyülekezeti jog föl van függesztve azon a címen, hogy előzőleg igénybe vették már egyszer? Mióta ürügye az egyik gyűlés betiltásának, hogy egy másik gyűlésen országos hirü szónokok fejtegették a napirendet ? Miféle paragrafus engedi meg, hogy Újvidéken a munkásságot a gyülekezeti jog fölfüggesztésével büntesse a főkapitány azért a bűnért, hogy országos hirü szónokokat mert végighallgatni ? És ha azok a szónokok nem lettek volna országos hírűek, akkor szabad lenne Újvidéken most gyülekezni és „a kedélyek izgatottságát mesterségesen fokozni ?" Vagy pedig a kedélyek izgatottsága fokozásának, a fölháborodás keltésének jogát Újvidéken is a Tisza-batída csatlósai monopolizálják ?