Népszava, 1912. október (40. évfolyam, 232–258. sz.)
1912-10-15 / 244. szám
244 szági munkásság félelmetesen nagy erejéről és minden üldözés és elnyomatás dacára, kivívott gyönyörű eredményeiről tesz tanúságot. Annyim már meg sem mertek elmenni a hamisításiban, hogy teljesen ellenkezőjét állítsák mindannak, ami az elmúlt év második felében történt. A munkásmozgalmak történetében nagy jelentőségű volt ez a harcos félév, amelyre még a meghamisított hivatalos adatokon keresztül is büszkeséggel és egy szebb jövőbe vivített bizalommal tekinthetünk vissza. Csodálatos leleményességgel hamisítanak és hazudnak a iskereskedelemügyi minisztériumban. Nincs egyetlen szám az egész kimutatásban, amely helyes és a valóságnak megfelelő volna. Ezt talán ők maguk is tudják, de azért mégis csak hamisítanak. Bemutatónak csak egy adatot ragadunk ki a sok közül, hogy mennyire megbízható ez a sztrájk, vagy amint ők nevezik: „munkásviszály"a statisztika. Az általános adatok felsorolásnál például örömmel emlékeznek meg arról, hogy „a sztrájkok meglehetősen nyugodt mederben folytak le" és mindössze 45 rendőri és 8 csendőri beavatkozásra volt szükség". Ellenben néhány sorral alább, az 572-ik oldalon már azt írja, hogy „a sütőmunkások elkeseredett ellenállásánál a rendőrség beavatkozására 523 esetben volt szükség". Melyik számnak higgjünk most már? Annak-e, hogy az egész országban csak negyvenötször lépett „erélyesen" közbe a rendőrség vagy annak, hogy egyedül a budapesti sütőipari munkások mozgalmát a Boda kuvaszai ötszázhuszonháromszor zavarták meg jogtalanul a Spolaricsék parancsára. És hazudik ez a kimutatás akkor is, midőn az 570-ik oldalon még azt mondja, hogy „a hatóságok előtt 29 alkalommal a viszályok folytán elkövetett kihágások és 6 ízben büntettek miatt ültek törvényt", de már az 572-ik oldalon azt állítja, hogy „a sütőmunkások részéről 60 kihágás fordilt elő s egyesek ellen a Vürtu'Miédjárás 25 esetben indíttatott meg". Artiétikus ur házszámai annyira buták, hogy csak önmegtagadással lehet velük komolyan foglalkozni. A kimutatás összegezésében ugyanis csak 6 büntető eljárás szerepel. Ilyen megbízható az adatok végig az egész kimutatásban. Kezdve a legelejétől, hogy „az 1911. év második felében a Magyar Szent Korona Országaiban — csak! — 145 munkásviszály és pedig 135 sztrájk és 10 munkából való kizárás fordult elő". Ebben a tekintetben a kereskedelmi minisztérium szíves figyelmébe ajánljuk a Népszava múlt évi számainak „Tőke és munka" rovatát, valamint a Szakszervezeti Értesítő julinei számát, ahonnan hamarosan meggyőződhetnének arról, hogy sokat, nagyon sokat elsikkasztottak a kimutatásban sikeresen megvívott gazdasági harcainkból. A 135 állítólagos sztrájkból egy a közlekedés és 134 az ipar körében keletkezett. A magyar munkásság kereseti viszonyaira jellemző a sztrájkstatisztikának az az adata, hogy az egyetlen közlekedési vállalat sztrájkoló munkásai az elmulasztott 196 munkanap alatt 400 korona bért veszítettek. Tehát naponként csak két korona jut egy-egy munkásra. Bár következetesen perfid módon meghamisították az ipari sztrájkok adatait, végeredményében azonban mégis csak kénytelenek voltak elismerni, hogy az elmúlt év második felében előfordult „munkásviszályok" inkább a munkásságnak használtak, mint a munkáltatóknak. A szervezett munkásság tömör sorainak harci elszántságán megtört a kutyaszövetségek minden konoksága és erőszakossága. Az ipari sztrájkok — a hivatalos kimutatás szerint — 1048 ipartelepet érintettek és pedig 187 nagyipari és 861 kisipari telepet. Ezeken a telepeken a sztrájk kitörése előtt 21.979 férfi és 3170 nő, összesen tehát 25.149 munkás dolgozott, akiknek 56.1 százaléka, 14.107 munkás (12.319 férfi és 1788 nő) sztrájkba lépett, 16.5 százaléka, 1633 munkás pedig (1311 férfi és 322 nő) kénytelenségből (?) csatlakozott a mozgalomhoz". Bizony kénytelenségből ! Csakhogy, kénytelenségből lépett sztrájkba az 56,1% is, mert már nem bírta tűrni tovább a rettenetes nyomorát és ki- zsákmányolását. Az 1911. év különösen emlékezetes lesz az építőmunkások között. Hivatalosan is elismerik, hogy „a legelkeseredettebb munkásharcok az építőiparnál fordultak elő. Ebben az iparágban ugyanis ezúttal 22 nagy sztrájk tört ki, amelyek 166 (93 nagyipari és 73 kisipari) telep 8100 munkását mozgósították, akik mellett 1160 munkás kénytelenségből (?) hagyta el a munkahelyét". Anélkül, hogy ezeknek a lehetetlenül kicsiny számadatoknak cáfolatába bocsátkoznánk, kénytelenek vagyunk konstatálni, hogy csupán a sztrájkoló építőipari segédmunkások száma is jóval meghaladta a nyolcezret. Ugyanígy nevetségesen kicsinyek a fa- és csontipari munkások sztrájkmozgalmának adatai is. Szerintük a faiparban mindössze csak 24 sztrájkeset fordult elő 158 telepen, ahol 2180 munkás lépett föl követelésekkel és 155 munkás „kénytelenségből nem dolgozott". A vas-és fémiparban 20 sztrájk fordult elő, amelyből 15 a gépiparra esett. A sztrájkoló munkások száma összesen 2747 volt. Teljes sztrájk, tudniillik olyan, amelyben az ipartelepek valamennyi munkásai részt vettek, 62 esetben fordult elő, tehát az összes sztrájkok 46,3%-a. A kimutatásba fölvett sztrájkok, az időtartamot tekintve, így oszlottak meg: Munkabér veszteséget a 134 ipari sztrájkban résztvett 16.740 sztrájkoló munkás után 337.007 munkanapra 1 millió 519.469 koronát mutat ki a statisztika. Ezt a szép, tekintélyes számot bizonyára a kutyaszövetség büróiban találták ki, mert a valóságban ott még nem tartunk, hogy az ipari munkások napi keresetét átlag 4 korona 80 fillérrel lehetne számítani. Egy-egy sztrájkoló különben átlag 21,4 munkanap alatt 96.5 koronát áldozott föl a munkásmozgalomra s e nagy áldozat fejében — ez mind a hivatalos kimutatás adatai — a következőket sikerült elérnie: A 134 sztrájkesetben 63.339 követelő 337 különféle igényt támasztott. Ezek közül 155 esetben (46%) 17.933 munkás igényeit teljesen, 47 esetben (13.9%) 13.492 munkás igényeit pedig nagyrészben teljesítették. A viszszautasított követelések száma csak 135 (40.1%) volt. A munkásság követelései közül teljesítették: a bérfizetésre vonatkozókat 134 (39,8%) esetben, amely 23.648 sztrájkolónak volt a kívánsága ; a munkaidőre vonatkozókat 56 eset közül 37 esetben ; a bizalmiférfi-rendszert 20 eset közül 11 esetben ; a szervezetlen munkások elbocsátására vonatkozókat 22 eset közül 8 esetben; a kollektív szerződést 16 eset közül 14 esetben ; végül 92 kisebb igényt 43 esetben. A hivatalos kimutatás apró kicsinyes gazságait — amelyekkel sokat törődni nem érdemes — azzal tetőzi be, hogy beáll a denunciálók közé és hihetetlen nagyképűséggel a leghatározottabban konstatálja, hogy a „munkásviszályokat felerészben, 66 sztrájkesetben, hazai szakszervezetek idézték elő a mozgalmat, 4 esetben pedig a sztrájkon kívül álló személyek voltak a felhajtók." A hivatalos körök kitűnő értesültsége meglátszik azokon az adatokon is, amelyeket a sztrájkolók pénzbeli támogatásáról közölnek. Azt írják, hogy „a sztrájkok folyamán 38 munkásviszályban hazai munkásegyletek pénzbeli támogatással is buzdították kitartásra a sztrájkolókat. A segélyezés mérve azonban csak 18 bérharcnál megközelítőleg kimutatható, ezeknél a sztrájkolók 292.085 korona segélyben részesültek." Még az a csodálatos, hogy ezt a 18 esetet nem általánosították, mert akkor azt állapították volna meg, hogy a 134 sztrájkesetet a szakszervezetek 2 millió 160.619 koronával támogatták s igy még kiderülne talán az is, hogy a sztrájkoló munkásság elveszett munkadíjának teljes megtérítésén kívül még 641.150 korona kárpótlásban is részesült. Nagyszerű statisztikusok lehetnek odabenn a minisztériumban s főleg kitűnő információkat szállíthatnak a kutyaszövetségek. Érdekes különben a statisztikának az a közlése is, hogy „az ellentétek kiélesedése következtében 390 sztrájkolót a munkaadók elbocsátottak, 1433 pedig a sztrájk befejeztével önként hagyta el a munkahelyét". A sztrájk ideje alatt idegenbe távozott munkásokról s az ilyképpen munkások nélkül maradt munkáltatókról azonban már nem készült statisztika. Pedig tudomásunk szerint ilyen esetek is fordultak elő az elmúlt év második felében, mégpedig rendkívül nagy számban. A kizárásokkal a kimutatás nagyon röviden végez. Szerinte csak 10 kizárás volt az elmúlt félévben és pedig 9 az ipar és a raktárvállalatok körében.A kizárások 447 kisipari és 152 nagyipari telepen „zavarták az üzemet". Csak zavarták ! Mert e kizárások rosszul sikerültek. A tíz közül ugyanis csupán három volt általános, hét pedig egyáltalán nem sikerült. Az 559 telepen dolgozó 8980 munkás közül mindössze 43%-ot, 3982 munkást zártak ki a munkáltatók. Hivatalosan is elismerik, hogy „a kizárások a munkások fokozott ellentállása következtében jóval hosszabb ideig tartottak, mint a sztrájkok". Ellenben a 93.721 elmulasztott nap folytán szenvedett 440.066 korona bérveszteséggel szemben a 4071 kizárt munkás 16 közül 7 esetben teljesen, egy esetben pedig részben kénytelenek voltak a munkáltatók a követeléseket teljesíteni. A követelések közül öt a béremelésre vonatkozott, amelyet három esetben teljes egészében teljesítettek. A munkaidőrövidítést mind a hét esetben kivívta a munkásság. Úgyszintén a szervezetlen munkások elbocsátására vonatkozó követelését is teljesíteték. A kizárások zöme Budapestre és környékére esik, úgy, hogy a fővárosi munkásság a kizárások folytán 370.000 (84,1%) korona bérveszteséget szenvedett. A legsúlyosabb volt a harc a sütőiparban, ahol a sütőmeste-erek négy esetben 2714 munkást zártak ki, akik kerek számban 332.000 (59,7%) koronát veszítettek 56.000 munkanap alatt. Ennél többet nem is tudnak a kereskedelmi minisztériumban a munkásmozgalmakról. Butaságból és hazugságból ennyi is elég. NÉPSZAVA 1912 október 11. BELFÖLDÖn Első a választójog. • Justh Budapesten. Justh Gyula Budapestre érkezett. Útja a népjogokért küzdő vezér útja volt,diadalát. Cegléden már nagy ováció fogadta a pályaudvaron, Budapesten pedig óriási néptömeg tolongott vasárnap este, hogy üdvözölhesse a fél 7 órakor érkező Justhot A berobogó vonaton dörgő kiáltások fogadták: Éljen Justh Gyula! Éljen az egyesült ellenzék! Éljen az általános, titkos választójog! Batthyány Tivadar gróf üdvözölte először a vasúti kocsiból kilépő pártvezért a következő beszéddel: Eljöttünk ide, a függetlenségi és 48-as párt tagjai és eljöttek ezenkívül a népjogok barátai közül annyian, amennyit a hatalom ide beeresztett. Eljöttünk, hogy szeretetünkről, barátságunkról és politikai bizalmunkról biztosítsunk. Eljöttünk, hogy fölgyóstyulásod alkalmából a legmelegebb érzelmekkel üdvözöljünk, eljöttünk, hogy örömünknek adjunk kifejezést fölgyógyulásod fölött abban az időben, amidőn a nemzetnek, a népnek erre a legnagyobb szüksége van. Nem akarok itt hosszasan beszélni, csak egy nyilatkozatot kötelességem tenni. Bármilyen legyen a külpolitikai helyzet, mi teljesíteni fogjuk kötelességünket. Mi harcolni fogunk a jogokért, a népnek fölszabadításáért, mi nem feledjük el, hogy a magyar nemzetet kell elsősorban fölsegítenünk. Mi teljesíteni fogjuk kötelességünket kifelé, de elsősorban a magyar nemzetért, a magyar népért, az általános választójogért, a magyar alkotmányért, a demokratikus alkotmányért kell harcolnunk. Ebben a harcban vezérünk voltál, vezérünk vagy és vezérünk leszel.