Népszava, 1912. november (40. évfolyam, 259–284. sz.)
1912-11-19 / 274. szám
*) veszedelmét, annál nagyobb fölháborodás és ellenállás fogja keresztezni uszító szándékaikat. A háború veszedelme még nem múlott el, sőt a bécsi diplomácia már újabb ürügyeket és újabb súrlódási okokat teremtett. Szerbia állítólag rosszul bánik Ausztria-Magyarország konzuljaival az elfoglalt török területeken. A mitrovicai konzul „kénytelen" volt odahagyni az állomáshelyét, Prohászka, a prizrendi konzul pedig állítólag hetek óta el van vágva a külvilággal való érintkezéstől. Ezek Ausztria-Magyarország legújabb „sérelmei", amikkel tele van az uszító sajtó és amikért már kezdik a nagy kardcsörtetést mindenfelé. Soha jobban ki nem tűnt az osztrák-magyar diplomácia tehetségtelensége, bornírtsága és cinikussága. Most már nem a Szandzsákért, nem is Albániáért vagy Szalonikiért vagy Szerbia meghódításáért kell harcba mennünk, hanem Prohászkáért, a prizrendi konzulért. Nem Szerbia adriai kikötőjéhez, de Prohászkához van most már fűzve a monarchia becsülete. A diplomácia intrikusainak érthető hangon és a legjobb időben kiáltotta oda a magyar proletárság : „Semmi kedvünk sincsen meghalni Prohászkáért!" De kapott még egy másik érzékeny pontot sebező üzenetet is a monarchia nagyhatalmi politikája. Szerb miniszterek kijelentették, hogy nem tágítanak Szerbia igazi életérdekének, a tengerhez jutásnak a követelésétől, hiába állja írtjukat Ausztria-Magyarország diplomáciája. Nem akarják tovább tűrni Ausztria-Magyarország gyámságát és ebben a legfőbb ellenérvük az volt, hogy Ausztria reakciós ország. Szerbiában igazi "demokrácia van nem úgy, mint lídgyűr országon, ahol nem a nép küldi ki a kormányt, hanem Bécs, ahol nincsen népparlament és az erőszakos választások megfojtják a népakaratot. Soha szégyenesebb arculverés nem érhetett uralmat, mint amivel most egy kis balkáni ország verte képen az osztrák-magyar abszolutizmust. A nagy Napóleonnak, a francia forradalom örökösének és végrehajtójának volt az a politikája, hogy amerre járt hódító útján, mindenütt a fejedelmek abszolutizmusával szemben a népek demokratikus forradalmát akarta fölszitntni. 1809-ben Magyarországot is fölszólította, hogy kergesse el a Habsburgokat és legyen szabad nemzetté. Idáig sülyedt tehát a habsburgi abszolutizmus, hogy már nem I. Napóleonnak, de I. Péternek is joga van ahhoz, hogy mint a demokrácia apostola szóljon Magyarország népéhez, amikor a habsburgi reakció őt is szét akarja morzsolni, mint ahogy szét akarta morzsolni Napóleont. Soha szégyenletesebb pellengérre nem állították azokat, akik okai a magyar nép politikai jogtalanságának és akiknek a junker-gőgje nem szégyenli, hogy egy apró, nyomorult kis Balkán-állam ezt akármikor a szemükbe vághassa. Ezek az üzenetek megtaníthatták a magyar cárizmust arra, hogy ne merészeljen háborút kezdeni, mert nem tud győzni egy olyan ország, amelynek a próletársága jogtalan, elkeseredett és amely tudja, hogy a háborúban mindent elveszíthet és csak a láncai kovácsolódhatnak erősebbre és amely azt is tudja, hogy a háború ellen emelkedő küzdelemben mindent nyerhet és nem veszíthet egyebet, csak a láncait. * Budapest munkásságának tüntető fölvonulásáról és nagygyűléséről, a vidéki magyar városok tiltakozó mozgalmairól és a külföld nagyvárosainak nemzetközi háború * * M tüntető fölvonulás. Gyülekezés a Hunyadi téren. Nyirkos, kellemetlen idő volt vasárnap a fővárosban és déltájban tompa felhők borították el a látóhatárt. A komor, szürke levegő mintha simulni látszott volna a szomorú alkalomhoz, amely újra egyetlen hatalmas táborba sorakoztatta Budapest szervezett munkásságát. Délután még két óra sem volt és a Hunyadi-tér szegélyein már jelentkeztek m munkáscsoportok, amelyek megelőzték a programszerű fölvonulást. De még ezeket a koránjövőket is megelőzte a túlbuzgó rendőrség, amely már háromnegyed két óra tájban megszállotta a Hunyadi-teret. A tér egész szélességében, kettős sorban sorakoztak a gyalogos rendőrök, mögöttük egész sereg rendőrtisztviselő táborozott. A Csengeryutca mindkét oldalán lovasrendőrök sorfala állott és egészben egy nagyarányú hadsereg verődött össze Boda egyenruhás legényeiből Nagyon készülődtek a rend őrei és alighanem egészen mást vártak, mint ami valóban történt. Ami történt, az nagyarányú, méltóságteljes, gyönyörű demonstráció volt, amelynek félelmetes komolyságát meg kell gondolnia azoknak a lelketlen diplomata-kalandoroknak, akik most vágóhídra szeretnék terelni ennek az országnak elcsigázott népét. Két óra után néhány perccel megkezdődött a munkások fegyelmezett csoportjainak fölvonulása. Egymásután érkeztek a különböző szervezetek a maguk jelzőtábláival. . Nagyobbrészt a Csengery utcán át vonultak be a Hunyadi-térre, ahol a legnagyobb rendben elhelyezkedtek. A tömeg minden pillanatban nőtt és egynegyed háromkor már hatalmas munkássereg verődött egybe és farkasszemet nézett a körülötte ácsorgó rendőrlegényekkel. A Marseillaise és a munkásdalok hangjai mellett vonultak föl a csoportok és már a Hunyadi-tér közelében fölharsogott a tiltakozó kiáltás: — Nem kell a háború! !~ Le a háborúval! — Éljen a világbéke! Ezrek és ezrek visszhangozták a vasárnapi tüntetés harcos jelszavait és az egyre növő lelkes elszántság viharos hullámzásában siralmas képet nyújtott a sápadtan álldogáló rendőrsereg. A munkások látva, hogy minden mozdulatukat mohó figyelemmel kisérik a nagy tömegekben kirendelt rendőrkopók, parázs tüntetésben törtek ki: — Éljen Polyák István!— Tanuljanak Polyáktól tisztességet! — Szégyelhetik, hogy annyi rendőr között csak egy becsületes ember akadt! A gúnyos megjegyzések egész zápora röpült a rendőrök felé, akik közül a jobbérzésnek láthatóan szégyelték magukat. Természetesen kijutott a megvetés hangos kifejezéseiből a Tisza—Lukács-bandának is. Egyre hangosabban ismétlődött meg a tömeg haragos fölzúdulása: — Vesszen a Tisza-csürhe! •— Lámpavasra Lukáccsal! .— Éljen Kovács Gyula!— Éljen Justh Gyula! .— Éljen az általános, titkos választójog! A ködös, csúnya idő nem látszott befolyásolni a munkásságot, amelynek fölvonulása egyre tartott és amelynek elszánt hangulata mindinkább fotóvá vált. Fél három órakor már óriási tömeg szorongott a Hunyadi-téren, amely ekkor festői képet nyújtott. A tömeg fölött sürü egymásutánban emelkedett ki Biró Mihály megragadó erejű háborúellenes plakátja. A nagyszerű festményből égetően tüzes színek lövettek ki és tökéletesen egészítették ki dekoratív úton is a nap hangulatát. A plakátok között a szakszervezetek zászlóit lengette a szél és nagyban emelték a hatást az alkalmi fölírásokat tartalmazó kis táblácskák: — Tiz millió szervezett ritivittás titakosik a háború ellen! — A nagybankok részvényesei és a fegyvergyároson menjenek a háborúba! — Dolgos embereit lemészárlása csak !«» Hozza a nyomort és a szolgaságot! — A Balkán maradjon a Bilbéa népétté ! Ezek a jelzőtáblák, a körülöttük lobogó zászlók." Biró Mihály gyönyörű színeitől övezve, mindez egy sok ezernyi néptömegből kiemelkedve, olyan nagyszerű panorámát nyújtott, amilyenben régen gyönyörködött a szemünk. Megindul a menet. " Már fél három is elmúlt és a csoportok fölvonulása még egyre tartott. A Hunyadi-tér szélessége rövidnek bizonyult és a menet első sorai kinyomultak a Csengeri-utcába. Most már menydörgésszerű erővel harsogott föl és ismétlődött egyre sűrűbben: —Le a háborúval! —Éljen a világbéke!—Éljen a nemzetközi szocializmus! — Éljen az általános, titkos választójog! Néhány perccel háromnegyed három előtt lassan megindult a menet eleje. A Csengeriutcán át kiért a tömeg az Andrássy-útra. A Csengeri-utca túlsó végén át még ekkor is egyre özönlöttek a munkások és mind hosszabbra nyúlt a menet. Az Andrássy-út 870- les testén haladva, egyre jobban kibontakozott a fölvonuló tömeg, amelynek mindfiúk katonája. .. .háborúnak szent ma hadai".. Sálé hadüzenet- mindenképpen komoly és figyelemreméltó volt, mert ahogy a háború ellen küzdő hatalmas hadsereg végighömpölygött az utcán, meg kellett látni, hogy ezekből ,aemberekből kerülnének ki azok a katonák, akikkel a vérszomjas diplomácia háborúsdit akar játszatni. Ezekkel a katonákkal, akik az embermészárlás legszörnyűbb játéka, a háború ellen indultak harcba, nehéz lenne népgyilkos háborút viselni és háborút nyerni. Az öntudatos proletariátus nem kíván belerohanni az ágyú torkába, nem óhajt mészárszékre menni magas fizetésű kalandorok kedvéért, a szociáldemokrata párt békét és kultúrát akar. Ezt elnémíthatatlan menydörgő hangon kiáltotta oda vasárnap Budapest szervezett munkássága, a nagyhatalmi hóbort lelkiismeretlen vigéceinek: — Tiltakozunk a háború ellen! — Pusztidjanak a diplomata kalandorok! — Békét akarunk! ~ A munkásság érzés- és gondolatvilágának ezek a félreérthetetlen és hangos kifejezői végigharsogtak az Andrássy-úton és beszárnyaltak a Teréz-körútra, ahova benyomult az impozáns menet eleje, anélkül, hogy a Hunyadi-téren és a Csengeri-utca túlsó felén táborozó tömeg egy jelentékeny része megmozdult volna. A tízezrek messzinyúlósára tüntetve és munkásindulókat énekelve vonult előre az Erzsébet körúton. A Nagykörúton éppen úgy, mint az Andrássy-úton, hatalmas embergyűrű fogta körül a munkások tüntető hadseregét és velük együtt demonstrált a háború ellen. Nagyon sokan beállottak a tömegbe is, de akik az aszfalton maradtak állva, akik a házakból és a kávéházakból kijöttek az utcára, azok is mind a béke mellett és a háború ellen rendeztek haragos demonstrációt. Az egész budapesti közvélemény hadat üzent vasárnap a háborúnak. A munkásság a maga harcos, komoly módján: kivonult az utcára teljes erejével tüntetni. A polgárság is a maga tunya mód,ján kényelmesen megállva az utca két oldal NÉPSZAVA ..., 1912 november 19. ellenes tiltakozásairól szólnak a következő tudósításaink.