Népszava, 1912. november (40. évfolyam, 259–284. sz.)
1912-11-19 / 274. szám
26 , NÉPSZAVA csatamezőre küldeni, miért!! A dolgozó nép kérdi ezt: miért!! Könnyű a válasz, hogy Szerbia ne legyen szabad, hogy Szerbia Ausztria jobbágya legyen, hogy egyéb népek se szabaduljanak föl. A háború a népek elnyomását célozza. Erre kell a háború és amellett azt hazudják minden országban, hogy a népek szabadságának biztosítása végett kell. Egy olyan államalakulat, amely egy egész csomó nemzetiséget nyom el brutálisan, ez lépne föl más népek szabadságának kedvéért!! Dehogy! Csak azért lép föl, hogy más népeket még jobban elnyomhasson! Ezek a célok, amelyek szemmel láthatóan kapitalisztikus és dinasztikus természetűek, a nép szemében a haza, az egész nép érdekének akarnak föltűnni, de alapjában véve csak olyan célok, amelyeket dinasztiák szabtak meg az uralkodó osztályok számára, de amelyek sohasem lehetnek, semmi módon sem, az elnyomott és kizsákmányolt néprétegek, a proletariátus céljai. Elvtársak! önök már idestova harcvonalban állnak, önök lesznek az elsők, akiket kiküldenek, hogy kartáccsal szaggattassanak darabokra. Innét már Németországra és Itáliára pislognak és azt remélik, hogy onnan kapnak segítséget, ha Franciaország és Oroszország együttesen lép föl és Anglia beleszól a dologba velük együtt. Azt az üzenetet hozhatom önöknek Németországból, hogy Németország népessége óriási tömegeinek eszük ágában sincs, hogy egyetlen csöppnyi vért is ontsanak! (Viharos éljenzés.) Ha Ausztriában az intéző körök azt gondolják, hogy taktikájukon változtatni nem kell és játékukat sem kell abbahagyni, hiszen nagy bizalmuk lehet a katonailag erős Németországban, mint hátvédben, akkor szemükbe kell vágnom: ez a hátvéd voltaképpen nincs! A német nép egyáltalában nem hajlandó olyan háborúra, amelyben más ország kedvéért a tűzből kellene kikaparni a gesztenyét és egyáltalában nem hajlandó a Balkán kedvéért lemészároltatni magát úgyannyira, hogy a várt segítség el fog maradni, mert el kell maradnia. Ez ugyan csak Németország dolgozó osztályainak üzenete, amelyet én most átadhatok, csak az Internacionálé üzenete, amelyet hoztam, de ne feledjük el, hogy éppen az előbbi német birodalmi kancellár jelentette ki néhány esztendővel ezelőtt, hogy lejárt már az az idő, amelyben kormányok indítottak háborút, hogy ma már nem lehet háborút vezetni anélkül, hogy az a népesség tömegében lelkes visszhangra ne találna. Hát hogyan lehetne ma háborút indítani, amikor a néptömegekben nemcsak, hogy a lelkesedés szikrája sem él a háború iránt, hanem utálattal, gyűlölettel, lázadozva áll szemben a háborúra uszítással és az a határozott szándéka, hogy föntartja a világbékét, bármibe kerüljön is. (Helyeslés.) Ilyen körülmények között az uralkodó osztályok nincsenek abban a helyzetben, hogy a nemzet erejét a katonai moloch szolgálatába állítsák és rá kell, hogy jöjjenek arra, hogy minden hatóságuknak, félistenségüknek mégis csak vannak határai; rá kell jönniök arra, hogy a népek már nagykorúak, hogy maguk akarnak saját elhatározásuk szerint dönteni a sorsiakról és egyáltalában nincs kedvük a kormányok zárt termeiben kidolgozott parancsra azonnal lelkesülni és útnak indulni a harctérre. Olyan országokból való hadseregekkel, amilyenekké a kapitalizmus alakította az országokat, amelyekben a proletariátus osztálytudata fejlett, amelyekben azonban a politikai jogtalanság orgiákat ül, az ilyen országokból való néppel lehetetlen elérni azt, ami a háború folytatásának céljaihoz szükséges lenne. A dolog így áll és hiába más a látszat, hiába ragyognak a fegyverek Európában. Próbálják meg csak ezeket a fegyvereket Németországban, Ausztriában és máshol az ellenség elé küldeni! Belülről rozsdásak és porladók ezek a fegyverek, mihelyt megpróbálják a nép akarata ellenére forgatni őket. Aki ezt a kísérletet megteszi, annak a kezében szerteönállanak. Az ilyen időkben minden seb fölszakad, amelyet a kapitalizmus ütött elnyomással és kizsákmányolással a tömegeken, ilyenkor megbosszulja magát minden bűn, amelyet a kapitalizmus és az uralkodó osztályok elkövettek. Nézzünk csak át Oroszországba. Hogy összetörtek az uralkodó osztály kezében ennek a hatalmas birodalomnak a fegyverei csak azért, mert az orosz közviszonyok egyetlen óriási nyomortanyává tették az országot és a politikai nyomorúságba döntötték az egész népet! Pillantsunk Törökország felé. Miért van az, hogy a hadsereg a porosz mintájú fegyelem ellenére is fölmondta a szolgálatot, hogy az egész nagy török birodalom védtelen? Miért van ez! Csak azért, mert a belpolitikai és szociális bűnök most megbosszulják magukat, mert sohasem ártanak annyit az uralkodó osztályoknak saját bűneik, mint éppen háborús időkben. Vagy talán nálunk, Németországban sokkal jobbak a viszonyok? Vagy itt, önöknél, Magyarországon sokkal jobb a helyzet, mint Törökországban? Igen nagy kérdőjelet kell ez után a kérdés után tennünk. Magyarország és Németország népeinek szükségletei megnőttek. A népek fejlődtek s az uralkodó osztályokra nézve itt van a veszedelem magva. A béke áldásait osztogató, a békét fentartó szocializmus hatalmas lendületet vett s minden ágyúdörgés ellenére is a szocializmus békeangyala lebeg Európa fölött. Az uralkodó osztályok remegő aggodalommal nézik a népek nagy tüntetéseit, látják, hogy a világ átformálódása kezdődik és már nem tehetik meg, amit akarnak s hogy a kapitalizmus mindenhatósága a végét járja, hogy kénytelen a nép harsány hangját meghallani, a néptömegek akaratával számot vetni — sokkal inkább, mint ahogy nemrég még álmodta volna. Nemcsak itt, hanem az egész Európában béketüntetések vannak ebben a pillanatban (Dörgő éljenzés!) Berlinben százezerszámra gyülekeztek a munkások most is, mint már akkor, amidőn más alkalommal akarták tüntetőleg kifejezni békés szándékukat. Parisban, Londonban, Rómában és egyéb helyeken szintén belezúg az uralkodó osztályok fülébe a figyelmeztető meneteket: ne merjetek a békéhez nyúlni! A békét úgy őrzi a nép, mint szent javát! Ha az uralkodó osztályok nem képesek többé vérontás nélkül föntartani a békés állapotokat, mondjanak le, hagyják ott a helyüket! Egész Európa, Ausztria-Magyarország, Németország, Franciaország, Itália, Anglia és a Balkán-államok proletárságának nevében intelmet és fenyegetést dörgünk az uralkodó osztályok felé: „Testvérek, egységes nép akarunk lenni és dacolunk minden veszedelemmel !" A veszedelem semmiféle bajban sem választhat széjjel bennünket, minden határokon által nyúlik a kezünk, hogy közös ellenségeink ellen folytathassuk a közös harcot. A kapitalizmust és bármely uralkodó osztálynak, bármely kormánynak, amely Európát lángba merné borítani, politikai elnyomását a nép átka fogja kisérni, a történelmi végzet fogja elérni, a népek gyűlölete fogja elárasztani s hősködésüknek rossz lesz a vége. A szocializmus nemcsak mint békeangyal lebeg Európa fölött, hanem mint győzelmes fölszabadító is! Meg fogja szabadítani a világot, a népeket a rabszolgaság alól, a kizsákmányolás és a politikai elnyomatás bilincseiből épp oly biztosan, mint amily biztos az, hogy a nép ma elviselhetetlen iga alatt nyög és hogy az egész világ proletariátusának láncain kívül nincs veszteni valója, de megnyerhet egy világot. Az a világ, amelyet a szocializmusnak meg kell hódítani, szebb világ lesz a mainál s a közjólét, a béke, a minden népek szabadsága jegyében fogja meghódítani. — Ausztriában ideális célokat keresnek a háború számára. De nem fogják megtalálni ideális célját a gyilkosságnak és a rablásnak, ellenben a szocializmus ideális céljait, a szocializmus békés céljait, a szabadság, az egyenlőség s az állami határokra való tekintet nélküli testvériesség céljait fogják megtalálni; s amilyen bizonyos, hogy ezek a célok tényleg ideálisak, oly bizonyos az is, hogy hatalmasabbaknak fognak bizonyulni az uralkodó osztályok üzelmeinél. És ha majd mindazon országok népei, amelyekről most beszéltem, egyértelműng kiáltják oda a nemzetközi proletárságnak : Tartsatok össze ! Tartsátok fönn a világbékét, le az uralkodó osztályokkal! Le a kapitalizmussal! Le a zsarnoki elnyomással! Le minden olyan kormánynyal, amely a néptől szabadságát, természetes emberi jogait elrabolja! — akkor ebből a sok kiáltásból olyan hatalmas összhang lesz, hogy azok az uralkodó osztályok, amelyek már félig kihúzták a kardot a hüvelyéből, elgyöngülve kénytelenek visszadugni és megérezni magukban: hatalmuknak vannak határai, a nép döntött és a nép békét akar! S a háború nem fog kitörni, mert a nép igy akarja. Le a háborúra uszítókkal, bármely táján legyenek is Európának ! Éljen a népeket fölszabadító nemzetközi proletariátus! Éljen a népek békéje! (Hosszantartó, szűnni nem akaró lelkes éljenzés és taps.) 1912 november 17. Dr. Ellenbogen osztrák reichsrathi képviselő, delegátus nagy tetszéssel fogadott beszédében a következőket mondotta: A külügyminiszter úr intő szózatot intézett a delegációkban a delegátusokhoz, hogy ők a mostani nehéz helyzetben ne nehezítsék meg a munkáját. Ez úgy hangzik, minthogy ha a béke föntartása a mi diplomáciánk műve lenne. Voltaképpen pedig Európában a legutóbbi hetek folyamán senki sem blamálta magát annyira, mint éppen a diplomácia. A valóság az, hogy ha az urakon állna a dolog, akik a mi külpolitikánkat vezetik, Ausztria már régen belebonyolódott volna a balkáni háborúba. A valóság az, hogy Ausztria-Magyarország népeinek elhatározott szándékán múlott, hogy ezt a rettenetes bűnt el nem követték. Azokat az ostobaságokat, amelyeket a diplomaták elkövettek, a legutóbbi hetek alatt a népeknek és a parlamenteknek kellett egyenként jóvátenniök. Annak az akaratnak óriási ereje, amelyet nemcsak a proletariátus, hanem a polgárság széles körei is megnyilvánítottak, tette lehetetlenné a titkos és nyílt háborúra uszítóknak művük befejezését. Vissza kellett húzódniok és a legnagyobb öröm volt számunkra, amidőn a parlamentben láttuk, hogy azok az urak, akik szívesen megvacsoráznának naponta egy-egy kis Balkán»»» államot, kénytelenek voltak savanyú ábrásai»?!tal kijelenteni: „hiszen mi is a békét akarjuk!" (Derültség.) A diplomácia kezét a legutóbbi hetekben a népakarat vezette és ez a tanulság az uralkodó osztályokra nézve arra. Ma már ott tartunk, hogy a népek demokrata akaratát nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ha az a balkáni háború, amelyről azok az urak, akik Európa sorsát intézik — illetve, akik azt hiszik magukról, hogy intézik Európa sorsát — azt mondották, hogy akaratuk nélkül nem törhet ki, de amely akaratuk ellenére mégis kitört, ha ez a háború rejt magában valami tanulságot, akkor ez az, hogy a népakarat ellenére ma már nem szabad háborút indítani. Az az állam, amely így indítja a háborút, belepusztul ! (Helyeslés.) Ha szemlét tartunk Ausztria és Magyarország népei között, nem akad egyetlen egy nép sem, amelynek kedve lenne a balkáni véres bonyodalomba elegyedni. Nek *künk nincs odalent keresnivalónk. Vesztenivalónk volt ugyan sok odalent, de amit vesztettünk, háborúval nem szerezhetjük vissza, hanem csak azzal, hogy a Balkán népeinek bizonyságot szolgáltatunk becsületes barátságunkról, hogy bebizonyítsuk nekik : szabadságra törekvésüknek nem állunk útjába s azokat háborús fenyegetésekkel, diplomáciai intrikákkal elnyomni nem akarjuk. Ez az az eszköz, amelynek segítségével az elvesztett rokonszenvet s ami ezeknek az uraknak a szemében fontosabb, az elvesztett üzleteket is visszaszerezhetjük. Persze, általánosságban elmondhatjuk, hogy a béke ügye most már valamivel jobban áll, mint eleinte, amikor azok az urak még azt hitték, hogy az ügyet maguk intézik. Azóta azonban megtanulhatták, hogy nem olyan könnyen megy a dolog és helyesebb és okosabb lesz, ha szépen elsimítják a dolgot. Az utolsó percben azonban új ürügyet találtak ki a háború lehetőségére. S ez az ürügy a legkülönösebben hangzik éppen az ő szájukból. Szabadságot az albánoknak! (Derültség.) Úgy látszik, hirtelen , elsimult minden egyéb gondunk, csak az a fontos, hogy az albáok fölszabaduljanak. (Zajos derültség.) Úgy látszik, hogy nincs elég olyan nép már a monarchiában, amely szomjúhozza