Népszava, 1912. november (40. évfolyam, 259–284. sz.)

1912-11-27 / 281. szám

XL. évfolyam. Budapest, 1912 november 27. szerda. 281. szám. AZ ELŐFIZETÉS AHA: egy évre 24.— kor.­­ negyed évre 6.— kor. fel é­vre 22.— kor. s egy hóra 6.— kor. A „SZOCIALIZMUS" sal együtt havonta 40 fillérrel több. EGYES SZÁM ÁRA 8 FILLÉR. A MAGYARORSZÁG! SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VIII., CONTI-UTCA 4. (Telefon: József 3—29 és József 3—30.) KIADÓHIVATAL: VII., CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3—31 és József 6—32.) Az Internationale kiáltványa. IM Baselben 1912 november 24-én és 25-én tartott kongresszus határozata•) Az Internationale Stuttgartban és Ko­penhágában tartott kongresszusain a há­ború ellen való küzdelemnek következő vezérelveit állapította meg valamennyi ország proletárjaira nézve. Ha h­áború kitörése fenyeget, akkor az ér­dekelt országok dolgozó osztályai és ezeknek parlamenti képviseletei kötelesek, támaszkodva a nemzetközi iroda támogatására, minden le­hetőt megtenni, hogy a legalkalmasabbnak ítélt eszközök fölhasználásával a háború kitö­rését megakadályozzák. Ezek az eszközök, az osztályharc és az általános politikai helyzet kiélesedése szerint, természetszerűen külön­bözők. Ha azonban a háború ennek ellenére is ki­törne, kötelesek annak befejezését minden ere­jükkel siettetni, továbbá a háború okozta gazdasági és politikai válságot a nép fölrázá­sára kihasználni és ilyen módon a kapitalista osztályuralom megszüntetését siettetni. A legutóbbi események kötelességévé te­szik a proletariátusnak, hogy most — sok­kal inkább, mint bármikor ezelőtt — terv­szerűen, a legnagyobb erővel és energiával hajtsa végre közös akcióit. Egyrészt az ál­talános fegyverkezési őrület az élelmiszer­drágaságot fokozta és ezáltal az osztályel­lentéteket kiélesítette, a munkásosztályt óriási elkeseredéssel töltötte el; a munká­sok véget akarnak vetni a nyugtalanítás és tékozlás ezen rendszerének. Másrészt a folyton-folyvást megújuló háborús vesze­delmek egyre erősebb forrongásba hozzák a tömegeket. Európa nagy népei állandóan abban a veszedelemben forognak, hogy egy­más ellen terelik őket, noha az emberies ér­zés és a józan ész ellen való ezen merény­leteket a népérdeknek még csak legcseké­lyebb ürügyével sem lehet igazolni. A Balkán-válság, amelyből már eddig is oly rémítő borzalmak származtak, ha to­vább harapódzna, a legirtózatosabb vesze­delemmé válnék a civilizációra és a prole­társágra nézve. Ez lenne egyszersmind a világtörténelem legnagyobb gazsága is, ha számításba vesszük, hogy milyen rémítő nagy a fenyegető katasztrófa és milyen je­lentéktelenek az érdekek, amelyek miatt a krízis kitört. Ezért a kongresszus örömmel állapít­ja meg, hogy a háború ellen való küzdelem elveiben valamennyi ország szocialista pártjai és szakszervezetei teljesen egyet­értenek. Valamennyi ország proletárjai egyidejű­leg szálltak síkra az imperializmus ellen; az Internationale minden egyes osztálya az illető országban a proletárság ellenállását állította gátul az imperialista törekvések elé és nemzetének közvéleményét mozgósí­totta minden háborús törekvés ellen. Ebből valamennyi ország munkásainak nagyszerű együttműködése támadt, amely már ed­dig is nagyban hozzájárult a fenyegetett világbéke megóvásához. Az uralkodó osz­tályoknak attól való félelme, hogy a világ­háború nyomában föllép a proletárforra­dalom, a béke fontos zálogának bizonyult. A kongresszus tehát fölszólítja a szociál­demokrata pártokat, hogy ezt az akcióju­kat tovább folytassák minden eszközzel, amelyet erre alkalmasnak vélnek. És ebben a közös akcióban minden egyes ország szo­cialista pártjára külön feladatot ró. A Balkán-félsziget szociáldemokrata párt­jainak nagyon nehéz dolguk van. Az euró­pai nagyhatalmak eltűrték minden reform rendszeres kijátszását és ezzel hozzájárul­tak ahhoz, hogy Törökországban közgazda­sági, nemzeti és politikai tekintetben tűrhe­tetlen állapotok támadjanak, amelyek szükségképpen lázadásra és háborúra ve­zettek. Az egyes országok dinasztiái és bur­zsoáziái ezeket az állapotokat a maguk ja­vára akarták kiaknázni. Ezzel szemben a Balkán szocialista pártjai hősies bátorság­gal a demokratikus államszövetséget köve­telték. A kongresszus ezennel felszólítja őket, hogy tartsanak ki álláspontjuk mel­lett. A kongresszus elvárja, hogy a Balkán szociáldemokráciája minden erejével meg fogja akadályozni azt, hogy a balkáni há­borúnak oly rettenetes áldozatok árán ki­küzdött eredményeit a dinasztiák, a milita­rizmus és a hódításra éhező burzsoázia a maguk céljaira aknázzák ki. Különösen arra szólítja föl a kongresszus a Balkán szocialistáit, hogy ne csak a szerbek, a bolgá­rok, románok és görögök közt való ősi el­lenségeskedés fölújulását, hanem a másik táborban küzdő balkáni népeknek — a törö­köknek és albánoknak — elnyomását is megakadályozzák. A Balkán szocialistái te­hát kötelesek küzdeni az ellen, hogy ezek a népek jogaiktól megfosztassanak, továbbá kötelesek a fékevesztett nemzeti soviniz­mussal szemben az összes Balkán-népek testvéri szövetségét proklamálni, beleértve az albánokat, törököket és románokat is. Ausztria, Magyarország, Horvát- és Szlavonország, Bosznia és Hercegovina szociáldemokratáinak az a kötelességük, hogy teljes erővel folytassák hatásos akció­jukat az ellen, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia Szerbiát megtámadja. Az ő fel­adatuk, hogy — úgy, mint eddig — a jövő­ben is ellene szegüljenek annak a tervnek, amely Szerbiát a háború eredményeitől fegyveres erővel akarja megfosztani és Ausztria gyarmatává akarja átváltoztatni, ezáltal pedig — dinasztikus érdekből — Ausztria-Magyarország népeit, de egyúttal Európa valamennyi nemzetét is a legna­gyobb veszedelmekbe sodorja. Ausztria-Magyarország szociáldemokrata pártjai a jövőben is küzdeni fognak azért, hogy a délszláv­oknak a Habsburg-ház uralma­­alatt lévő része, a monarchia határain be­lül, a demokratikus önkormányzati jogot megkapja. Különös figyelmet fordítsanak Ausztria-Magyarország szociáldemokrata pártjai, va­lamint Olaszország szocialistái is az albán­­kérdésre. A kongresszus elismeri, hogy az albán népnek joga van az önkormányzathoz, de tiltakozik az ellen, hogy Albánia az ön­kormányzat köpönyege alatt az osztrák-ma­gyar s olasz uralomvágy áldozatává legyen. Mert ebben a kongresszus nemcsak Albá­niára nézve lát veszedelmet, hanem veszé­lyeztetve látja, nem nagyon távoli jövőben, az Ausztria-Magyarország és Olaszország­ között való békét­ is. Albánia csak mint a de­mokratikus balkáni államszövetség autonóm tagja élhet önálló életet. A kongresszus tehát fölszólítja Ausztria-Magyarország és Olasz­ország szociáldemokratáit, hogy küzdjenek kormányuknak minden olyan törekvése el­len, amely Albániát ezeknek az országoknak érdekkörébe akarja vonni; továbbá, hogy folytassák fáradozásukat az Ausztria-Ma­gyarország és Olaszország között való békés viszony megerősítése érdekében. A kongresszus nagy örömmel üdvözli az orosz munkások nagy tiltakozó sztrájkjait. Ezekben annak bizonyítékát látja, hogy Oroszország és Lengyelország proletársága kezd magához térni azoktól a csapásoktól, amelyekkel a cári ellenforradalom sújtotta. Ebben látja a kongresszus a legerősebb biz­tosítékot a gonoszul intrikáló cárizmus el­len, amely, miután saját országának népeit porba tiporta, miután a balkáni népeket számtalanszor elárulta és ellenségeiknek ki­szolgáltatta, most két félelem közt ingado­zik: egyrészt retteg azoktól a következmé­nyektől, amelyekkel a háború reája magára nézve járhat, másrészt pedig retteg a hábo­rút sürgető nacionalista mozgalomtól, ame­lyet ő maga teremtett meg. Ha a cárizmus most megint a balkáni nemzetek fölszabadí­tójaként akar szerepelni, ezt csak azért te­szi, hogy ez alatt a képmutató ürügy alatt visszaszerezze magának a Balkán-népek fö­lött való döntő befolyást. A kongresszus te­hát elvárja, hogy Oroszország, Finnország és Lengyelország megerősödő városi és fa­lusi proletariátusa a hazugságnak ezt a szö­vevényét szét fogja tépni, a cárizmus mint L­apunk mai száma 18 oldal

Next