Népszava, 1912. december (40. évfolyam, 285–309. sz.)
1912-12-01 / 285. szám
1912 december 1. NÉPSZAVA fontosabb munkák rövid ismertetése és a drágasággal foglalkozó könyvek, folyóiratok és újságcikkek címjegyzéke teszi. Egészben véve hasznos könyv a drágasággal foglalkozók számára; kár, hogy a statisztikai adatok a kötet késedelmes megjelenése folytán jórészt kissé elavultak és hogy a könyv kezelése, mivel kevés az arcím és hiányzik a felső jelölés, kissé nehézkes. VI. A statáriumjavaslatok • Három törvénytervezet Az alkotmány felfüggesztéséről és az országnak katonai uralom alá való rendeléséről három javaslatot terjesztett a kormány a munkókból álló értekezlet elé. A javaslatokkal lapunk vezércikke foglalkozik. Itt adjuk a legfontosabb első javaslatnak teljes szövegét és utána a második kettőnek kivonatát. A háború esetére szóló kivételes intézkedésekről ez a javaslat szól.. Törvényjavaslat a háború esetére szóló kivételes intézkedésekről. 4. §. Az ezen a törvényen alapuló közigazgatási feladatok végrehajtására a minisztérium kormánybiztosokat nevezhet ki, akik csak magyar honos polgári egyének lehetnek. A kormánybiztosok a minisztériumnak alárendelvék és működésük megkezdése előtt a miniszterelnök kezébe esküt tesznek. Hivatásuk az is, hogy szükség esetén a közrend és a közbiztonság fentartásáról gondoskodjanak és hogy azokat a rendes közigazgatási intézkedéseket is megtegyék, amelyek a hadviselés sikere érdekében szükségesek. A kormánybiztosok az illető katonai parancsnokok szándékaival összhangban kötelesek eljárni. Az állandó székhellyel kinevezett kormánybiztosok hatásköre egy vagy több törvényhatóság (megye, város) területére terjedhet ki. Annak a kormánybiztosnak a hatásköre pedig, aki a magyar szent korona országai területén vezénylő valamelyik katonai parancsnok mellé, ennek közvetlen támogatására van kinevezve, fölölelheti az illető parancsnok egész parancslási területét. A kormánybiztosok ebben a kivételes hatáskörükben a megyei, városi és községi alkalmazottakkal és közegekkel, valamint a csendőrség, az államrendőrség, a határrendőrség és a pénzügyőrség alkalmazottaival és közegeivel, valamint az állami erdészet személyzetével közvetlenül rendelkezhetnek és hozzájuk közvetlenül intézhetnek rendeleteket. A csendőrség, államrendőrség és határrendőrség alkalmazottai és közegei a belügyminiszternek, a pénzügyőrség alkalmazottai és közegei a pénzügyminiszternek, végül az állami erdészet személyzete a földművelésügyi miniszternek engedélyével oly területen és oly szolgálatra is igénybe vehetők, amely rendes működési körükön kívül esik. Az előbbi bekezdésben fölsorolt alkalmazottak és közegek a kormánybiztosnak e törvény alapján tett rendelkezéseit haladék nélkül és föltétlenül kötelesek végrehajtani és emiatt fölöttes hatóságaik részéről felelősségre nem vonhatók. A késlekedő vagy nem engedelmeskedő alkalmazottakat és közegeket a kormánybiztos hivataluktól vagy állásuktól fegyelmi eljárás nélkül fölfüggesztheti és másokkal helyettesítheti. A fölfüggesztett alkalmazott vagy közeg ellen a törvényszerű fegyelmi eljárást hivatalból folyamatba kell tenni. A fegyelmi hatóság ítélete azonban, a felfüggesztés hatályát nem érinti. Azt az alkalmazottat, akit a kormánybiztos a reábízandó feladat tejesítésére nem tart megfelelőnek, rendelkezési állapotba helyezheti és a helyettesítés tartama legföljebb az e törvény alapján igénybevett kivételes hatalom megszűnéséig terjedhet. A kormánybiztosnak e törvény alapján tett rendelkezései ellen tizenöt nap alatt, birtokon kívül felebbezésnek van helye az illetékes miniszterhez, aki a kérdésben végérvényesen határoz. Horvát-Szlavónországok területén ez országok önkormányzatának körébe tartozó ügyekben a kormánybiztosi jogkör betöltése iránt a bán intézkedik. század. Mindenki gondosan kikeresi a maga fáját, földhányását, a második sor közelebb csúszik, hogy az első sor adta körökből kilőhessen. Mindenki pontos igyekszik lenni és haragos szemek kémlelik a szemben levő hegyoldalt, ahol a kékruhás „ellenség", a bábuk állanak. Pár perc s elhangzik a halk kommandó: „schiessen, gradaus! cél az ellenség, aufsatz 1000 méter!" Elmondják oláhul is. Aztán a határozott, de még mindig halk: „fertig!" A legények ráhajolnak a fegyverre, a szemük dülled a pontos célzásban. Végre a harsány: „feuer!" Fülsiketítő fegyverropogás. Az „éles" röppen idegborzongató süvítéssel. Odaát lecsapnak a golyók. A pázsitot szaggatják föl. Egy-kettő talál. Pár báb leesik. „Weiter schiessen! Lebhaftes feuer!" Élénk, dühös, folytonos káromkodás. A szomszédom, a móc a fogát csikorgatja, káromkodik. Az első sorban fekszem s a második sorbeli két ember jobbról-balról közvetlen a fülem mellett robbantja ki a puskacsövet. A fegyver ropog, s a puskaporszag bódít. Alig látok a füsttől s amikor egy szellő hirtelen elhajtja a füstfüggönyt, még mindig áll egy csomó bábu odafönt. Nem tudom, miért, de vak dühvel, mintha halálos ellenfeleim lennének odaát, elkezdek lövöldözni én is, valami értelmetlen, állatias vérszomj kap el, embereknek érzem a figurákat és barbár örömmel látom, hogy hullanak el egymásután. Öt perc és odaát már nincs ellenség. Kiirtottuk ... Az illúzió oly tökéletes, hogy szinte örömmel konstatáljuk: közülünk nem esett el senki... .. 5. A belügyminiszter a törvényhatósági bizottságnak valy a községi (rendezett tanácsú városi képviselőtestületnek minden oly határozatát, amely a hadviselés érdekének sérelmével jár, vagy a közrend és a közbiztonság föntartását veszélyezteti és amenyiben a fenti szempontból intézkedésre szükség van, ezt saját hatáskörében megteheti. Az e törvény alapján tett rendelkezések és intézkedések ellen nincs helye fölírásnak a kormányhoz, sem pedig panasznak a közigazgatási bírósághoz. 6. A minisztérium megfelelően kiterjesztheti az 1903 :V. t.-c. 2., 8., 11., 12., 14. és 15. §-ainak rendelkezéseit azokra a magyar állampolgárokra is, akik oly nagy vagy kis községben vagy ezekhez közigazgatásilag csatolt oly lakott helyen szállnak meg, amely nem állandó lakhelyük. Kiterjeszthetők ezek a rendelkezések azokra a községbeliekre is, akik az ez alapján kiadandó rendelet hatálya előtt, de három hónapnál nem régebben szálltak meg. Az előbbi két bekezdés rendelkezései az 1903: V. t.-c. 10. §-ára is állnak, amelyet akként kell alkalmazni, hogy az az egyén, akinek illetőségi községe nem fekszik az illető törvényhatóság területén, ennek egész területéről kitiltható, ha ott tartózkodása az állam érdekeire vagy a közrendre és a közbiztonságra aggályos. Ha ez az aggályosság olyan egyénre nézve forog fönn, akinek illetőségi községe ugyanabban a törvényhatóságban van, őt arra lehet kötelezni, hogy illetőségi községét az ez alapján kiadott rendelet hatálya alatt hatósági engedély nélkül el ne hagyja. A minisztérium fölhatalmazást adhat annak elrendelésére, hogy a hadifölszerelést fölvett, illetőleg hadiállapotba helyezett erődített helyekről a lakosságnak az a része, amelynek jelenléte a hadviselés szempontjából hátrányos, eltávolítható legyen. Aki az ez alapján kiadott rendelkezéseket megszegi, kihágást követ el és két hónapig terjedhető elzárással és hatszáz koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. 7. A minisztérium korlátolhatja, sőt egészen eltilthatja oly tárgyak tartását, használatát és forgalomba hozatalát, amelyek a hadviselés érdekeinek vagy a közrendnek és a közbiztonságnak veszélyeztetésére használhatók (fegyverek, lőszer, lőpor, robbantó anyagok, stb.) és az ily . tárgyak beszolgáltatását elrendelheti. Ha az a gyanú merül föl, hogy valaki ily jár,"ágyat jogosulatlanul tart birtokában, ennek megállapítása végett nála személymotozás és házkutatás tartható. A jogosulatlanul birtokolt tárgyakat el kell kobozni. Ahol attól lehet tartani, hogy a fogyasztási cikkek árai a nem tényleges állományú legénységnek nagyobb számban történő bevonulása következtében aránytalanul és pedig nem indokolt mértékben föl fognak szökni, elrendelheti a minisztérium, hogy ott a legszükségesebb élelmezési cikkekért követelhető legmagasabb árakat a közigazgatási hatóság megállapítsa. Ha a katonai előkészületek vagy a háború következtében a fogyasztási cikkek árainak nem indokolt mértékben aránytalanul való drágulása a katonaság elvonulása után vagy Trombitaszó. Elhallgat a fegyver. Eloszlik a füst A fülem zug és alig hallom, hogy megdicsérik a századot Jutalmul mindenkinek kimenő. Nótázva megy haza, örül a század. Csak én szégyellem magam. Csak én nem értem, miért fogott el ok nélkül vadállati düh, miért tudtam embernek nézni és éppen azért mert emberszámba vettem, kegyetlenül mészárolni a a... figurákat. Hiába vigasztalom magam, hogy ez csak játék, a figura nem ember. Annál roszszabb. Mi lenne, ha komolyba menne, ha lelőnék mellőlem ezt a fekete mócot vagy azt a szőke tanítót ? ! Mi lenne kulturmivoltomból ! Érzem, máris véres a kezem. Érzem, abban a döntő pillanatban nem bírnék mást akarni, mint a többi, a tömeg... (Zárójelben : ez a példa korántsem vigasztaló a hadvezetőségre nézve, amely a „katonai szellem"-ben már nem bizakodik annyira, mint mutatja. A századok legtöbbje már nem áll hegyi mócokból s a városi proletártömegek, az elégedetlen parasztok századainak tömegszuggesztiója éppen ellenkező irányú, amint azt jómagamnak is s velem együtt sok másnak is volt alkalmunk sokszor közvetlenül tapasztalni.) Bizonyos, hogy a legtöbb ember nem ilyen gyönge idegzetű, mint én. Bizonyos, hogy a legtöbb emberre nem hat ennyire a tömegszuggesztió. De bizonyos az is, hogy mindenkire hat. A tömegben senki sem egyén a szónak teljes értelmében. A tömegnek külön lelke, külön akarata van, amely nem az egyének akaratának összetevője, hanem különbözik tőlük. Háború idején, sőt ha szükséges, már a háború fenyegető veszélyének okából elrendelt katonai előkészületek esetében is, a minisztérium az ebben a törvényben meghatározott kivételes hatalmat a szükség mértékéhez képest igénybe vehet. A kivételes hatalom a háború befejezésével megszűnik. Ugyanakkor hatályon kívül kell helyezni a kivételes hatalom alapján tett intézkedéseket, ha hatályukat a minisztérium már előbb nem szüntette meg. Ha a háború nem tört ki, a kivételes hatalom alapján tett intézkedéseket a katonai előkészületek megszűnésével hatályon kívül kell helyezni. 2. §. A kivételes hatalomból folyó intézkedések körét, hatályuk területét és hatályba lépésük időpontját a minisztérium állapítja meg. Erre vonatkozó rendeleteit köteles a minisztérium az állam hivatalos lapjában közzé tenni és minden községben, amelyre a tett intézkedések hatálya kiterjed, az ott szokásos módon kihirdetni. Ugyanígy kell eljárnia, ha intézkedéseit kiterjeszti, korlátolja vagy hatályukat megszünteti. A kivételes hatalom igénybevételét, valamint azt, hogy a kivételes hatalomból folyó intézkedések mely területre terjednek ki, az országgyűlésnek a legközelebbi ülésben be kell jelenteni. 3. Az e törvény alapján tett kivételes intézkedések hatályának megszűnésével a már folyamatban levő ügyekre nézve is azonnal a rendes törvényes állapot áll helyre, le lehetne most lövetni, ez gép, ez állat. Kérdem a másik fiút — intelligens magyar tanító —: „hát te!" „Hogy a fenébe ne lőnék, hiszen engem se kimélnének !" Valami büszkeségtele melengetett belülről: én nem lőnék, én nem vagyok hóhér, én akarattal rosszul céloznék, engem nem lehetne emberölésre kényszeríteni, én több vagyok, mint ezek itt, én kulturember vagyok. Tűzött a nap, szomjasak, fáradtak kezdtünk lenni. A bakák már mindsűrűbben emlegették a menybéli hatalmasságokat. Végre, itt az erdő. Kaszt. A kapitány magyaráz : „fiúk, most háborúban vagyunk; az előőrsök azt a hírt hozták, hogy az erdőn túl, a szemben levő hegyoldalon ellenség van; az ezred meglepi őket; átmegyünk az erdőn, de egy pissz se legyen, amikor az erdőszélen vagyunk, meg ne lássanak, mert halomra lő bennünket az ellenség, jó dekkingot, jó kilövést, vigyázva lőni. Kompanie, mars!" Komoly csönd, itt-ott száraz galy reccsen, de az is alig, mert még a hegyi mócok is szinte komikus óvatossággal szedegetik otromba bakancsaikat : vigyázat, meg kell lepni az ellenséget. Mindenki izgatott. A hűvös árnyékban elkomorulnak az arcok. Egy-egy kis sugárkévében megcsillannak a fegyverek, de a gazdájuk riadtan takarja el a csillogó foltot sapkával, tenyérrel: vigyázat, megláthatná az ellenség! Szúrós málnabokrok ága karcolja az arcunkat : mindjárt az erdőszélen vagyunk. Egyszerre halk vezényszó: meder! Hasoncsúszvajutunk ki az erdőszélre, kettes sorban hasal a 3