Népszava, 1913. január (41. évfolyam, 1–27. sz.)
1913-01-08 / 7. szám
1913 január 8. NÉPSZA¥A magyar monarchia szűkkeblű Szerbia irányában. Nincsen semmi alapja annak a híresztelésnek, hogy az osztrák-magyar monarchia arra való tekintettel szeretné megállapítani az autonóm Albánia új határait, hogy Szerbiának mentől kevesebb új terület jusson. Ezek a vádak nem is Belgrádban, hanem az orosz és a francia sajtóban kaptak lábra és a cél nyilvánvaló : a két nacionalista sajtó hajhássza a szerbek rokonszenvét különösen most, amikor közel van az az idő, amidőn a szerbeknek ki kell üríteniök az albán tengerparti városokat és a francia és orosz lapok tetszelegnek maguknak abban a szerepben, hogy védelmező ennarbiának. Ezzel szemben a hangulat Belgrádon határozottan békülékeny és nemcsak a kormány, hanem az egész közvélemény őszinte barátságos viszonyt kíván a szomszédos monarchiával. Ezt jól tudják Bécsben illetékes helyen és számolnak is a hangulat ilyetén örvendetes változásával. Románia és Bulgária. Románia meeszdig'T Sillstridt. (Bukarest, január 7.) A „Vitorul" című lap szerint abban az esetben, ha Románia követeléseit Bulgária ma este hat óráig nem teljesíti, Románia elrendeli a 2. és 4. hadtest mozgósítását és azonnal hozzálát Silistria megszállásához. Késs, a megegyezés ? (London, január 7.) A „Daily Telegraph" jelenti Belgrádból: Itteni komoly körökben az a hír van elterjedve, hogy Bulgária és Románia közt teljes megegyezés jött létre. Bulgária hosszú keskeny területet enged át Romániának, amely területben Silistria is benfoglaltatik. Ezenfelül a bolgár kormány Romániát bizonyos kiadásokért is kárpótolni fogja. (Ezt a hírt Szófiából a bolgár távirati iroda teljesen koholtnak jelenti ki.) a Községi Kenyérgyára ? * Egy Héptelen ferv* A „Magyar Kurir" jelenti: „Mint ismeretes, a főváros már régebben elhatározta a fővárosi kenyérgyár kibővítését. A fehér kenyéren kívül ezentúl fehér süteményeket is fognak nagy mennyiségben készíteni. Ebből az alkalomból Steiner Gyula, a Magyar Sütők Országos Szövetségének elnöke azt a tervet vetette föl, hogy a főváros alakítsa át a kenyérgyárat részvénytársasággá és a részvények felét engedje át a budapesti sütőiparosoknak, akik ilyképpen készséggel volnának hajlandók megkötni a békét a fővárosi kenyérgyárral. Miután ily módon a budapesti sütőiparosok és a fővárosi kenyérgyár között szorosabb nexus jönne létre, igen sok olyan kérdést lehetne közmegelégedésre elintézni, amely mindezideig éppen az ellenséges viszony miatt lehetetlen volt. A budapesti sütőiparosok részvényeik arányában részesednének a fővárosi kenyérgyár hasznából és ennek fejében bizonyára igen sokan akadnának, akik hajlandók lennének esetleg műhelyüket beolvasztani a fővárosi kenyérgyárba. Ezt annál könnyebben is megtennék, mert a jelenlegi viszonyok között az árfelemelést keresztülvinni nem tudják és a munkabérek és a nyersanyagok drágulásával a jövedelmük egyre csökken. Mint értesülünk, ez a terv úgy a sütőiparosok körében, mint a fővárosnál tetszésre talált és remélhetőleg már a közeljövőben megindulnak a konkrét tárgyalások, hogy a tervet miként lehetne keresztülvinni." ... Mi a legnagyobb kételkedéssel fogad juk ezt a hírt. A községi kenyérgyárat nem a kenyéruzsorások, hanem a fogyasztó közönség számára csinálták. A közérdek nem kívánja azt, hogy „béke" — értsd: összejátszás — legyen a községi kenyérgyár és a pékek között. A községi kenyérgyár nem nyerészkedés céljára alapított üzem, amelynek a „hasznából" a pékek részesedhetnek, hanem tisztára szociális intézmény, amelynek az a rendeltetése, hogy a kenyéruzsorát ellensúlyozza és tisztességes munkabérek fizetése mellett lehetőleg jó és olcsó kenyeret szolgáltasson a főváros lakosságának. A községi kenyérgyár alapítását a mérhetetlen kenyéruzsora, kibővítését pedig az az anarchia tette szükségessé, amelyet a pékmesterek teremtettek meg, amidőn gyalázatos munkásüldözésük következtében minduntalan kenyér nélkül maradt a főváros népe. Kizárt dolognak tartjuk, hogy most a főváros a pékeknek — bármilyen címen is — befolyást biztosítson a községi kenyérgyárra. « (*) Herman Lipót kiállítása. Körülbelül három évvel ezelőtt bukkant föl Herman Lipót neve egy karrikatúra-kiállítás alkalmából. Azóta úgy ismerjük őt, mint a humoros rajzolásnak nálunk egyik legkülönb művelőjét. Egészséges, őszinte humor duzzad rajzaiban. Termékenység, rajzbeli készség, kedély, csupa olyan erény, amely átsegíti őt nagyon sok olyan feladaton, amellyel megbirkózni nem mindenkinek sikerül. Az Ernst Múzeumban rendezett kiállításán nagy vásznakkal, befejezett festményekkel lépett a nyilvánosság elé, természetes, hogy ezúttal más igényekkel, más szempontok szerint kell hogy mérlegeljük az eredményeit. Sokkal nehezebb feladatokra vállalkozott, vagy helyesebben olyan feladatokra, mint amelyek készültségének megfelelnek. Ez a bátorság tiszteletreméltó, azonban a képet néző ember a meglevő eredményeket látja és a bennük rejtőző törekvések megbecsülése mellett sem haladhat el a fogyatékosságok mellett. Herman Lipót nagyon nehéz problémák megoldását tűzte ki célul; a tárgyak külső jeleinek megállapítása a szorosan vett ábrázolás helyett kompozíciókat festett, azaz több alaknak a térbe való helyezésének, mozgásbeli törvényszerűségének képzőművészeti kifejezését kísérelte meg. Főhibája képeinek, hogy sok helyütt az alakok és a környezet egységét nem sikerült megteremteni, a kompozíció szétesik, noha egyes részeket elég erővel, találékonysággal oldotta meg. Nagyon sok a biztatás a rajzaiban. Ezek reményt adnak arra nézve, hogy hamar fölülkerekedik és az a sok kérdés, föladat, amelyet számára kijelölt, már a legközelebbi munkáiban harmonikus megoldást talál. Ambícióját és erejét tekintve, nem hisszük, hogy csalódnánk ebben. Bét (*) Népopera. Két kitűnő vendégszereplője is volt a „Rigoletto" keddi előadásának a Népoperában. A címszerepben Baklanoffot, Gilda alakjában Lipkovskát volt alkalmunk hallani. Mind a két művész alakítása ragyogó és mesteri tökéletességű. Baklanoff Rigolettója csupa erő és szenvedély. Verdi melódiái izzó drámaisággal elevenednek meg előadásában. Nem holt áriákat énekel, nem csillogó koncertprodukciót végez, hanem Verdi valódi szellemében, a kompozíció szervességének teljes kidomborításával építi föl Rigoletto alakját, amelynek vulkanikus dühére és végtelen finom gyöngédségére egyaránt gazdag, egyéni színek vannak birtokában. Lipkovska Gildája a megtestesült báj és költészet. Éneke remek lendülettel és fantasztikus hévvel szárnyal a tragikus mozzanatokban épp úgy, mint a könnyed, virtóz, koloratúrás részekben. A két művész harmadik felvonásbeli együttese után zúgó förgetegként tombolt végig a tapsvihar a Népopera zsúfolt nézőterén. Az előadás sikeréből méltán veheti ki a maga részét a zenekar, amelyet Reiner Frigyes karmester pompásan vezetett. (ui.) 9 (*) Munkáshangverseny a Zeneakadémiában. A szimfonikus zenekar Kun László igazgató karnagy vezetése alatt január 12-én, vasárnap délelőtt estl órakor hangversenyt rendez a Zeneakadémia dísztermében. Jegyek kaphatók a szakegyesületek helyiségében darabonkint 40 fillérért. A szervezetek a jegyeket vegyék át a Szakszervezeti Tanács titkárságánál. (Itt írjuk meg, hogy a szimfonikus zenekar január 19-én negyedik bérleti estélyét rendezi.) A munkáshangverseny műsora a következő: I. Mendelssohn: Ruy Blas-nyitány. II. Lavotta Rezső: Suite rustique. NL Goldmark: Sakuntala-nyitány. IV. Dvorak: Harmadik szimfónia. (A 19-iki bérleti estélyre jegyek Bárdnál kaphatók.) HUlEIG A temető Cerberusa. A mitológia feljegyzései szerint az alvilág kapujában egy hatalmas kutya, a Cerberus állt őrt és vigyázott arra, hogy illetéktelen elemek a kapun se be, se ki ne mehessenek. A mai kor alvilága a temető, amelynek füves, virágos röge alatt elpihennek a halottaink. A temető szomorú hely, aki egyszer megismerte megilletődött csöndjét, az nem tudja többé meghallani soha a napi élet fáradt lármáját. Ám mostanában már nem lesz olyan könnyű dolog bejutni a halottak csöndes birodalmába sem. Idáig elég volt meghalni ahhoz, hogy az ember bekerüljön a temetőbe. A szegény ember persze eddig is félreesőbb, szomorúbb helyet kapott, mint a gazdag ember, de azért mégis csak eltemették valahová. Ezentúl már nem fog olyan könnyen menni a dolog. A temető is megkapta már a maga Cerberusát, aki féltékenyen vigyáz arra, hogy „idegen illetőségű" egyén, ha még annyira meghalt is, ne kerüljön be a barna rög alá. A Cerberus — ki is lehetne más — istennek egyik jámbor szolgája, Müller Károly a neve és apátplébános Máramarosszigetén. Ez a férfiú ama férfiú, aki — röviden hírt adtak róla a lapok — nem akarta beengedni a temetőbe Ruttner József munkás „idegen illetőségű" holttestét, amely napokig hevert temetetlenül, amíg végre Ibrányi György rendőrkapitány, az apátplébános tiltakozása ellenére, rendőri karhatalommal temettette el a már föloszlásnak indult hullát. Temetés karhatalommal — ez is csak Magyarországon történhetett meg. Amíg él az ember, addig úgy is elég baja van az illetőségével, különösen, ha munkás. A tolonckocsik sokat tudnának beszélni az „illetőségi" helyekről és a mi kimondhatatlanul egyszerűsített közigazgatásunk sokszor évekig megfoszt valakit attól a jogától, hogy illetősége is legyen. De ahhoz, hogy az ember temetőbe kerüljön, elsősorban tán mégis csak halottnak és nem,illetőségüknek kell lenni. A máramarosszigeti lelkiatya, jó paphoz illően, nem engedett be valakit a temetőbe és egy magyar királyi rendőrnek kellett a plébános urat karhatalommal több emberies érzésre serkenteni. Elvégre rendben van a dolog. Mi is olyannak képzeljük a vérbeli papot, mint amilyennek a máramarosszigeti bizonyult A papnak könnyű meghízni és pocakot növeszteni, mert az embereknek alapvető tulajdonságuk, hogy részben születnek, részben meghalnak, a papnak pedig mindkét emberi dologból haszna van. Az ember azzal kezdi az életét, hogy megszületik és fizet a papnak és azzal végzi, hogy meghal és még a halála után is fizet a papnak. Az utóbbi időben azonban egyre nagyobb lesz azoknak a száma, akik már életükben elrendelik, hogy nem óhajtják, hogy a koporsójuk mellett szemforgató lelkiatya lábatlankodjék. Nem kell a kenetes és malaszttól csepegő halotti beszéd, gyakoriak a papmentes temetések. Szóval, világosodik és kezd a papoknak egy kicsit rosszabbul menni. A máramarosszigeti istenes reformátor az ő cinikus cerberuskodásával bizonyára fölmetszi néhány elvakult szemen a hályogot és ellensúlyoz egy sereg butító szentbeszédet. Dicsértessék az ő neve... (ff. t) * *..*