Népszava, 1913. február (41. évfolyam, 28–51. sz.)

1913-02-01 / 28. szám

1913 február I NÉPSZAVA este hat órakor van a törvényes záróra­ Ez­után már csak az szavazhat, aki előbb je­lentkezett a szavazásra. Ezzel ki vannak zárva a szavazásból mindazok a munkások, akik legföljebb este hat órakor, de legtöbb­ször még későbben jönnek a munkahely­ről s mindazok az alkalmazottak, akiket főnökük hat óra előtt nem bocsát el. Mond­hatnák, hogy a munkások és alkalmazot­tak a déli órákban is szavazhatnak. Ez azonban csaknem lehetetlen, mert a rövid déli szünetben ez a nagy tömeg nem sza­vazhat.­­ Egyébként is a javaslat szerint „a válasz­tók községek vagy városrészek (utcák, terek) szerint, a központi választ­mány által meghatározott sorrendben sza­vaznak." Ez azt teszi, hogy minden vá­lasztó csak akkor szavazhat, amikor az ő községét vagy városrészét fölhívják. Ha ezt az időt elmulasztja, akkor a záróra előtt jelentkeznie kell, de az elnök ezt a zárórát hat óránál előbb is kitűzheti A szavazatszedő küldöttség elnöke saját belátása szerint meghiúsultnak vagy fél­beszakítottnak jelentheti ki a szavazást. És ekkor a választási elnök az illető sza­vazókörre nézve folytatólag vagy egy ké­sőbbi időre tűzheti ki a szavazást. Ha újra meghiúsultnak vagy félbeszakítottnak mondják ki ezt a választást is, akkor az il­lető szavazókör egyáltalán nem szavaz­hat. És így, ha a szavazatszedő bizottság elnöke lát­ja, hogy a szavazás nem kedvező az ő pártjára, egyszerűen kétszer egymás­után híveivel botrányt provokáltat és a szavazást félbeszakítottnak vagy meghiú­sultnak jelenti ki. De Tiszának még ez sem elég. Gondos­kodik a szavazás eredményének utólagos meghamisításáról is. Nincs ugyanis sem­mi rendelkezés arra, hogy a leadott sza­vazócédulák és a szavazásról szóló okira­tok a választás jogérvényes megerősítéséig teljesen megbízható őrizetben maradjanak. Pedig ez annál szükségesebb volna, mert a különböző választási körzetekből a köz­pontba érkeznek az iratok és a szavazó­cédulák és a választási elnök egy, sőt több nap után köteles csak az eredményt kihir­detni. Csak természetes, hogy a választási visz­szaélések büntetéséről nem gondoskodik a javaslat. Fegyelmi eljárást lehet ugyan a választáson közreműködő személyek ellen indítani, de ebben az eljárásban ugyanazok a szervek döntenek a belügym­iniszterig, amelyek a visszaéléseket kívánják. Egyéb­ként is a büntetés legföljebb négyezer kv­egyik utján jártam vele együ­tt s azóta kere­sem ezt az utat, de nem találom. Erzsébet elpirult s hirtelen lehorgasztotta a fejét. — Most már tud mindent, több titkom nincs. Csokrot kötök három virágból és ezt a csokrot majd magának adom. Gyönyörű vi­rágok lesznek benn. Az egyik ibolya: az én gyermeklelkem naivitása. A másik a magas hegyeken virító tűzliliom: ifjúságom rajon­gása. A harmadik kinyílt rózsa: a férfi szen­vedélye. Három érzés egy tiszta, illatos cso­korba kötve, három nyiló, eleven, reszkető virágszál. Magának szántam. Elfogadja! A leány bátran emelte föl a fejét s az ajkán őszinteség ragyogott. — Elfogadom. — Köszönöm. László fölállt. — Most bucsut veszek magától. Isten vele. De visszajövök. Lehet, hogy holnap, lehet, hogy csak évek múlva. Akkor majd átadom a virágokat Megfogta a leány reszkető kezét s a szemébe nézett. — Biztosan elhozom. Várjon. Aztán elsietett. Ergebet elsápadt. Kibámult az ablakon s nézte Lászlót. Sokáig ott merengett, a férfi már régen eltűnt, ő még mindig az ablak­nál állt — Oh, — sóhajtott föl titkon, — elhozza-e! Bement kedves szobájába. Dolgozni akart, de nem tudott Mindig László vallomására gondolt, a három virágszálra­s haraggal ker­gette el magától a vallomás elmúlt alakjait, ezeket a gonosz teremtéseket, akik miatt már megtépetten került hozzá — az ő jövője. zónáig terjedhető pénzbüntetés. Igaz, hogy a javaslat beszél „a polgárok válasz­tójoga ellen elkövetett büntetendő cselek­ményekről" is, minthogy azonban úgy az összeíró küldöttség, mint a központi vá­lasztmány mindent „tudomása" és „meg­győződése szerint" cselekszik, minthogy a rendőrség „belátása szerint" akadályoz­hatja meg a választói gyűléseket, a válasz­tási elnök ugyancsak „belátása szerint" utasíthatja vissza a jelöltet és jelentheti ki a szavazást félbeszakítottnak vagy meg­hiúsultnak; minden visszaélést legföljebb j­ogi tévedésnek lehet minősíteni, ami nem tüntethető. Ha ezekből a szempontokból nézzük a választójogi reformjavaslatot, megértjük, hogy miért akarja, ez a kormány ezzel a ja­vaslattal kapcsolatban a közigazgatás ál­lamosítását. Azért, hogy mindezen vissza­éléseknél az állami közegek akaratnélküli eszközei legyenek. Ha ebben az országban a politikai er­kölcsnek és tisztességnek még egy mor­zsája megmaradt, minden pártnak, még a legkonzervatívebbnek is egyesülnie kell, hogy e javaslat két szerzőjét, Tiszát és Lukácsot megbüntessék azért a vakmerő­ségért, amellyel ilyen javaslatot terjesztet­tek a magyar parlament elé, amely javas­latnak minden szakasza a törvény alkal­mazóit a leggyalázatosabb visszaélésekre bujtogatja. Ez a javaslat nem politikai cselekedet, hanem politikai szégyenfolt. Ettől a javas­lattól és szerzőitől meg kell szabadítani az országot, ezt a tisztesség parancsolja. BELFÖLD .* * * Sztrájk vagy lázadás? * Székely M­adá­n cikke. Székely Aladár, a munkapártból kilépett képviselő cikket írt a ,,Budapester Tagblatt"­ban arról, hogy lázadásnak tekinthető-e a tömegsztrájk, vagy sem ? Törvényeink szerint — írja — a munkabe­szüntetés nem büntethető, akár részleges, akár általános, akár gazdasági, akár politi­kai céljai vannak. Ha megsérti a munkabér­egyezményt akkor is csak magánjogi követ­kezményei lehetnek, amennyiben a munká­sok az esetleg okozott károk megtérítésére lennének kötelezhetők, ami azonban gyakor­lati szempontból teljesen illuzórius valami. Büntetőjogi szempontból csak arról lehet­ne szó, hogy a sztrájkkal kapcsolatban eset­leg bizonyos büntetendő cselekmények tör­ténnek. Ezek között fölemlítendő a büntető­törvénykönyv 177-ik szakaszába ütköző ma­gánosok elleni erőszak, ami azonban csak gazdasági sztrájkra vonatkozik. Érdekes, hogy ez a cikkely a munkabér csökkentésére is kiterjed, csakhogy osztályuralmi jellegét leplezze. Persze csak irónia a dolog, hiszen még nem hallottunk olyan munkáltatóról, akit ennek a paragrafusnak alapján bíróság elé idéztek volna. A sztrájk és a lázadás között még lazább az összefüggés. Nagyon könnyű sztrájkot el­képzelni lázadás nélkül és lázadást sztrájk nélkül. Büntetőjogilag teljesen közömbös, hogy a lázadók sztrájkolók voltak-e, vagy munkanélküli munkások, vagy pedig olyan emberek, akik sohasem voltak munkabérvi­szonyban. Lázadásként kell büntetni a 152. szakasz szerint az olyan gyülekezést, amelynek célja a parlamentet vagy a kormányt erőszakos­sággal vagy veszedelmes fenyegetéssel vala­minek megtételére, vagy meg nem tételére kényszeríteni. A büntetőjogi felelősség elvei­ből következik, hogy az ilyen szándék fön­forgását a gyülekezet minden egyes résztve­vőjénél kutatni kell. Egész tömegükben sta­táriális úton már csak azért sem ítélhetők el, mert a kíváncsiak és járókelők nagy száma akadhat köztük. De a kényszerítés tendenci­ája magában még nem elegendő bizonyíték, szükséges olyan cselekedeteknek a bizonyí­tása is, amelyek a cél eléréséhez szükségesek lettek volna. A 152. szakasz szerint nem büntethető kis arányú vagy a parlament, illetve a kormány ténykedésétől távol eső helyen, esetleg más időben történő gyülekezés. Külön kell mérle­gelni, hogy mi „akadályozza hivatása sza­bad teljesítésében" a parlamentet vagy a kor­mányt azaz, hogy mi alkalmas eszköz erre az akadályozásra , hogy mi ez a „hivatásá­nak teljesítése". A veszedelmes fenyegetés fogalma szintén nagyon tág, hiszen a jog­szerű politikai gyűléseknek és tüntetéseknek is mindig az a céljuk, hogy a kormányt vala­melyes intézkedés megtételére vagy meg nem tételére bírják. Törvényeink szerint tehát sem a politikai tömegsztrájk, sem a vele összekötött nagy­szabású tüntetés nem büntethető, amennyi­ben a kormány és a parlament kényszeríté­sére csak erkölcsi kényszert alkalmaz. Sőt a 159. szakasz a tényleges lázadóknak is bün­tetlenséget biztosít, ha a hatóság fölhívására a lázadás színhelyét elhagyják. Ebből az is következik, hogy a lázadókkal szemben a lá­zadás színhelyén szóbeli fölhívást kell alkal­mazni a cselekmény abbahagyására s a ható­ságnak ezt a kötelességét nem lehet plakátok útján közzétett hirdetménnyel helyettesíteni. Ha ez a fölhívás elmarad, akkor nincs kü­lönbség büntetendő és nem büntethető részt­vevők között s mindannyiukat egyformán föl kell menteni. A hatóságokat a fölszólítás elmulasztása esetén még súlyosabb felelős­ség terheli akkor, ha magatartásukkal közö­sen elkövetett bűncselekményre (hatóság el­leni erőszak ésatöbbi) provokálják a lázadó­kat s ilymódon politikai bűnösökből közön­séges bűnösökké teszik őket. Ezekben az ese­tekben az illető hatósági személyek megér­demlik, hogy hivatalos hatalmukkal való visszaélés miatt ők maguk kerüljenek a vád­lottak padjára. *** Cenzúra a táviróhivatalban. Több hely­ről kapjuk azt a hírt, hogy rendkívüli párt­gyűlésünkhöz intézett táviratokat nem fo­gadott el vagy­ nem továbbított a távíró­hivatal. Nagyváradról például a következő sürgönyt akarták elküldeni : Minden áldozatra kész forradalmi elszánt­sággal várjuk hívő szavatokat az eljövendő nagy küzdelemhez, rabszolgatartóink ellen. Tisza­ország fővárosának főpostása visz­szatartotta ezt a táviratot, amelyhez ha­sonló szöveget nem egyet továbbított ugyanez alkalommal a­ magyar távírda­t, mivel nem tudta elhatározni magát, meg­telegrafálta a szöveget a budapesti köz-p­ontba és onnét kapta meg a választ : B­udapestre megtelegrafált távirat vissza­adandó a föladóknak. Az a magyar posta, amelyik jóhírével szeret kérkedni, nemcsak az országon be­lül, hanem kívül is blamálja már magát hasonlóképpen. Az ulmi (Németország, Württemberg) magyar elvtársak a követ­kező üdvözlő táviratot küldték a múlt va­sárnap Budapestre : Munkátok legyen eredményes.­­Vesszen a Tisza—Lukács-banda! Éljen a szociáldemo­krácia ! Éljen a tömegsztrájk! A harcban veletek érzünk, testvéri üdvözlettel, az ulmi magyarok nevében, Mező Gyula. Pár nap múlva levélben értesítették a feladót, hogy a budapesti távírda nem kéz­besítette a telegrammot és visszaszármaz­­tatta az ulmi postához a nemzetközi egyez­mény VII. szakaszára való hivatkozással. Az ulmi távírda idézi ezt a VII. szakaszt, amely az állam biztosságára veszedelmes táviratok kézbesítését tiltja meg. A Tisza— Lukács-banda pusztulását a budapesti táv- / 3

Next