Népszava, 1913. február (41. évfolyam, 28–51. sz.)
1913-02-22 / 46. szám
10 A gyűlés izzó hangulatban egyhangúlag kimondotta a politikai tömegsztrájkhoz való csatlakozását. A napirend második pontját: „A községi politika és a munkanélküliség" kérdését SZÍVÓS Pál elvtárs ismertette. Kimutatta, hogy a városi tanács évenként mennyi közpénzt fordít haszontalan célokra, különösen az egyébként is dúsgazdag papok támogatására, míg azon munkásoknak, akiknek munkaerejével a várost széppé, hatalmassá fejlesztik, amikor önhibájukon kívül munkanélkülivé válnak és nyomorognak családjaikkal együtt, egy fillérrel sem támogatja, hanem csak folytonosan a kérdés tanulmányozásával bolondítja a munkásokat. Ezután fölolvasta a Szakszervezeti Tanács által tartott munkanélküliek gyűlésén elfogadott határozati javaslatot, amelyet a gyűlés egyhangúlag elfogadott. Ezután az elnöklő Riesz elvtárs figyelmeztette a jelenlevőket a tömegsztrájkra való gyors előkészületre és az impozáns építőmunkás gyűlés véget ért. Az erzsébetfalvai építőmunkások a Munkás-Otthonban gyűlést tartottak a tömegsztrájk érdekében. A napirendet Handler József elvtárs ismertette. A gyűlésen megjelentek egyhangú lelkesedéssel kimondták, hogy csatlakoznak a tömegsztrájkhoz. A kassai dohánygyári munkások vasárnap délután fél négy órakor a Kárpát utcában levő Deutsch-féle vendéglőben nyilvános gyűlést tartanak. Napirend: A dohánygyári munkásnők helyzete és a választójogi végrehajtó bizottsággal együtt készítik elő a nagy harcot. Makó szociáldemokrata munkásai minden erejükkel dolgoznak a tömegsztrájk előkészítésében. Elvtársaink mintegy kétszáz röpiratot ragasztottak ki, amelyet a rendőrség egyszerűen levakart. Azt hiszik ezek a bakterek, hogy ezzel megakadályozzák a tömegsztrájk kitörését. A marosvásárhelyi élelmezési munkások szakgyűlést tartottak a Munkás Otthonban, amelyen Farkas elvtárs előadása után egyhangú lelkesedéssel kimondták, hogy bármely pillanatban adják is ki a sztrájkra való utasítást, a marosvásárhelyi élelmezési munkások a legelsők között lesznek, akik csatlakoznak a tömegsztrájkhoz. Gyűlések és értekezletek a fővárosban és a vidéken. A budapesti délszláv munkások február 23-án, vasárnap délelőtt 9 órakor a Krisztity Sándortére étteremben (VII. kerület, Csengery utca 10. szám) értekezletet tartanak a következő napirenddel: 1. Az általános választójog. 2. A tömegsztrájk és a délszláv munkásság. A szerb, horvát, bolgár és bunyevác elvtársak jelenjenek meg az értekezleten. A zuglói munkások és polgárok e hó 24-én, hétfőn este fél 8 órakor Erzsébet királyné-itt és Hajtsár-ut sarok, a Fehér-féle vendéglőben a tömegsztrájk ügyében értekezletet tartanak. Gödöllő munkássága vasárnap délután 2 órakor a Ferenc Józef téren népgyűlést tart. Nyíregyháza munkássága e hó 23-án, délután 3 órakor nyilvános gyűlést tart a Munkás Otthon nagytermében, a következő napirenddel : A választójogi törvényjavaslat és a tömegsztrájk. Előadó Debrecenből. A szarvasi pártszervezet e hó 26-án, szerdán délelőtt 9 órakor Polónyi Pál (Gyurik-féle) vendéglője nagytermében értekezletet tart a tömegsztrájk előkészítése ügyében. A debreceni függetlenségi párt és a szociáldemokrata párt e hó 23-án, vasárnap délután 3 órakor együttes gyűléseket tartanak a választójogi törvényjavaslat és a tömegsztrájk ügyében a város következő helyein: 1. A Függetlenségi Körben (Csapó utca). 2. A Csapókerti Olvasókörben. 3. A Homokkerti Polgári Olvasókörben. A jövő vasárnap — március 1-én — pedig a Varga-kertben, a Nyilas-telepen és a Munkás-Otthonban lesznek közös gyűlések. Mindezen gyűlések hangos hirdetői lesznek annak az elszántságnak, amellyel Debrecen polgársága és munkássága készül a nagy harcra. Brassó munkássága március 2-án, vasárnap délután népgyűlést tart a tömegsztrájk ügyében. A gyűlésre meghívták Brassó két képviselőjét is. A pancsovai munkások február 23-án tíz órakor a „Trombita" szálló nagytermében nyilvános népgyűlést tartanak, ahová meghívják a polgárságot is, hogy a tömegsztrájk mellett nyilvánosan állást foglaljanak. A gyűlés előadója Kondor Bernát elvtárs lesz. Nagybecskerek munkássága, február 23-án nyilvános népgyűlést tart „A politikai helyzet és a tömegsztrájk" napirenddel. A gyűlés előadója Altman Jenő elvtárs lesz. Az összes szakmák helyi csoportjai értekezletet tartottak, amelyen kimondották, hogy a tömegsztrájkban részt vesznek és annak előkészítésére minden szakcsoport öt bizalmi férfit választott, akik a MÜVESZEOTOMIDM * * * (*) Aranyeső. (Operett. Irta: Béldi Izor. Zenéjét szerzette: Zerkovitz Béla. Bemutató a Népoperában.) A szellemi „Verelendungstheorie" álláspontjáról nézve talán inkább örvendeni kellene az ügynek, mint bosszankodni fölötte. Az ilyenféle áramlatokat nem szabad föltartóztatni, hadd tombolják ki magukat Annyi bizonyos, hogy az „Aranyeső" rekord az emberi agyvelő prostitúciója terén és kézzelfogható valóságban messze fölülhaladja azokat a karrikatúra-fantáziákat, amelyeket a legkültelkibb üzleti operettekről tréfás krokikban valaha is olvastunk. Hihetetlen ugyan, de a legridegebben való, hogy ebben az operettben „Uncili, smuncili"-nek hívják a slágerszámot. Ez nem vicc, valamint az se tréfa, hogy egy ilyen és hasonló „sláger"-ek kedvéért egy egész színház művészi, énekes és zenészszemélyzetét megmozgósították és a Népopera művészi együttese, amely eddig Verdi, Bizet, Gounod tolmácsolásában kereste ambícióját és a közönség kegyét, holnaptól kezdve ilyen szellemű ötletek tömegét fogja világgá röppenteni. Már az elmondottakból is látható, hogy csupán külső okokból került ez a kis beszámoló írás a Művészet rovatba Színházban történt meg a dolog, a róla szóló ismertetés tehát az újságírás technikája szerint ide tartozik. A rovat címétől tekintsen el tehát az olvasó és engedje meg, hogy részletek helyett arról írjak, amit ez ügyben fontosnak tartok. Mert nem fontos az, hogy Béldi és Zerkovitz szellemének virágait bokrétába kössük, ám virágozzanak a kitűnő szerzők ahogy lényegük követeli; nem fontos, hogy a Népopera milyen úton keresi üzleti érvényesülését, ezt saját veszélyére és felelősségére teszi, a fontos szerintünk az, hogy a közönség szeme tényleg fölcsillan „Uncili és smuncli"-re és hogy egy ilyen, legföljebb szánalomra érdemes magántéboly huszonnégy óra alatt közőrületté fajulhat Budapesten. Ez végül mégis valamiképpen azt jelenti, hogy Béldi és Zerkowitz urak azok, akik a legszakértőbben tudják fölismerni és kiszolgálni a pesti ember szive vágyait és ők azok, akik a polgári közönség titkos érveléseit a legbiztosabb kézzel tudják kitapogatni. Mikor a készfizető kritikus, a közönség így szavaz, akkor szerzők is, színház is kissé igazolva vannak. Ilyenkor a jelentéktelennek látszó jelenség tüneti jelleget kezd ölteni. Ez pedig már számunkra is fontos, legalább annyira, hogy amiért ilyen lappáliával komoly mondatokban foglalkoztunk, némiképp bennünket is igazoljon és ráadásul ne nekünk kelljen szégyenkeznünk vagy magunkat nevetségeseknek tartanunk, hogy verebekre nem bőrpuskával lövöldöztünk (ni) (*) Bernard Shaw: Caesar és Kleopatra. („Egy darab történelem öt fölvonásban," először adta a Nemzeti Színház pénteken.) A történelem lelke kimarad az iskolai tankönyvekből, sőt kimarad magából a hivatalos történetírásból is. Nem új ez az igazság, de a színpadon Shaw ujjá tudta tenni. Az az erős kritikai hajlandóság, a dolgok fonákjának nagy átérzése, ami Shawnak jellegzetes tulajdonsága, színpadra vitette vele a történelmet is. Azaz talán inkább a történetírást magát. A hódító, a dölyfös, a kegyetlen Caesar, a történelem Caesarja nála igen okos, józan, jólelkű, kegyesen számító ember, máris ellentéte annak a Caesarnak, akiből a történelem félistent csinál. Kleopatra vérszomjas és szerelemre éhes női szörnyeteg a történelemben, a Shawnál ellenben elkényeztetett, makrancos és hisztérikus bakfis. Caesar és Kleopátra összeakadnak, Caesar meg-, hódítja Egyiptomot, királynévá teszi Kleopátrát, eljátszogat vele, simogattatja az arcát a leány finom kis kezével, de nem szédül meg egy pillanatra sem a fiatal szépségtől, inkább hódító terveinek eszközéül használja s végül is azzal az ígérettel búcsúzik Egyiptomtól és királynéjától, hogy elküldi neki bakfisálmai ideálját, a fiatal, csupaerő Antoniust. Azt ma már bajos eldönteni, hogy a történelemnek van-e igaza vagy Shawnak abban, hogy miként folyt le, ha egyáltalán megtörtént, Caesar és Kleopatra találkozása. Sőt azt is bajos eldönteni, hogy Shaw csakugyan a történelemmel akart-e vitatkozni ebben a darabban, amelynek kis külföldi hatása arra vall, hogy sehol sem voltak tisztában írójának szándékaival. Nem a történelem karikatúrája teljesen, viszont nem bohózat, nem vígjáték, sőt vannak helyei, amelyek erősen közelednek a klasszikus tragédiák magaslataihoz. Egységtelensége — célzatainak érthetetlenségére és széthulló cselekményére gondolok — okozta azt is, hogy nem hat eléggé semmiféle irányban a nézőre. Shaw a londoni színházakban darabjai előadásánál útbaigazításokat osztogattat, amelyekben arra kéri a közönséget, hogy tartózkodjék a hangos tetszésnyilvánítástól. Erre Budapesten a mostani alkalomból nem lenne szüksége. Az is igaz, hogy az előadás maga sem segíti elő a darabrejtvény megoldását. Gál, mint Caesar sokszor kedves, sokszor megkapó, de ennél nem több. Váradi Aranka képességeit meghaladta Kleopatra szerepe. Legjobb volt Somlai egy brutális római tiszt szerepében s néha igen jó volt Pethes, aki egy Britannus nevű karikatúrát játszott: az angol, mégpedig a mai angol szokások és fölfogás magyarok előtt kevéssé érthető torzítóját. Fáy nagyon parodisztikusan fogta föl a szerepét s Rajnai sem volt az, aki a „Faun"-ban volt. Ami a kott dérést illeti: néhány jó színpadi képet, de puhány igen rosszat is produkált. (be.) (•) Bemutató az Urániában. Az Uránia Színház Győry Loránd „Az anyaföld" című, a magyar mezőgazdaságot tárgyaló érdekes tanulmányát mutatta ma be. Az első fölvonás a kőkapától a gőzekéig, röviden érinti a mezőgazdaság őstörténetét és mindazokat a küzdelmeket, amelyekkel az embernek meg kellett vívnia, hogy megalapíthassa az otthont és művelhesse a földet. Majd a magyar mezőgazdaság múltjára tekint vissza. A második fölvonás a, termelés fokozását ismerteti. A bortermelésről, a növénytermelés és nemesítés, valamint az állattenyésztés fejlődésének javára szolgáló kísérletügyi intézmények üdvös tevékenységét ismertetve, összehasonlítja a maradi és a haladni kívánó gazda munkáját és külföld utánzásra méltó gazdasági fejlődését. A harmadik fölvonás frázisoktól csöpögő és nagyban lerontja az első kettőnek jó hatását. (*) Kínai műtárgyak. Az Üllői-úti iparművészeti múzeum kupolatermében mintegy száz kínai kép, több bronztárgy, cserép, szövet, egész halom apró holmi látható. Mi, akik más életformához, berendezkedéseken, célokon, kifejlődött kulturáltan élünk mint a kínaiak, művészetüket csak közvetve éljük át és csak részben értjük meg a távoli ismeretlen művészek akaratát, célját. De még így is megkapó az a hatalmas hatóerő, amely a több ezeréves fejlődésben kifinomult kínai művészet termékeiből kiárad. Ha a művészek céljait nem is értjük meg a maga teljességében, az a csodálatos finomság, éleslátás, boszorkányos kézügyesség és nagy fantázia, amelynek jeleit a kínai műtárgyak mutatják, éppen elég esztétikai gyönyörűséget szolgáltatnak az európaiaknak is. Az iparművészeti múzeumban kiállított gyűjtemény, (Wegenerné tulajdona) ha nem is valódi és hiteles minden egyes darabja — ránk nézve ez talán nem is olyan fontos — mindenesetre sok érdekes és szakembereknek is figyelemre érdemes tárgyat foglal magában. Kár, hogy a csecsebecsék között sok a vásári tucatmunka. A kiállítás ingyen látható. Bot. NÉPSZAVA 1913 február 22.