Népszava, 1913. február (41. évfolyam, 28–51. sz.)

1913-02-22 / 46. szám

10 A gyűlés izzó hangulatban egyhangúlag ki­mondotta a politikai tömegsztrájkhoz való csatlakozását. A napirend második pontját: „A községi po­litika és a­ munkanélküliség" kérdését SZÍVÓS Pál elvtárs ismertette. Kimutatta, hogy a vá­rosi tanács évenként mennyi közpénzt fordít haszontalan célokra, különösen az egyébként is dúsgazdag papok támogatására, míg azon mun­kásoknak, akiknek munkaerejével a várost széppé, hatalmassá fejlesztik, amikor önhibá­jukon kívül munkanélkülivé válnak és nyomo­rognak családjaikkal együtt, egy fillérrel sem támogatja, hanem csak folytonosan a kérdés tanulmányozásával bolondítja a munkásokat. Ezután fölolvasta a Szakszervezeti Tanács ál­tal tartott munkanélküliek gyűlésén elfogadott határozati javaslatot, amelyet a gyűlés egyhan­gúlag elfogadott. Ezután az elnöklő Riesz elvtárs figyelmeztette a jelenlevőket a tömegsztrájkra való gyors elő­készületre és az impozáns építőmunkás gyűlés véget ért. Az erzsébetfalvai építőmunkások a Munkás-Otthonban gyűlést tartottak a tömegsztrájk érdekében. A napirendet Handler József elvtárs ismertette. A gyűlésen megjelentek egyhangú lelkesedéssel kimondták, hogy csatlakoznak a tömegsztrájkhoz. A kassai dohánygyári munkások vasárnap délután fél négy órakor a Kárpát­ utcában levő Deutsch-féle vendéglőben nyilvános gyűlést tartanak. Napirend: A dohánygyári munkás­nők helyzete és a választójogi végrehajtó bizottsággal együtt készítik elő a nagy harcot. Makó szociáldemokrata munkásai minden erejükkel dolgoznak a tömegsztrájk előkészí­tésében. Elvtársaink mintegy kétszáz röpiratot ragasztottak ki, amelyet a rendőrség egysze­rűen levakart. Azt hiszik ezek a bakterek, hogy ezzel megakadályozzák a tömegsztrájk kitörését. A marosvásárhelyi élelmezési munkások szakgyűlést tartottak a Munkás­ Otthonban, amelyen Farkas elvtárs előadása után egy­hangú lelkesedéssel kimondták, hogy bármely pillanatban adják is ki a sztrájkra való utasí­tást, a marosvásárhelyi élelmezési munkások a legelsők között lesznek, akik csatlakoznak a tömegsztrájkhoz. Gyűlések és értekezletek a fővárosban és a vidéken. A budapesti délszláv munkások február 23-án, vasárnap délelőtt 9 órakor a Krisztity Sándor­t­ére étteremben (VII. kerület, Csengery­ utca 10. szám) értekezletet tartanak a következő napirenddel: 1. Az általános választójog. 2. A tömegsztrájk és a délszláv munkásság. A szerb, horvát, bolgár és bunyevác elvtársak jelenje­nek­ meg az értekezleten. A zuglói munkások és polgárok e hó 24-én, hétfőn este fél 8 órakor Erzsébet királyné-itt és Hajtsár-ut sarok, a Fehér-féle vendéglőben a tömegsztrájk ügyében értekezletet tartanak. Gödöllő munkássága vasárnap délután 2 óra­kor a Ferenc Józef­ téren népgyűlést tart. Nyíregyháza munkássága e hó 23-án, dél­után 3 órakor nyilvános gyűlést tart a Munkás­ Otthon nagytermében, a következő napirend­del : A választójogi törvényjavaslat és a tö­megsztrájk. Előadó Debrecenből. A szarvasi pártszervezet e hó 26-án, szerdán délelőtt 9 órakor Polónyi Pál (Gyurik-féle) ven­déglője nagytermében értekezletet tart a tö­megsztrájk előkészítése ügyében. A debreceni függetlenségi párt és a szociál­demokrata párt e hó 23-án, vasárnap délután 3 órakor együttes gyűléseket tartanak a vá­lasztójogi törvényjavaslat és a tömegsztrájk ügyében a város következő helyein: 1. A Füg­getlenségi Körben (Csapó­ utca). 2. A Csapó­kerti Olvasókörben. 3. A Homokkerti Polgári Olvasókörben. A jövő vasárnap — március 1-én — pedig a Varga-kertben, a Nyilas-telepen és a Munkás-Otthonban lesznek közös gyűlések. Mindezen gyűlések hangos hirdetői lesznek an­nak az elszántságnak, amellyel Debrecen pol­gársága és munkássága készül a nagy harcra. Brassó munkássága március 2-án, vasárnap délután népgyűlést tart a tömegsztrájk ügyé­ben. A gyűlésre meghívták Brassó két képvise­lőjét is. A pancsovai munkások február 23-án tíz óra­kor a „Trombita" szálló nagytermében nyilvá­nos népgyűlést tartanak, ahová meghívják a polgárságot is, hogy a tömegsztrájk mellett nyilvánosan állást foglaljanak. A gy­űlés elő­adója Kondor Bernát elvtárs lesz. Nagybecskerek munkássága, február 23-án nyilvános népgyűlést tart „A politikai helyzet és a tömegsztrájk" napirenddel. A gyűlés elő­adója Altman Jenő elvtárs lesz. Az összes szakmák helyi csoportjai értekezletet tartottak, amelyen kimondották, hogy a tömegsztrájkban részt vesznek és annak előkészítésére minden szakcsoport öt bizalmi férfit választott, akik a MÜVESZEOTOMIDM * * * (*) Aranyeső. (Operett. Irta: Béldi Izor. Ze­néjét szerzette: Zerkovitz Béla. Bemutató a Népoperában.) A szellemi „Verelendungs­theorie" álláspontjáról nézve talán inkább ör­vendeni kellene az ügynek, mint bosszankodni fölötte. Az ilyenféle áramlatokat nem szabad föltartóztatni, hadd tombolják ki magukat Annyi bizonyos, hogy az „Aranyeső" rekord az emberi agyvelő prostitúciója terén és kézzel­fogható valóságban messze fölülhaladja azo­kat a karrikatúra-fantáziákat, amelyeket a legkültelkibb üzleti operettekről tréfás krokik­ban valaha is olvastunk. Hihetetlen ugyan, de a legridegebben való, hogy ebben az operett­ben „Uncili, smuncili"-nek hívják a slágerszá­mot. Ez nem vicc, valamint az se tréfa, hogy egy ilyen és hasonló „sláger"-ek kedvéért egy egész színház művészi, énekes és zenészszemély­zetét megmozgósították és a Népopera mű­vészi együttese, amely eddig Verdi, Bizet, Gounod tolmácsolásában kereste ambícióját és a közönség kegyét, holnaptól kezdve ilyen szel­lemű ötletek tömegét fogja világgá röppenteni. Már az elmondottakból is látható, hogy csu­­pán külső okokból került ez a kis beszámoló írás a Művészet rovatba Színházban történt meg a dolog, a róla szóló ismertetés tehát az újságírás technikája szerint ide tartozik. A rovat címétől tekintsen el tehát az olvasó és engedje meg, hogy részletek helyett arról írjak, amit ez ügyben fontosnak tartok. Mert nem fontos az, hogy Béldi és Zerkovitz szellemének virágait bokrétába kössük, ám virágozzanak a kitűnő szerzők ahogy lényegük követeli; nem fontos, hogy a Népopera milyen úton ke­resi üzleti érvényesülését, ezt saját veszélyére és felelősségére teszi, a fontos szerintünk az, hogy a közönség szeme tényleg fölcsillan „Uncili és smunc­li"-re és hogy egy ilyen, leg­följebb szánalomra érdemes magántéboly hu­szonnégy ó­ra alatt közőrületté fajulhat Buda­pesten. Ez végül mégis valamiképpen azt je­lenti, hogy Béldi és Zerkowitz urak azok, akik a legszakértőbben tudják fölismerni és kiszol­gálni a pesti ember szive vágyait és ők azok, akik a polgári közönség titkos érveléseit a legbiztosabb kézzel tudják kitapogatni. Mikor a készfizető kritikus, a közönség így szavaz, akkor szerzők is, színház is kissé igazolva van­nak. Ilyenkor a jelentéktelennek látszó jelen­ség tüneti jelleget kezd ölteni. Ez pedig már számunkra is fontos, legalább annyira, hogy amiért ilyen lappáliával komoly mondatok­ban foglalkoztunk, némiképp bennünket is iga­zoljon és ráadásul ne nekünk kelljen szégyen­keznünk vagy magunkat nevetségeseknek tar­tanunk, hogy verebekre nem bőrpuskával lö­völdöztünk (ni) (*) Bernard Shaw: Caesar és Kleopatra. („Egy darab történelem öt fölvonásban," először adta a Nemzeti Színház pénteken.) A történelem lelke kimarad az iskolai tankönyvekből, sőt ki­marad magából a hivatalos történetírásból is. Nem új ez az igazság, de a színpadon Shaw ujjá tudta tenni. Az az erős kritikai hajlandó­ság, a dolgok fonákjának nagy átérzése, ami Shawnak jellegzetes tulajdonsága, színpadra vitette vele a történelmet is. Azaz talán inkább a történetírást magát. A hódító, a dölyfös, a kegyetlen Caesar, a történelem Caesarja nála igen okos, józan, jólelkű, kegyesen számító ember, máris ellentéte annak a Caesarnak, aki­ből a történelem félistent csinál. Kleopatra vérszomjas és szerelemre éhes női szörnyeteg a történelemben, a Shawnál ellenben elké­nyeztetett, makrancos és hisztérikus bakfis. Caesar és Kleopátra összeakadnak, Caesar meg-, hódítja Egyiptomot, királynévá teszi Kleo­pátrát, eljátszogat vele, simogattatja az arcát a leány finom kis kezével, de nem szédül meg egy pillanatra sem a fiatal szépségtől, inkább hó­dító terveinek eszközéül használja s végül is azzal az ígérettel búcsúzik Egyiptomtól és ki­rálynéjától, hogy elküldi neki bakfisálmai ide­álját, a fiatal, csupaerő Antoniust. Azt ma már bajos eldönteni, hogy a törté­nelemnek van-e igaza vagy Shawnak abban, hogy miként folyt le, ha egyáltalán megtör­tént, Caesar és Kleopatra találkozása. Sőt azt is bajos eldönteni, hogy Shaw csakugyan a történelemmel akart-e vitatkozni ebben a da­rabban, amelynek kis külföldi hatása arra vall, hogy sehol sem voltak tisztában írójának szán­dékaival. Nem a történelem karikatúrája telje­sen, viszont nem bohózat, nem vígjáték, sőt vannak helyei, amelyek erősen közelednek a klasszikus tragédiák magaslataihoz. Egység­telensége —­ célzatainak érthetetlenségére és széthulló cselekményére gondolok — okozta azt is, hogy nem hat eléggé semmiféle irányban­ a nézőre. Shaw a londoni színházakban darabjai előadásánál útbaigazításokat osztogattat, ame­lyekben arra kéri a közönséget, hogy tartóz­kodjék a hangos tetszésnyilvánítástól. Erre Budapesten a mostani alkalomból nem lenne szüksége. Az is igaz, hogy az előadás maga sem segíti elő a darabrejtvény megoldását. Gál, mint Caesar sokszor kedves, sokszor megkapó, de ennél nem több. Váradi Aranka képességeit meghaladta Kleopatra szerepe. Legjobb volt Somlai egy brutális római tiszt szerepében s néha igen jó volt Pethes, aki egy Britannus nevű karikatúrát játszott: az angol, még­pedig a mai angol szokások és fölfogás magyarok előtt kevéssé érthető torzítóját. Fáy nagyon parodisztikusan fogta föl a szerepét s Rajnai sem­ volt az, aki a „Faun"-ban volt. Ami a k­ott dérést illeti: néhány jó színpadi képet, de pu­hány igen rosszat is produkált. (be.) (•) Bemutató az Urániában. Az Uránia Szín­ház Győry Loránd „Az anyaföld" című, a ma­gyar mezőgazdaságot tárgyaló érdekes tanul­mányát mutatta ma be. Az első fölvonás a kő­kapától a gőzekéig, röviden érinti a mezőgaz­daság őstörténetét és mindazokat a küzdelme­ket, amelyekkel az embernek meg kellett vív­nia, hogy megalapíthassa az otthont és művel­hesse a földet. Majd a magyar mezőgazdaság múltjára tekint vissza. A második fölvonás a, termelés fokozását ismerteti. A bortermelésről, a növénytermelés és nemesítés, valamint az állattenyésztés fejlődésének javára szolgáló kí­sérletügyi intézmények üdvös tevékenységét is­mertetve, összehasonlítja a maradi és a haladni kívánó gazda munkáját és külföld utánzásra méltó gazdasági fejlődését. A harmadik fölvo­nás frázisoktól csöpögő és nagyban lerontja az első kettőnek jó hatását. (*) Kínai műtárgyak. Az Üllői-úti iparművé­szeti múzeum kupolatermében mintegy száz kínai kép, több bronztárgy, cserép, szöve­t, egész halom apró holmi látható. Mi, akik más életformához, berendezkedéseken, célokon, ki­fejlődött kulturáltan élünk mint a kínaiak, mű­vészetüket csak közvetve éljük át és csak rész­ben értjük meg a távoli ismeretlen művészek akaratát, célját. De még így is megkapó az a hatalmas ható­erő, amely a több ezeréves fej­lődésben kifinomult kínai művészet termékei­ből kiárad. Ha a művészek céljait nem is ért­jük meg a maga teljességében, az a csodálatos finomság, éleslátás, boszorkányos kézügyesség és nagy fantázia, amelynek jeleit a kínai mű­tárgyak mutatják, éppen elég esztétikai gyö­nyörűséget szolgáltatnak az európaiaknak is. Az iparművészeti múzeumban kiállított gyűj­temény, (Wegenerné tulajdona) ha nem is va­lódi és hiteles minden egyes darabja — ránk nézve ez talán nem is olyan fontos — minden­esetre sok érdekes és szakembereknek is figye­lemre érdemes tárgyat foglal magában. Kár, hogy a csecsebecsék között sok a vásári tucat­munka. A kiállítás ingyen látható. Bot. NÉPSZAVA 1913 február 22.

Next