Népszava, 1913. április (41. évfolyam, 77–102. sz.)

1913-04-01 / 77. szám

2 az mind nem baj, csak a militarizmus mér­hetetlen étvágya nyerjen kielégítést.­ Az új­abb létszámemelés óriási csapás az országra nézve. Kiszámíthatatlan és meg­mérhetetlen az a kár, amelyet ez az újabb merénylet — ha sikerül — reánk zudít. És ezzel a fenyegető veszedelemmel szemben, úgy látszik, tehetetlenül áll az ország. A törvényhozást egy megvásárolt tolvaj­banda bitorolja, amelyen korlátlanul ural­kodik Tisza és Lukács, akik viszont vakon követik a bécsi parancsot, mert minden ha­talmukat Bécstől kapják és Bécsnek kö­szönhetik. Az ellenzék tétlenségre van kár­hoztatva. Hiába is menne be a parla­mentbe, Tisza házszabályra és palotaőrei lehetetlenné teszik a parlamenti ellenállást, a mungók tetszés szerint megszavaznak mindent, amit bécsi főparancsolójuk köve­tel tőlük. Úgy áll tehát a dolog, hogy az új létszámemelés a legrövidebb idő alatt és a legnagyobb könnyűséggel megvalósul. Igen, így állna a dolog... ha az ország minden ereje a parlamentben volna. De, szerencsére, nem ott van. A parlamentben tolvajok és pandúrok tanyáznak, ott a tisz­tességes törvényhozóknak ma nincsen mit keresniök. Idekint azonban tíz millió em­ber dolgozik, izzad, szenved és küzd az életért, követeli a tisztességes megélhetést, a boldogulás lehetőségét. Másfélszáz kép­viselőt­ pandúrokkal ki lehet dobálni a par­lamentből. De tíz millió dolgozó embert nem lehet kidobáltatni ebből az országból még az egész fölemelt létszámú hadsereg­gel sem. Meg kell tehát mozdítani a dolgozó milliókat, hogy mint egy ember emeljék föl-tiltagozó-szavukat az újabb merénylet ellen. Talprá kell állítani az egész produk­tív népet, hogy forradalmi nekilendüléssel eltapossa, megsemmisítse a bitangokat, akik vérének javát már lecsapolták és most utolsó csöpp életerejét is el akarják rabolni. Ha ez sikerül, akkor az őrültek és tolvajok uralmának vége szakad és akkor a fenye­gető újabb csapást elháríthatjuk a fejünk fölül. A szervezett munkásságra vár az a kö­telesség, hogy az újabb létszámemelés ellen 1 11 •" " " a harci riadót megfújja, az ország népét csatasorba szólítsa, mert hiszen őt sújtja a legkegyetlenebbül ez a merénylet. De a polgárságnak és különösen a parlamenti ellenzéknek is tisztában kell lennie a köte­lességével és eddig nem ismert elszántság­gal kell harcba vonulnia, mert hiszen az ő létüket is végső veszedelemmel fenyegeti az új létszámemelés. Hiszen ha ez, most si­kerül, akkor évről-évre ki lehetünk téve hasonló merényleteknek. m. A­ császár megtartotta bizalmi embe­rének a zalatnai csirkefogót, mert éppen ilyen gazfickó kell a bécsi tervek megvaló­sításához. Lehet azonban, hogy a gondvi­selés tartotta meg a miniszterelnöki szék­ben, mert Magyarország polgársága még mindig nem ébredt föl teljesen tompa tét­lenségéből és hogy fölébredjen, hogy az uralkodó rendszert elsöpörje, ahhoz szük­séges, hogy minden eddigit fölülmúló gaz­ságot kövessenek el ellene. * * * M paragrafus. Izóta Scftawwerwnann Virstsos. Az esztendők egész sora óta irattáros volt az egyik minisztériumban és az elképzelhető legkötelességtudóbb hivatalnok. Sohasem mu­lasztott egyetlen napot, sohasem kért sza­badságot és hivatali tevékenységén kivül nem volt semmi, ami őt érdekelte volna , egy szóval mintahivatalnok volt. Csak egy kissé mogorva és magábavonult volt, ritkán be­szélt és keveset és a mulatságoknak legsziv­­vesebben kitért az útjából. Agglegény maradt és a város legcsöndese­sebb részében bérelt egy kis, szerény szobát, mert nagyon szerette a nyugalmat Az évek során át olyan ideges lett, hogy sokszor a falióra ketyegését sem hallgathatta és meg kellett állítania az óra ingáját, hogy nyu­galma legyen. Már hosszú idő óta álmatlan­ságban is szenvedett és lassanként olyan in­gerlékeny lett, hogy még hajnali álmából is riadtan fölébredt, ha csak kissé haragosab­ban zúgott a szél a kéményben vagy a pék­inas füttyentése behallatszott az utcáról. Mindezek ellenére irigylésreméltóan pon­tos volt Sok esztendős hivatali működése alatt sohasem késett el. Amikor reggelenkint lakásadóasszonya kopogott az ajtaján, ő rendszerint már útra készen állott. Pár perccel később aztán megitta kávéját, rá­gyújtott egy szivarra és elindult a hiva­talba. Mindig egyazon utcákat rótta, mindig egyazon helyen tért át egyik gyalogjáróról a másikra és mindig ugyanazokat az unal­mas arcokat látta reggelenkint. A munkáját kínos pontossággal végezte el. A legcsekélyebb hiba az ő részéről teljesen aláásta volna nyugalmát. Ilyen esetben nem ismert volna a maga számára irgalmat. Szenvedélyei sem voltak. Évek előtt egyszer bélyegeket kezdett gyűjteni. De ezzel a szó­rakozással is csakhamar fölhagyott. Ha dél­utánonként véget értek a hivatalos órák, tu­lajdonképpen sohasem tudta, hogy mit kezdjen magával. Az álmatlan éjszakája volt az egyetlen, ami bizonyossággal várt reá. Rendszerint esti sétára indult, amelyről min­dig pontos időben tért haza, teája mellett elolvasta az esti lapot és aztán nyugalomra tért­e, milyen borzalmasan hosszúak voltak ezek az éjszakák. Az életnek ez a rémizően szürke egyhan­gúsága aztán úgy rakódott a mellére, mint­­ a por és elfojtotta a lélegzetét. A hosszú, kínos éjszakák sivár csöndjében sokszor úgy tűnt föl neki, mintha tulajdonképpen már rég meghalt volna és csak képzelődik, hogy él. De mindezek ellenére titkos örömet szer­zett afölött, hogy úgy élte át az életét, ahogy átélte. Az élet kemény és szürke, sok csaló­dással és keserűséggel jár. Ezzel meg kell barátkozni. De neki mégis tiszta múltja volt. Egyetlen folt nem volt azon. Minden kifo­gástalanul pergett le. És hivatali működése! Nem akart dicsekedni, nem ! Még titokban sem. De mégis el kell mondania...! És ez volt az egyetlen vigasztalása, ha ifjú­ságára, gyermekéveinek az örömeire és mos­tani szürke, egyhangú életére gondolt. Ilyen­kor villamosáramhoz hasonló ideges reszket­­és cikázott át kezein, amelyekkel elsimította homlokából szürke hajfürtjeit Egy napon jelentkezett a végzete. Valami tévedést követett el a hivatalban. Tulajdon­képpen nem is volt igazi tévedés. Ez alig is volt hihető. Valami egészen csekély jelentő­ségű dolog volt amit másnap talán egy kis ügyességgel ismét rendbe lehetett volna hozni. De őt egész estén át kínozta, mintha valami szerencsétlenséget követett volna el. Hogy is hagyhatta figyelmen kívül azt a paragrafust amely az efajta eseteket a leg­szigorúbban szabályozza ? Számtalan eset­ben az abban foglalt intézkedés szerint járt el és éppen ma kellett neki szabályellenesen eljárni ! Egész estén át ezen töprengett Maga sem tudta fölfogni, hogy miképpen eshetett ez meg. Hiszen ő ismerte a 19. paragrafust! Mint fiatal hivatalnok kívülről tanulta meg, szóról-szóra és ennek ellenére ma mégis... Egyszerűen hihetetlen volt megbocsátha­tatlan . Végre lefeküdt Amikor hajnal felé, még későbben, mint máskor, végre elaludt a ti­zenkilencedik paragrafus még álmában is üldözte. — Nem értem, hogy Syen öreg és tapasz­talt hivatalnokkal hogyan eshetett meg az ilyen tévedés — szólt hozzá főnöke és arany­­keretes szemüvegén keresztül szúró pillan­tást vetett reá. — Ön az utóbbi időben figyelmetlenné kezdett lenni. Már többször észrevettem, hogy nem végzi rendesen a dolgát S NÉPSZAVA 111 " 1 mmtmasmte^aevma. M«WW«W..ibh m.nmgi»m mw »«giiBEaiB« AKnamunSfa a munkásbiztosítás ellen. L Április 27-én választják meg a munkás­biztosítási kerületi helyi szervek közgyűlési küldötteit. Az autonómia újjáalakulásának ezt az időpontját bizonyos érdekeltségek a munkásbiztosítási intézmény ellen koncen­trált támadásra használják föl. A kormány­párti „Pester Lloyd" március 22-én meg­jelent számában dr. Halász Aladár, a kor­mány h­á­ziszemét-lerakodó lapjában, a „Bu­dapesti Napló" március 28-iki számában Farkas Elek úr a munkásbiztosítási intéz­ményeket ócsárló­ cikket. A cikkek megjele­nési helyéből arra következtetünk, hogy a támadásokat a sópanama fertőjéből, kor­mányberkekből rendelték meg. Lukácsék bosszúért lihegnek. Politikai mozgalmunkat nem fojthatják vérbe, gaz­dasági szervezeteinket nem pusztíthatják el, tehát a munkásság szociálpolitikai intéz­ményeit, a beteg munkások támaszát, a be­tegsegélyző­­pénztárakat akarják kerülő uton tönkre tenni. Fizetett lapjaikban a munkás­biztosítási intézmények csődjéről regélnek, kormánypárti törvényhatósági határozato­kat provokálnak, hogy az áttaim beavatko­zás útját egyengethessék. Céljukat azonban nem fogják elérni. Fi­zetett sajtókuvaszaik aknamunkája nagyon is áttetsző. Sem fenyegetés, sem terror, de a munkásbiztosítási szervek hazug megrágal­mazása sem fogja a tisztességes közvéle­ményt, de még a józanul gondolkodó mun­káltatói köröket sem aljas céljaik felől meg­téveszteni. Hiába hazudozik a teljesen elzül­lött kutyaszövetség levitézlett igazgatója, a 20 oldalas hetilapból 4 oldalas rek­ám­ronggyá átvedlett „ Munkaadó"-nak szer­kesztője, Farkas Elek, az államosítás célját még Lukáccsal való penerz szövetkezés út­ján sem fogja elérni. A munkásbiztosítás ügye nem lehet a mindenkori kormánykörök politikai kortes­jutalmának tárgya. A munkásbiztosítás szerveit minden külső befolyástól ment, tel­jesen független alapokon kell tovább fejlesz­teni. A munkásbiztosítás azonban csak ab­ban fíz esetben felel meg hivatásának, ha a legérdekeltebb fél, a biztosított munkás­ság bizalmát bírja. Ennek az álláspontnak a helyességét külföldön még a legreakciósabb munkáltatók is elismerik. A munkásság azonba­n az érdekeltektől vezetett, az érdekeltség befolyása alatt álló autonóm munkásbiztosítási intézményeket támogatja bizalmával Ezt a külföldnek sokkal fejlő­döttebb munkásbiztosítási története is iga­zolja. Államosításról tehát csak butaság vagy ártó szándékú, bosszút lihegő rossz­akarat beszélhet. Farkasék egyébként a munkásbiztosítási intézményeket támadó érveiket csak a té­nyek és az adatok hazug, ferde beál­lásával élezhetik ki a munkásbiztosítási szervek munkásvezetői ellen. Legfőbb érvük, hogy a kezelési költségek nagy arányban emelked­nek s a szegény, munkáltatókat a munkás­biztosítási költségek túlságosan megterhelik. Mind a két cikk főképpen ezt a két szem­izmiot domborítja ki. Sajgó szívvel a mun­kásbiztosítási intézmények anyagi csődjét jósolják meg. Másrészt a munkáltatói érde­keltség anyagi összeroppanásától féltik a szegény csenevész magyar ipart. Gondolat­menetük, támadási célpontjuk, az adatok beállítási módja teljesen azonos, a követ­keztetéseikben azonban eltérők egymástól. Halász dr. érthető okokból semmire sem kötelező, semmit sem mondó általános fo­hásszal zárja be a nagy ostromló ágyúnak szánt cikkét. Farkas Elek hozzá méltó ku­tyaszövetségi perfídiával az „elvtársi ad­minisztráció" kiküszöbölését és a munkás­ 1318 április 1

Next