Népszava, 1913. május (41. évfolyam, 103–128. sz.)

1913-05-15 / 114. szám

1913 május 17. NÉPSZAVA tegyünk hát? — ez a kérdés mered rájuk fe­lelet nélkül és miután semmit se tehetnek, el­mennek iskolákat látogatni, ha egyébkor nem, hát az évzáró vizsgáknak nevezett, fö­lösleges, a szülőkre nézve nagyon költséges iskolai cécók alkalmából. De nemcsak becsü­letes, tisztességes, jóindulatu iskolaszéki ta­gok járnak iskolákat látogatni, hanem akad köztük, úgy látszik, olykor igen veszedelmes egyén is „valláserkölcsösen hazafias alapon". * A Szentlászló­ úti Iskola kinn az Angyalföl­dön a VI-ik kerületi 2-ik számú iskolaszék kör­zetébe tartozik. Ennek az iskolaszéknek tagja Csasznek Károly magánzóvá lett lakatosmes­ter és háztulajdonos is, akinek az iskolásleány­kákkal szemben űzött különös szeretete eddig hiába került a rendőrség és az ügyészség elé és hiába hívták föl az iskola igazgatójának, Csáky Elek urnak figyelmét is a tanítószemély­zet tagjai arra a megdöbbentő gyermekron­tásra, amelyet ez a beteg ember eddig büntet­lenül követhetett el, még iskolaszéki tagságá­ról se kellett lemondania, sőt a tanítótestület legnagyobb megbotránkozására az iskolát se kíméli meg látogatásától. Csasznek Károly iskolaszéki tagé a Szent­ László­ út 54-ik szám alatt levő földszintes ház, amelyben csupa egy szobából és konyhából álló lakások vannak. Lakói természetesen sze­gény munkásemberek, akik egész nap nincse­nek otthon. Négy ilyen túlon­túl az élet igá­jába tört munkáscsaládnak leánygyermekeivel történt a mai napig is megtorlatlan eset, és ki tudja, mi minden történt azelőtt és azóta, mert Csasznek Károly iskolaszéki tagnak még mindig meg van adva az iskolásleánykákkal való összeköttetés módja. A valláserkölcsi alapon álló iskolaszéki tag házában lakott tavaly V. István Már, lakatos feleségével és kilencéves leányával, a kis Szil­viával. A szülők munkába, járnak mind a ket­ten reggeltől estig. A kisleány a szemben levő iskola harmadik osztályába járt, most a negye­dik osztályba jár. Egyszer estefelé az édes­any­jának a nővére ment hozzájuk. Egyedül találta a kisleányt a szobában szép fehér virágok előtt ülve. — Kitől kaptad a virágot ! — kérdezte tőle. — A házi bácsitól. — Hát miért adta neked ! — Nem szabad m­egmondani, az a mi titkuntól — felelte a kis Szilvia mosolyogva. Nagynénje megrémülve hallotta a kisleány szavait Amikor nővére és sógora hazaérkeztek, nem merte nekik mindjárt megmondani a kis­leány különös vallomását. Másnap mégis kö­zölte a sógorával. Az apa vallatóra fogta leánykáját és végre az elmondta, hogy a házi bácsi, Csasznek Károly, hogyan szereti őt és még három társnőjét, a házmester kisleányát S. Erzsit, T. Erzsit és R. Erzsit, akik valameny­nyien a házban laknak. Erőszakot egyik kis­leányon se követett el az iskolaszéki tag úr, csak „fölvilágosította őket a nemi szervekről", hol a ház mögött elterülő kertjének bokrai között, hol pedig a házban levő pinceműhelyében. Ezért aztán rendesen kaptak tőle édességeket, cukrokat, narancsot, virágot. V. István rögtön a rendőrségre szaladt és följelentette a fajta­lankodó „házi bácsit" és a följelentés után meg­indult a részben abbanmaradt, részben lefoly­tatott vizsgálat, aminek eredményét az ügyész­ség egy nagyon furcsán hangzó elutasító vég­zésben összegezte. V. István lakatos a szülők közül az egyedüli, aki nem vonta vissza a följelentését, hanem Holló Gyula dr. ügyvéd kezébe adta, hogy föl­folyamodással éljen az ügyészi végzéssel szem­ben. A többi szülő pedig a mi közállapotainkra igen sajátságos módon hallgatott, mert mit te­hetett volna egyebet ? S. János, aki házmestere volt Csasznek Ká­roly házának, arra a kérdésemre, hogy miért állt el a följelentéstől, a következőket mondta: — Hát kérem, mit tehettem volna ? Láttam, hogy d. szegény emberrel hogy bánnak, már előre nincs igaza. A háziúr, a felesége, meg a nevelt leánya két-három nappal előbb ott jár­tak a rendőrségen, mint amikorra mi be vol­tunk idézve. Meg is mondta nekem a háziasz­szonyom, hogy hiába csinálunk mindent, mert a férjének jó összeköttetései vannak. És kérem, amikor a rendőrfogalmazó úrtól átmentünk a rendőrorvos úrhoz, mielőtt a kisleányt meg­vizsgálta volna, így kiáltott ránk: „Talán száj­gerolt maguknak a háziúr és most egy csomó pénzt akarnak tőle szerezni." — Nem tudta, ké­rem, hogy én házmester vagyok. A kisleányom­nak bajt nem csinált, csak megmutogatta ma­gát neki, meg effélét. Hát gondoltam magam­ban, ha a rendőrorvos előre így beszél, én nem tempózom vele, nem is mentünk vissza a rend­őrfogalmazóhoz, hanem haza­jöttünk. Csasznek Károly különben évek hosszú so­rán át lakatosa volt a rendőrségnek. A dolog­ról fölvett jegyzőkönyvek mind egybehangzó vallomásokat tartalmaznak a „házi bácsi" is­kolaszéki tag fajtalankodásáról, mindamellett az ügyészség 44.431—912. szám alatt november havában kiadott végzésével a följelentést el­utasítja, ezt azzal okolván meg, hogy­­ „tanu nem volt jelen és a leánykák kiskorú voltára való tekintettel vallomásuk nem bir bizonyító erővel" Furcsa végzés, ugy­e ? Az ügyészség előtt a fajtalankodáshoz, ha az kiskorú leánykákkal történik, tanuk kellenek, éppen azért, mert kis­korúak. De talán éppen az ebben a büntetendő cselekmény, hogy a leánykák­­ kiskorúak voltak. A Szentlászló­ úti iskola környékén a szegény munkásszülők között sok szó esett erről a do­logról. Így jutott ez a fülébe egyik fiatal taní­tónak, aközben, hogy az apróságainak szomorú lakásviszonyait tanulmányozta. Nemes Lipót tanító nyomban jelentést tett az iskola igazga­tójának, Csáky Eleknek, hogy az illető iskola­széki tag kisleányokkal szemben, akik a veze­tése alatt álló iskolának is növendékei, milyen merényletet követett el, hogyan részesítette őket a nemi fölvilágosításban. Az igazgató úr azonban kijelentette, hogy nem veszi tudomá­sul. Nemsokára ezután az egyik kisleánynak, V. Szilviának a tanítónője jelentette az igaz­gató úrnak a dolgot, mert a leányka különböző kényszerhelyzetek hatása alatt folyton figyel­metlen az órákon, időnkint oda-oda szalad hozzá és igen furcsa dolgokat sugdos a fülébe Csasznek bácsi viselt dolgairól. Csáky Elek, szintén „valláserkölcsi alapon" álló igazgató úr újra kijelentette, hogy nem veszi tudomásul ezt a dolgot se. Erről persze ma már a többi kisleány is tud a negyedikben. Egyelőre elült az őszön a tantestület tagjai között a háborgás, mert közben megtudták, hogy törvényes útra terelődött a dolog. Nem­régen azonban a legnagyobb rémületükre, áp­rilis elején megjelent az iskolában egy magán­vizsgálaton Csasznek Károly iskolaszéki tag üt elnökölni. Az április tizenegyedikén tartott tantestületi értekezleten Dunajecz Nándor ta­nító újból szóvá tette az ügyet. Felszólalásában megkérdezte az igazgatótól, hogyan engedhette be az iskola falai közé Csasznek Károlyt, ami­kor tudomása van viselt dolgairól és csodálko­zásának adott kifejezést afölött, hogy az igaz­gató még mindig nem találta meg a módját an­nak, hogy az illető iskolaszéki tagot távol­tartsa az iskolától Csáky Elek igazgató úr erre a hiteles jegyző­könyv szerint kijelentette, hogy: „Ebben az ügyben lépéseket nem tehet és nem tesz, mivel az illető iskolaszék­ tagot elsősorban az iskola­szék, mint erkölcsi testület tarthatja távol vagy zárhatja ki hivatalos teendők végzéséből. Az iskola igazgatójához konkrét feljelentés nem érkezett, ha ellenben hivatalosan tudomást sze­rez a dologról, akkor kötelességének ismeri il­letékes helyre juttatni a panaszt. Nem kívánja az ügyet tárgyaltatni. Aggodalmai vannak, hogy a közpiacra kivitt bűn több kárt okoz, mint a hallgatás." Azt mondják, ilyen a jó ba­rátság ! Miután az igazgató úr Nemes Lipót, az il­lető osztálytanítónő és Dunajecz Nándor tanítók jelentése, fölszólalása utján nem vett „hivatalo­san tudomást" a dologról, ezennel tudomásul kí­vánom adni az egész ügyet a székesfőváros köz­oktatásügyi tanácsának, a VI. kerületi 2-ik száma iskolaszék elnökének, mivel közelednek a vizsgák, amelyekre iskolaszéki tagok járnak elnökölni és nem hiszem, hogy Csasznek Ká­rolynak bármelyik iskolában is a gyermekek között helye volna. A kerületben közismert kü­lönben az illetőnek az a szokása is, hogy a vizs­gákon kiválogatja a szép, okos kisleányokat és meghívja őket magához jutalmul h­­uzsonnára. Fricskákat eddig sohasem hívott meg. Az illető egyébként nemcsak iskolaszéki tag, hanem szegény­ gyám is; nagy nyomorban, ár­vaságban élő gyermekek gondozója. Remélhe­tőleg a gondjaira bízott gyermekeket nyomban meg fogja szabadítani az erre illetékes hatóság egy ilyen erkölcsű férfiú — gyámkodása alól. * Szegény kis proletár gyerekek! Mily jó a sok édesség, a cukor, a narancs, de arra — a ti szüleiteknek nem igen telik. Mily szép a virág, aminek apró szivetek úgy örül, de aminek az a tragikuma, hogy azt nektek már sok adják, nem a ti kerzetekben terem, nem a ti kezecskétek ápolja, öntözi. Ha az élet kel-­­lemetlenségeit, szépségeit akarjátok, ugy­e Csasznek bácsik a sorsotok. Szegény kis pro­letár leányok, élet tavaszelején már testi-e lelki szennyben hervadó virágok!... Még meddig lesz igy? Migray József. * Jl magyar* Stormany annsh.td.ita Jtaa­haiaís szigetét. — Kffifpouflanfi­ger menye." Aki eddig azt hitte, hogy hiába való do­log volt Magyarországnak a külpolitika bo­nyodalmaiba belekeveredni és kár volt azok­ért a milliókért, amelyeket a hadikészülődé­sekre elfecséreltek, az most a magyar kor­mány jóvoltából meggyőződhetik arról, hogy csalódott. Megmutatta a magyar kormány, hogy a fiainkat, a családföntartókat nem hiába vitték ki a határra, a családok százez­rei nem nyomorogtak hasztalanul, megmu­tatta, hogy tévedtek azok, akik azt állították, hogy a balkáni országokhoz nincsen közünk és a háborúból nincsen hasznunk. A magyar kormány bebizonyította, hogy a balkáni osz­tozkodásból Magyarországnak is van haszna, a török vereség révén mi is szereztünk egy darab földet­­ Magyarországon. A kormány ugyanis annektálta Attakaleh szigetét, amely Magyarországon van ugyan, de a török szultán fönhatósága alatt állott eddig. Atakaleh egy kicsi sziget, amely még a török uralomból felejtődött itt. Hogy mek­kora a kor­mány vívmánya, hogy mennyit ér a sziget, arra vonatkozóan idézzük a Pallas Lexikonnak a szigetet ismertető következő följegyzését: Ada Kále (Új-Orsova), kis sziget a Duná­ban Orsovával szemben, egy és háromnegyed kilométer hosszú s 4—500 méter széles, lapos, amelyen kis helység és pusztulófélben lévő erősség van. Lakói tiszta törökök és mohame­dánok, adó- és hadmentesek, akik dohány-, szőllő-, rózsaművelésből, halászatból meg kiskereskedésből élnek. A szerb—román— magyar hármas határon, Herkulesfürdő ki­ránduló helye. 1716-ban az osztrákok a törö­köktől elvették, ez id­őből származik az erőd is. 1738 augusztus 15-én a törökök négyhavi ostrom után visszafoglalták s ettől fogva bir­tokukban volt 1787 május 25-ig. Miután azon­ban Szerbia és Románia a török birodalom alól teljesen fölszabadult, a szigetet a mon­dott napon az osztrák-magyar hadcsapat szállta meg s azóta Magyarországhoz van csatolva, bár a kis sziget és kevés török lakos­ságának politikai állása máig sincs tisztázva. Ma fél vártüzér­ és egy gyalogszázad állo­másoz benne. Ezt a földterületet, amely a budapesti Mar­git-szigetnél jóval kisebb, vette birtokába a magyar kormány. Erről a világrengető an­nektálásnak a körülményeiről a „Keleti É­­­tesítő" című laptudósító a következőket je­lenti: Az Orsova közelében fekvő Adakaleh nevű török szigetet Medve Zoltán dr. krassósasör rénymegyei főispán pünkösd hétfőjén, május 12-én a magyar kormány meghagyásából annektálta és azonnal birtokba is vette. Orsováról jelentik, hétfőn délben 12 órakor Medve Zoltán főispán, Issekutz Aurél alis­pán és Podhraczky orsovai főszolgabíró egy csendőrtiszt és négy csendőr kíséretében megjelentek Adakaleh-szigetén és azonnal a kormányzói épületbe mentek, ahol a sziget kormányzója, Sherif Eddin bej fogadta őket. A főispán fölmutatta a magyar kormány határozatát, amelynek magyar szövegét föl­­sír­ 7

Next