Népszava, 1913. augusztus (41. évfolyam, 179–204. sz.)
1913-08-01 / 179. szám
a 2000:100. Rettenetes munkanélküliség pusztít az egész országban. Az ipari pangás és a pénzválság olyan irtózatos brutalitással tört le minden gazdasági életet, ahogy se a tavaszi tél, se az árvízveszedelem nem pusztított. A társadalmi élet sokkal nagyobb mértékben beleszól ma az emberek életébe, mint a természet hatalmai. Fagy, jégeső és kiáradó vizek nem tudnak olyan sok szenvedéssel lesújtani az emberiségre, mint a kapitalista társadalom lázas és gyötrelmes betegségei, a gazdasági válságok. Nagy és komoly katasztrófát jelent Magyarország ipari és kereskedelmi életére az a gazdasági válság, amely most már évek óta gyötri. A kereskedelmi vállalatok úgy hullanak el, mint ősszel a jegyek, a fizetésképtelenségek és csődök ijesztő mértékben szaporodnak, a vállalkozási kedv rémülten húzódik vissza, a bankok csak uzsoranyereség kilátására mozgatják meg tőkéiket, az építkezések teljesen elültek, a gyárak redukálják üzemeiket és utcára vetik a munkásaikat. Az amúgy is gyönge és fejletlen, csak állami szubvenciók mesterséges táplálásával életben tartott magyar ipar kiszámíthatatlan károkat szenvedett, az amúgy is kevéssé szolid magyar kereskedelem még jobban aláásta hitelét a külföldön, apróbb és nagyobb tőkések százai veszítettek milliókat, kisebb tőkések ezrei jutottak a tönkremenés szakadékához. De a legrettenetesebb és leggyötrőbb szenvedéseket a magyar munkásságra mérte a gazdasági válság. A tőkések, ha tönkremennek, legföljebb a proletárságba zuhannak és a maguk bőrén tanulják meg, hogy mit jelent az proletár módon egzisztálni. De a magyar munkás, akinek a kereseti viszonyai és életmódja a legjobb időkben, gazdasági föllendülés korszakaiban is csak alig lépik túl az éhen nem halás határait, most ezekben a gyötrelmes időkben egyenesen az éhenhalás határáig jutott el. Az ország minden nagyobb városában tízezrekre megy a munkanélküliek száma, tízezrekre megy azoknak a proletároknak a száma, akik ma a szó legszorosabb értelmében a semmiből élnek, akiket csak kedvező apró véletlenek, nyomorúságos alkalmi munkák, teherhordói és rikkancsi szolgálatok mentenek meg az éhenhalástól. A budapesti munkaközvetítő hivatal most közzétett kimutatása megdöbbentő képét adja annak a munkásnyomorúságnak, amely Budapest proletárságát sújtja. De ez a kép nemcsak Budapestre igaz, hanem az ország minden ipari városára. És akármilyen vigasztalanul fekete is ez a kép, még mindig igen távol jár a teljes igazságtól, mert a budapesti munkaközvetítő intézet közvetítését a munkásságnak csak igen kicsi töredéke veszi igénybe és éppen a legnagyobb és legjelentősebb szakmák munkássága a maga szakszervezete munkaközvetítőjét használja. A munkanélküliség igaz képét csak a szakszervezetek munkaközvetítőinek a statisztikája és a nagy szervezetek munkanélküli segély lajstromai alapján lehet megrajzolni. De így is, ezeket a korlátozásokat számba véve, valósággal katasztrofális helyzetet mutatnak a munkaközvetítő-intézet statisz- tikai számai. A szabóiparban négyszázhatvannyolc munkanélküli munkás keresett alkalmazást, de mindössze csak két munkahely kínálkozott számukra. A faiparban ötszázötvenhárom asztalosmunkás keresett munkát, de csak három alkalmazás kínálkozott. A gépiparban öt munkahelyre kétszázhatvanhatan, a kovács szakmában tizenhárom alkalmazásra kétszáznyolcvanheten, a lakatosiparban három állásra kétszázhatvanöten jelentkeztek. Szolgai állást mintegy négyszázan, napszámos munkát négyszázhuszonheten kerestek, összesen kétezer munkás keresett munkát a munkaközvetítő intézetnél és ezzel a roppant munkáskínálkozással szemben mindössze csak száz munkaalkalom nyílott meg. És a munkaközvetítő intézet igazgatósága erről a nagy munkanélküliségről való nyilatkozatában ezekhez a számokhoz hozzáteszi, hogy „a helyzet jobbra fordulása egyelőre nem igen várható, mert a vidékről is egyre másra érkeznek a munkát keresők. Csalódnak azonban, mert a munka helyett csak a nagy drágaságot és a fokozott nyomorúságot találják itt." Ez ma a magyar munkás helyzete. Kétezer aránylik a százhoz, ötszázötvenhárom aránylik a háromhoz, négyszázhatvannyolc aránylik a kettőhöz, ezek az arányok mutatják a magyar proletárság rettenetes nyomorúságát, az élettel való élethalál harcát és a legvégső elmerülés ellen való küzdelmét. És ezzel a lélegzetelállítóim megdöbbentő munkanélküliséggel szemben se kormány, se főváros, se semminemű hatóság nem tesz semmit. Munkanélküliség ellen való biztosításról hallani sem akarnak, közmunkák elrendelése helyett katonai kiadásokra költenek, a munkanélküliség ellen hadakozó szakszervezeteket üldözik és munkájukban gátolják. Ehhez fogható munkanélküliség nincsen sehol ma Európában, aminthogy a magyar gazdasági válsághoz fogható gazdasági válság sincsen ma sehol Európában. Angliában még mindig tart a jó ipari konjunktúra, Németország még mindig nem indult el a gazdasági válság lejtőjén, Ausztria is csak most kezdi érezni a rossz idő első jeleit, de Magyarország most már hosszú hónapok óta benne van a gazdasági válság legkegyetlenebb pusztításaiban. És a nyugati országok, ha már el is éri őket a gazdasági válság szöges ostora, legalább hoszszú és nagyarányú gazdasági föllendülés után zuhannak a rossz konjunktúra mélységeibe, de Magyarországon a föllendülés ideje igen rövid ideig tartott, még arra sem volt elég hosszú, hogy a munkásság valamennyire is összeszedhesse magát a múlt válság bajaiból és most már megint és végnélküli hosszúsággal lecsapott rá az új válság öldöklése. Gazdasági válságoknak nemzetközi okaik vannak és a kapitalizmus mai rendjének legmélyén gyökereznek. De a magyar gazdasági válság különösen gyötrő súlyosságának speciális magyar okai is vannak. A parasztság fogyasztását csökkentő latifundiumok, az ipari munkásság élelmiszereit megdrágító agrárvámok, a munkásszervezeteket üldöző reakció, a vállalkozás helyett uzsorából élő banktőke, a külföldi tőkét elriasztó kormányzási panama, a minden állami bevételt elnyelő militarizmus — ezek azok az okok, amik a magyar gazdasági válságot az európai általános válságnál sokkal súlyosabbá teszik. A magyar munkásságnak tehát, amikor nyomorúságaillen küzdeni akar, amikor a munkanélküliség rémét akarja legyőzni, nemcsak a kapitalizmus mai rendje, hanem a magyar, abszolutizmus mai rendje ellen is küzdelemre kész gyűlölettel és elszántsággal kell fordulnia. •HMIiRPililPMIPRi^PVPP^ XLI. évfolyam. Budapest, 1913 augusztus 1. péntek. 179. szám. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre 24.— kor. | negyed évre 6.— kor. fél évre 12.— kor. egy hóra a.— kor. A „SZOCIALIZMUS"-sal együtt havonta 40 fillérrel több. EGYES SZÁSZ ÁRA 8 FKLSR, A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Legjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VIII., CONTI-UTCA 4. (Telefon: József 3—29 és József 3—30.) KIADÓ HIVATAL: VIII., CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3—31 és József 3-32.) Lapunk mai száma 12 oldal ! Drinápoly romjaié. Konstantinápoly, július 21. A török hadseregnek egy hatalmas marsa révén az ozmán birodalom megint Drinápoly birtokába jutott, amelyet fegyveres erővel nem bírt megtartani. Libabőrzik az ember háza, ha az angol államférfiak agresszív hangja és az angol sajtó provokáló magatartása eszébe jut. Itt nem hiszik, hogy Drinápolyt ismét el lehet venni Törökországtól és eszük ágában sincsen a törököknek kivonulni belőle, de nagyon tartanak azoktól a „kárpótlásoktól", amelyeket más oldalon hajthatnak be a birodalmon, — szóval félnek, hogy a nagyhatalmak ázsiai Törökország felosztására fognak törekedni. A Drinápolyba való bevonulás elsősorban belpolitikai események következménye. Azokra a következményekre, amelyekkel ez a lépés a külpolitikában járhat, nem gondoltak. Drinápoly visszaszerzésétől azt várták, hogy a most csak brutális terrorral kormányzó ifjú-török csoport tekintélyét meg fogja növelni, hogy a hadsereget megszilárdítja, szellemét megjavítja és figyelmét eltereli a belpolitikáról. Habozni nem lehetett és nem volt szabad, ha el akartak kerülni egy új tiszti lázadást. A török forradalom évfordulóján, július 10—23-ika között megtörtént a Drinápolyba való bevonulás. Az ifjú törökök