Népszava, 1913. augusztus (41. évfolyam, 179–204. sz.)

1913-08-01 / 179. szám

a 2000:100. Rettenetes munkanélküliség pusztít az egész országban. Az ipari pangás és a pénz­válság olyan irtózatos brutalitással tört le minden gazdasági életet, ahogy se a tavaszi tél, se az árvízveszedelem nem pusztított. A társadalmi élet sokkal nagyobb mértékben beleszól ma az emberek életébe, mint a ter­mészet hatalmai. Fagy, jégeső és kiáradó vi­zek nem tudnak olyan sok szenvedéssel le­sújtani az emberiségre, mint a kapitalista társadalom lázas és gyötrelmes betegségei, a gazdasági válságok. Nagy és komoly katasztrófát jelent Ma­gyarország ipari és kereskedelmi életére az a gazdasági válság, amely most már évek óta gyötri. A kereskedelmi vállalatok úgy hullanak el, mint ősszel a jegyek, a fizetés­képtelenségek és csődök ijesztő mértékben szaporodnak, a vállalkozási kedv rémülten húzódik vissza, a bankok csak uzsoranyere­ség kilátására mozgatják meg tőkéiket, az építkezések teljesen elültek, a gyárak redu­kálják üzemeiket és utcára vetik a munká­saikat. Az amúgy is­ gyönge és fejletlen, csak állami szubvenciók mesterséges táplálásával életben tartott magyar ipar kiszámíthatat­lan károkat szenvedett, az amúgy is kevéssé szolid magyar kereskedelem még jobban aláásta hitelét a külföldön, apróbb és na­gyobb tőkések százai veszítettek milliókat, kisebb tőkések ezrei jutottak a tönkremenés szakadékához. De a legrettenetesebb és leggyötrőbb szen­vedéseket a magyar munkásságra mérte a gazdasági válság. A tőkések, ha tönkremen­nek, legföljebb a proletárságba zuhannak és a maguk bőrén tanulják meg, hogy mit je­lent az proletár módon egzisztálni. De a ma­gyar munkás, akinek a kereseti viszonyai és életmódja a legjobb időkben, gazdasági föl­lendülés korszakaiban is csak alig lépik­ túl az éhen nem halás határait, most ezekben a gyötrelmes időkben egyenesen az éhenhalás határáig jutott el. Az ország minden na­gyobb városában tízezrekre megy a munka­nélküliek száma, tízezrekre megy azoknak a proletároknak a­ száma, akik ma a szó leg­szorosabb értelmében a semmiből élnek, aki­ket csak kedvező apró véletlenek, nyomorú­ságos alkalmi munkák, teherhordói és rik­kancsi szolgálatok mentenek meg az éhen­halástól. A budapesti munkaközvetítő hivatal most közzétett kimutatása megdöbbentő képét adja annak a munkásnyomorúságnak, amely Budapest proletárságát sújtja. De ez a kép nemcsak Budapestre igaz, hanem az ország minden ipari városára. És akármi­lyen vigasztalanul fekete is ez a kép, még mindig igen távol jár a teljes igazságtól, mert a budapesti munkaközvetítő intézet közvetítését a munkásságnak csak igen ki­csi töredéke veszi igénybe és éppen a legna­gyobb és legjelentősebb szakmák munkás­sága a maga szakszervezete munkaközvetí­tőjét használja. A munkanélküliség igaz ké­pét csak a szakszervezetek munkaközvetí­tőinek a statisztikája és a nagy szervezetek munkanélküli segély­ lajstromai alapján le­het megrajzolni. De így is, ezeket a korlátozásokat számba véve, valósággal katasztrofális helyzetet mutatnak a munkaközvetítő-intézet statisz-­ tikai számai. A szabóiparban négyszázhat­vannyolc munkanélküli munkás keresett alkalmazást, de mindössze csak két munka­hely kínálkozott számukra. A faiparban öt­százötvenhárom asztalosmunkás keresett munkát, de csak három alkalmazás kínálko­zott. A gépiparban öt munkahelyre kétszáz­hatvanha­tan, a kovács szakmában tizenhá­rom alkalmazásra kétszáznyolcvanheten, a lakatosiparban három állásra kétszázhatvan­öten jelentkeztek. Szolgai állást mintegy négyszázan, napszámos munkát négyszáz­huszonheten kerestek, összesen kétezer mun­kás keresett munkát a munkaközvetítő inté­zetnél és ezzel a roppant munkáskínálkozás­sal szemben mindössze csak száz munkaal­kalom nyílott meg. És a munkaközvetítő in­tézet igazgatósága erről a nagy munkanél­küliségről való nyilatkozatában ezekhez a számokhoz hozzáteszi, hogy „a helyzet jobbra fordulása egyelőre nem igen várható, mert a­ vidékről is egyre másra érkeznek a munkát keresők. Csalódnak azonban, mert a munka helyett csak a nagy drágaságot és a fokozott nyomorúságot találják itt." Ez ma a magyar munkás helyzete. Két­ezer aránylik a százhoz, ötszázötvenhárom aránylik a háromhoz, négyszázhatvannyolc aránylik a kettőhöz, ezek az arányok mu­tatják a magyar proletárság rettenetes nyomorúságát, az élettel való élethalál har­cát és a legvégső elmerülés ellen való küz­delmét. És ezzel a lélegzetelállítóim meg­döbbentő munkanélküliséggel szemben se kormány, se főváros, se semminemű ható­ság nem tesz semmit. Munkanélküliség el­len való biztosításról hallani sem akarnak, közmunkák elrendelése helyett katonai ki­adásokra költenek, a munkanélküliség el­len hadakozó szakszervezeteket üldözik és munkájukban gátolják. Ehhez fogható munkanélküliség nincsen sehol ma Európában, aminthogy a magyar gazdasági válsághoz fogható gazdasági válság sincsen ma sehol Európában. An­gliában még mindig tart a jó ipari konjunk­túra, Németország még mindig nem indult el a gazdasági válság lejtőjén, Ausztria is csak most kezdi érezni a rossz idő első je­leit, de Magyarország most már hosszú hó­napok óta benne van a gazdasági válság legkegyetlenebb pusztításaiban. És a nyu­gati országok, ha már el is éri őket a gaz­dasági válság szöges ostora, legalább hosz­szú és nagyarányú gazdasági föllendülés után zuhannak a rossz konjunktúra mély­ségeibe, de Magyarországon a föllendülés ideje igen rövid ideig tartott, még arra sem volt elég hosszú, hogy a munkásság vala­mennyire is összeszedhesse magát a múlt válság bajaiból és most már megint és vég­nélküli hosszúsággal lecsapott rá az új vál­ság öldöklése. Gazdasági válságoknak nemzetközi okaik vannak és a kapitalizmus mai rendjének legmélyén gyökereznek. De a magyar gaz­dasági válság különösen gyötrő súlyossá­gának speciális magyar okai is vannak. A parasztság fogyasztását csökkentő latifun­diumok, az ipari munkásság élelmiszereit megdrágító agrárvámok, a munkásszerve­zeteket üldöző reakció, a vállalkozás he­lyett uzsorából élő banktőke, a külföldi tőkét elriasztó kormányzási panama, a min­den állami bevételt elnyelő militarizmus — ezek azok az okok, amik a magyar gaz­dasági válságot az európai általános vál­ságnál sokkal súlyosabbá teszik. A magyar munkásságnak tehát, amikor nyomorúsága­i­llen küzdeni akar, amikor a munkanélkü­liség rémét akarja legyőzni, nemcsak a ka­pitalizmus mai rendje, hanem a magyar, abszolutizmus mai rendje ellen is küzde­lemre kész gyűlölettel és elszántsággal kell fordulnia. •HMIiRPililPMIPRi^PVPP^ XLI. évfolyam. Budapest, 1913 augusztus 1. péntek. 179. szám. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre 24.— kor. | negyed évre 6.— kor. fél évre 12.— kor.­­ egy hóra a.— kor. A „SZOCIALIZMUS"-sal együtt havonta 40 fillérrel több. EGYES SZÁSZ ÁRA 8 FK­LSR, A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. L­egjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VIII., CONTI-UTCA 4. (Telefon: József 3—29 és József 3—30.) KIADÓ HIVATAL: VIII., CONTI-UTC­A 4. SZ. (Telefon: József 3—31 és József 3-32.) Lapunk mai száma 12 oldal ! Drinápoly romjaié. Konstantinápoly, július 21. A török hadseregnek egy hatalmas mar­sa révén az ozmán birodalom megint Dri­nápoly birtokába jutott, amelyet fegyveres erővel nem bírt megtartani. Libabőrzik az ember háza, ha az angol államférfiak ag­resszív hangja és az angol sajtó provokáló magatartása eszébe jut. Itt nem hiszik, hogy Drinápolyt ismét el lehet venni Tö­rökországtól és eszük ágában sincsen a tö­rököknek kivonulni belőle, de nagyon tar­tanak azoktól a „kárpótlásoktól", amelye­ket más oldalon hajthatnak be a birodal­mon, — szóval félnek, hogy a nagyhatal­mak ázsiai Törökország felosztására fog­nak törekedni. A Drinápolyba való bevonulás elsősor­ban belpolitikai események következménye. Azokra a következményekre, amelyekkel ez a lépés a külpolitikában járhat, nem gondoltak. Drinápoly visszaszerzésétől azt várták, hogy a most csak brutális terror­ral kormányzó ifjú-török csoport tekinté­lyét meg fogja növelni, hogy a hadsereget megszilárdítja, szellemét megjavítja és figyelmét eltereli a belpolitikáról. Habozni nem lehetett és nem volt szabad, ha el akartak kerülni egy új tiszti lázadást. A török forradalom évfordulóján, július 10—23-ika között megtörtént a Driná­polyba való bevonulás. Az ifjú­ törökök

Next