Népszava, 1913. szeptember (41. évfolyam, 205–229. sz.)

1913-09-02 / 205. szám

­ ennek megakadályozása­ nem kisebb hiba, mint az öntöző csatorna zsilipjeinek be­tömése. Nem­ számol ez a törvényhozás a többé­kevésbé rokkantakkal, munka veteránjai­val sem, akik félig kegyelemkenyéren, vég­ső erejük megfeszítésével nálunk még oly állapotban és abban a korban is dolgoznak, amelyben a haladottabb országok törvény­hozásának gondoskodásából ottani társaik már régen a rokkantsági vagy aggkori já­radék élvezetében pihenik munkabíró élet­koruk fáradalmait. Nem számol a mi tör­vényhozásunk ezekkel, pedig válságok és üzemredukciók idején ők azok, akik először szorulnak ki a munkapiacra és akiknek im­már járadék helyett ennek a törvénynek jó­voltából vajmi könnyen elzárás, fogház és­­dologház juthat osztályrészül. Mindezeknek az elemeknek nagy része egyrészről a mun­kaközvetítés, másrészről a szociális biztosí­tás helyes szervezése esetén kiválnék a mun­kakerülők sorából és nem jutna az első bün­tetés bélyegével illetve, főként pedig erköl­csi érzületében is megmételyezve arra a lej­tőre, amelyen a társadalom salakjába leg­többször menthetetlenül lecsúszik és irányt vesztve, azt a réteget gyarapítja, amellyel szemben a büntetőjogi elbánás minden­esetre indokolt.­­A törvény, ugyanis a munkakerülés bűn­cselekményével szemben biztonsági intézke­dés gyanánt a létesítendő dologházba uta­lást állapítja meg mindazokra, akiket már nem alkalmi munkakerülőknek, hanem úgy­szólván rendszerinti munkerü­lőknek vagy pedig a munkakerülés veszélyesebb képvi­selőinek tekint. A törvény a legkülönbözőbb elemeket vonja be a munkakerülés vétségé­nek, vagy­ enélkül is, de a munkakerüléssel egyképpen dologházba utalással büntetendő cselekményeknek körébe. Tarka társaság­ban látjuk itt összehányva a szociális és kü­lönösen etnikai és nevelési tekintetben leg­különbözőbb megítélésű társadalmi rétege­ket, a már említett ügyetleneket, élhetetle­neket, fogyatékos munkaerejűeket, akike­t a balsors valamely szemfüles szolgabíró vagy rendőrkapitány képében már két ízben utol­ért, továbbá a családrontó szülőket, a tö­meglakások és külvárosi odúk sötét alak­jait, a sipistákat és más népet fosztogató szédelgőket, az apósokat, a megrögzött és hivatásszerű gyilkosokat, rablókat, tolvajo­kat, csalókat és kerítőket. Várjon miképpen fogja hivatását teljesíteni a dologház, amelynek kifejezetten nevelő- és rendes életmódhoz szoktató rendeltetését és ehhez képest a legmesszebbmenő egyéni elbánást parancsoló feladatát ennyire teljesen kü­lönböző körökkel szemben kell gyakorolnia? Hogyan áll meg a kissé könnyelmű és léha az ő dologházbeli társa, az állatember mel­lett? Nem válik-e ily körülmények között a dologház újabb, de a jelenleginél rosszabb kiadású börtönné vagy fegyházzá, amelybe erkölcsi szépséghibával megy be és ahon­nan az erkölcs rongyaival vagy minden er­kölcs nélkül jön ki a szerencsétlenek ama csoportja, akiket a társadalom nevelő és rendes életmódhoz szoktató" tevékenysége az emberségből úgyszólván kivetkőzött ele­mekhez helyezett! Mi egyáltalán is kételkedünk abban és a törvényhozónak sem szabad azzal a hiú re­ménnyel áltatnia magát, hogy a dologház alkalmas nevelési eszköz. Az Angolország­ban szerzett csaknem évszázados tapaszta­lat a kényszermunkával járó dologház­­(workhouse), valamint a Németországban többfelé szervezett munkástelepek (Arbei­terkolonie) körül szerzett tapasztalat is azt irányítja, hogy, a személyes szabadság kor­látozásával járó, emellett pedig tömegben végzett kényszermunka üdvös eredményt , hanem inkább romboló hatást gyako-"­i "edig Angliában és Németországban »­ -er*­i­z intézmények nem is a büntetőjog, ha­m a szegényügyi közigazgatás intéz­mény . Akkor tehát, amikor ott, különösen pedig Angliában, ezt az intézményt a leg­­­hatalmasa­bb reformtörekvések hullámai ostrom­olják, amikor Angliában történelmi­­ jelentőségű -néh­ányok, élükön a legna­­gyobb negy­­ológusokkal, e dologházak megszüntetését és a társadalmi munkarend egészen más irányú megalkotását a siker kilátásaival és kezdeteivel alapozzák, ná­lunk „merész újításként" a társadalom szé­les rétegeinek szánt dologház intézményét létesíteni. •A szerencsés alkotásnak nem mondható. Végső védelmi eszközül kellett volna ennek maradnia azokkal az elemekkel szemben, akiknek nevelése és javítása már alig remélhető és akiknek a társadalomra nézve ártalmatlanná tétele szolgáltatja en­nek az intézménynek egyetlen alapját és igazolását. Törvényhozásunk ennek' a törvénynek, mint annyi másnak' megalkotásánál is, hi­deg közönnyel kitért az igazi alkotó, a nem­zeti életet nemcsak­ szélesebb, de szilárdabb alapokra is helyező szociálpolitika követel­ményei elől. Ha pedig törvényhozásunk" sem általában a munkaközvetítés, sem egyéb rokon szo­ciálpolitikai intézkedések létesítésére időt találni és erőt gyűjteni eddig nem tudott, ezek hiányában ez a törvény sürgős nem volt és nyugodt lelkiismerettel lemondhat­tunk volna erről a sikerről, hogy éppen ez­zel a törvénnyel „előzzük meg" az egyéb­ként előttünk járó és nem mindig helyes megfontolással követett államokat. Bármily helyesek ugyanis e törvény egyes részletei, az egész magán viseli idő előtt lett születésé­nek bélyegét, a szociális tartalom tekinteté­ben való vérszegénységet. Erőt és üdvös éle­tet nem adhat más neki, mint a szociális irány friss légárama. BELFOLD * .* A „Pester Lloyd" félreveri a barlango­kat: nagy veszedelem fenyegeti az orszá­got! A nemzetiségi veszedelem réme jele­nik meg a „P. Lloyd" vasárnapi cikkíró­nak szemei előtt, az a megnövekedett nem­zetiségi veszedelem, amely a­­ Tisza-féle új választójogi törvény alapján fenyegeti az országot! A „Pester Lloyd" még csak egynéhány hónap előtt is minden kormány­pártisága ellenére is igen alapos cikkekben mutatta ki a Tisza-választójog szűkkeblű­ségét, igen nyomatékosan hangoztatta, hogy ez a reform még a demokrácia szeré­nyebb igényeit sem elégíti ki, hogy amit egyik kezével megad, azt visszaveszi a­ má­sikkal. Most pedig olyan nagynak látja az új választójog alapján támadható nemzeti­ségi veszedelmet, hogy valamennyi ma­gyar pártot összeműködésre és békülésre szólítja föl — a közös ellenség ellen. Tisza István nem hiába élt, nem h­iába oktatta a „Magyar Figyelő"-ben a tanulékony és fo­gékony elméket az általános választójog­nak szociális és nemzeti veszedelmeire: a hirdette igék fogékony talajba hullottak. Még a „Pester Lloyd" is, amely néha úgy viselkedett, mintha a polgári érdekeknek és világfölfogásnak legalább hangot merne adni, beállott azok közé, akik a Tisza-féle választójogot túl messzemenőnek és vesze­delmesnek tartják. A „P. Lloyd"-nak ez a junkervallásra való áttérés igen érdekes személyi mozzanatokkal van összefüggés­ben. Amikor még a „P. Lloyd" még az ál­talános választójog szükségességét hangoz­tatta, amikor később engedve ebből az ál­láspontjából ugyan, de mé£ mindig keve­selte és rosszalta a Tisza-választójog szűk­keblűségét, akkor Singer Zsigmond volt a szerkesztője, akire senki sem­­foghatja rá, hogy túlgerinces vagy meggyőződéses, de még azt sem, hogy valami nagyon demo­kratikus gondolkodású ember lett volna. Singer halála óta a lap politikai vezetése egy más ember kezébe került és bizonyára ennek az új vezetőnek konzervatív, anti­demokratikus, Tisza fölfogásához simuló meggyőződése idézte elő azt, hogy most már Tiszánál is konzervatívabb az új „Pes­ter Lloyd". Az a konzervatív és antidemo­kratikus politikai író, aki most a „Pester Lloyd" politikáját irányítja, aki még Ti­szánál is konzervatívabb, aki az új válasz­tójog nemzetiségi hatásaitól és az új vá­lasztók politikai iskolázatlanságától fél, d. Vészi József, a darabont-kormány volt saj­tófőnöke, aki az általános választójog saj­tókampányának vezetésére lett a minisz­terelnöki sajtóiroda főnöke. Ilyen tanulé­kony ember, mint ez a Vészi, kevés van a világon: ő egyszerre be tudja bizonyítani, hogy valami fehér és fekete, négyszögletű és kerek, hogy az általános választójog nemzeti fönmaradásunk föltétele és egy­úttal nemzeti fönmaradásunk elpusztítója is. Most, úgy látszik, Tiszához járt iskolába és a Tisza István „érvei" győzték meg. Igen, ez a Vészi, aki most a lapjában a Tisza választójogi fölfogását hirdeti vagy hirdetteti: ez a­­Vészi egy igen tanulékony ember. Persze sok vidéken másképpen hívják az ilyen „tanulékony" embereket. Az Andrássy-párt alakuló gyűlése, am­int már jelentettük, szeptember 14-én lesz Buda­­pesten. Valószínűleg a IX. kerületben, az ellenzéki 67-es pártklubban tartják az ala­­kuló gyűlést. Egy újságíró megkérdezte Andrássyt, hogy mi lesz a párt taktikája ? Andrássy azzal válaszolt, hogy a taktikáról akkor sem lehetne ma nyilatkozni, ha a párt már megalakult volna, mert hiszen az ilyen taktikai kérdésben mindig az utolsó percben szokás határozni. Minthogy pedig ma még a párt sincs meg, egyszerűen ne­­­vetséges arról beszélni, hogy mi lesz a tak­­tikája valamikor októberben. Majd ha a kér­­dés időszerűvé válik, akkor fog a párt róla határozni, de határozatát akkor se lehet előre hirdetni. A kormánynak arra a fenye­­getésére, hogy ha az ellenzék az ősszel nem megy be a Házba és nem vesz részt a rendes tárgyalásokban, akkor a kormány majd ta­­lálni fog eszközöket és módokat, hogy az ell­lenzéket erre rákényszerítse. Já, Andrássy, azzal felel, hogy az ilyen fenyegetések leg­­följebb arra jók, hogy még az is, aki egyéb­­ként be akarna menni a Házba, arra hatá­­­rozza el magát, hogy nem megy be. Vázsonyi Vilmos egy újabb nyilatkozatai­ban ismételten kijelenti, hogy ha nem is lép be Andrássy pártjába, támogatni fogja a pártot és ennek dokumentálására híveivel együtt belép a párt klubjába.­­ Egy kormánypárti félhivatalos kőnyoma­­tos azt jelenti Marosvásárhelyről, hogy az ottani függetlenségi párt Ugron Gábornak, a Marosvásárhelyen alakítandó Andrássy-párt egyik legbuzgóbb előharcosának, valamint társainak buzdítására hétfőn újból foglal­­kozott az Andrássy-párttal. Ugronéknak az a reménye, hogy sikerülni fog a független­­ségi párt köréből zászlójuk alá híveket tobo­­rozni, nem vált valóra. A párt választmányi ülésén erős és határozott kifejezést nyert az az álláspont, hogy az új hatvanhetes párttól távoltartják magukat s többen kérdést in­­téztek Ugronhoz, hogy a programmal nem biró párt részére milyen alapon akarnak híveket szerezni. Végül hosszú vita után olyan határozati javaslatot fogadtak el, amely szerint, ha majd az új párt megala­­kult és programot adott, nem zárkóznak el a fegyverbarátság elől az esetben, ha közös célokat tűz ki. A­ kormánypárti orgánum­­nak ez a lázas érdeklődése csak annyit je­­lent, hogy mungóéknak egy csöppet sem kel­lemes Andrássy, Gyula pártalakító akciója. A katonai büntető perrendtartás. Egy bécsi kőnyomatos azt jelentette hétfőn, hogy a magyar kormány tárgyalásokat kezdett az osztrák kormánnyal és a h­advezetőséggel, hogy az új katonai büntető perrendtartást az 1914 július elsején, hanem csak később lép­tessék életbe. A magyar kormány kívánja a törvény életbeléptetésének elhalasztását, ré­szint mert nincs kellő számú magasabb rangú katonai hadbíró, részint mert magasabb ran­gúak kinevezése nagy kiadásokat okozna, ami a jövőre úgyis emelkedő katonai költség­vetést túlságosan megterhelné. Bécsi helye­­ken a magyar kormány kívánságát állítólag kedvezően fogadták. ^ -«•'•C- 19TS szeptember 4. NÉPSZAVA 5

Next