Népszava, 1913. szeptember (41. évfolyam, 205–229. sz.)
1913-09-02 / 205. szám
ennek megakadályozása nem kisebb hiba, mint az öntöző csatorna zsilipjeinek betömése. Nem számol ez a törvényhozás a többékevésbé rokkantakkal, munka veteránjaival sem, akik félig kegyelemkenyéren, végső erejük megfeszítésével nálunk még oly állapotban és abban a korban is dolgoznak, amelyben a haladottabb országok törvényhozásának gondoskodásából ottani társaik már régen a rokkantsági vagy aggkori járadék élvezetében pihenik munkabíró életkoruk fáradalmait. Nem számol a mi törvényhozásunk ezekkel, pedig válságok és üzemredukciók idején ők azok, akik először szorulnak ki a munkapiacra és akiknek immár járadék helyett ennek a törvénynek jóvoltából vajmi könnyen elzárás, fogház ésdologház juthat osztályrészül. Mindezeknek az elemeknek nagy része egyrészről a munkaközvetítés, másrészről a szociális biztosítás helyes szervezése esetén kiválnék a munkakerülők sorából és nem jutna az első büntetés bélyegével illetve, főként pedig erkölcsi érzületében is megmételyezve arra a lejtőre, amelyen a társadalom salakjába legtöbbször menthetetlenül lecsúszik és irányt vesztve, azt a réteget gyarapítja, amellyel szemben a büntetőjogi elbánás mindenesetre indokolt.A törvény, ugyanis a munkakerülés bűncselekményével szemben biztonsági intézkedés gyanánt a létesítendő dologházba utalást állapítja meg mindazokra, akiket már nem alkalmi munkakerülőknek, hanem úgyszólván rendszerinti munkerülőknek vagy pedig a munkakerülés veszélyesebb képviselőinek tekint. A törvény a legkülönbözőbb elemeket vonja be a munkakerülés vétségének, vagy enélkül is, de a munkakerüléssel egyképpen dologházba utalással büntetendő cselekményeknek körébe. Tarka társaságban látjuk itt összehányva a szociális és különösen etnikai és nevelési tekintetben legkülönbözőbb megítélésű társadalmi rétegeket, a már említett ügyetleneket, élhetetleneket, fogyatékos munkaerejűeket, akiket a balsors valamely szemfüles szolgabíró vagy rendőrkapitány képében már két ízben utolért, továbbá a családrontó szülőket, a tömeglakások és külvárosi odúk sötét alakjait, a sipistákat és más népet fosztogató szédelgőket, az apósokat, a megrögzött és hivatásszerű gyilkosokat, rablókat, tolvajokat, csalókat és kerítőket. Várjon miképpen fogja hivatását teljesíteni a dologház, amelynek kifejezetten nevelő- és rendes életmódhoz szoktató rendeltetését és ehhez képest a legmesszebbmenő egyéni elbánást parancsoló feladatát ennyire teljesen különböző körökkel szemben kell gyakorolnia? Hogyan áll meg a kissé könnyelmű és léha az ő dologházbeli társa, az állatember mellett? Nem válik-e ily körülmények között a dologház újabb, de a jelenleginél rosszabb kiadású börtönné vagy fegyházzá, amelybe erkölcsi szépséghibával megy be és ahonnan az erkölcs rongyaival vagy minden erkölcs nélkül jön ki a szerencsétlenek ama csoportja, akiket a társadalom nevelő és rendes életmódhoz szoktató" tevékenysége az emberségből úgyszólván kivetkőzött elemekhez helyezett! Mi egyáltalán is kételkedünk abban és a törvényhozónak sem szabad azzal a hiú reménnyel áltatnia magát, hogy a dologház alkalmas nevelési eszköz. Az Angolországban szerzett csaknem évszázados tapasztalat a kényszermunkával járó dologház(workhouse), valamint a Németországban többfelé szervezett munkástelepek (Arbeiterkolonie) körül szerzett tapasztalat is azt irányítja, hogy, a személyes szabadság korlátozásával járó, emellett pedig tömegben végzett kényszermunka üdvös eredményt , hanem inkább romboló hatást gyako-"i "edig Angliában és Németországban » -er*iz intézmények nem is a büntetőjog, ham a szegényügyi közigazgatás intézmény . Akkor tehát, amikor ott, különösen pedig Angliában, ezt az intézményt a leghatalmasabb reformtörekvések hullámai ostromolják, amikor Angliában történelmi jelentőségű -néhányok, élükön a legnagyobb negyológusokkal, e dologházak megszüntetését és a társadalmi munkarend egészen más irányú megalkotását a siker kilátásaival és kezdeteivel alapozzák, nálunk „merész újításként" a társadalom széles rétegeinek szánt dologház intézményét létesíteni. •A szerencsés alkotásnak nem mondható. Végső védelmi eszközül kellett volna ennek maradnia azokkal az elemekkel szemben, akiknek nevelése és javítása már alig remélhető és akiknek a társadalomra nézve ártalmatlanná tétele szolgáltatja ennek az intézménynek egyetlen alapját és igazolását. Törvényhozásunk ennek' a törvénynek, mint annyi másnak' megalkotásánál is, hideg közönnyel kitért az igazi alkotó, a nemzeti életet nemcsak szélesebb, de szilárdabb alapokra is helyező szociálpolitika követelményei elől. Ha pedig törvényhozásunk" sem általában a munkaközvetítés, sem egyéb rokon szociálpolitikai intézkedések létesítésére időt találni és erőt gyűjteni eddig nem tudott, ezek hiányában ez a törvény sürgős nem volt és nyugodt lelkiismerettel lemondhattunk volna erről a sikerről, hogy éppen ezzel a törvénnyel „előzzük meg" az egyébként előttünk járó és nem mindig helyes megfontolással követett államokat. Bármily helyesek ugyanis e törvény egyes részletei, az egész magán viseli idő előtt lett születésének bélyegét, a szociális tartalom tekintetében való vérszegénységet. Erőt és üdvös életet nem adhat más neki, mint a szociális irány friss légárama. BELFOLD * .* A „Pester Lloyd" félreveri a barlangokat: nagy veszedelem fenyegeti az országot! A nemzetiségi veszedelem réme jelenik meg a „P. Lloyd" vasárnapi cikkírónak szemei előtt, az a megnövekedett nemzetiségi veszedelem, amely a Tisza-féle új választójogi törvény alapján fenyegeti az országot! A „Pester Lloyd" még csak egynéhány hónap előtt is minden kormánypártisága ellenére is igen alapos cikkekben mutatta ki a Tisza-választójog szűkkeblűségét, igen nyomatékosan hangoztatta, hogy ez a reform még a demokrácia szerényebb igényeit sem elégíti ki, hogy amit egyik kezével megad, azt visszaveszi a másikkal. Most pedig olyan nagynak látja az új választójog alapján támadható nemzetiségi veszedelmet, hogy valamennyi magyar pártot összeműködésre és békülésre szólítja föl — a közös ellenség ellen. Tisza István nem hiába élt, nem hiába oktatta a „Magyar Figyelő"-ben a tanulékony és fogékony elméket az általános választójognak szociális és nemzeti veszedelmeire: a hirdette igék fogékony talajba hullottak. Még a „Pester Lloyd" is, amely néha úgy viselkedett, mintha a polgári érdekeknek és világfölfogásnak legalább hangot merne adni, beállott azok közé, akik a Tisza-féle választójogot túl messzemenőnek és veszedelmesnek tartják. A „P. Lloyd"-nak ez a junkervallásra való áttérés igen érdekes személyi mozzanatokkal van összefüggésben. Amikor még a „P. Lloyd" még az általános választójog szükségességét hangoztatta, amikor később engedve ebből az álláspontjából ugyan, de mé£ mindig keveselte és rosszalta a Tisza-választójog szűkkeblűségét, akkor Singer Zsigmond volt a szerkesztője, akire senki semfoghatja rá, hogy túlgerinces vagy meggyőződéses, de még azt sem, hogy valami nagyon demokratikus gondolkodású ember lett volna. Singer halála óta a lap politikai vezetése egy más ember kezébe került és bizonyára ennek az új vezetőnek konzervatív, antidemokratikus, Tisza fölfogásához simuló meggyőződése idézte elő azt, hogy most már Tiszánál is konzervatívabb az új „Pester Lloyd". Az a konzervatív és antidemokratikus politikai író, aki most a „Pester Lloyd" politikáját irányítja, aki még Tiszánál is konzervatívabb, aki az új választójog nemzetiségi hatásaitól és az új választók politikai iskolázatlanságától fél, d. Vészi József, a darabont-kormány volt sajtófőnöke, aki az általános választójog sajtókampányának vezetésére lett a miniszterelnöki sajtóiroda főnöke. Ilyen tanulékony ember, mint ez a Vészi, kevés van a világon: ő egyszerre be tudja bizonyítani, hogy valami fehér és fekete, négyszögletű és kerek, hogy az általános választójog nemzeti fönmaradásunk föltétele és egyúttal nemzeti fönmaradásunk elpusztítója is. Most, úgy látszik, Tiszához járt iskolába és a Tisza István „érvei" győzték meg. Igen, ez a Vészi, aki most a lapjában a Tisza választójogi fölfogását hirdeti vagy hirdetteti: ez aVészi egy igen tanulékony ember. Persze sok vidéken másképpen hívják az ilyen „tanulékony" embereket. Az Andrássy-párt alakuló gyűlése, amint már jelentettük, szeptember 14-én lesz Budapesten. Valószínűleg a IX. kerületben, az ellenzéki 67-es pártklubban tartják az alakuló gyűlést. Egy újságíró megkérdezte Andrássyt, hogy mi lesz a párt taktikája ? Andrássy azzal válaszolt, hogy a taktikáról akkor sem lehetne ma nyilatkozni, ha a párt már megalakult volna, mert hiszen az ilyen taktikai kérdésben mindig az utolsó percben szokás határozni. Minthogy pedig ma még a párt sincs meg, egyszerűen nevetséges arról beszélni, hogy mi lesz a taktikája valamikor októberben. Majd ha a kérdés időszerűvé válik, akkor fog a párt róla határozni, de határozatát akkor se lehet előre hirdetni. A kormánynak arra a fenyegetésére, hogy ha az ellenzék az ősszel nem megy be a Házba és nem vesz részt a rendes tárgyalásokban, akkor a kormány majd találni fog eszközöket és módokat, hogy az elllenzéket erre rákényszerítse. Já, Andrássy, azzal felel, hogy az ilyen fenyegetések legföljebb arra jók, hogy még az is, aki egyébként be akarna menni a Házba, arra határozza el magát, hogy nem megy be. Vázsonyi Vilmos egy újabb nyilatkozataiban ismételten kijelenti, hogy ha nem is lép be Andrássy pártjába, támogatni fogja a pártot és ennek dokumentálására híveivel együtt belép a párt klubjába. Egy kormánypárti félhivatalos kőnyomatos azt jelenti Marosvásárhelyről, hogy az ottani függetlenségi párt Ugron Gábornak, a Marosvásárhelyen alakítandó Andrássy-párt egyik legbuzgóbb előharcosának, valamint társainak buzdítására hétfőn újból foglalkozott az Andrássy-párttal. Ugronéknak az a reménye, hogy sikerülni fog a függetlenségi párt köréből zászlójuk alá híveket toborozni, nem vált valóra. A párt választmányi ülésén erős és határozott kifejezést nyert az az álláspont, hogy az új hatvanhetes párttól távoltartják magukat s többen kérdést intéztek Ugronhoz, hogy a programmal nem biró párt részére milyen alapon akarnak híveket szerezni. Végül hosszú vita után olyan határozati javaslatot fogadtak el, amely szerint, ha majd az új párt megalakult és programot adott, nem zárkóznak el a fegyverbarátság elől az esetben, ha közös célokat tűz ki. A kormánypárti orgánumnak ez a lázas érdeklődése csak annyit jelent, hogy mungóéknak egy csöppet sem kellemes Andrássy, Gyula pártalakító akciója. A katonai büntető perrendtartás. Egy bécsi kőnyomatos azt jelentette hétfőn, hogy a magyar kormány tárgyalásokat kezdett az osztrák kormánnyal és a hadvezetőséggel, hogy az új katonai büntető perrendtartást az 1914 július elsején, hanem csak később léptessék életbe. A magyar kormány kívánja a törvény életbeléptetésének elhalasztását, részint mert nincs kellő számú magasabb rangú katonai hadbíró, részint mert magasabb rangúak kinevezése nagy kiadásokat okozna, ami a jövőre úgyis emelkedő katonai költségvetést túlságosan megterhelné. Bécsi helyeken a magyar kormány kívánságát állítólag kedvezően fogadták. ^ -«•'•C- 19TS szeptember 4. NÉPSZAVA 5