Népszava, 1913. november (41. évfolyam, 257–281. sz.)

1913-11-01 / 257. szám

Budapest, 1913 november 1, szombat III. évfolyam egy évre 24.— kor. fél évre 12.— kor. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Meg­jelenik hétfő kivételével minden nap. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: negyed évre..... fl.— tor. egy hóra 2.— kor. A „SZOCIALIZMUS"-sal együtt havonta 40 fillérrel több. EGYES SZÁM­ÁRA 8 FILLÉR. IBN SZERKESZTŐ­SÉG: VIII., CONTI-UTCA 4. (Telefon: József 3—29 és József 3—30.) KIADÓHIVATAL: VIII., CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32.) ­UNKÁSOK! ELVTÁRSAK! A Tisza-féle panamás rémuralom legújabb szörnyalkotása: a sajtó­, törvény „reformja", vagyis a sajtószabadság utolsó maradványainak meggyilkolása. Örömmel láthatjuk, hogy a tervbe vett legnagyobb hitványság ellen Budapest székestanári és polgársága is megnr®€ kiráiy amennyiben a sajtószabadság elleni merénylet visszaverése céljából 1913. évi november 2-án, vasárnap délután fél 3 órakor a fővárosi Vígadóban NYILVÁNOS NÉPGYŰLÉST tart. E népgyűlésen valamennyi ellenzéki párt képviselői, valamint a szociáldemokrata párt képviselője is fel fognak szólalni. Elvtársak ! A vasárnapi vigadóbeli népgyűlésre a szervezett munkások ezreinek el kell jönnie, annál inkább, mert a készülő cifra törvény alapján a munkásnép lapját, a Népszavát akarják elsősorban elnémítani. A munkások keserves fill­éreit akarják „^törvényesen kissáteott büntetés«* símén elrabolni. Ezért biztosra vesszü­k, hogy vasárnap «Sétatárs mind ott lesztals a vigadóbeli népgyűlésen? Testvéri üdvözlettel a magyarországi szociáldemokrata párt. kitartott férfiak uralma. A francia nép legjobbjai a Lajosok ab­szolút királysága idején újra m­eg újra is­métlődő panaszokkal árasztották el Euró­pát, hogy a királyok szeretőinek, métrészei­n­­ek uralma terpeszkedik szét az egész poli­tikai életen. A kitartott nők uralmát piszkos, hitvány­ uralomnak, a maga nemzeti becsü­lete ellen szegeződő merényletnek érezte a francia nép­ és a Dubarrok és Pompadou­­­rok hálószoba-uralma nem utolsó sorban hozzájárult a nagy francia forradalom vi­harának kitöréséhez. De mit szóltak volna a franciák, ha azt kellett volna megérniök, hogy nem is kitartott nők, hanem kitartott férfiak uralma alatt kellett volna élniök. Már­pedig a magyar nép ma a lealázottság­nak, a szégyennek erre a fokára jutott. L-­ Tisza-uralom ma nem egyéb, mint férfi­metreszek, kitartott férfiak uralma. Fran­ciaországban valaha királyok kitartott női tartották kezükben a kormánypálcát, ma­­ Magyarországon bankárok kitartott férfiai ülnek a kormányszékeken. És ha egy kitar­tott nő hálószobájából tömérdek szenny és takarnivaló árad ki, hát a kitartott férfiak miniszteri szobájából még , példátlanabb förtelem és leplezni való árasztja el a köz­életet. És az ország megdöbbenve, fölhábo­rodva, végsőkig elkeseredve és harcra tü­zelve nézi a kitartott férfiaknak e panamás b­otránykrónikáját, amely messze túlszár­nyalja a francia ancien-regime szerelmi botránykrónikáját. Egy egész ország egységes közvélemé­nye vádolja a legsúlyosabb bűnök egész halmazával a munkapárti uralmat és Tisza István gróf erre a vádra csak hebegéssel és dadogás­sal tud­­ felelni. Egy egész ország dühe és­ gyűlölete veri be minden nap a munkapárti uralom palotájának az ablakait és Tisza István a feléje hulló kövek közül fölszedve egyet, ugy tesz, mint aki a böl­csek kövét találta­ meg és azt hiszi, hogy puffogó frázisai gyógyírt hoznak a munka­párt minden szégyenére és gyalázatára. Tisza­­István gróf, uáni­ -ér--«lopáson ka­pott gyerk­e, sivalkodva bújik az asztal alá és kétségbeesett védekezéssel kiáltja: •„Nem én tettem. Az a másik volt." Az a má­­sik pedig, a reszkető becsü­letű Lukács László meg se mer mukkani, tagadni se meri, mert csakugyan igaz, ő is lopott az almából. Igaz ugyan, hogy nem a tudás fá­jának almájából, hanem a panamák fájának aranyalmáj­ából loptak, de mégis őket is utoléri a nagy büntetés: halálnak halálával halnak meg. A közvélemény, a munkásság, az ellenzék támadása ma már oly roppant erővel döntögeti a munkapárti uralmat, , hogy ezt a kemény és elszánt ostromot so­káig nem fogják állni. Hiszen ma már Tisza és Lukács között csak annyi a különbség, hogy Lukácsról már kimondta a biróság, hogy panamista, Tisza pedig nem mer a biróság elé állni, mert úgyis tudja, hogy ki fogják mondani rá, hogy ő is panamista. Hiszen Tisza István gróf már nem is ta­gadja, hogy pénzt fogadtak el bankároktól és játékbankároktól, hanem csak azzal véde­kezik, hogy ez nem bűn, hanem közérdekű cselekedet. Közben pedig veri a mellét, h hogy ő micsoda puritán erkölcsű ember és mi­csoda eréllyel tekerte ki a nyakát az embe­reket megrontó játékbarlang sárkányának. Milyen kár is, hogy a kálvinista templo­mokban nincsenek szent képek, mert Baltha­zár püspök most megfestethetné Tisza Ist­ván grófot, az új Szent György lovagot, aki puritán lándzsájával ledöfi a játékbarlang sárkányát — miközben az tűz helyett ara­nyat és bankót okád a lovag zsebébe. Tisza István gróf legutóbbi védekező szónoklatá­ban nagy pátosszal próbálta kitárni az or­szág szine előtt az e becsületben tündöklő hazafias szivét — és íme, kitűnt, hogy e ha­­zafias sziv helyén a nemzetközi tőke Wert­heim-szekrénye van. Csoda történt a parla­­mentben. Tisza István gróf lépett föl a szó­székre és mégis először Elek Pál, aztán zi­anonyi Schwartz-alakja állott ott az ország szine előtt. Csoda történt. Tisza­ István hangjának érce helyett az Elek Pál és a zi­monyi Schwartz pénzének az érce hangzott föl ebben a védekező beszédben. Csoda tör­­tént. Tisza István egyre a hazáról, a lelki­ismeretről, a becsületszóról, a felelősségről szavalt és íme, az ország közvéleménye mégis egyre csak ezt hallotta: „Loptam és loptunk valamennyien. Láthatjátok, meny­­nyire küzködöm, mennyire próbálom lep­lezni a dolgot és mennyire sülyedek az in­­goványban." Tisza megint megpróbált eré­lyes lenni és fölemelte híres vasöklét, ame­lyen még ott van május 23 proletáráldoza­tainak odaszáradt vére és megint megpró­bált teljes dühvel rácsapni a közvélemény, asztalára, — de ime, a hírhedt vaskéz hit­vány agyagként hirtelen szétmállott. A má­jusi forradalom napján, amikor a parla­mentbe hirül vitték, hogy Budapest utcáin ömlik a vér, Tisza vállat vont azzal, hogy „Nem vagyunk hisztériás asszonyok", de most, hogy az ellenzék képviselői hirül vit­ték a parlamentbe, hogy az egész országot hogy­ árasztja el a panamák miatt kitörő föl­háborodás, Tisza egyszerre összecsuklott és­ hisztériás asszony módjára sikoltozott, or­­ditozott, fejetlenül gorombáskodott. Tisza István a legcsúnyább halállal, er­kölcsi halállal múlt ki és aki ma őt támadja, már csak egy politikai hullát rúg föl. De aki figyelmesen nézi az eseményeket, aki kí­vülről, objektíven nézte végig a parlament e történelmi kavarodását, az meglátta azt is, hogy Tisza Istvánnal együtt erkölcsi halált halt a korrupció és erőszak, egész raffinált rendszere is. Az osztályparlament becsüle­te és tisztessége miost kapta meg a végső Lapunk mai száma 32 oldal.

Next