Népszava, 1913. december (41. évfolyam, 282–306. sz.)

1913-12-25 / 302. szám

2E­st. évfolyam. Budapest, 1913 december 25. csütörtök. " . ' ' ' fSugiti ng v-AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre. ...... 24.— tot I "negyed évre.......— kor. fel évre 13.— kor.­­ egy hóra 3.— kor. A „SZQCIAI.IZHttS"-sel együtt havonta 4 flfillérrel több. EGYES SZÁM ÁRA 8 Fl­LÉR. A MAGYARORSZÁG! SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSE«»: VIII., CONTI-UTCA 4. (Telefon: József 3—29 és József 3—30.) KIADÓHIVATAL: VIII., CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32.) 302. szám. Elvtársak! A sajtójavaslat ellen irányuló tüntetésre készüljetek! Hullaszagú béke. Az idei karácsony­ „békésebb", mint a tavalyi. Tavaly még lábhoz tett fegyverrel hall­gatta a monarchia a déli határ felől hangzó puskaropogást, s az idén karácsonyra már állítólag az utolsó póttartalékos csoportot is hazaengedik, mert van már helyettük is ren­des katonaság, fölemelt létszám. Tavaly ka­rácsonykor még nem tudta az ország, miből teremti elő a hadsereg százmillióit s a bal­káni kudarcok árát, s az idén nyugodtan ünnepelhet a hadvezetőség: mindent megsza­vaztak, m­i­dent előteremtettek rátábláztak min­dn adósságot a két nyomorult országra. Tavaly ilyenkor harsogott az ország a ke­serűségtől, dolgozott az ellenzék s a nemze­tiségek mámoros örömmel üdvözölték a bal­káni sikereket, tomboltak a soha meg nem alkuvás lázában. Ma paktálnak a románok, hallgatnak a tótok, trojanicáznak a szerbek, leszereltek a horvátok és­­ mintha csönde­sebb lenne a gazdasági válsággal porig súj­tott ország s az ellenzék is mintha hallgatag örömmel fogadná a karácsonyi pihenőt, amely a szabad sajtó siralomházi ideje. Az akasztófa áll s maga a sajtó is szinte bele­törődéssel fogadja a hóhér­ adta haladékot a siralomházban. Az idei karácsony „békésebb", mint a ta­valyi. Csakhogy egy kicsit hullaszaga van ennek a békének. Kirk-Killissze, Lüle-Burgasz, Drinápoly felől rothadó emberi holttestek szagát hozza a szél s az alig múlt tömegmészárlás bű­ze összekeveredik a Duna mentén egy ele­venen rothadó ország szagával. Odalenn, délen újraéledt országok gyárak és vasutak kőszénfüstjével valahogy csak elverik majd a csatamezők szagát... de mikor fertőtle­nítünk m­i? Mi lesz ebből az országból, amin" a Tisza-uralom hullafoltja kiütött már s mellette kezd gennyesedni a nemzetiségi paktumok fekélye? Mi lesz velünk, ha csak­ugyan béke lesz, amikor ez a béke csak a halál békéje, csak az elevenen rothadó lep­rás betegé önmegadása lehet?! Mi lesz ebből az országból, ha itt béke lesz?! De nem lesz béke, mert nem bírja ki az ország a béke­­ szagát. Ha egy pillanatra elcsöndesült is az el­lenzék, hamar kap majd új erőre. Ha le­nyűgözte a polgárságot a­­ gazdasági nyo­morúság, lassan kint föloldódik ez a bilincs is a válság múltával. Ha most hallgat is a horvát, csöndes is a tót és paktái is a román: a horvát majd rájön, hogy engedményt, visz­szavonh­ató álkoncessziókat kapott csak, de jogot nem; majd megtudja a jól, milyen végzetes hibákat halmozott rakásra, amikor hallgatag nézte a választójog, a sajtósza­badság elrablását; majd megmozdul még a román nép is, hogy számon kérje jogait azoktól, akik eladták egy tál lencséért. És mindenek előtt és mindenek fölött itt van egy tényező, amely ma sem, sohasem ismer békét és nem tűri, hogy megfulladjon bűzében az ország: a proletariátus. Az ország megújhodásának zászlaját elő­ször a munkásság bontotta ki, lobogtatta fennen s az viszi most is, ezekben a napok­ban is elöl a rohamra! A proletariátus fújta meg először a ria­dót az álomkóros ország fülébe s ha újra egyedül maradna, akkor is fújná a harsonát és elindulna a rohamra egyedül is. De nem marad egyedül, mert sem paktu­mokkal, sem panamákkal, sem kifárasztás­sal, sem parlamenti őrökkel, sem sajtóakasz­tással, sem gépfegyverekkel nem­ lehet visz­szacsinálni a történelmet és nem lehet év­ti­­zedekkel visszafelé marsoltatni az országot. Az álomkórságból kigyógyult már, akit a mi riadónk nem tett éberré," azt fölébresz­tette a Tisza kancsukája. A hullaszagu béke talán napok alatt friss harci zajba vész: újév követi a karácsonyt s a harcos uj esztendő, ha kemény böjt után is, meghozza a föltámadást. v Harc van és kell a határainkon belül, harc van és kell a határainkon kivül. Ausztriában miniszterbukás, parlamenti fölfordulás. Németországban Zubern. Fran­ciaországban új programon vajúdik új kor­mány. Angliában az ír polgárháború és női forradalom. Romániában kormánybukás közeleg, Bulgáriában fejét vesztette a szo­cialista győzelem után a kormány. Kína megint forrong... Akárhova nézünk a po­litikában : harc,és harc! Béke sehol. Harc a parlamenti pártok és h­arc a tár­sadalmi osztályok között. Küzdelem a poli­tikai érvényesülésért s az elnyomottak élet­halálharca az életért, egy harapással több kenyérért, egy §-al több jogért. Béke sehol. Évről-évre forróbb lesz a vulkanikus ta­laj, amelyen a kapitalizmus­­társadalma épült. Gigászibbá válnak a sztrájkok , a munkanélküliség, a nyomor, a bányaka­tasztrófák s a műhelyekben folyó ember­pusztítás agy­velők tízezereit forradalma­sitja s ahol megvan rá a mód, politikai úton, ahol nincs, akár az erőszak eszközei­vel is utat tör magának a szocializmus a politikában, a tömegek gondolkozásában s a társadalom egész életében. Ahol még nem volt, megalakul a munkáspárt, mint Görög- és Törökországban. Ahol gyöngébb volt, választásokon tör előre, mint Olaszor­szágban és Bulgáriában. Ahol szétforgá­csolódtak az erők , egyesül a proletariátus, mint Angliában, ahol a proletárságnak szo­cialista lobogó alatt egyesítése fölér egy választási diadallal. Pekingtől Pétervárig, Berlintől Chicagóig forrong a szocialista élet s a proletariátusban tudatossá lett tár­sadalmi erők fenyegetik a kapitalista bör­tönfalat olyan exotikus népek között és vidékeken is, amelyeket csak most kezdett bevonni uralma körébe a kapitalizmus. A kínai kuli és fekete zulukaffer együtt szer­vezkednek a délafrikai bányákban s a ja­páni munkásmozgalom testvéri jobbját az argentínai proletariátus szorítja meg. Elborítja a földgömböt a vörös áradat s az osztályharc tüze az egész földtekén lo­bog. Nincs sehol béke, mert sehol sem bírja ki a társadalom a tespedés hullaszagát. Nincs sehol béke, mert a béke ma esik a tömegek nyomorán, a tömegek állati bu­taságán­ alapulhatna. Nincs és ne legyen béke, mert van­­.'•­• amig van nyomor a világon! Nincs 'és ne legyen béke, amig le nem gyűrtük a kapitalista Mainmort-bálvány­t és­ a militáris Molochot ! Folyjon a ka elszántan és vadul, amig a hazug béke //­­lyett mindenek egyenlő jogán és jóllétén alapuló igaz békét nem teremthetünk /. A belső béke n­a a kapitalizmus társadal­mában : tespedés, visszafejlődés, halál ·­n megf­ordított­ja a szocializmus eljövendő bé­kéjének, amely fölöslegessé teszi az osztály­harcot, hiszen nem lesz osztály, lehetet­lenné teszi a nemzetek harcát, hiszen, min­den nemzetet csak kulturális erejével en­ged érvényesülni. Legyen hát harc, háború a háború ellen, könyörtelen küzdelem a társadalmi békéért, elszánt guerilla­harc a nyomor ellen s a nyomorra,alapított társadalom ellen ! És ha millió templomban prédikálják is a krisztusi béke kenetes hazugságát, száz­milliók torkából hangzó harckiáltásban ful­lad a papolás. Százmilliók akarnak harcot, mert a százmilliók emberek akarnak lenni , minden javát akarják, élvezni a földnek , a kultúra napjában boldogan akarnak süt­kérezni.­­ -Lesz idő, amikor nem lesz hullaszaga a béke, hanem egyenlők mérkőzésének éltető levegőjét fogja lehelni. De ezt az időt ki kell harcolni: legyen hát harc! Lapunk mai száma 40 oldal.

Next