Népszava, 1914. január (42. évfolyam, 1–27. sz.)

1914-01-01 / 1. szám

2 Egy esztendővel ezelőtt még elvben büntetendő cselekmény volt a vesztegetés, a megvesztegetettség, a kormány rendelkezési alapja közpénz volt, amelyhez hozzányúlni sikkasztás. Ma már szabad a lopás, a vesztegetés, bankok megzsarolása, ha miniszter cselekszi. Törvény, sőt rendelet nélkül is biztosította magának a tolvajság és zsarolás jogát a kormány — egyszerűen az újjoggyakorlat parlamenti szentesítésével. Egy esztendővel ezelőtt a megyei és egyéb törvényhatósági autonómiák gyalázatosan oligarcha rendszere mögött még ott lappangott a lehetőség a demokratizálódásra, az ország nemzetiségi válságának megoldására, ma már kész a terv, amelynek keresztülvitelével megfojtják ezt a lehetőséget és a kormány-abszolutizmus könyörtelenül rendszeres előnyomulása fogja letiporni elefántlábaival még a kilátásokat is a demokráciára. Egy esztendővel ezelőtt még visszaélés volt a választásokon a terror, a szabad agitáció akadályozása; ma már külön törvény ad jogot az uralmon levő pártnak akár arra is, hogy ellenfele választóit halomra lövesse. Egy esztendővel ezelőtt volt még egy különös, de a világonmég sehol meg nem támadott közszabadság: szabad volt a munkásnak munka nélkül, éhen nyomorogni. Ma már az is tilos. Ugyanaz a kormány, amely a nemzetközi gazdasági válságot katasztrófává súlyosbította Magyarországon, amely határrendőreivel akarja megvalósíttatni az eddiginél is fokozottabb mértékben az „itt éhen halnod kell" hazafiias elvét, amely a kereseti alkalmak legázolásával tízezerszám termeli a munkanélkülieket, a csavargótörvényével egyszerűen betiltotta a munkanélküliséget! A munkanélküliség keserves szabadságának törvénnyel büntetése mellett mindjárt produkált is egy maga szatirizáló beismerést: a munkanélkülieknek koldus alamizsnát utalt ki vérdíjul a csavargótörvényért, amely egyetlen „szociálpolitikai" alkotása. Szóval: egy esztendővel ezelőtt még voltak valamelyes közszabadságok, ma már a közélet minden terén „törvényesen" üz az erőszak, a gépfegyver, a Frommer-pisztoly és a csendőrszurony. Ma már a diadal érzetével jelentheti Tisza István cárnak Tisza István, a mungóseregek vezére: „Magyarország felséged lábai előtt fekszik". De jelentheti diadallal Ferenc Józsefnek is: megszavaztattam a több katonát, a több óriáshajót, a több ágyút, a több bosnyák stratégiai vasutat, a balkáni készültség minden költségét, előkapartam az utolsó garast is az ország zsebéből, uzsorakamatra vettem föl pénzt, a hitel maradékát is kimerítve, de — előteremtettem a százmilliókat a nagyhatalmiság céljaira! Előteremtettem mindent — és most kérek fölhatalmazást, hogy diadalmas haditáncot járhassak továbbra is a leigázott ország hasán!lyen formát jelenthetne Tisza Bécsben múlt évi működéséről és ilyenforma jelentések alapján kapta meg az engedelmet a jövő évi működéshez, amikor a király tévedésből az idei árvíz helyett az idei Tiszauralom pusztításáról kérdezősködvén tőle, megveregette a vállát: Jól van, kedves Tisza, csak folytassa! És Tisza folytatja is. Tervei már vannak. A választókerületi csaláshoz már gyűjti az adatokat és érdeklődik, kiket lehet a kerületekben vesztegetni, presszionálni. A törvényhatóságok autonómiájának is nyakán már a kötél. De a munkásbiztosítás autonómiája számára is fonják már. Amint Tisza múlt esztendeje a csavargótörvényt hozta egyetlen szociálpolitikai vívmánynak a munkásság számára, úgy a jövő esztendejére is csak ilyen szociálpolitikai meglepetést tartogat. A jelszava: kötelez minden jog nyakára és összeharácsolni minden nyomorgó kenyérrevalóját! 1913 Tisza esztendeje volt: az alkotmányosság lehóbérolásának, a gazdasági nyomorúság fölfokozásának, a csavargótörvényes szociálpolitikának esztendeje. Vájjon 1914 is Tisza esztendeje lesz-e? Vájjon nem tudásban azonban, akinek nevéhez e vívmányok fűződnek, föl kellett ébrednie előbbutóbb a vágynak, hogy elméje művét, fáradságának eredményét az emberiség üdvére, ne pedig átkára lássa érvényesülni. Ennek a vágynak bizonyítéka a Nobel-alapítvány, amelynek millióihoz a mai társadalom eredendő bűnei a vér, verejték és könyek áldozatát tapasztották, de amelynek célja a jobb, tisztább, boldogabb társadalomért sikeresen küzdők, nagy eredményeket fölmutatók jutalmazása. A Nobel-alapítvány évi jövedelme körülbelül egy millió korona és ebből öt díjat adnak 1901 óta minden évben. E díjakat azok kapják, akik" atermészettan, a vegytan, az orvostudomány és élettan terén a legfontosabb fölfedezést teszik, bármely nyelven a legmagasabb, ideális irányzatú művet alkotják, az egyetemes testvérisülés, a militarizmus csökkentéseés megszüntetése, a nemzetközi békebíróságok fölállítása érdekében a leghatásosabb működést fejtik ki. Az irodalmi díjat a múlt hónapban ítélték meg Rabindranat Tagore hindu költőnek „Gitanjali" című költeménykötetéért. A döntés irodalmi körökben nagy föltűnést keltett, mert a név teljesen ismeretlen volt. Az előző nyertesek között Sully Prudhomme, Carducci, Björnson, Lagerlöf, Kippling, Maeterlinck, mind világhírű nevek szerepelnek, a mostanit senki sem ismerte, mert a bengáli nyelvet, amelyen Tagorer és amelyet mintegy félmillió hindu beszél, Európában aligha érti valaki. Igaz, hogy maga a költő fordította le verseit angolra, de — amint Nordau írja — nem lehet ez tökéletes visszaadása az eredetinek, a szépség fátyolozott, a hang messziről, fojtottan hangzik. De így is mély Az osztrák szociáldemokrácia jubileuma A következő esztendő jubileumi éve lesz a proletár Internationale-nak, ötven esztendeje lesz, hogy Londonban megalakítódott a régi Internationale és huszonöt esztendeje lesz, hogy a párisi kongresszuson megszületett az új Internationaile. Az osztrák proletárság pedig még különösen is jubilál mostanában. Most karácsonykor volt húsz esztendeje, hogy a bécsi szakszervezeti kongresszus az országos szövetségekkel megteremtette a modern szakszervezeti mozgalmat, ma Szilveszter estéjén pedi, éppen egy negyedszázada annak, hogy megalakult Ausztria mai szociáldemokráciája. 1888 december 30-tól 1889 január 1-éig tanácskozottaz apró alsóausztriai Hainfeldben az osztrák szociáldemokrácia első pártgyűlése, az a pártgyűlés, amely a testvérharc hosszú évei után újból közös programot, közös szervezetet adott a küzdő proletárságnak. Innen számítja tehát Ausztria szociáldemokráciája a maga születését. Nem mintha azelőtt nem lettek volna szociáldemokraták Ausztriában. Sőt már Hainfeld előtt egy negyedszázaddal megindult a szocialista mozgalom Ausztriában. Lassalle agitációjának hullámai Ausztriáig is elgyűrűztek és az 1863-ik év második felében már megalakult Aschban az „Általános Német Munkásegyesület" fiókegyesülete. 1863 január 12-én a bécsi Universumban már erősen megverték az „államsegélyesek" az „önsegélyeseket". Háromezer munkás szavazott az Oberwinder által beterjesztett Lassalle-féle határozati javaslatra és csak hat ellene. A következő évben pedig, 1869 december 13-án Bécs munkássága a parlament előtt való hatalmas tömegtüntetéssel kiverekedte magának az egyesülési jogot. De a modern munkásmozgalom mind e sokat ígérő kezdeteit letörte az a testvérgyilkos harc, amely a 70-es évek vége óta dühöngött „radikálisok" és „mérsékeltek" között. A németországi szocialista törvény és gyöngéd érzések, sajátos, festői szemlélődés, nemes képletesség és magasröptű eszmék nyilatkoznak meg bennük. A nemzetközi versenyen való diadal igazolja a hinduk ítéletét, akiknek Tagore legnagyobb nemzeti költőjük, szenvedélyesen gyújtó hatású nemzeti himnuszuk szerzője. A Nobel-díjjal világhírűvé tett, könyv — legalább a fordításban —: költemények prózában. Imaszerű fohászok előttünk különös módon megtestesített felsőbb hatalomhoz, akit a költő mesterének nevez, de nem a templomok hideg isteneként imád; képek, ötlettek, hangulatok, amelyek többet sejtetnek, mint amennyit mondanak. Gyöngédsége leg-; meghatóbb abban a pár darabban, amelyekben a gyermekről beszél. A gondolati ritmus, a refrénszerű ismétlések, a halmozott hasonlatok pótolják a verses forma dallamosságát, mint a biblia költőibb részeiben. Itt közlünk a könyvből néhány olyan darabot, amelyekről gondoljuk, hogy könnyebben hatnak és közelebb hozzák lelkünkhöz a messze India álmodozó, sóhajos költőjét. NÉPSZAVA 1914 .január 1. lesz-e belőle a diadalmasan lázadó demo-okráciának, a kenyérnek és jognak esztendeje?! Hogy az legyen, a munkásságon is áll. ét TÁRCA * * * Rabindranath Tagore. Hogy ez a soha nem hallott exotikus név egy nap alatt az európai kultúrában, különösen az irodalomban polgárjogot nyert, az elsősorban az országhatárokat ledöntő, egyre hatalmasodó nemzetköziség diadalának gyönyörű jelensége. A Nobel-díjak alapítójának az egyetemes testvérisülés eszméje felé irányuló pillantása talán most sugározná a legteljesebb megelégedést, most, amikor az irodalmi díjat olyan költő kapta, akinek nyelvét aligha érti néhány ember is egész Európában. Furcsának tűnik ugyan, hogy az emberpusztítás legszörnyűbb szereit föltaláló és gyártó vegyész e révén szerzett vagyonával a nemzetközi szolidaritás, a legnagyobb keretű és hatású emberszeretet művét szolgálja, de talán az ellentét csak fölületes. Azok a robbantószerek, a a nitroglicerin, a dinamit, a robbanó gelatine, amelyeket Nobel Alfréd egymásután föltalált, nemcsak a háború borzalmas dúlásainak fokozására alkalmasak, hanem a béke nagy művének, a közlekedés nagy és modern útjainak kiépítésére is szükségesek. Gondoljunk csak a hegyi pályákra, alagutakra! És az csak a kapitalista társadalmi s az imperialista államhatalmi viszonyok bűne, hogy a tudomány, az úgynevezett „modern technika" vívmányait oly nagy részben a militarizmus, a fegyverkezés fokozására, az embermészárlás mesterségének tökéletesítésére fordítják. Abban a Az életnek ugyanaz az áradata, amely éjjelnappal ereimen át ömlik, ömlik a világon át és lejt ritmusos ütemekben. Ugyanaz az élet ez, amely örömmel teljesen lövell a föld porán keresztül a megszámlálhatatlan fűszálakba és tombol a levelek és virágok susogó habjaiban. Ugyanaz az élet ez, amely ott hintázik a halál és születés, az apály és dagály óceánbölcsőjében. Érzem, mint sugároznak tagjaim, ez élet világával érintkezvén. És büszkeségem az eónok lüktető életéből támad, amelyek e pillanatban ereimen át táncolnak.