Népszava, 1914. március (42. évfolyam, 52–77. sz.)

1914-03-10 / 59. szám

l!)!t március 10. NÉPSZAVA tartják a nők napját, — ennek a határozatnak az volt a célja és a jelentősége, hogy a nő­munkások érdeklődését fölkeltsük a politikai kérdések iránt, hogy fölvilágosítsuk a helyze­tükről, a jogtalanságukról, hogy előkészítsük arra a nagy küzdelemre, amit a nők választó­jogáért vívni kell. Ünnep ez a nap­; a nem­zetköziség eszméjének a hirdetője is; mi is tüntetünk, más országok asszonyai is tüntet­nek és bebizonyítjuk ezzel, h­ogy egyek va­gyunk a más nyelven beszélő proletár asszony­társainkkal és közelebb vagyunk hozzájuk, mint az ebben az országban élő burzsoá asszo­nyokhoz! („Úgy van!") Ez a tudat lelkesít bennünket és mindenütt az ad lelkesedést, hogy mindenütt ugyanazokért az eszmékért folyik a harc. Íme, van egy napunk, amelyen csak a nők fölvilágosításával fogunk foglal­kozni. A nőproletárok nagyon sokáig, amikor poli­tikáról hallottak beszélni, azt hitték, hogy a politika tőlük valamiképen távolálló dolog, ami a munkásnőket nem érdekelheti. És volt is idő, amikor a munkásnőt és általában a nőt képtelennek tartották akármilyen értékes do­logra. Hiszen volt egy pápai zsinat, amelyen azon vitatkoztak, hogy a nőnek van-e lelke! Hiszen nem is régen vitatkoztak arról, hogy a nőnek van-e olyan szellemi képessége, mint a férfinak és egy híres tanár, Bissoff, hosszú vizsgálódás után megállapította, hogy a nő szellemi képessége kisebb, mint a férfié, m­ert a nő agyveleje csak 1250 gramot nyom. És mit tett a végzet ? A végzet azt hozta magával, hogy ennek a Biscoff tanárnak halála után megmérték az agyvelejét és ekkor kiderült, hogy annak a súlya­­ kevesebb, mint ameny­nyit átlagban ő a nők agyveleje súlyának mon­dott, mert az ő agyveleje csak 1245 gram volt .Derültség.) Hát ilyen érveket hozhatnak még fel egy csomót olyanok, akik ilyen módon akar­nák bizonyítani, hogy a nő kisebb értelmi ké­pességű, mint a férfi. De nem ezekről van most szó. Az a mi fel­adatunk, hogy rátereljük a munkásnők figyel­mét arra, hogy a politika kérdései iránt igen­is kell érdeklődnie. Az a munkásasszony, aki azt hiszi, hogy neki semmi köze a politikához, lépten-nyomon a politikával találkozik. Ami­kor a munkanélküliségről panaszkodik, ami­kor jajong azon, hogy a nagy drágaság miatt nem tud elegendőt vásárolni, amikor azt kell látnia, hogy ha beteg a munkás vagy a mun­kásnő és kórházba kellene mennie és a kór­házban nincs elegendő hely a számára, ami­kor látja, hogy nincs elegendő kórház, ami­kor látja, hogy az öreg munkásnak koldulnia kell, ha élni akar, amikor a gyermekeit isko­lába akarja vinni és látnia kell, hogy nincs hely az iskolában, m ilyenkor mindig politiká­val van dolga, ilyenkor mindenkor megállapít­hatja, hogy a társadalom mai berendezése helytelen. És amikor ezt megállapítja és ami­kor gondolkozni kezd ezeken a dolgokon, ak­kor már politizálnia kell! („Úgy van !") A munkás sem él a lakásának négy fala között abban a szűk világban és neki is érdeklődnie kell minden iránt, ami a külvilágban törté­nik ! És amikor arra törekszik, hogy a parla­mentben, amelyben ezekről a kérdésekről ta­nácskoznak, a nép érdekeit képviselők is he­lyet foglaljanak, — akkor már politizál! Nálunk még a férfiproletároknak sincs vá­lasztójoguk („Gyalázat!") és ennek is betud­ható, hogy Magyarországon ilyen állapotok vannak, amelyekből megállapíthatjuk, hogy mennyire messze mögötte maradtunk a nyu­gati államoknak, ahol már szociáldemokraták ülnek a parlamentben. És ha azoknak a férfi­munkásoknak, akik ki vannak zárva a politi­kai jogaikból, kötelességük, hogy a politikai jogaikért­­harcoljanak, akkor a nőmunkások­nak kétszeres vagy háromszoros kötelességük ez! („Úgy van!") A mi elnyomatásunk még nagyobb, a munkásnőnek kevesebb a munka­bére, hosszabb ideig kell dolgoznia és amikor a férfimunkással egyenlő munkát végez, ak­kor is olcsóbban fizetik. És nekünk egyedül kell gondoskodnunk mindarról, ami a létfön­tartáshoz szükséges. A nőt mindenhol meg­találjuk, ahol dolgos kezekre van szükség: a cukorgyárakban, a nyomdákban, a könyvkötő műhelyekben ésatöbbi. És: mi főzünk, mi mo­sunk, mi takarítunk, mi neveljük a gyerme­keket nekü­nk kell a szűkös keresetet beosz­­tanunk, úgy hogy mindenre jusson ! És ami­kor megállapítjuk, hogy mi teremtjük meg mindazt, amire a hatalmon levőknek szüksé­gük van, akkor azt mondhatjuk, hogy nekünk kötelességünk a politikai jogokért küzdeni! („Úgy van!" Zajos taps.) Amikor annak az osztálynak követelünk választójogot, amelyhez mi tartozunk, akkor magunknak akarunk olyan állapotot teremteni, amely lehetővé te­szi, hogy emberi módon megélhessünk. Mindaz, ami körülöttünk történik, összefügg a politikával. Azt akarjuk, hogy rövidebb le­gyen a munkaidő! Kívánjuk a nyolc órai munkaidőnek a törvénybe iktatását! (Éljen­zés.) Azt akarjuk, hogy a téglagyárban dol­gozó munkásnő ne legyen kénytelen napkelté­től napnyugtáig dolgozni, mert az a tégla­gyári munkásnő egyedül van, azt csinál vele a munkáltatója, amit akar. És azt kívánjuk, hogy öreg korunkra ne legyünk kénytelenek koldulni, azt akarjuk, hogy olyan törvényeket hozzanak, amely biztosítja a munkást öreg korára. Szűken van a pénzünk, de nem kérdi senki, sem a király, sem a miniszter, sem a polgár­mester, hogy hogyan élünk, hogy hogyan tu­dunk ebből a kevés pénzből megélni ? De ami­kor arra kerül a sor, hogy adót kell fizetni, azt behajtják. Azt szokták mondani, hogy a mun­kásnak azért nincs politikai joga, mert nem fizet adót. Kereken vissza kell ezt utasítani, mert a munkás nagyon sok adót fizet. Amikor petróleumot fizetünk, 13 fillér fogyasztási adót fizetünk egy liter után. De ezt is olyan burkol­tan csinálják, hogy a munkás nem is tudja voltaképen, hogy adót fizet! Ezért az adóért a végrehajtó sem jön­,ezt az adót föltétlenül meg kell fizetni. Az a munkásasszony, aki egy kiló cukrot vásárol, 38 fillér fogyasztási adót fizet és ezekkel a fogyasztási adókkal nem arra szolgál rá, hogy rosszabbul, kivételesen bánja­nak vele ! Amikor egy kiló szalonnáért 47 fillér fogyasztási adót fizetünk és a külföldről beho­zott tésztaneműekért vámban 15 fillért, amikor a külföldről behozott disznózsírért és szalon­náért 45 fillér vámot fizetünk, amikor a külföld­ről behozott marhahúsért és disznóhúsért 30 fillért kell fizetni, akkor mi busásan hozzájá­rultunk azokhoz a költségekhez, amelyekkel az államot föntartják. 1912-ben 270 millió 630 ezer korona fogyasztási adó folyt be és ha azt vizs­gáljuk, hogy hova kerül ez a sok pénz, mire költik ezt az összeget (Zajos fölkiáltások.), ak­kor azt látjuk, hogy a sópanamára, a margit­szigeti panamára, a hajóstársaságok szubven­ciójára, katonaságra, hajószörnyetegekre és megállapíthatjuk, h­ogy nem jut pénz soha arra, amire a munkásnak szüksége van. („Úgy van !" Zajos taps.) Mi kényszeríteni akarjuk a­ hatal­mon levőket arra, hogy ebből a pénzből olyan intézkedéseket létesítsenek, amelyből lehetővé válik, hogy kórházak, szülőnőotthonok kelet­kezzenek, hogy elég iskola legyen. Azt követel­jük, hogy legyen elegendő időnk arra, h­ogy a gyermekeinket fölnevelhessük, legyen tör­vénybe iktatva a magasabb bér és a rövidebb munkaidő, legyen törvénybe iktatva, hogy sza­bad legyen a szombat délutánunk! Mert csak így lehetséges a­ gyermekhalandóság csökken­tése ! Az a munkásnő, aki a munkából haza­tér, nem pihenhet, mert akkor a háztartási munkát kell végezni. Orvostudósok állapítot­ták meg, hogy a gyermekhalandóság legfőbb oka a rossz táplálkozás és a rossz lakás. Az a munkásasszony, aki a gyárban és a műhelyben meg a háztartás gondjaival tölti el az idejét, nem fordíthat időt a gyermek gondozására. És azt az anyát, aki elkeseredésében talán el­pusztítja a gyermeket, de azt az anyát is, aki nem vigyázhat a gyermekére és a gyermeket emiatt baj érheti, azt az anyát lecsukják. De azt a társadalmi rendet, amely ezt lehetővé teszi, iparkodnak föntartani. Azt akarjuk, hogy a gyermekeink tanulhas­sanak, hogy ne nőjjenek föl tudatlanságban, mert tudjuk, hogy a tudatlanság a mi legna­gyobb ellenségünk. De tudják ezt azok is, akik nem gondoskodnak elég iskoláról („Ugy­ van !"), mert tudják, hogy ha az a munkás művelődik, nem fogja tű­rni ezeket az állapotokat. („Úgy van !") Azt látjuk, hogy 172 milliót adnak ki hadseregre, 70 milliót hadihajókra, de iskolát nem alapítanak, istállóhelyiségeket alakítanak át iskolává („Gyalázat!"), három-négy község­nek van egy­ iskolája, ahol 170 gyermeket kell egy tanítónak tanítani és a gyermekeknek csi­korgó hidegben kell az egyik faluból a másik faluba átmenni iskolába! A hadseregre 172 mil­liót költenek és 409 ezer gyermek nem jár is­kolába, mert nincs iskola a számára és ilyen állapotok mellett ne csodálkozzanak azon, hogy mi azt, amit a hadseregre költenek, oda követeljük, ahova való ! (Taps.) Más országban más viszonyok vannak. Más országokban az iskoláztatás terén is annyira mentek már, hogy a gyermekeket az iskolában látják el élelemmel, hogy az a gyerek, aki az iskolától messze lakik, vagy amelyiknek a szülője­­incs otthon, ne legyen kénytelen a ta­nítás megszakításának az idejét, a szabadban, az utcán eltölteni, legyen hely a számára az iskolában, ahol élelemmel is ellátják. Ilyen van Angliában, Franciaországban, Németor­szág nagyon sok városában, Hollandiában, Olaszországban. Nálunk nincs, ami van is, az is magán jótékonyságból van! (Egy hang: „Abból nem kérünk!") Azokról az államokról, amelyeket fölsoroltam, megállapíthatjuk, hogy mindegyikében egyenlő, általános választójog van, mert csakis az általános és egyenlő vá­lasztójog alapján a parlamentbe bekerülő kép­viselők képviselik igazán a nép érdekeit („Úgy van!") és az ilyen országban hasznosabb helyre költik a pénzt, mint nálunk. Más országokban még messzebb vannak , nemcsak a férfiaknak, hanem a nőknek is van választójoguk. (Éljenzés.) Így van ez Észak­amerika számos államában, Ausztráliában, Finnországban, Dániában — de egész csomó olyan ország van, ahol a nőknek községi vá­lasztójoguk van, mint Svédországban, Norvé­giában és nagyon sok más államban. A községi választójog az előlépcső ahhoz, hogy bizonyos idő múlva ki fogják vívni a nők az országos választójoggal való fölruházást is. (Éljenzés.) Mi azonban jogtalanok vagyunk. Nálunk a férfiak sem kapták meg a választójogot és mi­lyen reményünk lehet nekünk! Semmi remé­nyünk nem lehet addig, amíg abban a parla­mentben olyan képviselők nem fognak ülni, akik a mi érdekeinket a szívükön viselik! A nők napján követeljük a jogainkat és dönges­sük meg a reakció kapuját, mert mi is el aka­runk jutni a jogokhoz! És mutassuk meg, hogy tanulni akarunk és mutassuk meg, hogy poli­tikailag nevelni akarjuk magunkat! Eszkö­zünk van erre. Itt van a Népszava, itt van a Nőmunkás, itt vannak a pártszervezetek, itt vannak a szakegyletek, ahol a legtöbb alkalom van arra, hogy tanuljunk és műveljük magun­kat és küzdjünk és harcoljunk azokkal együtt, akik az előjogok bitorlóinak a legázolásával akarnak jogokat teremteni. És meg kell állapítanunk, hogy a nőmozga­lom is évről-évre növekedni fog, a tömeg egyre nagyobb és nagyobb lesz. És odakiáltjuk a férfiproletároknak: veletek vagyunk, veletek küzdünk, a szociáldemokraták táborában va­gyunk, a mai kapitalista világgal szembeszál­lunk, egyek vagyunk veletek, ki akarjuk venni a részünket abból a nagy küzdelemből, amely a proletariátust föl akarja szabadítani, amely a népek szabadságát fogja meghozni. (Éljen­zés.) Ezt a szabadságot el is fogjuk érni, ha mindannyian összefogunk, egyet akarunk és mindannyian küzdeni fogunk azokért a jogok­ért, amelyek képessé teszik ezt az országot arra, hogy rendes kerékvágásba jusson. Mi­helyt erősek vagyunk, mi kerülünk fölül! Kell, hogy a munkásnőket a mi táborunkba hozzuk, hogy a politika dolgaiban fölvilágosít­suk, hogy a politika kérdésében otthonossá te­gyük, mert csak együttesen tudja a férfi- és a neproletariátus kivívni azokat a jogokat, amelyre a munkásnak szüksége van, hogy em­berien megélhessen. (Hosszantartó zaj­os éljen­zés és taps.) Háryné Kalmár Zsófia elvtárs beterjeszti a következő határozati javaslatot: Az 1914 március 8-án megtartott mun­kásnégyülés megállapítja, hogy a munkás nők politikai szervezése elkerülhetetlenül szükséges és ennek érdekében a legnagyobb agitációt kell kifejteni. Miután más külföldi kulturállamok azt mutatják, hogy a munkásság helyzete csak az olyan államokban javul, ahol a dolgozó nép kép­viselői ülnek a parlament­ben, a március hó 8-án megtartott munkás nőgyű­lés követeli az általánoegyenlőt 3

Next