Népszava, 1914. március (42. évfolyam, 52–77. sz.)
1914-03-10 / 59. szám
l!)!t március 10. NÉPSZAVA tartják a nők napját, — ennek a határozatnak az volt a célja és a jelentősége, hogy a nőmunkások érdeklődését fölkeltsük a politikai kérdések iránt, hogy fölvilágosítsuk a helyzetükről, a jogtalanságukról, hogy előkészítsük arra a nagy küzdelemre, amit a nők választójogáért vívni kell. Ünnep ez a nap; a nemzetköziség eszméjének a hirdetője is; mi is tüntetünk, más országok asszonyai is tüntetnek és bebizonyítjuk ezzel, hogy egyek vagyunk a más nyelven beszélő proletár asszonytársainkkal és közelebb vagyunk hozzájuk, mint az ebben az országban élő burzsoá asszonyokhoz! („Úgy van!") Ez a tudat lelkesít bennünket és mindenütt az ad lelkesedést, hogy mindenütt ugyanazokért az eszmékért folyik a harc. Íme, van egy napunk, amelyen csak a nők fölvilágosításával fogunk foglalkozni. A nőproletárok nagyon sokáig, amikor politikáról hallottak beszélni, azt hitték, hogy a politika tőlük valamiképen távolálló dolog, ami a munkásnőket nem érdekelheti. És volt is idő, amikor a munkásnőt és általában a nőt képtelennek tartották akármilyen értékes dologra. Hiszen volt egy pápai zsinat, amelyen azon vitatkoztak, hogy a nőnek van-e lelke! Hiszen nem is régen vitatkoztak arról, hogy a nőnek van-e olyan szellemi képessége, mint a férfinak és egy híres tanár, Bissoff, hosszú vizsgálódás után megállapította, hogy a nő szellemi képessége kisebb, mint a férfié, mert a nő agyveleje csak 1250 gramot nyom. És mit tett a végzet ? A végzet azt hozta magával, hogy ennek a Biscoff tanárnak halála után megmérték az agyvelejét és ekkor kiderült, hogy annak a súlya kevesebb, mint amenynyit átlagban ő a nők agyveleje súlyának mondott, mert az ő agyveleje csak 1245 gram volt .Derültség.) Hát ilyen érveket hozhatnak még fel egy csomót olyanok, akik ilyen módon akarnák bizonyítani, hogy a nő kisebb értelmi képességű, mint a férfi. De nem ezekről van most szó. Az a mi feladatunk, hogy rátereljük a munkásnők figyelmét arra, hogy a politika kérdései iránt igenis kell érdeklődnie. Az a munkásasszony, aki azt hiszi, hogy neki semmi köze a politikához, lépten-nyomon a politikával találkozik. Amikor a munkanélküliségről panaszkodik, amikor jajong azon, hogy a nagy drágaság miatt nem tud elegendőt vásárolni, amikor azt kell látnia, hogy ha beteg a munkás vagy a munkásnő és kórházba kellene mennie és a kórházban nincs elegendő hely a számára, amikor látja, hogy nincs elegendő kórház, amikor látja, hogy az öreg munkásnak koldulnia kell, ha élni akar, amikor a gyermekeit iskolába akarja vinni és látnia kell, hogy nincs hely az iskolában, m ilyenkor mindig politikával van dolga, ilyenkor mindenkor megállapíthatja, hogy a társadalom mai berendezése helytelen. És amikor ezt megállapítja és amikor gondolkozni kezd ezeken a dolgokon, akkor már politizálnia kell! („Úgy van !") A munkás sem él a lakásának négy fala között abban a szűk világban és neki is érdeklődnie kell minden iránt, ami a külvilágban történik ! És amikor arra törekszik, hogy a parlamentben, amelyben ezekről a kérdésekről tanácskoznak, a nép érdekeit képviselők is helyet foglaljanak, — akkor már politizál! Nálunk még a férfiproletároknak sincs választójoguk („Gyalázat!") és ennek is betudható, hogy Magyarországon ilyen állapotok vannak, amelyekből megállapíthatjuk, hogy mennyire messze mögötte maradtunk a nyugati államoknak, ahol már szociáldemokraták ülnek a parlamentben. És ha azoknak a férfimunkásoknak, akik ki vannak zárva a politikai jogaikból, kötelességük, hogy a politikai jogaikértharcoljanak, akkor a nőmunkásoknak kétszeres vagy háromszoros kötelességük ez! („Úgy van!") A mi elnyomatásunk még nagyobb, a munkásnőnek kevesebb a munkabére, hosszabb ideig kell dolgoznia és amikor a férfimunkással egyenlő munkát végez, akkor is olcsóbban fizetik. És nekünk egyedül kell gondoskodnunk mindarról, ami a létföntartáshoz szükséges. A nőt mindenhol megtaláljuk, ahol dolgos kezekre van szükség: a cukorgyárakban, a nyomdákban, a könyvkötő műhelyekben ésatöbbi. És: mi főzünk, mi mosunk, mi takarítunk, mi neveljük a gyermekeket nekünk kell a szűkös keresetet beosztanunk, úgy hogy mindenre jusson ! És amikor megállapítjuk, hogy mi teremtjük meg mindazt, amire a hatalmon levőknek szükségük van, akkor azt mondhatjuk, hogy nekünk kötelességünk a politikai jogokért küzdeni! („Úgy van!" Zajos taps.) Amikor annak az osztálynak követelünk választójogot, amelyhez mi tartozunk, akkor magunknak akarunk olyan állapotot teremteni, amely lehetővé teszi, hogy emberi módon megélhessünk. Mindaz, ami körülöttünk történik, összefügg a politikával. Azt akarjuk, hogy rövidebb legyen a munkaidő! Kívánjuk a nyolc órai munkaidőnek a törvénybe iktatását! (Éljenzés.) Azt akarjuk, hogy a téglagyárban dolgozó munkásnő ne legyen kénytelen napkeltétől napnyugtáig dolgozni, mert az a téglagyári munkásnő egyedül van, azt csinál vele a munkáltatója, amit akar. És azt kívánjuk, hogy öreg korunkra ne legyünk kénytelenek koldulni, azt akarjuk, hogy olyan törvényeket hozzanak, amely biztosítja a munkást öreg korára. Szűken van a pénzünk, de nem kérdi senki, sem a király, sem a miniszter, sem a polgármester, hogy hogyan élünk, hogy hogyan tudunk ebből a kevés pénzből megélni ? De amikor arra kerül a sor, hogy adót kell fizetni, azt behajtják. Azt szokták mondani, hogy a munkásnak azért nincs politikai joga, mert nem fizet adót. Kereken vissza kell ezt utasítani, mert a munkás nagyon sok adót fizet. Amikor petróleumot fizetünk, 13 fillér fogyasztási adót fizetünk egy liter után. De ezt is olyan burkoltan csinálják, hogy a munkás nem is tudja voltaképen, hogy adót fizet! Ezért az adóért a végrehajtó sem jön,ezt az adót föltétlenül meg kell fizetni. Az a munkásasszony, aki egy kiló cukrot vásárol, 38 fillér fogyasztási adót fizet és ezekkel a fogyasztási adókkal nem arra szolgál rá, hogy rosszabbul, kivételesen bánjanak vele ! Amikor egy kiló szalonnáért 47 fillér fogyasztási adót fizetünk és a külföldről behozott tésztaneműekért vámban 15 fillért, amikor a külföldről behozott disznózsírért és szalonnáért 45 fillér vámot fizetünk, amikor a külföldről behozott marhahúsért és disznóhúsért 30 fillért kell fizetni, akkor mi busásan hozzájárultunk azokhoz a költségekhez, amelyekkel az államot föntartják. 1912-ben 270 millió 630 ezer korona fogyasztási adó folyt be és ha azt vizsgáljuk, hogy hova kerül ez a sok pénz, mire költik ezt az összeget (Zajos fölkiáltások.), akkor azt látjuk, hogy a sópanamára, a margitszigeti panamára, a hajóstársaságok szubvenciójára, katonaságra, hajószörnyetegekre és megállapíthatjuk, hogy nem jut pénz soha arra, amire a munkásnak szüksége van. („Úgy van !" Zajos taps.) Mi kényszeríteni akarjuk a hatalmon levőket arra, hogy ebből a pénzből olyan intézkedéseket létesítsenek, amelyből lehetővé válik, hogy kórházak, szülőnőotthonok keletkezzenek, hogy elég iskola legyen. Azt követeljük, hogy legyen elegendő időnk arra, hogy a gyermekeinket fölnevelhessük, legyen törvénybe iktatva a magasabb bér és a rövidebb munkaidő, legyen törvénybe iktatva, hogy szabad legyen a szombat délutánunk! Mert csak így lehetséges a gyermekhalandóság csökkentése ! Az a munkásnő, aki a munkából hazatér, nem pihenhet, mert akkor a háztartási munkát kell végezni. Orvostudósok állapították meg, hogy a gyermekhalandóság legfőbb oka a rossz táplálkozás és a rossz lakás. Az a munkásasszony, aki a gyárban és a műhelyben meg a háztartás gondjaival tölti el az idejét, nem fordíthat időt a gyermek gondozására. És azt az anyát, aki elkeseredésében talán elpusztítja a gyermeket, de azt az anyát is, aki nem vigyázhat a gyermekére és a gyermeket emiatt baj érheti, azt az anyát lecsukják. De azt a társadalmi rendet, amely ezt lehetővé teszi, iparkodnak föntartani. Azt akarjuk, hogy a gyermekeink tanulhassanak, hogy ne nőjjenek föl tudatlanságban, mert tudjuk, hogy a tudatlanság a mi legnagyobb ellenségünk. De tudják ezt azok is, akik nem gondoskodnak elég iskoláról („Ugy van !"), mert tudják, hogy ha az a munkás művelődik, nem fogja tűrni ezeket az állapotokat. („Úgy van !") Azt látjuk, hogy 172 milliót adnak ki hadseregre, 70 milliót hadihajókra, de iskolát nem alapítanak, istállóhelyiségeket alakítanak át iskolává („Gyalázat!"), három-négy községnek van egy iskolája, ahol 170 gyermeket kell egy tanítónak tanítani és a gyermekeknek csikorgó hidegben kell az egyik faluból a másik faluba átmenni iskolába! A hadseregre 172 milliót költenek és 409 ezer gyermek nem jár iskolába, mert nincs iskola a számára és ilyen állapotok mellett ne csodálkozzanak azon, hogy mi azt, amit a hadseregre költenek, oda követeljük, ahova való ! (Taps.) Más országban más viszonyok vannak. Más országokban az iskoláztatás terén is annyira mentek már, hogy a gyermekeket az iskolában látják el élelemmel, hogy az a gyerek, aki az iskolától messze lakik, vagy amelyiknek a szülőjeincs otthon, ne legyen kénytelen a tanítás megszakításának az idejét, a szabadban, az utcán eltölteni, legyen hely a számára az iskolában, ahol élelemmel is ellátják. Ilyen van Angliában, Franciaországban, Németország nagyon sok városában, Hollandiában, Olaszországban. Nálunk nincs, ami van is, az is magán jótékonyságból van! (Egy hang: „Abból nem kérünk!") Azokról az államokról, amelyeket fölsoroltam, megállapíthatjuk, hogy mindegyikében egyenlő, általános választójog van, mert csakis az általános és egyenlő választójog alapján a parlamentbe bekerülő képviselők képviselik igazán a nép érdekeit („Úgy van!") és az ilyen országban hasznosabb helyre költik a pénzt, mint nálunk. Más országokban még messzebb vannak , nemcsak a férfiaknak, hanem a nőknek is van választójoguk. (Éljenzés.) Így van ez Északamerika számos államában, Ausztráliában, Finnországban, Dániában — de egész csomó olyan ország van, ahol a nőknek községi választójoguk van, mint Svédországban, Norvégiában és nagyon sok más államban. A községi választójog az előlépcső ahhoz, hogy bizonyos idő múlva ki fogják vívni a nők az országos választójoggal való fölruházást is. (Éljenzés.) Mi azonban jogtalanok vagyunk. Nálunk a férfiak sem kapták meg a választójogot és milyen reményünk lehet nekünk! Semmi reményünk nem lehet addig, amíg abban a parlamentben olyan képviselők nem fognak ülni, akik a mi érdekeinket a szívükön viselik! A nők napján követeljük a jogainkat és döngessük meg a reakció kapuját, mert mi is el akarunk jutni a jogokhoz! És mutassuk meg, hogy tanulni akarunk és mutassuk meg, hogy politikailag nevelni akarjuk magunkat! Eszközünk van erre. Itt van a Népszava, itt van a Nőmunkás, itt vannak a pártszervezetek, itt vannak a szakegyletek, ahol a legtöbb alkalom van arra, hogy tanuljunk és műveljük magunkat és küzdjünk és harcoljunk azokkal együtt, akik az előjogok bitorlóinak a legázolásával akarnak jogokat teremteni. És meg kell állapítanunk, hogy a nőmozgalom is évről-évre növekedni fog, a tömeg egyre nagyobb és nagyobb lesz. És odakiáltjuk a férfiproletároknak: veletek vagyunk, veletek küzdünk, a szociáldemokraták táborában vagyunk, a mai kapitalista világgal szembeszállunk, egyek vagyunk veletek, ki akarjuk venni a részünket abból a nagy küzdelemből, amely a proletariátust föl akarja szabadítani, amely a népek szabadságát fogja meghozni. (Éljenzés.) Ezt a szabadságot el is fogjuk érni, ha mindannyian összefogunk, egyet akarunk és mindannyian küzdeni fogunk azokért a jogokért, amelyek képessé teszik ezt az országot arra, hogy rendes kerékvágásba jusson. Mihelyt erősek vagyunk, mi kerülünk fölül! Kell, hogy a munkásnőket a mi táborunkba hozzuk, hogy a politika dolgaiban fölvilágosítsuk, hogy a politika kérdésében otthonossá tegyük, mert csak együttesen tudja a férfi- és a neproletariátus kivívni azokat a jogokat, amelyre a munkásnak szüksége van, hogy emberien megélhessen. (Hosszantartó zajos éljenzés és taps.) Háryné Kalmár Zsófia elvtárs beterjeszti a következő határozati javaslatot: Az 1914 március 8-án megtartott munkásnégyülés megállapítja, hogy a munkás nők politikai szervezése elkerülhetetlenül szükséges és ennek érdekében a legnagyobb agitációt kell kifejteni. Miután más külföldi kulturállamok azt mutatják, hogy a munkásság helyzete csak az olyan államokban javul, ahol a dolgozó nép képviselői ülnek a parlamentben, a március hó 8-án megtartott munkás nőgyűlés követeli az általánoegyenlőt 3