Népszava, 1914. június (42. évfolyam, 128–152. sz.)

1914-06-30 / 152. szám

1914 j­llius 28. NÉPSZAVA A trónörököspárt megölték. * # Bomba- és revolvermerénylet Ferenc Ferteinánd trónk­ödös és a felesége ellen Ssrajevobait.­­ Számos sebesülés történt. A tetteseket elfogták. — Véres tü­ntetések a szerbek ellen. Tömeges letartóztatások. — Belgrádban keresik a merény­let szálait. * * * Sarajevóban kihirdették az ostromállapotot Ferenc Ferdinánd főherceget és fele­ségét vasárnap délelőtt Sarajevóban egy diák agyonlőtte. Mindketten pár percnyi szenvedés után meghaltak. • A gyilkosság. Az első hírek. Amikor Ferenc Ferdinánd főherceg va­sárnap délelőtt feleségével, Hohenberg Zsófia hercegnővel a városházára ment, ahol tiszteletükre fogadás volt, bombát dobtak automobiljukba, amelyet azonban a főherceg karjával visszalökött. A bomba akkor robbant fel, amikor a főherceg auto­mobilja már elhaladt és a főherceg gép­kocsiját követő automobilban ülő gróf Boos-Waldeck és Merizzi alezredes, a tar­tományfőnök szárnysegéde könnyen meg­sebesültek. A közönség közül hat ember többé-kevésbé súlyosan megsebesült. A me­rénylőt, akiről megállapították, hogy Gab­rinovics nevű trebinjei nyomdász, azonnal letartóztatták. A városházán lefolyt ünne­pélyes fogadás után a főherceg nejével folytatta körútját. Egy Princip nevű grabovei XVIII. gimnazista Browning­pisztolyból több lövést tett a főhercegi automobilra. A főherceget arcában, a her­cegnőt altestében találta a golyó. Úgy a főherceget, mint nejét azonnal a konakba vitték, ahol mindkettő belehalt sebesülé­sébe. A második merénylet tettesét is letar­tóztatták. Az elkeseredett tömeg a két me­rénylőt majdnem meglincselte. Egy másik jelentés szerint a merénylet így történt : A trónörököspár vasárnap dél­előtt Sarajevóba jött Ilidzséből, ahol szom­bat óta, amikor lefújták a nagygyakorla­tot , üdültek. Automobilon végigkocsiztak az utcákon és megtekintették a város ne­vezetességeit. Éppen a konakból jöttek, amikor egy ismeretlen ember többször rá­juk lőtt. A trónörököspár ekkor sértetlen maradt, kíséretüknek több tagja azonban megsebesült. Amikor azután a trónörökös­pár értesült a sebesülésekről, elhatározta, hogy meglátogatja a sebesülteket. Ekkor történt, hogy egy horvátországi VIII. gimnazista bombát dobott a kocsiba. Ho­henberg Zsófia hercegnő — eszerint a ver­zió szerint — látva a veszedelmet, meg­akarta védelmezni férjét és eközben érte őt a halálos sebesülés. Ez azonban nem mentette meg a trónörököst a haláltól, ő is megsebesült és a merénylet elkövetése után egy negyed órával, délelőtt fél 12 órakor meghaltak mind a ketten. A hivatalos jelentés. A merényletről a következő hivatalos részleteket állapították meg : Az Appel-rak­parton először a trónörökös automobiljára egy kicsiny, gyönge zajjal elcsattanó tár­gyat dobtak, amely a főhercegnő háta mö­gött röpült el. A következő pillanatban rö­pült a bomba, amely akkor robbant el, ami­kor a második automobil odaért. A főher­cegi pár automobilján nem is tudták, hogy mi történt. Amikor a trónörökös autóját kö­vető többi automobilok megállottak és uta­saik leszálltak, megállították a főhercegi autót is és az esetről jelentést tettek a főher­cegnek. A városházára érkezve, Ferenc Fer­dinánd felháborodását fejezte ki a polgár­mester előtt a merénylet miatt. A városház­­án az ünnepség fényes lefolyású volt. Idő­közben a merénylet híre elterjedt a közönség között. Amikor a főherceg és neje az ünnepség után megjelent a városháza kapuja alatt, zajos éljenzés üdvözölte őket. A városháza előtt a trónörökös nagy határozottsággal ki­jelentette, hogy ragaszkodik a programhoz és okvetlenül el akar menni a helyőrségi kór­házba, hogy meglátogassa a sebesült Merizzi alezredest. Hiába óvta a tartományi főnök, a trónörökös hajthatatlan maradt. Az auto­mobilba beült Potiorek tartományi főnök is, szemközt a főhercegi párral. Mikor az auto­mobil a Ferenc József­ utcába befordult, kénytelen volt mérsékelni a sebességet és ek­kor eldördült a két halálos lövés. A tarto­, mányi főnök az első pillanatban azt hitte, hogy megint nem történt semmi baj, mert úgy a trónörökös, mint a hercegnő nyugod­­­tan és mozdulatlanul ült az autóban. A pusztító bomba. Már az első bomba, amelyet a merénylő a trónörökös felé dobott, rettentő pusztítást vitt végbe. Mily irtózatos ereje­­volt a bombá­nak, mutatja az, hogy amikor fölrobbant, a trónörökös kíséretéből 50—60 embert megse­besített. Merizzi alezredes, szárnysegéd, aki a tar­kóján sebesült meg, túl van a veszedelmen, Booz-Waldeck gróf sebesülése jelentéktelen. Harrach gróf automobilját, amelyen a főher­cegi pár kocsizott,­a bomba számos szilánkja érte. A közönség közül életveszedelmes sebe­­sülést senki sem szenvedett. Súlyosabban Probst erdőtanácsos felesége és Beich­ kato­­nai hivatalnok sebesült meg. Egy szemtanú a merényletről. Egy magasrangú katonatiszt, aki állandóan a trónörökös közelében volt, a következőképen mondta el a merénylet történetét: Amikor a főherceg automobilja befordult a Ferenc Jó­zsef-útra, lövés dördült el és a hercegnő föl­emelkedett s a férje ölébe dőlt. A következő pil­lanatban még két lövés dördült el, a trónörökös fölemelkedett, széttárta karjait és visszaeesett a kocsiba. Nyakából nagy sugárban ömlött a vér. A trónörökös automobilja egy perc alatt megállott és valamennyien a trónörökös kocsi­jához rohantak. A trónörökös attilája és a her­cegnő ruhája már akkor tele volt vérrel. A hercegnő fölemelte a kezét és férje nyakához nyúlt, mintha a vérzést akarná elállítani. A következő percben a kocsi megfordult és szé­dítő sebességgel száguldott vissza a konakba. Úgy mondta ezt, mintha az ütőkártyát vágta volna ki. — És aztán ? — mondta a lány. — És az­tán ? Nem tagadtam, nem tagadom. Mi köze hozzá, kinek mi köze hozzá ? Én szenvedtem meg érte, én akartam, én nevelem, én fize­tek érte, az enyém ! Szeretőm is volt! Kell-e még ? — De így nem lehet! Elküldeni az itthonvalókat, visszasompolyogni a szobába, behúzni, lezárni az ajtókat, nevetni, vigyo­rogni, a díványra dobni, — fiatalúr, ezt rosz­szul tanulta meg az asszonyaitól ! Nyújtsa csak ki értük a kezét, ha ezerszer különbek ! Az én bérem tizennyolc forint, viszek be vizet, ha csöngetnek, — de azontúl királynő vagyok én is, mint minden nő. És lenézem és megvetem és utálom az ilyen urakat, akik azt hiszik, hogy ők az urak mindig és min­denütt ! Ismerem én ezeket az urakat! Hat év óta hordom ezt a fehér kötényt... Az előszoba ajtaja tárva-nyitva volt, — gőgösen, büszkén ment ki. Mint egy királynő. Csak uszály nem csúszott utána. Csak a haja, a bronz­folyam susogott. — Másnap, ebédeltek, az asszony csak úgy mellékesen jegyezte meg : — A Klára elmegy. Megint járhatok a szerzőhöz. A férje szórakozottan kérdezte : •— Elmegy ? Miért ! —­ Valami levélről beszélt. Nem is figyel­tem. El kell utaznia. A­ fiu hallgatott. Tovább ebédeltek. Eltelt hat hét. Az asszony, ebédkor megint újságoltam . — Visszajön a Klári! Úgy látszik, izlik neki a kosztunk. Reggel találkoztak az előszobában. A fiu menőben volt. Kérdően nézett a leányra. Ez ingerkedve, mosolyogva­­mondta: — Nem tartom ki az ifiúr nélkü­l. Meg akartam nézni, hogy hogy­ van. A fiú dühösen morgott: — Bestia! A harmadik napon — a leán­y mosolygott, jókedvű volt, a szeme mintha integetett volna —, a harmadik napon az előszobában a fiú megsimogatta az arcát. A leá­ny elko­molyodott. A fiatalember most megsimogatta a karját. Klára összeráncolta a szemöldökét. A fiú megcsípte az arcát. A leány pofon­ü­tötte. Azután nevetett, kacagott, kifutott. Az egyik napon — délután, az asszony bent aludt — nem volt otthon senki, a fiatal­ember megkérdezte: — Miért jött vissza? Mit akar tőlem? —­­Meg akarom mutatni, hogy nem félek magától. És megint szikrázott a szeme. — Hát ilyen nővel még nem volt dolgom —­ dörmögte a fiú. — Valahogy bosszút akarok állni azért a délutánért!... Valahogy bosszút akarok ál­lani ezért a cselédsorért, ezért a hat eszten­dőért! Akárhogy! 4. A kávéházban tűzzel és lelkesedéssel be­szélte az­ egyik fiatalember:­­— Micsoda nő! Egész lávafolyam! Nincs még Pesten egy olyan asszony, akinek olyan alakja volna! Ilyen dús bronz-haj, térdig­érő, nincs talán az egész világon! És hogyan tud beszélni és miket tud mondani? Az asztal társasága kidülledt szemmel hallgatta. Amikor magukra maradtak, névjegyet vett elő a zsebéből, a másik elé tartotta és azt mondta: — Ez a ti Kláritok lesz, a fejemet teszem érte, ráismertem. Az utcában Piroskának hívják. Itt a címe, írd föl. A fiatalember reszkető kézzel írta föl a cí­met. Remegett az izgalomtól, 5. Kopogott az ajtón. Tisztán hallotta, a Klári hangja felelt: — Tessék! Szabad! Benyitott. Csupa­ tükör, csupa­ szőnyeg szo­bában, nagy sézlongon a Klári hevert. A pongyola alól kilátszott a harisnyája és a hajs, a bronzfolyam, a szőnyegre hullt. Las­san az ajtó felé nézett, — a kezéből kihullt a könyv, fölugrott. Eltorzult az arca, gri­maszra állt és rikácsoló nevetés tört ki be­lőle: — Nem szabad! Ki innen! Utálat! A fiatalember dadogva forgatta a kalap­ját: — De miért... hát miért kerget ki?­ Mit akar tőlem? A leány ledobta magát a sezlongra és szik­rázott a szeme, amikor mondta: _ — Utállak benneteket. És azt akarom, hogy egy, legalább egy ember legyen, akit majdnem elemészt a vágy, aki kínlódik, aki fut értem és nem ér el soha! Megint fölugrott és még egyszer, még egyszer kiáltott: — Ki! Ki!... Kiegyenesedett és a­ haragos, szikrázó szeme kisérte a legényt a küszöbig. " Ú­1 3

Next