Népszava, 1914. október (42. évfolyam, 242–272. sz.)
1914-10-28 / 269. szám
1914 október 28. — Munkaközben. Győrből irják nekünk: Surányi Imre 34 éves gyári munkás a győrszigeti olajgyárban dolgozott. Miközben a vitriolos tartályokat igazgatta, az egyik tartályból kifröccsent a vitriol és Surányit összeégette. Súlyos sebeivel a kórházba szállították. — A Mir,házak hírei. A Vígszínházban már teljes díszletesésnel tartják a „Csúnya ember", Lopez. Sabatino három felvonásos vígjátékának próbáit. Az újdonság hősei, előkelő Ferante, aki rútsága dacára is szerelmi kaland során versenyre kél a szép Bartezivel. Ferantet Csortos figusa, Bartezit Tanay Frigyes adja. A vetélkedés tárgyit, a kacér Armida asszonyt, Varsányi Irén kreálja. A „Csúnya ember" bemutatója szombaton lesz és vasárnap, hétfőn megismétlik a vígjátékot, amely azután a ,,szépirókisasszony"-nyal váltakozva fogja betölteni a műsort. Az idei szezon első új operettjét a Népopera hozzaXl.be. Szombaton mutatja be ugyanis a népszerű külföldi operettet, a ,,Kino-Königin"-t, ,,A mozitündér" címen. A főszereplők a következők: Clutterbuck — Hegedűs Ferenc; Virginia — Tarnai Leona; Annie — Tarnai Margitka; Délia (a mozitündér) — Szoyer Hana; Billy — Sziklai József; Viktor báró — Berky Lili. — A Király Színház társulata csütörtökön mérsékelt helyArakkil estélyt rendez. Az est bevezetőjeként premier lesz: bemutatjut, Vitéz Miklós agyfelvonásosát, a ,,Gyává"-t, azonkívül előadják Molnár Ferenc egyfölvonásos bohózatát, ,,Dívnátor a Lipótvárosban"-re, amelyet Nyarai Antal, Z. Molnár, Forrai Rézsi és Csiszér fognak játszani. A két darab között a tagok fölkérésére egyes számokkan föllépnek: Feilák Sári, Márkus Emma, Szemere Árpád, Parvis Taurino dr. és Ivánffy Jenő. A számok között a szinpadon egy páholyból Huszár Károly Csatai Jankával, mint „Paffék" fognak konferálni. Erre az előd V-.ra mérsékelt áron lehet jegyet váltani, , Király-Szinház pénztáránál és a szinlajkon jelzett árusító helye-I.en. Igéntelen, szombaton és vasárnap este ti ...Tános vitéz" kerül színre ugyanabban a szereposztásban, mint vasárnap. Lengyelország és a háború. Felszabadulás a muszka járom alól. Dr. Daszynska-Golinska asszony, aki évek óta komoly munkásnak bizonyult a gazdaságtan és a statisztikai tudományok terén, cikket írt az Arbeiter-Zeitung-nak, amelyben kifejti, hogy milyen reményeket fűz a lengyel légió az osztrák-magyar fővezérletetől kilátásba helyezett fölszabadítás iránt. Acikk a következőket mondja: A mostani háború elkerülhetetlenné és szükségessé vált, hogy Középeurópa kultúráját megmentse Oroszország barbár imperializmusától. De azoknak a szörnyű áldozatoknak, amelyekbe a háború kerül, az emberiség számára nemcsak az élet lehetőségét, hanem nyereséget is kell hozniuk kultúrértékben és kultúrlehetőségben. Annak a nemzedéknek, amely olyan közel állt a halálhoz, mélységes komolysággal kell mérlegelnie az élet- és lelkiismeretkérdéseket is. Ezen kérdések alapja az igazságosság problémája. Igazságosságban kell részesülnie minden törzsnek, minden nemzetnek, sőt talán minden egyénnek. (Az egyén és a nemzedék a jelenben nem öncél, hanem csak eszköz a célhoz.) A legutóbbi békeidőben utópiának tartották az igazságosságot, mint politikai mértéket. Szavaim gúnyos mosolyt keltettek volna. A háborúban is azután remélhetőleg másként lesz, mert a győző és az erősebb megengedheti magának az igazságosság fényűzését azon előnyök nevében, amelyek ebből a kulturéletre származnak. Az igazságosság elemi követelése, hogy állami létet biztosítsanak egy régi kulturnépnek, hogy normálisan fejlődhessék és nemzeti életének keretében az általános kulturfeladatokat szolgálhassa. A német sajtóban már hallatszanak olyan hangok, amelyek az igazságosságnak ezt a követelését elismerik a lengyelekkel szemben. Lengyelország, amely sok évszázadon át dicsőséges állami életet élt, föl kell hogy támadjon, széttörje száz évesnél régebbi láncait és mint állam fejlődhessék. A bécsi sajtó már kevésbé előzékeny, bár az osztrák érdekek szorosan összefüggnek Oroszlengyelország föltámadásával. Miért tehát ez a tartózkodás? Az igaz ügy diadalában való éietlenség eredménye ez? keleti háborút Galíciában és a lengyel királyságban, lengyel földön folytatják. A háborúval járó minden baj, a falvak és városok pusztulása, gazdasági romlás és százezrek bujdosása a sorsa a lengyel társadalomnak. Galícia viseli a háború óriási terhét és fedi a többi ausztriai országot a különböző áldozatok összegével, amelyek rá hárulnak. A mostani háborúban bőven ontják a lengyel vért. Németország, Ausztria-Magyarország és Oroszország hadseregeiben másfél millió lengyel katona harcol. A szerencsétlen lengyel népet arra kényszerítik, hogy testvérharcot folytasson. Orosz részről jobb tudásuk és akaratuk ellenére küzdenek a lengyelek azok ellen, akiket, mint felszabadítókat, szívesen támogatnának. Krasniknál és Komarnonál voltak esetek, amikor a lengyel katonákat orosz ágyúval és szuronynyal hajszolták az osztrákok ellen, akik gyilkos tüzeléssel fogadták őket. Az elfogott orosz katonákról kiderült, hogy lengyelek, akik csak alkalomra vártak, hogy az osztrákokhoz átmehessenek. A háború óriási áldozatait figyelembe nem véve, a lengyel társadalom nem esik kétségbe. Száz év óta várnak a lengyelek erre a háborúra. Száz év óta táplálták azt a reményt, hogy Oroszország Európa civilizált hatalmaival szemben mint idegen, barbár elem lép föl. Lengyelország föltámadásának reménye, amelynek első föltétele az orosz járom alól való szabadulás, újra föléled. Önálló államiság nélkül a lengyel nép 1901 óta mégis összeszedte magát abban a helyes meggyőződésben, hogy a bekövetkezendő háborús események közepett nem maradhat fegyvertelenül. így keletkeztek Galíciában a lövészegyesületek, amelyek csakhamar valóságos katonai iskolává alakultak. Oroszlengyelországban hasonló titkos katonai munkát végeztek. A kis lengyel hadsereg lengyel légió néven két hónap óta harcol a lengyel királyságban és részt vett. Magyarországon a harcokban Krácsfalvánál és Máramarosszigetnél. Számban kevesen, a lengyel légionáriusok mégis kiérdemlik a német és az osztrák-magyar főparancsnokság elismerését és a német haditudósítók csodálattal írnak róluk. Egy ilyen haditudósításban olvassuk, hogy a hős név túlságosan gyönge ezeknek a többnyire igen fiatal emberek, csaknem gyerekek számára, mert vakmerőnek kell őket nevezni. Ezt a határtalan vakmerőséget és ezt a hősiességet: könnyen megérthetjük, ha ezt az önkéntes csapatot Lengyelország föltámadásra való vágya szimbólumának tekintjük. A lengyel társadalom a légiókban szeretné kitörölni hosszú rabszolgaságának szégyenfoltját. Az a reménysugár, amely keresztül csillan a háború borzalmain, bátorrá teszi a lengyeleket és arra készteti, hogy újabb csapatokat toborozzanak Oroszlengyelországban az orosz mozgósításból hátramaradt embertömegből. A jogaiért és jövőjéért küzdő proletárság bizonyára megérti és értékelni tudja a lengyelek hangulatát. A rokonérzés azonban szánalommá fajul és azokat illet, akik csak várakoznak és szenvednek. Az igazságos ügyért harcolók többet érdemelnek. Ezért Ausztria-Magyarország és Németország nagy tömegeinek közvéleményéhez folyamodnak. A maguk részéről elvárják azt az igazságos követelést, hogy Lengyelországot, mint államot, helyreállítsák. „Minden nemzetnek a magáét, ez az egyetlen lehetséges alap, amelyen a kultúrnépek jövő nemzetközi szervezetének épületét emelni lehet" — mondta ezen a helyen Ludo Hartmann. Lengyelországgal szemben ezt az egyetlen hatásos elvet kell követelésként emelni. Ausztria proletárságának, amely pártszervezeteiben évek óta a különböző nemzeti csoportok együttműködésére törekedett, messzebb kell mennie és követelnie kell a lengyel államiságot, amelynek formáit később állapítják meg. A kultúra mai fokán az állam az egyetlen alakulás, amelyben egy nép erőinek bőségesen sokoldalú kifejlődését, teljes életet, tehát az emberiség általános kultúrájában való jelentőséget elérhet. A lengyelektől sohasem vitatták el azt, hogy nagytehetségnek, lovagias érzésnek, képesek arra, hogy fölemelkedjenek a modern élet és szervezetek nívójára. Az orosz szolgaság, a különböző állami rendszerekben élő lengyeleknek kölcsönös elidegenedése mégis bizonyára akadályozta a nemzeti erők megnyilvánulását és lekötötte általános életidegét. A lengyel népnek a kultúrára való jelentőségét csak akkor ismerhetjük meg teljesen a maga egészében, ha a lengyelek megszabadulnak a mai borzalmas állapotokból. A lengyel állam kulturhódítás lesz a jövőre nézve. És ezért a lengyel kérdést komolyan mérlegelnie és erőteljesen támogatnia kell mindazoknak, akik igazságosságra vágynak, mindazoknak, akik a jövőben a legjobb erők kifejlődését óhajtják. NÉPSZAVA 9 TÖRVÉNYSZÉK & * * (§) Meghiusult rablógyilkossá®. 1913. évdecember 2-án egy bekötött fejű, súlyosan sérült ember jelentkezett a Rókus-kórházban. Lövés által okozott sérülései voltak. A rendőrség megindította a nyomozást és kiderült, hogy a jelentkező Weisz Leó rablógyilkos merényletnek lett az áldozata. Weisz Leó műhimző apróhirdetés útján került ismeretségbe Herz Tivadar kereskedősegéddel, aki magát előtte Kis Ferenc néven mutatta be és azt adta elő, hogy egy üzlethez társul akarja maga mellé venni. Elmondotta, hogy Gödöllőn egy Mester nevű szőlősgazdától 10 méter mázsa szőlőt vásárolt, amelyre 200 korona foglalót adott. Minthogy azonban a vételárat kifizetni nem tudja, a gazda nem akarta neki átadni a szőlőt. Ezért keres társat az üzlethez. Weisz állás nélkül lévén, megtakarított 500 koronájával próbált szerencsét, kiment vele Gödöllőre, de a szőlősgazdát nem találták meg. Weisz vissza akart utazni a fővárosba, de Herz ott marasztalta éjjelre is. Másnap hajnalban 4 óra tájban Herz revolverrel háromszor fejbelőtte Weisz Leót, aki fölugrott, dulakodni kezdett támadójával és sikerült is ártalmatlanná tennie. Herz ekkor térdre borulva kérte áldozatát, hogy ne tegye szerencsétlenné, ne jelentse föl, ne fossza meg özvegy édesanyját egyetlen gyámolítójától. A sok könyörgésnek engedve, Weisz megbocsátott támadójának, együtt jött be vele a fővárosba és előbb Weisz bátyját kereste föl, azután pedig támadójának kíséretében a Rókus-kórházba ment sebét bekötöztetni. A Rókus-kórházból Herz lakására ment és még aznap este megszökött a fővárosból Triesztbe, ahol a katonai hatóság akkor fogta el, amikor a kaszárnyában szolgáló fivérét akarta meglátogatni. A budapesti esküdtbíróság Herz Tivadart gyilkosság és rablás bűntettének kísérlete miatt öt és fél évi fegyházra ítélte. A Kúria ezt az ítéletet helybenhagyta. (1) A nagyhöflányi tömeggyilkos. Szomorú szenzációja volt ez év tavaszán Nagyhöflány sopron megyei nagyközségnek. Egy Tomsics Ágoston nevű legény lelőtte a mezőn kedvesének atyját és anyját, aztán rálőtt kedvesére is, akit szintén életveszedelmesen megsebesített. A véres tett után Tomsics a nagyhöflányi templom tornyába menekült és onnan kezdett lövöldözni a csendőrökre, akik el akarták fogni. Napokon keresztül ostromolták a csendőrök atemplomtornyot, hogy az oda menekült gyilkost élve kézrekerítsék. Amikor azonban látták, hogy fáradozásuk eredménytelen marad, katonaság segítségével akarták kézrekeríteni. Több napi harc után, amelyben húsz csendőr megsebesült, végre sikerült Tomsicsot megadásra bírni. Megkötözve szállították be a fogházba. Az ügyészség két gyilkosság és húsz gyilkosság kísérlete miatt indította meg az eljárást. A vizsgálat folyamán elrendelték a vádlott elmeállapotának megfigyelését. Tomsics Ágostont a napokban behozták a gyűjtőfogház elmefigyelő osztályára. •••