Népszava, 1914. november (42. évfolyam, 273–310. sz.)

1914-11-29 / 307. szám

6 Hétfőn me§taclllc a háborus törwénfjawasfat tárgyalását * A képwisaSsfsáz üSSse» Szombaton formális ülése volt a képviselő­háznak, amelyen az egyes bizottságok előadói beterjesztették a mult ülésen benyújtott há­borus törvényjavaslatok bizottsági jelenté­seit. A képviselőház mindezekre a törvény­javaslatokra nézve kimondotta a sürgősséget és kitűzte azoknak tárgyalását a hétfői ülés napirendjére. A napirend megállapítása előtt azonban szólásra jelentkezett Polónyi Géza és kimutatta, hogy a háború esetére kivéte­les intézkedésekről alkotott törvény kiegészí­téséről szóló törvényjavaslattal egyidejűleg tárgyalni kellene a kormánynak a kivételes intézkedésekről a mult ülésen beterjesztett jelentését is, minthogy a törvényjavaslat már ezekre az intézkedésekre is fölhatalma­zást tartalmaz. Igy ha már egyszer a tör­vényjavaslatot elfogadják, ezzel meg van adva a kormánynak a fölmentés, nincs tehát értelme, liogy ezután tárgyalják a kormány­nak erre vonatkozó jelentését. Tisza ezzel szemben azzal érvelt, hogy a mai helyzet nem alkalmas a jelentés bírálatára, ellenben a törvényjavaslat sürgős. Természetes, hogy a képviselőház csak a törvényjavaslat tárgya­lását tűzte ki ós a jelentéssel ezidő szerint nem foglalkozik. Az ülés lefolyásáról a következő tudósítást ^.djuk: Délelőtt 11 órakor nyitotta meg az ülést Si­moncsics alelnök és jelentette, hogy Latinovics Pál, a regőcei kerület képviselője, az éjjel meghalt. A mult ülésen benyújtott törvényja­vaslatok bizottsági jelentéseit beterjesztették az előadók s mindegyikre kimondták a tárgya­lás sürgősséget. Az elnök javasolja, hogy a legközelebbi ülést e hó 30-ára, hétfőre tűzzék ki s akkor tárgyalják a honvédségnek és népfölkelőknek az ország határain kivül való alkalmazásáról szóló je­lentést és a háborus törvényjavaslatokat. A napirend megállapítása előtt fölszólalt Polónyi Géza: Utal arra, hogy a háború ese­tére kivételes intézkedésekről alkotott törvény kiegészítéséről szóló javaslat 17. ^-a a kormány­nak visszahatólag fölhatalmazást ad az 1914 julius 26 óta tett intézkedéseire is. E kivételes intézkedésekről szóló miniszterelnöki jelentést tehát a törvényjavaslattal együtt kellene tár­gyalni, mert hiszen ha már e törvényjavaslat elfogadásával megadják kormánynak a föl­mentést, nincs értelme a jelentés tárgyalásának. Tisza István miniszterelnök szerint Polónyi fölszólalás» tévedésen alapszik. A kormány ugyanis benyújtotta ugy e törvényjavaslatot, mint a jelentést. A törvényjavaslat tárgyalása sürgős, a jelentést is köteles volfc a kormány azonnal beterjeszteni, ennek tárgyalása azon­ban nem sürgős. Do — úgymond — talán nem is lenne ildomos azt most tárgyaltatni, amikor éppen az ellenzéket is a leghazafiasabb szem­pontok visszatartanák a bírálattól. A kormány­jelentés a kivételes hatalom igénybevételéről nagyon terjedelmes. Énnek tanulmányozására több idő szükséges és szerintem a bírálat csak olyan időben lehet igazi bírálat, amikor » há­ború semmi irányban sem befolyásolia azt. Én a bizottságban magam indítványoztam, hogy a bizottság csak a törvényjavaslatot tárgyalja le és ne egyúttal a kormány jelentését is és ez utóbbit halassza arra az időre,_ amikor alapo­sabb bírálatra van kilátás, ezért a bizottság nem is tárgyalta és igy ez nincs is tárgyalás végett a Ház elé terjesztve. Ami a 17. §-t illeti, amikor a törvényjavasla­tot a Ház tárgyalni fogja, megfontolás tár­gyává teheti, hogy a fölmentést megadja-e vagy nem. Az erre vonatkozó javaslat már kiosztatott, a Ház tagjainak alkalmuk volt az­zal behatóbban foglalkozni és nincs semmi akadálya annak, hogy e tekintetben a Ház a részletek tárgyalása során bölcs belátással ha­tározzon. A Ház az elnök napirendi javaslatát elfo­gadta és igy hétfőn megkezdik az érdemleges tárgyalást. O sztály tudatos munkás csak munkásiapekaí vesZgOívas és t®r>iesztmln&enütt HÉPSZAVA * Az észaKnyugati szerb harctéren át. Hugó Schultz elvtárs irja a déli harc­térről : A Macsvában való utazásomra Mitrovicá­ból indultam el, amely szlavóniai városnak szerb-horvát jellegébe erős német elem ve­gyül. Ennek oka nemcsak a sok német be­vándorló, hanem legalább is ennyire az, hogy a régi katonai határőrvidék hagyo­mányai itt még föninaradtak. A szerbek és horvátok itt a granicsárok utódainak érzik magukat, akik olyanféle viszonyban voltak az állammal, mint Oroszországban a kozá­kok. Érdekes, hogy Mitrovica védője a szerb timok-hadosztály támadásával szemben szerb származású törzstiszt volt, aki oly hévvel végezte dolgát, mintha semmiféle kö­zösségben nem volna a szerbekkel. Nem is szerb ő, hanem egyszerűen granicsár. Az ostrom nyomai alig látszanak a váro­son. A város belső részén csak a szerb templomot ágyúzták össze a szerbek, mert azt hitték, hogy annak tornyában megfigyelő állomás van. A reirnsi székesegyház elleni tüzelés mása ez és egyszersmind megadja ahhoz is a magyarázatot. Mert hogy a szer­bek ilyeu nagy városban éppen a szerb templomot és a szerb egyesület házát árasz­tották el gránátokkal, az eléggé mutatja, hogy a parancsoló kényszer másutt is elné­mítja a legszentebb érzéseket. A Száva-parton álló házsor azonban na­gyon is mutatja az erős srapnel- és fegyver­tüzelés nyomait. Sok ablaküvegen keresztül hatolt a golyó anélkül, hogy az üvegtábla megrepedt volna. Az erösebb kapuszár­nyakba, amelyek egyébként olyanok, mint a golyófogó, lőrések vannak vágva. Az egyi­ken olyan nagy lőrést vágtak, hogy az nyil­ván gépfegyvernek való volt. A kertkeritések előtt lövészárkok, a parti fasor hosszában a srapnel ellen védett és egészen lakható árko­kat láttam. Mindezt természetesen nemsokára betemetik, eltüntetik, de a házakon még so­káig meglátszanak a harc nyomai. Lakói azonban egész jól és biztosságban * érezhetik magukat, ha a Száva túlsó partjára áttekin­tenek. Ott volt egykor Szerb-Mitroviea köz­ség, amelynek vámháza előtt dacosan len­gett az ellenséges királyság lobogója, pedig egy test és egy lélek volt ez a község a szia­von parton fekvő anyavárossal. Nem egy szlavóniai legény, aki most a honvédségnél szolgál, ott talált magának menyasszonyt és most az is oda van. Messze Nisben vagy Üszkübben vagy máshol valahol dél felé csa­ládjával, minden holmijával, a guzsollyal, a disznókkal ós a tyúkokkal. A házikó azonban, amelyben lakott, megszenesedett romhal­maz. Vagy ha nem dőlt is össze a tűztől, üres és hideg. Láttam ezt a szomorú képet. Hatal­mas hajóhid köti össze a két partot, de esak a katonaság használja ezt. A pusztulás bi­rodalmának kapujánál a nagy szerb vám­épület áll, borzasztó sebeit mutogatva. Egy nehéz mótorlöveg leszakította a félfödelét, egy másik az első emeletét pusztította el és egy harmadik a homlokzatát lyukasztotta át. A kisebb házak közül is több pusztult igy el, de legnagyobb részükön csak könnyebb sérü­lések láthatók. Ugy járunk itt, mint valami városban, amelyet a földrengés eltemetett és most, évszázadok után ismét kiássák. Pom­peji kicsiben! Bemegyek a kafánába, — a kávéházba. Egyetlen asztal van még ott, más semmi. Osak szalma mindenütt szétszórva, amelyen az ott éjszakázó csapatok háltak. Az udvarokban mindenféle össze-vissza rongált holmi, szeméttel ós trágyával keveredve. Sok gyári cikken látom az osztrák eredet jeleit. *) Első közlemény pénteki számunkban. 1914 november 2£. Másnap nyomorúságos parasztszekéren in­dultam a Macsvába. A kocsis sváb volt, do subájában nem különbözött legkevésbé sem a szlavou parasztoktól. A láboin annyira fá­zott, hogy ahol csak lehetett, gyalog mentein a csúszós sárban is. A tájék olyan, mint Dél­Magyarországon, de minden kihalt, megme­revedett, mintha az enyészet vihara szágul­dott volna itt keresztül. A károgó varjak százai, amelyek sűrű csapatokban szállnak, csak ezek mutatják, hogy itt még élet van. Rajtuk kivül sem embernek, sem állatnak nyoma sines. A mocsarakban elesett kato­nák oszlásban lévő holttestei, egy csatorna partján lócsontváz. A földeken rothad a ku­korica. ezrével hevernek a tökök. Átmegyünk Nocajon. Hosszan elnyúló, jó­módra valló falu, mintha csak Morvaország­ban lenue. Csak néhány tarka csűr tesz reám idegenszerű benyomást. Meg talán azok a kü­lönös kemencék, amelyek több udvarban áll­nak és olyanok, mint a kis arab kup-alaku sírok, amelyeket egyiptomi v agy szíriai vá­rosokban lehet látni és amelyek alatt külö­nösen jámbor, mekkai zarándokok pihennek. Üresek a házak, üresek az ólak és az istállók. Itt-ott ugat egy itt maradt komondor, né­hány gazdátlan sertés is barangol ós a «ze­ni étben élelem után turkál. Más semmi nyoma nincs az életnek a teljesen összelövöldözött falusi kis templom körül. De amint a falut elhagytuk, egy kocsi tűnt föl előttünk, amely mindenféle nyomorusá­gos holmival volt megrakva. Egy sovány asszony gyalogolt a gebe mellett, egy szőke kislány tarka rongyokba burkolva iilt a kocsi tetején. Az első menekült család, amely visszatér a faluba. Már Mocaj előtt is elhaladtunk lövészár­kok, torlaszok és drótsövények mellett, de Mocaj és Grusci között láttam először azo­kat a mesteri földvárakat, amelyek, ha fön­maradnáuak, a haladás legmagasabb fokán álló emberiség késő ivadékainak sok fejtörést okoznának. Osztrák-magyar katonaság inuiv kája volt ez, puha vályogból, mint az egyip­tomi parasztfalvak házai. Kivül kukorica­szárral födve, belül mindennel ellátva, ami az ilyen barlangezerü lakást kényelmessé teszi és az ellenség golyói ellen biztosítja. E mellett egy sor friss földhalom egyszerű fa keresztekkel. Néhány kereszten müvirág­koszoru is ós az egyiken szép horvát hetük­kel ez a fölirás: — Utolsó üdvözlet az elesett testvéreké nek. Itt harcolt a varasdi honvédség és sok horvát férfi lelte itt halálát. Amint befelé haladtunk, utunkon mintha csak kisérnének bennünket az elesett varasdiak sírjai. Csak­nem minden száz lépésre egy pár halom ke­resztekkel. A halálnak és a pusztulásnak más nyomaival is találkozunk. Hátibőrön­dök vagy azoknak darabjai, köpönyegek, sapkák, golyóktól átlyukasztott főzőedények és más maradványai a csatatér tömeghalá-. Iának ... , Glusciban déli pihenőt tartunk. Néhány népfölkelő tanyázik ebben a nagy város­szerű faluban, más senki. Csak egy mezít­lábas aggastyán maradt itt a hidegtől és éh­ségtől félig halva, amikor a többiek E.t>ne­kiiltek. Ehhez az egyetlen lakóhoz térünk be. A ház azonban üres és hideg. Egyetlen asztal és egyetlen pad van benne. Minden mást elvittek s ami itt volt, legnagyobbrészt a szerb katonák használták föl födözékeik­hez. Reszketve és dadogva lépett elébünk az öreg. Azt hiszi, valami ellenséges bizott­ság vagyunk, amely elveszi tőle a házát, amelytől ő nem tudott megválni, amikor fiai és unokái elmenekültek. — Ne vegyétek el a házamat, urak. Ferene József császár aláirta, hogy ez az enyém ma-! radjou. t

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék