Népszava, 1914. november (42. évfolyam, 273–310. sz.)
1914-11-29 / 307. szám
t Osztály tudatos munkás csak munkáslapokat veszg Olvas és t®rrieszt mindenütt 6 Hétfőn megtartik a háborús törvényjavaslat tárgyalását • A képvisasiház ülése• Szombaton formális ülése volt a képviselőháznak, amelyen az egyes bizottságok előadói beterjesztették a múlt ülésen benyújtott háborús törvényjavaslatok bizottsági jelentéseit. A képviselőház mindezekre a törvényjavaslatokra nézve kimondotta a sürgősséget és kitűzte azoknak tárgyalását a hétfői ülés napirendjére. A napirend megállapítása előtt azonban szólásra jelentkezett Polónyi Géza és kimutatta, hogy a háború esetére kivételes intézkedésekről alkotott törvény kiegészítéséről szóló törvényjavaslattal egyidejűleg tárgyalni kellene a kormánynak a kivételes intézkedésekről a múlt ülésen beterjesztett jelentését is, minthogy a törvényjavaslat már ezekre az intézkedésekre is fölhatalmazást tartalmaz. Így ha már egyszer a törvényjavaslatot elfogadják, ezzel meg van adva a kormánynak a fölmentés, nincs tehát értelme, hogy ezután tárgyalják a kormánynak erre vonatkozó jelentését. Tisza ezzel szemben azzal érvelt, hogy a mai helyzet nem alkalmas a jelentés bírálatára, ellenben a törvényjavaslat sürgős. Természetes, hogy a képviselőház csak a törvényjavaslat tárgyalását tűzte ki és a jelentéssel ez idő szerint nem foglalkozik. Az ülés lefolyásáról a következő tudósítást audjuk: Délelőtt 11 órakor nyitotta meg az ülést Simoncsics alelnök és jelentette, hogy Latinovics Pál, a regőcei kerület képviselője, az éjjel meghalt. A múlt ülésen benyújtott törvényjavaslatok bizottsági jelentéseit beterjesztették az előadók s mindegyikre kimondták a tárgyalás sürgősségét. Az elnök javasolja, hogy a legközelebbi ülést e hó 30-ára, hétfőre tűzzék ki s akkor tárgyalják a honvédségnek és népfölkelőknek az ország határain kívül való alkalmazásáról szóló jelentést és a háborús törvényjavaslatokat. A napirend megállapítása előtt fölszólalt Polónyi Géza. Utal arra, hogy a háború esetére kivételes intézkedésekről alkotott törvény kiegészítéséről szóló javaslat 17. §-a a kormánynak visszahatólag fölhatalmazást ad az 1914 július 26 óta tett intézkedéseire is. E kivételes intézkedésekről szóló miniszterelnöki jelentést tehát a törvényjavaslattal együtt kellene tárgyalni, mert hiszen ha már e törvényjavaslat elfogadásával megadják kormánynak a fölmentést, nincs értelme a jelentés tárgyalásának. Tisza István miniszterelnök szerint Polónyi fölszólalása tévedésen alapszik. A kormány ugyanis benyújtotta úgy e törvényjavaslatot, mint a jelentést. A törvényjavaslat tárgyalása sürgős, a jelentést is köteles volna a kormány azonnal beterjeszteni, ennek tárgyalása azonban nem sürgős. De — úgymond — talán nem is lenne ildomos azt most tárgyaltatni, amikor éppen az ellenzéket is a leghazafiasabb szempontok visszatartanák a bírálattól. A kormányjelentés a kivételes hatalom igénybevételéről nagyon terjedelmes. Ennek tanulmányozására több idő szükséges és szerintem a bírálat csak olyan időben lehet igazi bírálat, amikor a háború semmi irányban sem befolyásolja azt. Én a bizottságban magam indítványoztam, hogy a bizottság csak a törvényjavaslatot tárgyalja le és ne egyúttal a kormány jelentését is és ez utóbbit halassza arra az időre, amikor alaposabb bírálatra van kilátás, ezért a bizottság nem is tárgyalta és így ez nincs is tárgyalás végett a Ház elé terjesztve. Ami a 17. §-t illeti, amikor a törvényjavaslatot a Ház tárgyalni fogja, megfontolás tárgyává teheti, hogy a fölmentést megadja-e vagy nem. Az erre vonatkozó javaslat már kiosztatott, a Ház tagjainak alkalmuk volt azzal behatóbban foglalkozni és nincs semmi akadálya annak, hogy e tekintetben a Ház a részletek tárgyalása során bölcs belátással határozzon. A Ház az elnök napirendi javaslatát elfogadta és így hétfőn megkezdik az érdemleges tárgyalást. NÉPSZAVA 1914 november 2£. * Az északnyugati szerb harctéren át. Hugó Schultz elvtárs írja a déli harctérről : A Macsvában való utazásomra Mitrovicából indultam el, amely szlavóniai városnak szerb-horvát jellegébe erős német elem vegyül. Ennek oka nemcsak a sok német bevándorló, hanem legalább is ennyire az, hogy a régi katonai határőrvidék hagyományai itt még fönmaradtak. A szerbek és horvátok itt a granicsárok utódainak érzik magukat, akik olyanféle viszonyban voltak az állammal, mint Oroszországban a kozákok. Érdekes, hogy Mitrovica védője a szerb timok-hadosztály támadásával szemben szerb származású törzstiszt volt, aki oly hévvel végezte dolgát, mintha semmiféle közösségben nem volna a szerbekkel. Nem is szerb ő, hanem egyszerűen granicsár. Az ostrom nyomai alig látszanak a városon. A város belső részén csak a szerb templomot ágyúzták össze a szerbek, mert azt hitték, hogy annak tornyában megfigyelő állomás van. A reimsi székesegyház elleni tüzelés mása ez és egyszersmind megadja ahhoz is a magyarázatot. Mert hogy a szerbek ilyen nagy városban éppen a szerb templomot és a szerb egyesület házát árasztották el gránátokkal, az eléggé mutatja, hogy a parancsoló kényszer másutt is elnémítja a legszentebb érzéseket. A Száva-parton álló házsor azonban nagyon is mutatja az erős srapnel- és fegyvertüzelés nyomait. Sok ablaküvegen keresztül hatolt a golyó anélkül, hogy az üvegtábla megrepedt volna. Az erősebb kapuszárnyakba, amelyek egyébként olyanok, mint a golyófogó, lőrések vannak vágva. Az egyiken olyan nagy lőrést vágtak, hogy az nyilván gépfegyvernek való volt. A kertkerítések előtt lövészárkok, a parti fasor hosszában a srapnel ellen védett és egészen lakható árkokat láttam. Mindezt természetesen nemsokára betemetik, eltüntetik, de a házakon még sokáig meglátszanak a harc nyomai. Lakói azonban egész jól és biztosságban érezhetik magukat, ha a Száva túlsó partjára áttekintenek. Ott volt egykor Szerb-Mitrovica község, amelynek vámháza előtt dacosan lengett az ellenséges királyság lobogója, pedig egy test és egy lélek volt ez a község a szlavón parton fekvő anyavárossal. Nem egy szlavóniai legény, aki most a honvédségnél szolgál, ott talált magának menyasszonyt és most az is oda van. Messze Nisben vagy Üszkübben vagy máshol valahol dél felé családjával, minden holmijával, a guzsollyal, a disznókkal és a tyúkokkal. A házikó azonban, amelyben lakott, megszenesedett romhalmaz. Vagy ha nem dőlt is össze a tűztől, üres és hideg. Láttam ezt a szomorú képet. Hatalmas hajóhíd köti össze a két partot, de csak a katonaság használja ezt. A pusztulás birodalmának kapujánál a nagy szerb vámépület áll, borzasztó sebeit mutogatva. Egy nehéz motorlöveg leszakította a félfedelét, egy másik az első emeletét pusztította el és egy harmadik a homlokzatát lyukasztotta át. A kisebb házak közül is több pusztult így el, de legnagyobb részükön csak könnyebb sérülések láthatók. Ugy járunk itt, mint valami városban, amelyet a földrengés eltemetett és most, évszázadok után ismét kiássák. Pompeji kicsiben! Bemegyek a katonába, a kávéházba. Egyetlen asztal van még ott, más semmi. Csak szalma mindenütt szétszórva, amelyen az ott éjszakázó csapatok háltak. Az udvarokban mindenféle össze-vissza rongált holmi, szeméttel és trágyával keveredve. Sok gyári cikken látom az osztrák eredet jeleit. Másnap nyomorúságos parasztszekéren indultam a Macsvába. A kocsis sváb volt, de subájában nem különbözött legkevésbé sem a szlavén parasztoktól. A lábam annyira fázott, hogy ahol csak lehetett, gyalog mentem a csúszós sárban is. A jájék olyan, mint Dél-Magyarországon, de minden kihalt, megmerevedett, mintha az enyészet vihara száguldott volna itt keresztül. A károgó varjak százai, amelyek sűrű csapatokban szállnak, csak ezek mutatják, hogy itt még élet van. Rajtuk kívül sem embernek, sem állatnak nyoma sincs. A mocsarakban elesett katonák oszlásban lévő holttestei, egy csatorna partján lócsontváz. A földeken rothad a kukorica, ezrével hevernek a tökök. Átmegyünk Nocajon. Hosszan elnyúló, jómódra valló falu, mintha csak Morvaországban lenne. Csak néhány tarka csűr tesz reám idegenszerű benyomást. Meg talán azok a különös kemencék, amelyek több udvarban állnak és olyanok, mint a kis arab kúp alakú sírok, amelyeket egyiptomi vagy szíriai városokban lehet látni és amelyek alatt különösen jámbor, mekkai zarándokok pihennek. Üresek a házak, üresek az ólak és az istállók. Itt-ott ugat egy itt maradt komondor, néhány gazdátlan sertés is barangol és a szentétben élelem után turkál. Más semmi nyoma nincs az életnek a teljesen összelövöldözött falusi kis templom körül. De amint a falut elhagytuk, egy kocsi tűnt föl előttünk, amely mindenféle nyomoruságos holmival volt megrakva. Egy sovány asszony gyalogolt a gebe mellett, egy szőke kislány tarka rongyokba burkolva ült a kocsi tetején. Az első menekült család, amely visszatér a faluba. Már Mocaj előtt is elhaladtunk lövészárkok, torlaszok és drótsövények mellett, de Mocaj és Grusci között láttam először azokat a mesteri földvárakat, amelyek, ha fönmaradnának, a haladás legmagasabb fokán álló emberiség késő ivadékainak sok fejtörést okoznának. Osztrák-magyar katonaság musvkája volt ez, puha vályogból, mint az egyiptomi parasztfalvak házai. Kívül kukoricaszárral födve, belül mindennel ellátva, ami az ilyen barlangszejü lakást kényelmessé teszi és az ellenség golyói ellen biztosítja. E mellett egy sor friss földhalom egyszerű fa keresztekkel. Néhány kereszten művirágkoszoru is és az egyiken szép horvát hetükkel ez a fölirás: — Utolsó üdvözlet az elesett testvérekének. Itt harcolt a varasdi honvédség és sok horvát férfi lelte itt halálát. Amint befelé haladtunk, utunkon mintha csak kisérnének bennünket az elesett varasdiak sírjai. Csaknem minden száz lépésre egy pár halom keresztekkel. A halálnak és a pusztulásnak más nyomaival is találkozunk. Házibőröndök vagy azoknak darabjai, köpönyegek, sapkák, golyóktól átlyukasztott főzőedények és más maradványai a csatatér tömeghalá.lának ... , Glusciban déli pihenőt tartunk. Néhány népfölkelő tanyázik ebben a nagy városszerű faluban, más senki. Csak egy mezítlábas aggastyán maradt itt a hidegtől és éhségtől félig halva, amikor a többiek E.menekültek. Ehhez az egyetlen lakóhoz térünk be. A ház azonban üres és hideg. Egyetlen asztal és egyetlen pad van benne. Minden mást elvittek s ami itt volt, legnagyobbrészt a szerb katonák használták föl fedezékeikhez. Reszketve és dadogva lépett elébünk az öreg. Azt hiszi, valami ellenséges bizottság vagyunk, amely elveszi tőle a házát, amelytől ő nem tudott megválni, amikor fiai és unokái elmenekültek. — Ne vegyétek el a házamat, urak. Ferenc József császár aláírta, hogy ez az enyém maradjon. *) Első közlemény pénteki számunkban.