Népszava, 1914. december (42. évfolyam, 311–369. sz.)

1914-12-29 / 365. szám

to NÉPSZAVA 1914 december 8. t—. Kihallgatások a királynál. Bécsből táv­iratozzák ^r-Budapesti Tudósitó"-nak, hogy a király hefion egy óránál tovább tartó ma­gánkihallgatáson fogadta gróf Berchtold Li­pót közös külügyminisztert, aki után lovag Krobatin Sándor hadügyminiszter jelent meg a királynál. — Ugyancsak az a forrás jelenti: Macchio Károly báró, római osz­trák-magyar nagykövet, aki rövid bécsi tar­tózkodásának ideje alatt kihallgatáson jelent meg a királynál, e hét folyamán visszatér állomáshelyéré. — A legfiatalabb katona. Krakóból jelenti a „Nova Reforma": Itt általános föltűnést kelt egy tizenkét éves fiúcska, aki egy teljes katonai ' fölszereléssel jelent meg Kr;" ó utcáin. A kis­fiú mindenfelé követi csapatainkat, amelyeknek itt-ott jó szolgálatokat is tett. A katonák el­beszélték, hogy a Jaroslaunál lefolyt harcok­nál egy földúlt lengyel parasztházban találtak rá a gyermekre, akinek a szüleit meggyilkol­ták az oroszok. Az ifjút, akit Kielancki János­nak liivnak, magukkal vitték és a gyermek •részt vett a harcokban is, továbbá általános megelégedésre intézett el egy pár veszélyes megbízást. — Filharmonikusok hangversenye. Szerdán, december 30-án, este 8 órakor lesz a Népoperá­ban, Kerncr vezetése alatt a XI. népszerű filharmóniai hangverseny. Ezen hangverseny •iránt óriási érdeklődés mutatkozik, ami abban leli magyarázatát, hogy a közönség által szó­többséggel választott müveket adják elő. A mű­sor a következő: 1. Beethowen V. szimfóniája (109 szav.); 2. Wagner „Tannhäuser"-nyitány (101 szav.); 3. Wagner „ Siegfried halála" (100 szav.) 4. Wagner „A nürnbergi mesterdalnokok" előjátéka (103 szavazat). Jegyek a rendes árakon a Népopera jegyirodáiban kaphatók. — Érdekes, ha igaz. A „Daily News" jelen­tése szerint egy francia aviatikus tiszt oly ké­szüléket talált föl, amellyel az ellenséges drót­sövényeket el lehet távolítani. A készülék egy rakétából és egy hosszú kötélre erősitett drót­vágó kampóból áll, amelyet a rakéta segítsé­gével a drótsövények közé röpitenek. A kötelet azután a francia lövészárokból addig húzzák, rnig a drótsövény elszakad. Herman Ottó temetése kedden délután bárom órakor lesz a Kerepesi-uti temető ha­lottasházából. — Amnesztia Olaszországban. Rómából jelentik: A „Giornale d'Italia", a „Tribuna" és más lapok azt irják, hogy Mária hercegnő születése alkalmából politikai vétségekért és kisebb bűntettekért amnesztiát fognak adni. — Milano hó alatt van. Milánóból táviratoz­zák: Vasárnap este itt olyan heves hóesés ál­lott be, hogy a város és környéke rövid időn belül hó alá került. A hóréteg olyan vastag Jett délutánra, hogy az utcákon a vasúti közle­kedést be kellett szüntetni. A fx-isseu esett hó alatt számos telefonvezeték és villamosvezeték elszakadt, ugy hogy a város estére sötétségbe * borult. Az utcai forgalom még szünetel, a hó­rétcgvastagságaköriilbelül háromnegyed méter. — Rablótámadás az utcán. Özvegy Karakó Ferenc,né magánzónőre az este a Virányos-uton egy tizennyolc-húsz éves, sovány, bajusztalan, hülyének látszó fiatalember rátámadt, hátulról lefogta, leteperte és ridiküljét, amelyben hat korona volt, kiszakította kezéből, azután el­menekült. — Becsületes megtalálók, vissza a gránátokat! Hannoverből irják: A háborús furcsaságok közé sorozható az a nem mindennapi hirdetés, amelyet a Körting-részvénytársaság tett közzé egy itteni lapba. A hirdetés a következőképen szól: „November 3-án este egy csütörtöki na­pon hat órakor nagyobb mennyiségű gránátot szállítottak gyárunkból és csomagolás megsé­rülése folytán nagy csomó gránát elveszett. Három darab kivételével az összes gránátokat visszahozták és kezeink közé juttatták. Hogy a robbanás veszélyét kikerüljék, valamint, hogy a büntető bíróság Ítéletét elkerüljék, figyelmeztetjük a. megtalálókat, hogy a gráná­tokat származtassák vissza hozzánk." — OJasz pilóta halálos szerencsétlensége. Novarából jelentik: Guiseppe Martinola volt tengerészkapitány pilótavizsgára készült és vasárnap jó időben fölszállt gépével, azonban valószínűleg nem lévén elég gyakorlata a gép vezetésében, szerencsétlenül járt. A röpülőgép már nem messzire a földtől fölborult, az aviati­kus kibukott a gépből és halálos zúzódásokat szenvedett. Az emberiségneK győzedel­meskednie Kell a háborún. Egy harctéren eleseit tiszt utolsó cikke. A világbéke híveinek „Friedenswarte" cimü lapjában cikk jelent meg, amely elsősorban szerzője személyénél fogva kelt méltó föltű­nést. Ez a cikk fölhívás a germán népekhez és szerzője Freiherr Marschall v. Bieberstein, porosz országgyűlési képviselő és az első gárdaezred századosa a mostani háborúban. Fölhívásának megjelenését azonban nem érte meg, mert november 15-én francia csatatéren elesett. S ez a hadban állott katona irja a kö­vetkezőket: Aki ezt a háborút a harcvonalban végig­küzdi, aki résztvesz mindabban a nyomorú­ságban, mindabban a. kimondhatatlan szenve­désben, amelyet a modern háború egyrészt a mai fegyverek lövéseinek borzasztó hatása folytán,- másrészt a népek bonyolult, gazda­sági viszonyaiból következő és százezreket sújtó gazdasági romlás folytán okoz, annak arra a meggyőződésre kell jutnia, ha már előbb is nem ezt vallotta, hogy az emberiség­nek le kell győznie a háborút; nem igaz, hogy az örök béke csak álom és még hozzá nem is szép álom; el fog jönni az az idő, el kell jön­nie, amely a háborút nem ismeri többé és ez az idő a mienkkel szemben hatalmas haladást jelent. Amint az emberies érzés legyőzte a mindenek harcát mindenek ellen, amint az egyénnek hozzá kellett szoknia, hogy jogát az államnál keresse, miután a közbéke a vér­bosszút és az önbíráskodást, megszüntette, ugy a fejlődés a népek életével megtalálja az eszközöket és utakat arra is, hogy az elkerül­hetetlen vitákat a háború helyett valamely szabályozott eljárással oldja meg, közömbös lévén, hogy a részletekre nézve miképen gon­dolkodunk. „A lövészárokban 1914 október 18-án" irt levél valamennyi germán nép egyesülését követeli. Ha a békét megkötik, ha Európa térképét újra megállapítják, akkor a germánok gon­doskodjanak arról, hogy ez a borzasztó mé­szárlás az utolsó legyen, amelyet Európa lá­tott, — meg tudjátok ezt tenni, ha akarjá­tok! Nyújtsátok ide kezeteket a germán faj­nak ebhez a. legnagyobb tettéhez! A harctéren elesett irónak csak ezt a gondo­latát kell végig vezetni, nevezetesen azt, hogy valamennyi európai nép jogilag szabályozott békés közösségben egyesüljön és akkor nyil­vánvaló e gondolat belső igazsága. De egy­általán értékes dokumentuma marad a há­ború elleni küzdelemnek a bátor harcosnak ez a nyilatkozata. A társadalom jó szive. * Levél a szerkesztőhöz. A háború vihara mintha fölkorbácsolta volna a. jólétben élők lelkét abból a dermesztő közönyből, amellyel a, mindennapi élet vért­izzadó nyomorúsága mellett elmennek, máskor, békés időkben. Máskor, békés időkben, amikor csak a gyárak­ban, műhelyekben, bányákban, mezőkön, szán­tókon és erdőkön folyik a tőke és munka há­borúja, amelyben csak az egyik fél pusztul las­san-lassan, amikor a halál zajtalanul, szellem­szárnyakon suhan a nyomorúságos munkás­lakásokba, a társadalom jó szive kevélyen, hi­degen ül arany trónusán. De a háborúban, amikor az ágyuk, géppuskák és gyorstüzelő fegyverek csövéből ordítva, bömbölve száguld a halál s gazdag és szegény hajlékokban egyaránt meglobogtatja fekete fá­tyolát, leszáll arany trónusáról a társadalom jó szive, ez a ritkán látott közönyös angyal és bekopogtat a szegények hajlékába, hogy ke­nyeret adjon az éhezőknek, ruhát a ruhátlanok­nak, hogy a tél hidege meg ne vegye őket, hi­szen nincs, aki gondoskodjék róluk, az apái, a kenyérkereső nagy testvérek ki tudja hol, draen vagy északon valamerre farkasszemet néznek a halállal. í s A társadalom jó szive hozzám is bekopogta­tott az iskolába. Megakadt a tanítás. Két héten át úgyszólván mindennap tartott a vendéglátása Nem tud­tam miatta tanítani. De nemcsak nálam volt így, hanem másnál is. Valamennyi tanitóbácsi és tanitónéni a társadalom jó szivének a szol­gálatában állott. Először összeírtuk, hogy kinek a papája vagy gondozója van a harctéren. Hányan vannak testvérek, van-e, aki keres vagy csak a hadi­segélyből élnek, 78 fillérből, meg háromszor vagy négyszer a feléből, amikor csak egy kilo­gram kenyér ára 60 fillér, egy liter tejé pedig 42 vagy több is... Szóval irtunk, rubrikáztunk. A társadalom jó szive kérte tőlünk az adatokat. Amikor megvolt a sok rubrika, föllélegzet­tünk. — Na, gyerekek, most azután tanulunk tovább!... De ime újra kopogás. Egy szépen megirt leve­let hozott a szolga bácsi. Azt irta a társadalom jó szive, hogy egyetlen szegény gyereknek sem szabad téliruha és cipő nélkül maradni, tehát irjuk össze, hogy iskolánként, osztályonként ki­nek mire van szüksége. Megint letettem a krétát és leültem írni, rubriKazni. Utálom a rubrikázást, a statíezti­kázást — máskor, de most nem éreztem semmi ellenkezést a lelkemben, elfelejtetett velem mindent a társadalom jó szivének a mosolya. Végig mustráltam mind a hatvan gyereket, cipőjét, ruháját. Nem sok vizsgálódás kellett; elég volt félszemmel rájuk tekinteni. Több; mint a felén vékony nyári rongy, talpalatlan cipők kilógó kapcákkal..« Szinte belemelegedtem a munkába, hogy a társadalom jó szivének egy pillanatig se kell­jen várakozni. A tanításban majd kipótoljuk, amit emiatt mulasztottunk. Ezzel is megvoltunk. Újra tanítani akartam, De alig hogy kezembe vettem a krétát, ismét kopogtak. Megint a társadalom jó szive kül­dött üzenetét. írjuk össze azokat a szegény gyerekeket, akik nem kaptak otthon uzsonnát, mert tejet és egy-egy darab zsemlyét fognak kapni. Összeírtam; majdnem valamennyit bti kellett jelenteni. Vérszegény gyerekek není bírják a tanulást, agyuk hamar kifárad. Mily nagyszerű lesz! —• gondoltam magamban, ha nemcsak meleg ruháról, cipőről, de táplálko­zásukról is gondoskodik a társadalom jó szive. Kevesebb lesz köztük talán a vérszegény g­majd jobban bírják a szellemi munkát. Megint megvoltunk az összeírással. Újra. ta­nítani akartunk, de hát csak nem lett belőle semmi- Valami privát jósziv kopogtatott be a Király-utcából. Kovács ur-e vagy valami más rtevii ur cédulákat küldött, amelyekre az volt rányomatva, hogy aki azzal az üzletében je­lentkezik. kap egy pár meleg keztyüt vagy. harisnyát. Kiosztottam a cédulákat. Az volt ugyan rá­nyomtatva, hogy vasárnap kell érte jelent­kezni, de mivel hétfőn kaptam, azt mondtam a gyerekeknek, hogy megkapják ők azt keddeu is, hiszen annyi cédulát küldött az illető jó­szívű bácsi, ahány pár keztyüt vagy harisnyát akar kiosztani. És igy ment ez majdnem két héten át. Elöl­járóságtól, jótékony egyesületektől, privát jó­szivektől, segélyző bizottságoktól mindig jöt­tek, mindig rubrikáztattak, mindig pontosan akarták tudni, hogy hol, kin kell segíteni 1 Az iskolai munka ezalatt megakadt, de azért egy tanitó sem érzett lelkiismereti fur­dalást, hiszen jó munkát végzett, amikor a társadalom jó szivének nyujtott segédkezet. Amikor a gyerekek visszajöttek a Király-utcá­ból és visszahozták a nyomtatott cédulát azzal, hogy elzavarták őket, mert nem mentek vasár­nap, bosszankodtam ugyan, de azt gondoltam, hogy a Király-utcai privát jósziv csak újságba akart kerülni, egy kis reklámra volt szüksége és azt elérte és ha nincs annyi erkölcsi érzés benne, hogy szegény gyermekkel ne járassa a bolondját, hát vigye el az ördög! Ez még nem csalódás. A társadalom jó szi­vébe vetett hit még nem omlik össze emiatt. Multak a napok és visszakapom a tejcédulái Jelöljek ki hatvan vérszegény gyermek közíil hármat, aki tejet, fog kapni! — De hát melyik hármat! — Jó, hogy a tár-

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék