Népszava, 1914. december (42. évfolyam, 311–369. sz.)
1914-12-30 / 367. szám
AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre 14.— kor. | negyed évre 1.— kor. fél évre 12.— kor. | egy kóra !.— kor. "A »»SZOCIALIZMUS"-sal együtt havonta 40 fillérrel több. EGYES SZÁM ÁRA 8 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VIH. CONTI-UTCA 4. (Telefon: József 3-29 és József 3-30.) KIADÓHIVATAL: VIH.. CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32.) A 1 -7 J£LXI. évfolyam. Budapest, 1814 december 30. szerda, 367. szám. * A világháború után. 1. Egy óhajtás és egy kérdés tölti be most Európa népeinek lelkét. Az óhajtás: bár minél előbb szerencsés véget érne ez a senkiáltal nem kívánt rettenetes háború! A kérdés: mi lesz a háború után* Hogyan fognak alakulni a gazdasági, társadalmi és politikai viszonyok? A történelmi materializmus megtanított bennünket arra, hogy a jövő társadalmi és politikai alakulását a jelen gazdasági struktúrájából fejtsük ki, jósoljuk meg. Ezzel próbálkozunk most meg, külön hangsúlyozván, hogy a háború győzelmes vagy vesztes volta fejtegetéseinket egyáltalán nem érinti. A társadalmi és politikai fejlődés jövőképét a kapitalista termelőrend zavartalan továbbfejlődése mellett szocialista teoretikusaink, Marx és Engels, Kautsky és Hilferding több ízben megrajzolták. Ha tehát arra a kérdésre akarunk feleletet kapni, hogy a most folyó világháború milyen irányú változásokat fog létrehozni az emberiség társadalmi és politikai fejlődésében, azt kell elsősorban megvizsgálnunk, hogy milyen változásokat szenvedett a háború folytán az a gazdasági alap, amelyen a jövő társadalmi felődés fölépül? Vagyis, hogy miben változott meg a kapitalista termelőrend a háború folytán? A háború legfontosabb hatása a gazdasági életre a termelőképesség óriási hanyatlása, tehát éppen azé a tényezője, amely a kapitalista termelőmód óriási fölényét alkotta a régebbi termelőmódok fölött. A háború a munkaerő javát, a legmunkaképesebb korban levő férfiakat elszólítja a termelő munkától és tétlenségre kárhoztatja. Aligha tévedünk, ha az Európában fegyverben állók számát, a semleges államokat is számba véve, 20 millióra becsüljük. Húsz millió embert kapcsolt ki a háború a termelésből! Helyüket csak igen kis részben töltötték be a munkás tartalékseregből származó munkaerők, nők, ifjúmunkások, öregek. A munkaerő elvonása a legfőbb oka a háborúban beállt termelés csökkenésének. De más okok is hozzájárulnak. A hadviselés érdeke most természetesen minden téren elsőbbséggel bír. Ennek folytán a belföldi közlekedési eszközök, vasutak, autók, lovak, kocsik a hadviselést szolgálják elsősorban. A közlekedési eszközök elégtelensége folytán sok helyütt szünetel vagy korlátozott az üzem, ahol a kellő munkaerő megvolna a termeléshez. A modern kapitalizmus a világpiacon épül föl. Európa ipara a világ minden részéből vásárolja nyersanyagait és a szélrózsa minden irányában küldi szét gyártmányait. árucsere Ausztria semleges árucserét. A háború folytán a nemzetközi összezsugorodott Németország, és Oroszország csak közvetlen szomszédaikkal folytathatnak Hogy ennek a megszakításnak milyen óriási a jelentősége, ezt legjobban megvilágítja az, hogy Németországnak legnagyobb szállítója békés időkben Oroszország, legnagyobb vevője pedig Anglia. A nemzetközi kapcsolatok erőszakos szétrombolása a termelőképesség újabb óriási arányú csökkenését jelenti. Számos iparág nem tud termelni, mert nincs meg a kellő mennyiségű nyersanyag; számos más iparág kénytelen üzemét szüneteltetni, mert áruit nem képes rendes külföldi piacaira eljuttatni. A termelőképességnek ez a csökkenése a semleges államokra éppúgy kiterjed, mint a hadviselő felekre. Sőt mivel Európa összes nagy szénbányái a hadviselő államok területén fekszenek, a külkereskedelmi forgalom megbénulása Európa semleges országainak termelését talán még erősebben sújtja, mint a hadviselő államokét. A munkaerő elvonásához, a belső és külső közlekedés hiányaihoz, a világpiaci kapcsolatok elvesztéséhez járul még a háborús pénzügyi zavarokból keletkező termelési akadály. Mindezek teljes eredménye, hogy a háború folytán egész Európa termelőképessége és tényleges termelése a békés időkhöz képest igen nagy arányú csökkenést tüntet föl. Vizsgáljuk meg ezzel szemben a fogyasztás alakulását. A drágaság folytán a mindennapi használati cikkek fogyasztása bizonyára valamelyest csökkent. A dolog természetéből következik azonban, hogy az ilyen fogyasztás csökkenése nem lehet nagy jelentőségű; enni muszáj, akár a népkonyhán is: ruházkodni muszáj, még ha koldulással kerül is elő a ruhanemű, fűteni kell, még ha lopja is az ember a fát. Közgazdasági szempontból az ilyenfajta fogyasztás csökkenése csak kisarányú lehet; végre is az emberek nem halnak éhen és nem fagynak, meg most sem tömegesen. A fogyasztásnak a drágaság okozta csökkenésével szemben, ami különösen az úgynevezett luxuscikkek fogyasztásánál mutatkozik, a háborús improduktív fogyasztás gigászi méreteket ölt. A modern hadsereg harci eszközei rengeteg értékűek; a, ágyuk tízezerszám ontják a lövegeket, amelyeknek némelyike sok ezer koronába kerül. A tüzelőfegyverek millió és millió patront használnak fel. Rengeteg mindenféle hadianyag kell, ami óriási értékpusztítást jelent. A német-francia háborúban körülbelül hét koronába került egy katona napi költsége. Azóta a hadiszerek nagyon tökéletesedtek, tehát meg is drágultak, ezenkívül is most minden sokkal drágább, mint akkor volt, ugy hogy manapság bátran tíz koronára becsülhetjük egy katona napi költségét. Húsz millió embert véve számba, napi 200 millió, havi 0 milliárd korona a hadviselés költségei! Ezzel azonban a háborús improduktívfogyasztás közel sincs kimerítve. A rendes hadikiadásokhoz járulnak a háborútól közvetlenül elpusztított javak értéke, az elpusztított épületek, utak, vasutak, a fölrobbantott hidak és alagutak, a tönkretett, javak milliárdnyi értéke. Egy tudós Belgium ilynemű kárát eddig négy milliárdra becsüli. .Vegyük ehhez a franciaországi, galíciai, keletporoszországi és oroszlengyelországi károkat, úgy ismét több tíz milliárdra rugó improduktív fogyasztást kapunk. Látjuk tehát, hogy a megcsökkent termeléssel szemben áll a hadviselő országokban a fogyasztás óriási arányú emelkedése. Ebből következik, hogy a háború folyta, az európai országokban megszűnt a kapitalizmus egyik legjellegzetesebb alapténye : az akkumuláció, a vagyonszaporodás. Békés időkben a kapitalista államokban a meglevő valóságos javak mennyisége és értéke évről-évre növekszik. A tőkének ez az akkumulációja egyik létfeltétele a kapitalizmusnak. A verseny folytán ugyanis a konstans(állandó) tőke(gépek, szerszámok, gyárak, stb.) aránya egyre emelkedik, vagyis egyre több és több tőke kell egy munkás foglalkoztatásához. Hogy ennek ellenére az alkalmazott munkások száma az európai iparban mégis állandóan szaporodik, csak úgy lehetséges, hogy a tőkefölhalmozódás nagyobb arányú, mint a tőke összetételében beálló változás. Vagyis, ámbár ugyanakkor a tőke évrőlévre kevesebb számú munkást képes csak foglalkoztatni, a tőke nagyarányú fölhalmozódása folytán nemcsak a meglevő munkásokat tudta az európai ipar foglalkoztatni, nemcsak az ipari munkásosztály természetes szaporulatát tudta elhelyezni, hanem keresetet tudott nyújtani az m mezőgazdaságban fölöslegessé váló reneteg munkaerőnek is. A háború folytán a tőkefölhalmozódó nemcsak hogy megakad, hanem a hadviselő országokban ennek az ellenkezője áll be: az elfogyasztott javak értéke nagyobb, mint az új termelés, tehát nem vagyonfölhalmozás, hanem elszegényedés áll be! Ha már most tudjuk, hogy a modern kapitalista termelőrend hajtóereje az akkumuláció, nyilvánvaló, hogy ennek a hiánya, sőt ennek az ellenkezője, a fokozatos elszegényedés milyen döntő változásokat kell hogy előidézzen úgy gazdasági, mint társadalmi és politikai téren. Lapunk mai száma 10 oldal.