Népszava, 1915. február (43. évfolyam, 61–111. sz.)

1915-02-27 / 109. szám

1915 február 27. 9 NÉPSZAVA Törökország Háborúja, újabb támadás a Dardanellák ellen. Az angolok odaígérik a Dardanellákat Oroszországnak. Az angol-francia flotta csütörtökön újabb támadást intézett a Dardanellák ellen. Ez a támadás igen heves volt, tíz nagy páncéloshajó vett részt benne s hét és fél óra hosszat tartott egyfolytában. Hogy a bombázás tett-e kárt és mekkorát a Dardanellák erődeiben, arról nem szólnak a jelentések, de nyilvánvaló, hogy az erős támadás nem lehetett teljesen eredménytelen. Abból azonban, hogy az angol jelentés sem közli a támadás hatását, meg lehet állapítani, hogy az semmiesetre sem járt súlyos következményekkel. A török jelentés megjegyzi, hogy az erődökről három támadó páncéloshajónak a megsérülését észlelték. Ami a Dardanellák kérdésében támadt ellentéteket illeti, arra nézve figyelemreméltó jelentés érkezett az angol alsóház legutóbbi üléséről. A jelentés szerint Grey a parlamentben kifejtette, hogy Anglia jószemmel nézi Oroszországnak a nyílt tenger felé irányuló törekvését. Nyilvánvaló, hogy ez a kijelentés az ellentétek elsimítására irányul és meg akarja nyugtatni Oroszországot, hogy a Dardanellák és Konstantinápoly iránt támasztott igényei tekintetében Anglia nem fog nehézségeket támasztani. Kérdés azonban, hogy annak idején, amikor az ügy esetleg tényleg aktuális lesz, ugyanígy fog-e vélekedni a ravasz Grey vagy — a még ravaszabb utódai . Megint bombázták a Dardanellákat. er—l Török hivatalos jelentés, — (Konstantinápoly, február 26. — „M.T. I.") rA Milli Távirati Ügynökség közli a következő jelentést: Tegnap délelőtt tíz órakor tíz nagy ellenséges páncéloshajó megkezdte a Dardanellák bejáratánál levő erődök bombázását. A tüzelés délután fél hatig tartott, mire a hajók Tenedos-sziget irányában viszszavonultak. Észleleteink alapján megállapítottuk, hogy egy „Agamemnon"-típusú ellenséges páncéloshajó és két más páncéloshajó az anatóliai parton levő erődeink tüzelésétől megsérült.- Angol jelentés. — (London — Rotterdamon át —, február 26.) r Az admiralitás jelentése szerint a Dardanellák bombázása ismét megkezdődött, mert a kedvezőbb időjárás az újabb akciót előmozdítja. Csütörtök reggel óta nagyobb távolságról, később rövidebb távolságról a Dardanellák valamennyi erődjét lőtték az angol és francia csatahajók, anélkül, hogy az erődök tüze a hajókban a legcsekélyebb kárt tehette volna, Anglia átengedi a Dardanellákat Oroszországnak? (London — Amsterdamon át , február 11.) Az alsó íz tegnapi ülésén Grey arra a kérdésre, hogy Anglia milyen álláspontot foglal el Sassonovnak a Dardanellákról a duma egyik legutóbbi ülésében tett kijelentéseivel szemben, azt felelte, hogy Anglia rokonszenvvel kiséri Oroszországnak azt a törekvését, hogy utat keres a nyílt tenger felé és kijelentette, hogy a békefeltételekben ezt a kérdést minden kétséget kizáró módon rendezni fogják. Konstantinápolyból kiutasítják az angolokat. (Szófia, február 26.) A Konstantinápolyból és Dedegacsból érkezett angolok beszélik, hogy a török hatóságok minden Konstantinápolyban élő angol alattvalót ki fognak utasítani, ha az ellenséges flotta folytatja a Dardanellák bombázását. A perzsa közvélemény Oroszország és Anglia ellen. (Konstantinápoly, február 25.) A perzsa kabinet újjáalakítása a közvélemény kívánságára történt. Perzsiában igen nagy volt az elégedetlenség a kormány erélytelen politikája miatt. Az ellenzéki sajtó egyre erősebben hangoztatja az aktív beavatkozás szükségességét és azt kívánják, hogy Perzsia kössön szövetséget Törökországgal és együtt folytassák a szent háborút Oroszország és Anglia ellen. A „Trait" című lap azt írja, hogy ha Perzsia mindvégig semleges marad, a békekötés után az oroszok megint beveszik magukat Perzsiába, mert, habár meg van róla győződve, hogy Oroszország ebben a háborúban nem fog győzni, olyan erős azonban még mindig marad, hogy Perzsiát ne engedje ki karmai közül. Perzsiának a perzsáké kell maradnia. Oroszország és Anglia eddig rossz barátaink, álnok ellenségeink voltak, — írja a lap — nekünk biztosítanunk kell magunkat Most itt az ideje és tovább nem szabad vesztegelnünk. Föl tehát a háborúra Oroszország és Anglia ellen! Aknaháború. Régi fegyver új alkalmazásban. Alig múlik mostanában nap, amelyen ne olvashatnánk, hogy majd a németek, majd a franciák röpítették a levegőbe ezt vagy amazt a lövészárkot. Úgy látszik tehát, hogy új formában alkalmaznak egy nagyon régi harci eszközt. Azelőtt, mondjuk a későbbi középkortól körülbelül a XIX. évszázad közepéig a várak ostrománál fontos szerepet játszott az aknaháború. Ennek az a magyarázata, hogy az akkori puskapor részben nagyon hiányos volt, nevezetesen a sima csövekből kilőtt golyóknak nagyon csekély hatása volt az akkori várak és erődök tömör falazatával szemben. Ugyanezt a hatást igyekeztek fokozni, vagyis az ellenséges várfalak áttörését kísérelték meg a puskapor robbanó erejének alkalmasabb módon való felhasználásával. A puskaport közvetlen érintkezésbe hozták az elpusztítandó tárgyakkal. Ez az eljárás kifejlesztette az aknatechnikát és az aknaháborút Ez a háborús technikai találmány a keletről került hozzánk és nagyobb mértékben legelőször a törökök alkalmazták Bécs első ostrománál (1529). Az aknaháború lényege, amelyet eredetileg a támadó kezdett meg, abból áll, hogy az ostrom utolsó fázisánál, a vár előterében födött állásból egy vagy két párhuzamos folyosót ásnak a vár leggyengébb része alá. Amikor odaérkeztek, a robbanóanyagot külön kamrácskába helyezik el, annak robbanásával ledöntik a falakat, amelyek törmeléke betölti a várat védő árkokat. Az így nyert átjárót és a robbanástól a várban okozott pánikot nyomban gondosan előkészített rohamtámadásra használják föl, amely a legtöbb esetben sikerrel jár. Természetes, hogy a valóságban nem mennek a dolgok ilyen egyszerűen, amint itt elmondjuk, mert a védők is megfelelő ellenintézkedést tesznek. Mivel a támadó földalatti munkáját a föld fölött nem tudják ellensúlyozni, hasonlóképen földalatti utakon kell védekezniük ellene. Ez az úgynevezett „ellenaknák" építésére vezetett Az ellenaknák fával vagy téglafallal kiépített földalatti folyosók, amelyek egymástól 20—25 méter távolságban nyúlnak ki körül-belül 50—60 méternyire a vár előterületén. Részben azért, hogy az előterület földalatti részét teljesen biztosítsák az ellenséges meglepetésektől, részben a közlekedés megkönynyítésére, végül pedig szellőzés céljából ezeket a folyosókat átjárókkal kapcsolják egybe. A váraknál még ma is építenek hasonló ellenaknákat, amelyeket nagyrészt már békeidőben elkészítenek. Amikor az ostrom folyamán a védők azt hihetik, hogy a támadó aknafolyosókkal igyekszik közelíteni, az ellenaknafolyosókat éjjel-nappal „hallgatódzó”” őrséggel rakják meg, amelyek állandóan az ellenséges vakondmunkától okozott zajra figyelnek. Mihelyt gyanús neszt vesznek észre — a földben 10—14 méter távolságról már észre lehet venni a zajt —, az ellenaknából ásóval vagy külön erre a célra készült földfúrókkal a lehető leggyorsabban folyosót vájnak a támadás irányában és zúzóaknát igyekeznek a támadó folyosóban elhelyezni. Ez gyengén töltött akna, amelynek csak a föld alatt van hatása és nem okoz tölcséralakú nyilást a föld felületén, ami a támadónak nagyon jó fedezéket nyújtana. A támadó ellenben, ha ellenaknát sejt a közelben, nagyon erősen töltött aknákat készít, amelyek két előnyt biztosítanak a számára. A robbanás nyomása elsősorban nagy területen elpusztítja az ellenség aknafolyosóit. Másrészt pedig a robbanás külső hatása következtében a földben szakított mély tölcsér kitűnő fedözéket nyújt a várból ellene irányított tüzeléssel szemben. A támadó vagy a védekező ügyességétől és gyakorlottságától függ, hogy melyik rész ér el jobb sikereket Az ostromháborúk története azt mutatja, hogy még az igen, szűk, 100—150 méter szélesre korlátozott területen lejátszódó aknaháború is hónapokig, sőt egy évnél tovább itt eltartott Az aknaháborúnak ez a módja úgy technikai, mint taktikai szempontból a tökéletesség nagyon magas fokára jutott már a XVII. és a XVIII. században. Technikai szempontból már régi idők óta nemcsak a legkiválóbb műszaki tisztek, nevezetesen a francia Mesgrigny, Vauban, Vallières, Bélidor és Lebrun, az osztrák Rzida és sok mások, hanem kiváló matematikusok is foglalkoztak behatóan úgy a földalatti, mint a földfölötti aknák hatása elméletileg épp oly érdekes, mint gyakorlatilag fontos kérdésével és a megfelelő töltés kiszámításával. Ezeknek a többnyire régebbi kutatásoknak az eredménye nagyrészt még ma is mértékadó és talán többet használt a polgári mérnöki tudománynak, mint a katonai mérnökségnek. Az aknaháború háromszáz éven át nagyon sok ostromnál fontos szerepet játszott Hogy a régebbi idők egy klasszikus példáját említsük, ilyen volt Gandia védelme a törökök ellen. A velenceiek rendkívül sokáig tudtak védekezni (1667 május 22-étől 1669 szeptember 6-áig), ami azt is bizonyítja, hogy milyen rendkívüli szívóssággal harcoltak. Hogy milyen nagyarányú volt ez az aknaháború, azt abból is elképzelhetjük, hogy a velenceiek 1172 aknát robbantottak föl, a törökök pedig háromszor annyit. Luxemburg (1684), Turin (1706), Tournay (1709), Berg-op-Zoom (1747) és Schweidnitz (1762) ostrománál is az akna kiváló, sőt részben döntő szerepet játszott. A napóleoni korszakban az ibériai félszigeten folytatott hadjáratok kivételével nem igen folytattak aknaháborút, aminek az a magyarázata, hogy akkoriban inkább a nyílt terepen való ütközetekben keresték a döntést. Ezzel ellentétben az orosz-török háborúban (1828/29) az oroszok aknatámadásokkal foglalták el Braila és Varna várakat. Az újabb idők háborús történetében az aknaháború legnagyszerűbb példáját Sebaetopol ostroma .