Népszava, 1915. március (43. évfolyam, 112–154. sz.)
1915-03-09 / 127. szám
6 solygásra szélesedik az egész arca és egyszerre csak hangosan, hosszan nevetni kezd, tele szájjal, harsányan kacag, mintha nem is tudná abbahagyni, mintha nevetőgörcse támadt volna, jóízűen csak nevet, kacag, szinte már röhög ... Az öreg zsidó hosszú szakálla valósággal hullámzott, az egész teste remegett a nagy nevetésbe. Nekem eleinte nagyon tetszett az örömnek ez az őrjöngő tobzódása, azután már szinte kellemetlenül hatott rám, mert azt hittem, hogy a nevető öreg tán hirtelen megzavarodott örömében. A vég nélküli nevetésben már a könnyei csordultak ki az öregnek, amikor megszólítottam és megkérdeztem, hogy mit nevet. Alig tudta abbahagyni, alig tudott szóhoz jutni. Nehezen, reszkető hangon, a kacagástól még mindig meg-megszakítva, mondogatta : — Ma nagyon jó szombatom van. Nagyon jó ünnepem van ma. Régen volt ilyen szép szombatom ... És újra nevetni kezdett és gyönyörködő szemeit nem vette le az elvonuló katonákról. Azután kicsit lecsöndesedett és beszélt tovább : — A házamat fölgyújtották a kozákok, mindenem odaégett Nincsen, ahova a fejemet lehajthatnám, semmim sincsen, földönfutóvá lettem vénségemre és ma mégis olyan boldog vagyok, ma nagyon szép, nagyon jó szombatom van. Akik tegnap még a szakállamat tépték (most láttam csak : csupa seb a szakálla), azokat most a mi katonáink kisérik és még mennyi szép katonánk van... Sohasem hittem volna, hogy megérem ezt a napot. Szép ünnep ez, jó szombat ez ... És tovább mosolygott és ismét nevetett az öreg, kaftános zsidó és nézte, csak nézte a gyönyörűségtől részegülten a végeláthatatlan sorokban elvonuló katonákat. És a tiszta délutáni napsütésben, a galíciai országúton véges-végig, a hajléktalanná lett férfiak, nők és gyermekek is igy ünnepelték az ő szombatjukat. * A Tovább járom a galíciai országút csillogó sarát, mindenfelé kint áll a lakosság a szabad ég alatt és örvendezve nézik a "sok-sok katonát. Elhamvadt házak, rommá lőtt épületek között járok, most egy temető mellett megyek el. Az idetévedt gránátok sírköveket törtek össze, sírdombokat dúltak föl, halottakat téptek föl a földből, csontvázakat robbantottak föl a föld színére. Ennek a temetőnek a csöndjét ugyancsak fölverték, ezeknek a halottaknak a nyugodalmas békéjét nagyon megzavarták. A gránát-hulla temető: ez is háborús kép, a legszomorubbak közül való. A gránátnak nincsen lelke, a gránátot azért találták föl, hogy pusztítson. A gránát nem ismer kegyelmet az élővel és nem ismer kegyelmet a halottal szemben. A gránát azért van, hogy robbanjon, hogy tépjen, dúljon, öljön, pusztítson. Azért gránát. * Nemcsak álldogálnak az emberek a galíciai országúton, hanem sokan sietnek, szinte loholva szaladnak, mennek előre. Önmagukkal tehetetlen öregek vonszolják magukat, asszonyok sietnek magánosan, gyermekek futnak , mind, mind keresnek valakit. Vannak, akik csoportosan haladnak előre , ezek is mind keresik valakijüket. Sok ilyen magánosan haladó galíciai vándorral beszéltem. Mind valaki után siettek, maguk sem tudták, hová és merre. A galíciai országúton mindenki keres valakit. Valakit, aki kedves volt neki, aki közel állott hozzá és akit elsodort mellőle a háborús forgatag. Az orosz invázió széttépett majdnem minden családot, a férj elvesztette a feleségét, az apa a fiát, az anya a gyermekét, a fivér a nővérét, valakit mindenhonnan elragadott ez az, eget, földet rázó vihar. A család egyik része elmenekülhetett még, a másik része ottmaradt, most — hogy megszabadultak az orosz lidérctől — keresik egymást. Újfajta, szomorú népvándorlás folyik mostanában a galíciai országúton. Emberek indultak neki az országútnak és céltalanul bolyonganak, reményvesztetten keresik egymást. A kaftános, öreg zsidó — hetven esztendővel roskatag vállain — keresi a gyermekeit, a fiát, a leányait, az unokáit, keresi egész elveszett családját. A férj a feleségét, a feleség a férjét, az anya a gyermekét, a gyermek az anyját keresi, a testvérek keresik egymást, a vőlegény szomjas szívvel, a messzeségbe meredő tágra nyílt tekintettel A főváros , élelmezési nyomorúsága az utóbbi napokban már élelmezési botránnyá fajult. Drága pénzért, uzsoraáron is alig lehet megkapni a legszükségesebb élelmicikkeket. A megszorult emberek, sápadt proletárasszonyok, akiknek annak idején nem volt tőkéjük, hogy készleteket halmozhassanak föl lakásukon, kénytelenek órákig tülekedni, hogy hozzáférhessenek valamelyik elárusító helyhez és gyakran hiábavaló a várakozás és az öklöződés is. Ez az állapot végre rákényszerítette a főváros tanácsát, hogy a nagy nyilvánosságnak megmondja az igazságot, megmondja hol és mi a hiba, ki a felelős érte és mit várhatunk a jövőre. Az alább következő tudósítás — Bódy alpolgármester beszámolója és Vazsonyihozzászólása .— meglehetősen tájékoztatja a közönséget. Mind" a két beszédnek az a tendenciája, hogy a felelősséget _a fővárosi", kormányzattól elhárítsa. Mi azonban a föltárt adatok alapján sem mentesíthetjük a tanácsot és a képviselő testületet a felelősségtől. Elfogadjuk az ő részükre mentségnek, hogy liszt azért nincs, mert, tőlük független szállítási nehézségek voltak és mert a más célra, fölhalmozott készletekből a főváros nem kapott kölcsön. De miért vett a főváros 15.000 disznót ? Azért, hogy engedje a zsír árát 5 koronáig és a húsét is elérhetetlen magasságig emelkedni ? És miért vett a város 15.000 méter mázsa rizst és mikor akarja forgalomba hozni ? Majd amikor 2 korona lesz egy kiló ! És nem elég magas már a mostani 140 filléres ár ! Hát burgonyából miért szerzett be csupán 270 vagont, amely mennyiségnek (napi 2 vagonjával árulva) még ármérséklő hatása sem nagyon lesz. És miért nem szerzett be babot, amelyből volt elegendő készlet, amely könnyen eltartható és amelyre nagyon nagy szüksége van a szegényebb sorsú lakosságnak ? És általában miért tartogatta a már beszerzett készleteket addig, amíg az uzsoraárak a lomnici csúcs magasságáig emelkedtek ? Ezeket a kérdéseket — és még több mást — joggal intézhetjük a városi kormányzathoz. Vázsonyi Vilmosnak a közigazgatási bizottságban történt fölszólalásában sok kemény igazságot látunk fölcsillanni , indítványa is alkalmas a tanya, polgári lelkiismeret fölébresztésére, habár nem is megy el a szerintünk szükséges határig , a készletek hatósági kezelésbe vételéig és fejenként való szétosztásáig. Bódy alpolgármester beszámolója. Mit akart tenni a főváros? A tanács — mondotta Bódy alpolgármester — még a múlt év október 6-án határozatot hozott, amely szerint a beállott rendkívüli viszonyok következtében a körszűűlés utániám«-iórahatása szalad a menyasszonya után. Városokon, falvakon keresztül, kanyargós országutakon, hegyeken, völgyeken erdőn, bozóton át, hózban, fagyban, sárban, délutáni napsütésben, hajnali ködben, éjszakai vaksötétben, nehéz, szívvel, kisebesedett lábakkal keresik egy-, mást az emberek a galíciai országutak mentén. Azon az enyhe, napos február végi szombat délutánon, amikor ott bolyongtam a galíciai országút roskadó, sziklás hátán, az olvadó hóban és a fénylő sárban százan és ezren siettek el mellettem, akik mind az elmúlt életük, elveszett boldogságuk után szaladtak, mind kerestek valakit... Göndör Ferenc reményében fölhatalmazza a közélelmezési ügyosztályt, hogy 300.000 métermázsa búzát és rozsot, 50.000 métermázsa árpát, 20.000 métermázsa tengerit, 5000 métermázsa rizst, 30.000 métermázsa burgonyát, 10.000 kilogram gyermektáplisztet, 3000 darab vágómarhát és 10.000 darab sertést vásároljon. Erre a célra a tanács a kormány jóváhagyása mellett 17 millió koronát engedélyez. Megindultak az intézkedések a gabonára nézve a kormány támogatása mellett. A kormány ebben a tekintetben oly irányban intézkedett, hogy a Romániából beszerzendő gabonából a fővárosnak is biztosítja a megfelelő és szükséges mennyiséget. Január elején a kormány a 300.000 métermázsa mennyiséget oda módosította, hogy csak 200.000 métermázsát fog a főváros részére juttatni, viszont a hiányzó 100.000 métermázsa pótlására 250.000 métermázsa tengerit ad a fővárosnak. Összesen tehát "450.000 méter mázsa volt az a mennyiség, ami kenyérmag és tengeri alakjában a főváros lakosságának rendelkezésére állott volna. Ha ennek egy része kellő időben beérkezett volna, akkor még átmenetileg sem lettek volna bajok. Így is körülbelül négy hét óta a főváros látja, el a pékeket megfelelő (!) lisztmennyiséggel. Mennyi liszt van a fővárosban? Ismertette ezután a polgármester a főváros területén történt lisztösszeírás eredményét nagy vonásokban. Eszerint háztartásokban 66.151 méter mázsa liszt van, üzletekben és intézetekben 17.948 métermázsa, malmokban 285.319 métermázsa, közraktárakban 86.657 métermázsa, vasút- és hajóállomásokon 29.750 métermázsa. Ez az utóbbi tétel az, amelynek tekintetében a kormány fölhatalmazást adott a fővárosnak, hogy ezt a maga részére lefoglalhatja. Összesen tehát 186.000 métermázsa liszt van beraktározva Budapesten. Ezzel szemben a szükséglet, fejenként 6 kilogramot véve, augusztus 10-ig számítva, 300.000 métermázsa, vagyis a rendelkezésre álló mennyiségből bőven kitelik a főváros ellátása. A bajok onnan származnak, hogy nem lehet és nem lehetett rendesen fölhozni a gabonát. Tegnapelőtt értekezlet volt és ott a szakközegek kijelentették, hogy minden emberfölöttit elkövetnek, hogy a főváros a maga gabonamennyiségét megkapja. Figyelembe kell azonban venni, hogy azok, akiktől rekviráltak, nincsenek a legjobb akarattal a főváros iránt. Mit tett a főváros? Március 1-től 7-ig 20.940 métermázsa lisztet szolgáltattak és utalványoztak a főváros közélelmezési ügyosztályában, ami havi 80.000 métermázsának felel meg. A főváros tehát megtett mindent. A kenyérliszt, amit rendelkezésre bocsátott, búza- és tengeri- és búza- és árpalisztkeverékből állott, összesen 14.600 métermázsa., Főzőlisztet, amely 70 százalék árpa- és 30 százalék búzalisztet, 741 métermázsát, nulláslisztet — finomsüteményre valót — 398 métermázsát, búzadarát 65 métermázsát, tengerilisztet 9689 métermázsát Ebből is látszik — úgymond —, hogy a főváros minden irányban megtette, kötelességét* * # * M közigazgatási bizottság Ülése. — A tanács beszámolóitl. — Vázsonyi bírálata és indítványa. NEPS£A¥A 1915 március 9.