Népszava, 1915. április (43. évfolyam, 155–183. sz.)

1915-04-01 / 155. szám

ban az időkben azon, hogy milyen eszközökkel lehetne egy olyan napilapot létesíteni, amelynek fönnállása állandóan biztosítva van. A párt anyagi eszközei még mindig nagyon csekélyek voltak, úgy hogy az alkalmazottak fizetését sem bdta a pénztár kielégíteni. Bár a hetemként háromszor megjelenő Népszava egyre jobban elterjedt, anyagi haszna ennek nem volt, mert az üldözések, a börtönbüntetések fölemésztették a befolyó jövedelmeket A szabadszervezetek nem adhattak pénzt, mert a gazdasági mozgalmak teljesen lekötötték anyagi erejüket. Pénz nélkül a lapot nem lehetett kiadni és igy olyan tervet kellett kovácsolni, amely már a lap megindítása előtt pénzt hoz és igy a lap fönnállását, legalább tíz első időkre biztosítja. E sorok írójának támadt az a nem is új ötlete, hogy bizonyos számú előfizető gyűjtésével pénzt is lehet szerezni, továbbá a a szervezett munkások bizonyos számát az első időkre le lehet kötni a laphoz. A dolog igen egyszerűnek átázott. Ha olyan50.000 előfizetőt tudunk szerezni, aki az előfizetés díját előre befizeti, akkor ez 100.000 koronát jelent és a lap megindulása után 50.000 előfizetőnk van, akiknek nagy része bizonyára megmarad előfizetőnknek. A terv remeknek látszott, de amikor erről a bölcsességről mások is tudomást szereztek, egyszerűen kinevették a föltalálót. De nevezett nem volt túlságosan nyakas és így rövid úton elengedett a gyűjtendő előfizetők számából 25.000-rel. Az ügy a pártvezetőség elé került, amely nem fogadta túlságosan lelkesen a tervet és csak hosszas rábeszélés után tett ilyen irányú javaslatot, a pártgyűlésnek. A kongresszus már több megértéssel és nagyobb lelkesedéssel fogadta el az indítványt és így nemsokára megindult az előfizetők gyűjtésére irányuló munka. Az eredmény már nagy részben ismert. Huszonötezer előfizető helyett csak 8500-at tudtunk szerezni és az így befolyt 17.000 korona olyan kevésnek látszott, hogy a pártvezetőség nem merte a lapot kiadni. Hosszas tanácskozások folytak, amelyben főleg arról beszélgettünk, hogy milyen módon számoljunk be a kudarcról, milyen módon fizessük vissza a befolyt előfizetési díjakat. Ekkor támadt Garami elvtársnak az az ötlete, hogy a napilapot ki lehet adni, de csak a saját nyomdánkban, szóval, hogy nyomdát is létesítenünk kell, mert ez biztosítja a lap fönnállását. Ez ellentmondásnak látszott és látszik még ma is, mert ha 17.000 korona kevés a napilap kiadására, akkor még nagyobbak a nehézségek, ha a napilap alapítását egybekötjük egy nyomdai vállalat létesítésével. A terv azonban a szabadszervezetek bevonásával mégis megvalósíthatónak látszott és nemsokára megkezdődtek a munkálatok a nyomda berendezésére. 1900 április 1-én egy kis lelkes csoport könnyes szemekkel nézte a most már kávédarálónak csúfolt kis 16 oldalas rotációs gépet, amely a saját nyomdánkban roppant buzgalommal nyomta a jelenlegi Népszava napilap első példányait. A mozgalom és a Népszava napilap megerősödésével a kis gép mellé újabb, nagyobb, izmosabb és teljesítőképesebb testvérgépek jöttek, amelyek a megerősödött Népszavát nyomják. Ma már túl vagyunk a kezdet nehézségein és így a lapot többé nem kell féltenünk az elpusztulástól. Azok a remények, amelyek a Népszavához fűződtek, teljes mértékben beváltak, mert kiszámíthatatlan az a haszon, amelyhez a munkásosztály a Népszava segítségével jutott. Weltner Jakab. TÁRCA * * * Néma fonrok. — 1913 április 1. — Oly kint, amely saját öklébe mart, Ne énekelj most, mert helyette jajt4 gyönge húr kiáltni ugy se tud, Se könnyet, ami véresen lefut. Most minden koldussziv királyi nagy, Most minden sivár fej költői agy, Most minden perc világhistória. Minden nyidhm párducos Nubia. Fantáziánál nagyobb a való: Nem éri föl a rimbó-rótta szó És gyönge arra a húrok zenéje. Hogy eljusson a lelkeké fölébe. Sirj vagy örülj, úgy mint a többiek, Ne tarkázzák se ezt, se azt rímek; Se ez, se a.s nem lesz azzal nagyobb, Se szentebb, ha amint van, úgy hagyod. Farkas Antal NÉPSZAVA A büntetések rovata. * A német szociáldemokrácia egyik előharcosától, az öreg Liebknechttől maradt ránk az a mondás, amelynek értelme szerint csak akkor van baj, ha ellenfeleink dicsérnek bennünket, ellenben ha ócsárolnak és üldöznek, akkor biztos, hogy jó úton haladunk. A Népszava végtelen benső megnyugvással és megelégedéssel tekinthet vissza múltjára, ha tíz évi munkáját nagy előharcosunk szavai szerint ítéljük meg. Nem panaszkodhatunk , ellenfeleink nem pazarolták ránk szeretetük megnyilvánulásának jeleit és elvitathatatlan az a jogos büszkeségünk, hogy a Népszavánál üldözöttebb újság nem volt még ebben az országban. És ez így van rendjén ! Hiszen a Népszava csak akkor töltheti be hivatását, ha hűséges, lelkes kifejezője volt azoknak a törekvéseknek és eszméknek, amelyek Magyarország osztálytudatos munkásságát lelkesítették. Csak azzal szerezhetett ez az újság létjogosultságot, ha bátor — szükség szerint —, a kegyetlenségig kíméletlen szóvivője volt annak a harcnak, amelyet a szervezett munkásság vívott és amelyért mindenkor kész volt mindenét föláldozni. Az osztálytudato A magyar munkásság a megszégyenítő politikai jogtalanságnak üzent háborút és a Népszava akkor kapta a legtöbb sebét, amikor ennek a jogtalanságnak rendszerét föltárta és ostorozta. A gazdasági nyomorúságnak, az irtó szegénységnek szólt a harcunk s a Népszava volt és küzdelem bátor vezetője, mert ez az újság a szegények újságja volt. A lapnak mindig ez volt legnagyobb elővize és ereje és ez volt egyben ellenfeleink szemében legnagyobb bűne. Az ország nyomorúságos közállapotainak megjavításáért, a közszabadságokért és e meglevő kevés közszabadság merénylői ellen a Népszavának keménységgel és elszántsággal egyszerűen fölül kellett emelkednie azokon a korlátokon, amelyekhez éppen e nyomorúságos közállaotok védelmezői akartak odaláncolni. A lapnak ezt a történetileg szükséges munkáját politikai ellenfeleink olyannak minősítették, amelyet üldözni és büntetni s méghozzá keményen büntetni kell. A meglévő állapotok és a kimutatott tények valóban izgató volta helyett azt minősítettékizgatásnak, hogy az újság ezekre a szomoru tényekre rámutatott. Teljes és hiánytalan kimutatást ezen üldözések mérvéről különböző okok miatt sajnos — ma még nem nyújthatunk. De az itt kimutatott néhány adat is elég beszédes és a tíz éves jubileumát ünneplő Népszava napilapnak legalább a „javíthatatlan bűnösök" szemében — nem a legrosszabb ajánlólevele. Hogy mily sokszor és súlyosan vétkezett a Népszava, az kitűnik a cikkek szerzői ellen izgatásért és rágalmazásért kiszabott ítéletek itt következő fölsorolásából. bíróságok legjok-Hogy kiket féltettek a bank a Népszavától, azt elég szépen megmagyarázza két ítélet. Eszerint 1000 ben 0 hónap és 1000 korona pénzbüntetéssel sújtották a Népszavának egy, a Bőrkabátosokéról írott cikkét, 1112-ben pedig 6 hónap és 1200 koronával büntették egy cikkért, mert a ,,földbirtokosok osztálya" ellen követett el izgatást. Az alábbi fölsorolásban kimutatjuk :' Népszava óvadékából büntetésképen levont összegeket. ') A konrresszusi .ieftőzőkönyvben nem szerepel.') Csak később lesz kimutatható. ') Csak később lesz kimutatható Penssbijuteté» korona 8122 200 .t.VKl 140«' 2200 2420 2100 1700 2400 »000 Schbads&Kfiv vesztés 1905') 1 1900 3 hónap 1307 év 16 uhu 190* 2 hót nap 1909 7 hónap 1910 2 hét 1911 :1 hónap "" 1912 9 hónap 1918") 1 1914') ? Eimurt Idökfoöl. A Népszava régi műhelyei. Irta Jászai Samu. A Dob utca és Hársfa utca sarkán egy egyemeletes ház állt. Ez a ház volt a 60-as évek munkásmozgalmainak központja. Az első emeleten a beteg munkásokat gyógyították. A földszint egyik részén a betegsegélyző pénztár hivatalai, másik részén pedig a hírneves munkáskör helyiségei voltak. A tulajdonképpni párthelyiség, a Népszava és Arbeiter-Wochenchronik szerkesztősége, kiadóhivatala és nyomdája körülbelül 15 méter hosszú és 2 f0 méter magas, sötét és rossz levegőjű pincében volt. Ide kerültem 1885-ben először kisegítő kondícióba. A nyomda főnöke Ihrlinger Antal volt, aki egyszersmind az Arbeiter-Wochenchronik-ot szerkesztette. A személyzet két szedőből állott. Az egyik siketnéma volt, aki a német lapot szedte. A másik szedő beteg lévén, néhány hétre én helyettesítettem. A négy oldalban megjelenő Népszavát szedtem. A nyomda berendezése egy rozoga, kézzel hajtható gyorssajtóból, néhány szekrény kopott betűből és egyéb a lehető legrosszabb színállapotban levő, legszükségesebb nyomdai eszközökből állott. Hogy a háziszolga teendőket ki végezte, azt nem tudtam kifürkészni. Tanoncunk nem volt és úgy hiszem, hogy a betegsegélyző pénztár szolgája néha szívességből a nyomdába vezető lépéseiket ,és a nyomdát is söpörte. Bizonyos, hogy a pártseprőt nem nagyon koptatták. Ezt abból következtetem, hogy a betűszekrényemet gyakran ellepte a pókháló. A főnököm „irodája" üvegfallal volt elválasztva a műhelytől. Ez az „iroda" egyszersmind szerkesztőség és kiadóhivatal is volt. Ebben a kis nyomorúságos odúban üzentek hadat a mai társadalmi rendnek. Ebből a sötét odúból terjesztették a világosságot. Kissé furcsának találtam, hogy cikket kellett szednem a rossz és egészségtelen műhelyekről, én magam pedig fojtó levegőben végeztem munkámat. Vigasztaltam magam, hogy a munkásoknak nincs módjukban jobb műhelyt föntartani és az, orosz nihilisták még rosszabb és veszélyesebb földalatti nyomdákban sokszorosították forradalmi eszméiket. Rozoga gépünk hetenként csak egyszer indult, amikor a lapok elkészültek. Ekkor kisegítő gépmestert vettek föl. De ha gépmestert nem tudtak szerezni, ilyenkor valamelyik szedő végezte a gépmesteri teendőket, a szerkesztők pedig fölváltva hajtották a gépre- 1915 április .