Népszava, 1915. május (43. évfolyam, 184–213. sz.)
1915-05-01 / 184. szám
1915 május 4. Levél a Kárpátokból. * Tüzérségi harc az oroszokkal. — Lesz-e béke? Oroszok, akik megadják magukat. — A „menekültek" gazdasági tevékenysége. — Mi újság itthon? Egy elvtársunk, aki a szakmozgalomnak ismert embere és akinek több érdekes levelét közölhettük már, írja a Kárpátokból: Kedves Barátom! Már napok óta készülök irni, de az események oly gyorsan következtek egymásra, hogy nem igen volt lehetséges hosszabban irni. Hol úton voltunk, hol pedig „dolgoztunk", mégpedig alaposan. Közel két hónapig az uzsoki szoros előtt elterülő magaslatokat védtük. Ott bizony kevés idő volt, 800—900 méter a tenger színe fölött, még nyáron is friss a levegő, hát még januárfebruárban. Legutóbb M. vasúti állomás közelében álltunk és sikerrel visszavertük az oroszok áttörő kísérletét. A lapokban itt C.-hegy mögé sokat lőttünk, amíg az oroszokat sikerült visszaszorítani. Most attól a helytől északra vagyunk, ott, ahol az oroszok húsvétkor be akartak törni. Az országúttól egy rossz kocsiút vezet egy völgykatlanba, alig három kilométer hosszú és ott végződik. Köröskörül magas hegyek vannak, csak egy helyen van egy nyeregforma horpadás és ezen szeretnének keresztül jönni. A völgy szép és turistáknak kellemes lehet itt egy-két napot eltölteni. Szépségéről nevezték is el K.-völgynek. Most bizony nincs benne semmi a nevéből. Egyik tüzérségi állás a másik mellett és megy egész nap és éjjel a lövés, hogy már a mi trenírozott fejünk is fáj. Igen sok új gyalogság jön most föl teljesen új fölszereléssel. Már három nap és éjjel folyik a harc, de eddig sikerült az ellenséget visszaszorítani. Folyton újabb csapatok jönnek és ezek meg is tartják ezt a fontos helyét, a sajtószabadság nyoma, a mozgalmi üres, csak a mulatsági rovat, az még virágzik. Úgylátszik, erre mindig akad ember. Nagy érdeklődéssel olvasom, hogy egyes országokban mozgalmat indítottak az alkoholélvezet ellen és mosolyogtam, amikor az egyik lap nagy megelégedéssel állapítja meg, hogy nálunk nincs ilyen veszély. Ezek az urak nem ismerik a katonaság hangulatát. A fronton bizony nem igen van inni, de beljebb, ott verekednek, nem a borért, hanem a rumért.. Legutóbbi visszavonulásunk alkalmával alkalmam volt érdekes dolgokat látni. Amit különben az itteni zsidók elkövetnek, az önkéntelenül is eszébe juttatja az embernek a pogromot. Nem félnek ezek a golyótól, hanem két, nyomorúságos gebéjét befogja, elmegy Ungvárra, s ott fölpakol rumot, narancsot, szardiniát, cukrot, pálinkát és ehhez hasonló dolgokat és eljön, egészen ameddig engedik. Ott letelepszik egy üres házban és az ablakon keresztül a portékáját árulja. Mint a futótűz terjed el a hír. Pénze van mindenkinek és rövid idő alatt százával tolonganak az ablak előtt és verekednek a rumért. A következő szerény árak vannak: Egy liter rum 5 korona, egy narancs 24 fillér, egy kilogram cukor 2.20 korona, egy darab Schicht-szappan (békeidőben 12 fillér) 50 fillér, egy doboz gyufa 6 fillér és ehhez hasonló szerény árak mellett, árulják a legócskább holmikat. A rum közönséges spirituszkotyvaszték. Csontosan egy hordóban összekevertek egy kevés bort, krumplicukrot, törkölyt és vizet, jól összekavarták és később literjét 2 koronáért kimérték. Nem telt bele egy félóra és 50 liter elfogyott. Örömmel olvastam, hogy Magyarországot megtisztítják ezektől a „menekültektől" és átutalják őket Ausztriának, amelynek neveltjei. A szabályok szerint nekünk jár 44 fillér borért, amely természetben szolgálandó ki. Horvátországban kaptunk is sokáig naponta egy félliter bort, később két deci rumot, majd egy decit, míg később semmit. Egyes századoknál a legénység kérelmére készpénzben adták ki a bor árát és sok szegény embernek ez hasznára volt, mert az igy kapott pénzt hazaküldte szűkölködő családjának. Mink is kértük, de a szabályokra való hivatkozással megtagadták. Ha valahol alkalom van, bizony a mi katonáink is megisznak mindent, ami a kezükbe kerül. Más különös újság a mi környékünkön nemigen van. Az idő szép és ez kissé tűrhetővé teszi a helyzetet. Érdeklődéssel olvastam a küldött lapokat Igazán csoda, hogy még ebben a nehéz időben fönn lehet tartani a megkezdett mozgalmat. Azt hiszem, a kifizetett segélyek jó hatással lesznek a jövőre. Üdvözlöm a még otthonlevőket, a szervezet tagjait abban a reményben, hogy még viszontlátjuk egymást. Orosz foglyokról. M.-nél láttam: hoztnk egy orosz kapitányt. Egészen szépen jött a szolgájával és csöppet sem busult, hogy ő most fogoly. Azzal szórakozott,, hogy a vasúti sinen próbált járni. A parancsnokságon egy huszártiszt angolul beszélt vele, nevetgélve beszélte el elfogatását. Ugyanott volt egy csomó orosz fogoly. Egyesek tudtak németül, ezekkel beszéltem. Elmondta az egyik, hogy ő kereskedősegéd volt Moszkvában és a háború eleje óta részt vesz. Eddig a krakói fronton voltak. Panaszkodik, hogy a zsidókat üldözik a hadseregben és úgy az orosz tisztek, mint a legénység gúnytárgyai. Az élelmezés rossz, mert a hegyi gyalogutakon nem tudnak élelmet szállítani. Egész flegmával mondta el, hogy ő önként jött. Egyik nap reggel az országúton kisebbnagyobb csoport orosz foglyot hajtottak. A kisérőkatonától kérdeztük, kik ezek ! Az egyik csoportban ezek önkéntesek, mondja ő nagy büszkén. Később tudtuk meg, hogy egy csomó altiszt ajánlkozott egy fontos megbízatásra, de ez csak ürügy volt hogy megadják magukat. Mind azt mondja, megunták már a háborút. A foglyok ruhája rongyos és soknak a csizmája lyukas volt. Az a híres orosz fölszerelés úgy látszik elszakadt és út nincsen. Megkaptam a Népszava utóbbi példányait, amiből olvastam, hogy az idén nem lesz május elseje. Ez volt a legokosabb a jelen körülmények között. A többi dolog, ami benne van, meglehetősen elszomorító. Az a sok fehér folt NÉPSZAVA . UTOLSÓ HÍREK * * * Nyalkában a német tengeralattjárók. (London, április 30. — Reuter.) A „Lily Dale" halászgőzöst Tyne közelében egy német tengeralattjáró elsülyesztette. A legénységet megmentették. A „Mobile" szénszállító gőzöst a Hebridáknál egy német tengeralattjáró elsülyesztette. A legénységet Stornowagyba vitték. * # * Hasler angol tábornok elesett. (London, április 30. — „M. T. I.") Hasler dandárparancsnok tábornok elesett. van. • Hangos az utca. A fák lombosodnak, meleg napfény ragyogja be a várost, május van . . . Hangos az utca. A proletárok lakta bérkaszárnyák gyermekserege kivonult az utcára. Ványadt, fehérarcú, mezítlábas apróságok lepik el a külváros utcáit. A sok helyütt még kövezetlen utcákon kevés kocsi jár, a gyerekek gondtalanul futkosnak, lármáznak . . . A papa nincs itthon, a papa valahol a Kárpátok lejtőin, vagy a galíciai mezőkön, vagy Muszkaországban harcol. Vagy talán nem is harcol már, talán már porlad valahol messzi, idegen földben. Most nem félnek a papától, a mama, nem ijesztgeti őket azzal, hogy majd kapták, ha a papa hazajön. A papa még nemvagy már nem jöhet haza ... És a május olyan szép. Ragyog az utca. A természet nem tagadja meg a napfényt, még a külvárosi utcától sem. De a bérkaszárnyákba már csak lopva jár. Eleven az utca. Itt golyóznak, amott katonásdit játszanak és irgalmatlanul eldöngetik az „oroszok"-at, kacagnak, ugrálnak, zsibonganak. Tavasz van, a májusi napfény kicsalja a proletárgyerekeket az utcára, a május lüktető életet, varázsol a szomorú, poros, fulladt levegőjű külvárosi utcákba. A május új életre kelti a természetet, fű, fa, virág zsendül, szikrázik a napfény, langyos a levegő, a gyerekek lármája, zsibongása az utcákon ujjongva hirdeti a tavaszt. Bent a külvárosi bérkaszárnyákban komoran tesped az élet. A tavaszi ragyogástól oda csak foszlányok jutnak. A bérkaszárnyákból kiáramló szag vakmerően szembeszáll a tavaszi futalommal, viaskodik a friss illatokkal és megcsapván arcunkat, emlékeztet szegénységre, nincstelenségre, kevés ennivalóra, dohos lakásra, cipőtlen gyerekekre, elnyűtt arcú koravén feleségre és mindarra, ami oly bántó ellentétben van a május lihegő szépségével, a napsugárral és a jómódúak lakta városrész képével ... Az utcákon hancúrozó kicsinyek még nem sejtik a szegénység terhes komorságát, e véres május szörnyűségeit, ők még csak örülni tudnak a tavaszi megújhodásnak, a ragyogásnak. Gondtalanul és bántatlanul ugrándoznak a tavaszi verőfényben, amely az utcán nekik is osztályrészül jut ... Itt nem rabolhatják el tőlük a gazdagok. A zsibvásáron. Valahogy elvetődtem a Teleki-térre, a zsibárusok csarnokába. A szegények legszegényebbjeinek a találkozó helye ez a csarnok. Van itt mindenféle: ruha, cipő, kalap, használt inggallér, törött fésű, lyukas harisnya, nyűtt ágynemű és egyéb lim-lom. A szegények szegényei ruházkodnak itt. Bábeli hangzavar és orrfacsaró illatok töltik meg a levegőt. Itt alkusznak, ott pörlekednek, mert keveset igért a vásárló, emitt kínálják a portékát, fogadkoznak, milyen kitűnő a posztó vagy bőr, mily pompásan fest a vevő az új ruhában amellett olcsó, sőt a vevő hálás lehet, ha megkapja. A szegények legszegényebbjeinek vannak ezek az áruk szánva, mert legnagyobb részük elnyűtt és olyan kétségbeejtő állapotban van, hogy csak a reménytelen szegénység tudja magát viselésükre rászánni. Itt-ott persze jobb áru is akad, de csak elvétve, aminthogy a vásárlók között is akad olyan, akin első pillanatra, nem látszik meg, hogy itt szokta ruhaszükség, leteii kielégíteni. Beretvált arcú fiatalember törtet keresztül a tömegen. Fekete vasalt nadrág, divatos felöltő, égszínkék, mélyen kivágott mellény és kemény mellű fehér ing van rajta. Keztyű, sétapálca. Otthonosan megáll az egyik árus előtt, aki nyomban szolgálatkészen keres számára kabátot és mellényt. — Csinos és jó szövet. És a fiatalember rögtön leveti a felöltőjét és próbálja a kabátot. Tükör persze nincs, de az árus biztatja, hogy nagyon jól áll és egész modern szabású. A fiatalember sokalja a kabát árát, de az árus nem enged. — ön nem laikus — mondja a fiatalembernek — ön érti, hogy mi a jó szövet.