Népszava, 1915. május (43. évfolyam, 184–213. sz.)

1915-05-01 / 184. szám

1915 május 4. Levél a Kárpátokból. * Tüzérségi harc az oroszokkal. — Lesz-e béke? Oroszok, akik megadják magukat. — A „me­nekültek" gazdasági tevékenysége. —­ Mi új­ság itthon? Egy elvtársunk, aki a szakmozgalomnak ismert embere és akinek több érdekes leve­lét közölhettük már, írja a Kárpátokból: Kedves Barátom! Már napok óta készülök irni, de az események oly gyorsan következ­tek egymásra, hogy nem igen volt lehetséges hosszabban irni. Hol úton voltunk, hol pe­dig „dolgoztunk", mégpedig alaposan. Közel két hónapig az uzsoki szoros előtt elterülő magaslatokat védtük. Ott bizony kevés idő volt, 800—900 méter a tenger színe fölött, még nyáron is friss a levegő, hát még január­februárban. Legutóbb M. vasúti állomás közelében áll­tunk és sikerrel visszavertük az oroszok át­törő kísérletét. A lapokban itt C.-hegy mögé sokat lőttünk, am­íg az oroszokat sikerült visszaszorítani. Most attól a helytől északra vagyunk, ott, ahol az oroszok húsvétkor be akartak törni. Az országúttól egy rossz kocsiút vezet egy völgykatlanba, alig három kilométer hosszú és ott végződik. Köröskörül magas hegyek vannak, csak egy helyen van egy nyereg­forma horpadás és ezen szeretnének keresz­tül jönni. A völgy szép és turistáknak kelle­mes lehet itt egy-két napot eltölteni. Szépsé­géről nevezték is el K.-völgynek. Most bi­zony nincs benne semmi a nevéből. Egyik tüzérségi állás a másik mellett és megy egész nap és éjjel a lövés, hogy már a mi tre­nírozott fejünk is fáj. Igen sok új gyalogság jön most föl teljesen új fölszereléssel. Már három nap és éjjel folyik a harc, de eddig sikerült az ellenséget visszaszorítani. Foly­ton újabb csapatok jönnek és ezek meg is tartják ezt a fontos helyét, a sajtószabadság nyoma, a mozgalmi üres, csak a mulatsági rovat, az még virágzik. Úgy­látszik, erre mindig akad ember. Nagy érdek­lődéssel olvasom, hogy egyes országokban mozgalmat indítottak az alkoholélvezet ellen és mosolyogtam, amikor az egyik lap nagy megelégedéssel állapítja meg, hogy nálunk nincs ilyen veszély. Ezek az urak nem ismerik a katonaság hangulatát. A fronton bizony nem igen van inni, de beljebb, ott verekednek, nem a borért, hanem a rumért.. Legutóbbi visszavonulásunk alkalmával alkalmam volt érdekes dolgokat látni. Amit különben az itteni zsidók elkövet­nek, az önkéntelenül is eszébe juttatja az embernek a pogromot. Nem félnek ezek a go­lyótól, hanem két, nyomorúságos gebéjét be­fogja, elmegy Ungvárra, s ott fölpakol rumot, narancsot, szardiniát, cukrot, pálinkát és ehhez hasonló dolgokat és eljön, egészen ameddig engedik. Ott letelepszik egy üres házban és az ablakon keresztül a portékáját árulja. Mint a­ futótűz terjed el a hír. Pénze van mindenkinek és rövid idő alatt százával tolonganak az ablak előtt és verekednek a rumért. A következő szerény árak vannak: Egy liter rum 5 korona, egy narancs 24 fil­lér, egy kilogram cukor 2.20 korona, egy da­rab Schicht-szappan (békeidőben 12 fillér) 50 fillér, egy doboz gyufa 6 fillér és ehhez ha­sonló szerény árak mellett, árulják a legócs­kább holmikat. A rum közönséges spiritusz­kotyvaszték. Csontosan egy hordóban össze­kevertek egy kevés bort, krumplicukrot, törkölyt és vizet, jól összekavarták és később literjét 2 koronáért kimérték. Nem telt bele egy félóra és 50 liter elfogyott. Örömmel ol­vastam, hogy Magyarországot megtisztítják ezektől a „menekültektől" és átutalják őket Ausztriának, amelynek neveltjei. A szabá­lyok szerint nekünk jár 44 fillér borért, amely természetben szolgálandó ki. Horvátország­ban kaptunk is sokáig naponta egy félliter bort, később két deci rumot, majd egy decit, míg később semmit. Egyes századoknál a le­génység kérelmére készpénzben adták ki a bor árát és sok szegény embernek ez hasznára volt, mert az igy kapott pénzt hazaküldte szűkölködő családjának. Mink is kértük, de a szabályokra való hivatkozással megtagad­ták. Ha­ valahol alkalom van, bizony a mi katonáink is­ megisznak mindent, ami a kezükbe kerül. Más különös újság a mi környékünkön nemigen van. Az idő szép és ez kissé tűrhe­tővé teszi a helyzetet. Érdeklődéssel olvastam a küldött lapokat Igazán csoda, hogy még ebben a nehéz időben fönn lehet tartani a megkezdett mozgalmat. Azt hiszem, a kifize­tett segélyek jó hatással lesznek a jövőre. Üdvözlöm a még otthonlevőket, a szervezet tagjait abban a reményben, hogy még viszont­látjuk egymást. Orosz foglyokról. M.-nél láttam: hozt­nk egy orosz kapitányt. Egészen szépen jött a szolgájával és csöppet sem busult, hogy ő most fogoly. Azzal szóra­kozott,, hogy a vasúti sinen próbált járni. A parancsnokságon egy huszártiszt angolul be­szélt vele, nevetgélve beszélte el elfogatását. Ugyanott volt egy csomó orosz fogoly. Egye­sek tudtak németül, ezekkel beszéltem. El­mondta az egyik, hogy ő kereskedősegéd volt Moszkvában és a háború eleje óta részt­ vesz. Eddig a krakói fronton voltak. Panaszkodik, hogy a zsidókat üldözik a hadseregben és úgy az orosz tisztek, mint a legénység gúny­tárgyai. Az élelmezés rossz, mert a hegyi gyalogutakon nem tudnak élelmet szállítani. Egész flegmával mondta el, hogy ő önként jött. Egyik nap reggel az országúton kisebb­nagyobb csoport orosz foglyot hajtottak. A kisérő­­katonától kérdeztük, kik ezek ! Az egyik csoportban ezek önkéntesek, mondja ő nagy büszkén. Később tudtuk meg, hogy egy csomó altiszt ajánlkozott egy fontos meg­bízatásra, de ez csak ürügy volt hogy meg­adják magukat. Mind azt mondja, megunták már a háborút. A foglyok ruhája ron­gyos és soknak a csizmája lyukas volt. Az a híres orosz fölszerelés úgy látszik elsza­kadt és út nincsen. Megkaptam a Népszava utóbbi példányait, amiből olvastam, hogy az idén nem lesz má­jus elseje. Ez volt a legokosabb a jelen körül­mények között. A többi dolog, ami benne van, meglehetősen elszomorító. Az a sok fehér folt NÉPSZAVA . UTOLSÓ HÍREK * * * Nyalkában a német tenger­alattjárók. (London, április 30. — Reuter.) A „Lily Dale" halászgőzöst Tyne közelében egy német tengeralattjáró elsülyesztette. A le­génységet megmentették. A „Mobile" szén­szállító gőzöst a Hebridáknál egy német tengeralattjáró elsülyesztette. A legénysé­get Stornowagyba vitték. * # * Hasler angol tábornok elesett. (London, április 30. — „M. T. I.") Hasler dandárparancsnok tábornok elesett. v­an­­. • Hangos az utca.­­ A fák lombosodnak, meleg napfény ragyogja be a várost, május van . . . Hangos az utca. A proletárok lakta bér­kaszárnyák gyermekserege kivonult az utcára. Ványadt, fehérarcú, mezítlábas apróságok lepik el a külváros utcáit. A sok helyütt még kövezetlen utcákon kevés kocsi jár, a gyerekek gondtalanul futkosnak, lármáznak . . . A papa nincs itthon, a papa valahol a Kár­pátok lejtőin, vagy a galíciai mezőkön, vagy Muszkaországban harcol. Vagy talán nem is harcol már, talán már porlad valahol messzi, idegen földben. Most nem félnek a papától, a mama, nem ijesztgeti őket azzal, hogy majd kapták, ha a papa hazajön. A papa még nem­vagy már nem jöhet haza ... És a május olyan szép. Ragyog az utca. A természet nem tagadja meg a napfényt, még a külvárosi utcától sem. De a­ bérkaszárnyákba már csak lopva jár. Eleven az utca. Itt golyóz­nak, amott katonásdit játszanak és irgalmatla­­nul eldöngetik az „oroszok"-at, kacagnak, ug­rálnak, zsibonganak. Tavasz van, a­ májusi nap­fény kicsalja a proletárgyerekeket az utcára, a május lüktető életet, varázsol a­ szomorú, po­ros, fulladt levegőjű külvárosi utcákba. A május új életre kelti a természetet, fű­, fa, virág zsendül, szikrázik a napfény, langyos a levegő, a gyerekek lármája, zsibongása az ut­cákon ujjongva hirdeti a tavaszt. Bent a külvárosi bérkaszárnyákban komo­ran tesped az élet. A tavaszi ragyogástól oda csak foszlányok jutnak. A bérkaszárnyákból kiáramló szag vakmerően szembeszáll a­ tava­szi futalommal, viaskodik a friss illatokkal és megcsapván arcunkat, emlékeztet szegénységre, nincstelenségre, kevés ennivalóra, dohos la­kásra, cipőtlen gyerekekre, elnyűtt arcú kora­vén feleségre és minda­rra, ami oly bántó el­lentétben van a május lihegő szépségével, a napsugárral és a jómódúak lakta városrész képével ... Az utcákon hancúrozó kicsinyek még nem sejtik a­ szegénység terhes komorságát, e véres május szörnyűségeit, ők még csak örülni tud­nak a tavaszi megújhodásnak, a ragyogásnak. Gondtalanul és bántatlanul ugrándoznak a­ tavaszi verőfényben, amely az utcán nekik is osztályrészül jut ... Itt nem rabolhatják el tő­lük a gazdagok. A zsibvásáron. Valahogy elvetődtem a Teleki-térre, a zsib­árusok csarnokába. A szegények legszegé­nyebbjeinek a találkozó helye ez a csarnok. Van itt mindenféle: ruha, cipő, kalap, használt ing­gallér, törött fésű, lyukas harisnya, nyűtt ágy­nemű és egyéb lim-lom. A szegények szegényei ruházkodnak itt. Bábeli hangzavar és orrfa­csaró illatok töltik meg a levegőt. Itt alkusz­nak, ott pörlekednek, mert­ keveset igért a­ vá­sárló, emitt kínálják a portékát, fogadkoznak, milyen kitűnő a posztó vagy bőr, mily pompá­san fest a vevő az új ruhában amellett olcsó, sőt a vevő hálás lehet, ha megkapja. A szegények legszegényebbjeinek vannak ezek az áruk szánva, mert legnagyobb részük elnyűtt és olyan kétségbeejtő állapotban van, hogy csak a­ reménytelen szegénység tudja ma­gát viselésükre rászánni. Itt-ott persze jobb áru is akad, de csak elvétve, aminthogy a vá­sárlók között is akad olyan, akin első pillanatra, nem látszik meg, hogy itt szokta ruhaszükség­, leteii kielégíteni. Beretvált arcú fiatalember törtet keresztül a tömegen. Fekete vasalt nadrág, divatos felöltő, égszínkék, mélyen kivágott mellény és kemény mellű fehér ing van rajta. Keztyű, sétapálca. Otthonosan megáll az egyik árus előtt, aki nyomban szolgálatkészen keres számára kabá­­­tot és mellényt. — Csinos és jó szövet. És a fiatalember rögtön leveti a felöltőjét és próbálja a kabátot. Tükör persze nincs, de az árus biztatja, hogy nagyon jól áll és egész mo­dern szabású. A fiatalember sokalja a kabát árát, de az árus nem enged. — ön nem laikus — mondja a fiatalember­nek — ön érti, hogy mi a jó szövet.

Next