Népszava, 1915. június (43. évfolyam, 214–243. sz.)
1915-06-01 / 214. szám
2 fiatalsága és a megvásárolt uszítók sabadontüntethetnek az utcákon a háború mellett, a szocialista pártot, a munkástömegeketés mindazokat, akik ellenzik ezt a bűnös kalandot, erőszakkal is megakadályozzák abban, hogy akaratukat kifejezésre juttassák . . . Milanóban a zsoldon bevett háborús uszítók a rendőrség oltalma alatt a terrorizmus uralmát teremtették meg ugyanakkor, amikor elvtársaink százait a börtönbe hurcolták. A képviselőket erőszakkal is e fenyegetésekkel megfélemlítik és „a haza nevében" akadályozzák meg őket képviselői megbízatásuk szabad teljesítésében.Az országnak azokon a részein, amelyek fejlettségüknél fogva leginkább volnának hivatva arra, hogy a nép igazi akaratát kifejezésre juttassák, az izgalom, a nyers erőszak lett úrrá a lelkeken . • * A sajtó jóformán egyértelműen vállalkozott annak a szomorú feladatnak teljesítésére, hogy az igazság ügyes meghamisítása útján cinkosává legyen annak a nagy bűnténynek, amely egyaránt irányult az igazi nemzeti 'érdekek 'és a proletárság érdekei ellen. Olaszország munkásai! Most, amikor ilyfajta erkölcsi előkészületek után elhatározódott a háború és amikor az uralkodó osztályok, amelyek tíz hónapon keresztül titkos diplomáciai tárgyalásokon valóságos üzérkedést folytattak a semlegességgel, csak a nemzeti önzés szavára hallgatnak, amikor ifjú proletáréletek százezreit áldozzák föl csak azért, hogy az őrület egyetlen órájában elpusztítsák sok esztendő munkájának és küzdelmének eredményeit: most arra szólítanak föl bennünket, hogy kössünk az uralkodó társadalommal pártközi bpesetés arra, hogy az olasz szocialista proletárság olvadjon bele a nemzeti egységbeés vegye ki részét a társadalmi békéből. Ezzel szemben a szocialista párt, amely a proletártömegek" bevált és elismert képviselője volt mindenkor, ebben a tragikus pillanatban is rá akar mutatni azokra az elvi meggondolásokra, amelyeket az európai nagy háború első pillanatától fogva vezérlő csillagául fogadott el. A nacionalista és háborúbarát őrülettel szemben kötelességeinek érzi a szocialista párt azt, hogy a nemzetközi szocializmus változhatatlan elveiben való hitét különös erővel hangsúlyozza. Olaszország szocialista pártja tíz hosszú hónapon keresztül jóformán egyedül küzdött a háborúra uszítók csalfa és erőszakos munkája ellen. Népgyűléseken, előadások ezrein, a szakadatlan agitáció munkájában, amelyet az egységes pártszervezetek a pártvezetőséggel, a parlamenti" képviselettel, a szakszervezetekkel közösen folytattak és amelyeken az ellenséges sajtó, a kormány és fullajtársainak aknamunkájával szemben is megállott a párt, a népnek egyre növekvő tömegeit figyelmeztette arra az ellentétre, amely a proletárságnak a testvériségen és a népek szolidaritásán nyugvó nemzetközi politikájaés az uralkodó osztályok politikája között van ... A szocialista párt az egész idő alatt elvetette azoknak fölfogását, akik szerint minden jognak és az eszmények teljességének politikája csak az egyik táborban, az erőszak és ocsmányság politikája pedig csak a másik táborban van. Az olasz szocialista párt a népeknek ezt a mai nemzetközi küzdelmét a különféle polgári államok versenygése gyümölcsének tekinti... Olaszország beavatkozását — bárminő ürügyet is hoznak föl igazolására, — nem eszményi okok idézték elő, nem is az a törekvés, hogy a gyöngéken segítsen, nem az, hogy a testvériség és demokrácia elveit érvényesítse vagy a nemzeti érdekeket képviselje. Minderről nincsen szó. Olaszországot a háborúba való beavatkozásradinasztikus, imperialista érdekek bírták ráés ily érdekek szolgálatában nem lehet számítani a szocialista proletárság támogatására. Munkások! Ezek az okok bírták rá az olasz szocialista pártot arra, hogy a háborúval való minden közösséget kezdettől fogvaés még most is megtagadjon, ama meggyőződéstől vezéreltetve, hogy Olaszországnak az lett volna a hivatása, hogy békét teremtsen és önös célok nélkül békét közvetítsen a küzdő államok között. Ezért ítélte el az olasz szocialista párt a polgárság különféle létezáse — mint szenvedély —, mint az ópiumszívás. De különösen nem tartottam ezt szükségesnek vékonypénzű proletárok között, akiknek pár garasa éppen nem arra való, hogy kékülve, sárgulva egy buta kártyalapra rakják és egymástól elnyerjék. Oh, sok-sok nyomorúságot, kétségbeesést, durvaságot láttam már a kártyaszenvedély alól kisarjadzani. Ismertem kártyást embert, akinek volt szép vagyona, nagy családja és koldus lett, de előbb a sírbaverte szorgalmas feleségét, idiótává ütötte gyermekeit , ismertem jó dolgos, jó keresetű munkásokat, akiken nem volt egy tisztességes darab ruha, de szombattól a következő hét szerdájáig nem keltek föl a kártyaasztal mellől és szennyben, piszokban ,virrasztották át az éjjeleket; ismertem szegény ördögöket, akik velem húzták az élet igáját és vasárnap délben étlen-szomjan vergődtek, mert silány hetikeresetüket elvitte a szombat esti első kártyaóra. És ma is, lépten-nyomon találok nagyon elnyomott, nagyon kizsákmányolt, nagyon elhagyatott munkáscsoportokat, különösen a városi civilizációtól elzárt vidéki munkásközpontokban, ahol tanulás, olvasás, érdemes eszmecsere helyett, hideg vagy meleg pálinkát isznak és kártyáznak jobbsorsra érdemes proletárok. Tudom, hogy én nem fogom ezeket megjavíthatni, tudom, hogy a szó, a toll kevés ahhoz, hogy szenvedésekben beteg embereket kigyógyíson, a vérükbe férkőzött méregtől megszabadítson. De nem is ez a célom, gettől megindított üzérkedő tárgyalásokatra, mert a szocialista párt azt kívánta, hogy Olaszország csak erkölcsieszközökkel avatkozzék be a háborúba, mégpedig ama békeérdekében, amely valamennyi népnek legforróbb vágya. Ellenfeleink, a proletárság ellenfelei, talán állíthatják majd azt, hogy legyőztek bennünket, de sohasem állíthatják majd azt, hogy hazug jelszavaiknak, behódoltunk, vagy hogy kényszeríteni tudtak bennünket arra, hogy részt vegyünk abban a véres munkában, amelynek előidézésén dolgoztak. De ezzel még nem teljesítettük egész feladatunkat. Mialatt ellenfeleink a gyűlölet és harag indulatától elragadtatva háborút viselnek majd, mi meggyőződésünket és lelkesedésünket a béke ügyének bocsátjuk rendelkezésére . . . Sajtónkat fogjuk védelmezni és terjeszteni, mindenekelőtt az Iv,antit, Olaszország valamennyi szocialistájának legféltettebb és legkedvesebb birtokát. A társadalmi élet minden területén pedig védelmezni fogjuk a proletárságnak eddig elért vívmányait. Olaszország proletárjai! Ha a mi fenséges ideálunk, a proletár Internationalenak a nemzetek közös egyetértése útján való megvalósítása — ebben a pillanatban veszedelemben is forog, ha most a jog és értelem szavát túl is harsogja az ágyuk bömbölése, azért mi nem esünk kétségbe . • . .A szocialista proletárság nem teszi le a fegyvert, csak várakozik! Éljen a szocializmus! Éljen az Internazionale! Róma, ipi5 május 22-én. 14 pártvezetőség. • * * * M kápfw& foortemája. 3fia Vanczáfi János. Kirilla'János uram korcsmájában — ahová szívesen tér be az ember egy ital jó borra és magyaros konyhája ízletes főztjére —, kártyáztak a fiuk. A" fiuk — jó vén legények mar és vasasokból, fásokból, meg lábbelikészitőkből verődtek itt össze egy megértő kis társasággá, a harminckétlevelű biblia körül. .Valami — általuk ártatlan alsósnak nevezett — játékot játszottak, amelynek ártó vagy ártatlan voltát én nem tudom megítélni, mert a kártyajátékhoz épp annyit értek, mint a hajdú a harrangötítéshez. Csak azt láttam, hogy a pénz sűrün forog, a pinka hamar telik és a kártyákat gyors egymásutánban más-más osztja a játékosok között. A játszók háta mögött letelepedve elnézem arcizmaik játékát, elhallgatom rövid, szaggatott jelzőmondásaikat, izgalmas kritikájukat egymás ügyességéről vagy ügyetlenségéről és gondolataim ,végigröppennek a pulton, amely már annyi szenvedélyes, beteg, kártyás embert vetett szemeim elé. Sohasem ,voltam valami nagyrabecsülője a kártyázásnak, amely, éppen olyan „szórak”zŐVÁROSI OLVASÓINKHOZ! Fölkérjük előfizetőinket, hogy a lapkézbesítésre vonatkozó esetleges panaszaikat mindenkor elsősorban a kiadóhivatallal közöljék (Telefon : József 3—31 és József 3—32, hajnali fél 3 órától 6 óráig csak József 3—31 hívható), mert a másutt leadott panaszok csak elkésve, esetleg egyáltalában nem jutnak hozzánk. Címváltozás esetén kérjük mindig a régi lakcímet is megadni. A kiadóhivatal. Csak mert a kártyázó fiuk mögött eszembe jutott, hát elmondok itt egy vidáman és jól végződött kártyás históriát — számítva a nemkártyázók jóízű mosolyára és a kártyások bocsánatára, amiért hogy a mesterségüket itt egy kissé lebecsültem. Süldő legénykoromban künn laktam a Tisztviselő-telep egyik házának pincelakásában, amely mindössze egy szobából állott és amelyben éjjelenként hatan fogyasztották a nem éppen azonos levegőt. A főbérlő egy tétényvidéki tagbaszakadt rác ember volt, napszámos, ugy a nehéz fajtából, felesége egy nem éppen nádszáltermetű, mosolygóképű rác menyecske, aki az egész háznépet egyszerre szerette; két kis fiuk volt és mi ketten voltunk az albérlők, én meg a Diegelbrecher Péter, aki kőműveslegény volt, vörösesszőke fia és éveiben úgy a harminc körül járó, Torontál vármegyének szülötte, tehát német, aki ha magyarul beszélt, sehogy sem tudott megszabadulni a nyakába ,verő svábtól. Ez a Diegelbrecker Péter szerencsétlenül szenvedélyes kártyás volt, a házigazdánk a pálinkát szerette, az asszony pedig ellensége volt a kártyának is, az italnak is. Az urát nem tudta leszoktatni rossz szokásáról, hát a Péter megjavításához fogott, ami azonban szintén nem ment könnyen. Péter szombatonkint hűségesen megjött a munkából, megtisztálkodott, kifizette a lakbérét, a mosást, a hétközben csinált adósságait, azután maradék pénzével és nagy.