Népszava, 1915. augusztus (43. évfolyam, 275–305. sz.)

1915-08-10 / 284. szám

6 UTOLSÓ HÍHEIC * * * Megtorpedóztak egy angol segédcirkálót. * Elsüllyedt, 82 emberét sz­eg­mentették. * hivatalos kimutatás szerint 120© ember volt a hadihajó személyzete. (Krisstiánia, augusztus 9.) Az „India" angol segédcirkálót 7900 tonna tartalommal tegnap este B o d o t­ó­l (?) északra megtorpedózták. A legénység 80 emberét a „Goestalani" svéd gőzös mentette m­e­g, 72 embert Holligvaerd­ben partra szállítottak.­­­­Az elsülyesztett segédcirkáló — a „Nauticus" szerint — 1911-ben épült és 1913-ban bocsátották vízre. Hossza 177, szélessége 27.5, • mélysége 8.5 méter volt. Lóerő: 29.000. Sebessége óránként 22 tengeri csomó. Legénység­ének száma 1200. Vízkiszorító képessége: 25.400 tonna. Felszere­lése: 10 darab 31.3 centiméteres, 12 darab 15.2 centiméteres ágyú, továbbá 1 darab 1.7 centi­méteres és 7.6 centiméteres (léghajók elűzésére szolgáló) ágyú, valamint a gépfegyver­re­l tor­pedósan­szírozó készü­lék.) * * * Az orosz vezérkar jelentése: * Oroszlengyelország, (Keltezés nélkül.) A Dvina és Siemen kö­zött augusztus 6-án folytatódtak a harcok anélkül, hogy a fronton lényeges változás történt volna. Kovnonál az ellenség megtá­madta a Niem­en balpartján az első várvona­lon lévő állásainkat. Nehéz ütegeink erélye­sen bombázták az ellenséget." Augusztus 6-án reggel az ellenség intenzí­ven tüzelést kezdett Ossoviecnél és miután sűrű fojtógázfelhőket lövelt, rohamot indí­tott az erősség ellen, elfoglalt erődítési mun­kálatokat Sosnánál, de tüzelésünk és ellen­támadásaink mindenütt elűzték. Az Ostrov felé vezető utakon sikerült az ellenségnek augusztus 6-án több véres összeütközés után előrehatolni és az elfoglalt területet némileg kibővíteni. Az ellenség makacs támadását Siefok vidé­kén megelőző este sikeresen visszautasították. A Visztulánál ágyútűz. Nehéz tüzérségünk 6-án éjszaka sikerrel támadta a Visztulán való hidverési munkálatokat. A Visztula és Bug között elkeseredett harc folyt Kurovtól Kock irányában és a Vieprz jobbpartján levő területen. * .* *. Az olasz szocialista párt a parla­ment összehívását követeli. (Lugano, augusztus 9.) Az olasz szocialista parlamenti frakció elhatározta, hogy a ke­nyérdrágulás, a munkanélküliség és egyéb szociális és közgazdasági ügyek érdekében felszólítja a kormányt, hogy tegyen intézke­dést a parlament normális működése érdeké­ben, hogy ilyképen minden párt nyíltan vi­selje a politikai felelősséget. * * *, A németek védekeznek az orosz rágalmak ellen. (Berlin, augusztus 9.) A „Nordd. Alig. Zrg" Orosz hazugságok" cím­ alatt ezt írja: Mint az orosz sajtóból kitudódik, Oroszországban Kivzov szenátor elnöklésével fegy bizottságot alkotnak, amelynek feladata a németek állító­lagos kegyetlenkedéseit megállapítani. A bi­zottság egy jelentést adott ki, amelyet több ezer példányban a semleges országokba, külö­nösen Délamerikába küldtek. Orosz lapok egyes közléseiből kitűnik, hogy orosz részről mi mindent írnának a német katonák rová­sára. Orosz foglyok elégetése, békés lakosok agyonlövetése,­ foglyok kínzása, levágott ujjak, tüzes vassal való kínzások, ezek néhánya a rémséggyűjtemény hatásosabb számainak. Meg vagyunk győződve, hogy Oroszországon kívül S NÉPSZ­AVA 1915 augusztus 7. senki sem fog hitelt adni ezeknek a túlzottan ostoba hazugságoknak. Ezek az orosz jelenté­sek, amelyek éppen annyira hihetetlenek, mint amaz orosz állítás, hogy az orosz csapatok azért hagyták el Tarsót, mert a várost a löve­téstől meg akarták kímélni, önmaguk fölött ítélkeznek. * * * Bulgáriánál­ az oroszok és a franciák „könyörögnek". (Szófia, augusztus, 9.) Zachari Petrov, na­cionalista képviselő a „Kambaná"-ban arra emlékeztet, hogy az orosz cár a törököket föl­szólította Trácia megszállására és a románo­kat Bulgáriában való invázióra fölháborí­totta. Az oroszok akkoriban a Pruthon levő pontonjaikat átengedték a Dunán át való híd­verés céljaira. Az orosz cár mindamellett ugyanabban az időben kijelentette, hogy meg fogja óvni Bulgáriát túl nagy megaláz­tatástól. Delcassé pedig kijelentette a civili­zált Franciaország nevében, hogy Bulgáriát a szerbek, görögök és románok között szét kell osztani. Bulgária ma hallgatva és hatá­rozottan készen áll arra, hogy élet-halál har­cot vívjon életérdekeiért szerb és orosz es­küdt ellenségei ellen. Bulgáriának ma meg van az az elégtétele, hogy oroszok és franciák az ő segítségéért könyörögnek. Ma, amikor az orosz cárizmus, a szlávság ez állítólagos védője Bulgáriát megrabolja és megalázza, Szerbiát tönkre teszi, Lengyelországot és az Ukrajnát elpusztítja és saját népét a halálba és a kétségbeesésbe kerge­ti, Bulgária ma a nagy Oroszországot nem tudja és nem akarja a túl nagy megaláztatástól megóvni. A tör­ténelem ítéletének törvényei szigorúak és kö­nyörtelenek. A majorországi bányamunkások helyzete és biztosítási viszonya.*) L. Munkaviszonyok. A közvélemény- -rendszerint csak akkor foglalkozik a bányamunkások helyzetével, ha nagyobb szerencsétlenségek történnek vagy ha nagyobb bányászsztrájkok törnek ki. A társadalom ,,jó szive" csak akkor esik meg a szegény bányászokon, ha fojtó bánya­lég, bányatűz vagy a bányarobbanások tö­meges áldozatokat szednek. Az egyes, de na­gyon gyakori halálos vagy súlyos balesetek­ről senki sem vesz tudomást. A bányatulaj­donosok nem szeretik, h­a az ő munkásaikkal foglalkoznak, noha ők maguk nagyon gyak­ran dicsekszenek az általuk létesített mun­kásjóléti intézményekkel. Szomorú tények azonban azt igazolják, hogy sehol az ország­ban nem látni annyi nyomorék embert, mint a bányavidékeken. A nehéz bányamunka rokkantjai ők, akik nagyrészt koldulásból tengetik életüket. Koldulni kénytelenek, m­ert vagy egyáltalán nem, vagy oly csekély baleseti járadékot élveznek, hogy ebből nem­ tudnak megélni. Az állam­ és a bányatulajdonosok nem méltányolják azt a körülményt, hogy a bá­nyászok, azok, akik a társadalom legszüksé­gesebb, de legveszélyesebb és legnehezebb munkáit végzik. A bányászok maguk az ál­lam­ és a társadalom mostoha gyermekeinek nevezik magukat. Velük nem törődik senki. Wahlner Aladár főbányatak­ácsos éven­ként terjedelmes munkával számol be Ma­gyarország bánya- és kohóiparáról. Az ő adataiból legalább megközelítően lehet kö­vetkeztetni, hogy milyen a magyar bánya­munkások helyzete. Most jelent meg Wahl­ner Aladár munkája a „Bányászati és Ko­hászati Lapok"-ban­. Ebben a munkában el­mondja a szerző, hogy a „válságosnak jelzett 1913. év az ország szénbányászatára nézve nem volt válságos". Ezt jó tudnunk, mert ez­zel a megállapítással szemben nem mond-­ hatják a bányatársaságok, hogy a rossz gaz­dasági viszonyok miatt nem fizethetnek ma­gasabb munkabéreket. A magyar bányászat és kohászat által közvetített értékforgalom 1913-ban­­204.748.871 koronáról 221.045.334 ko­ronára emelkedett. Ezek a számok a bánya­társaságok nagy nyereségét igazolják és igazolják azt is, hogy a magyar bá­nyászok helyzetén minden nagyobb meg­erőltetés nélkül segíteni lehet. De a magyar­országi bányászok munkabéreiről közzétett hivatalos adatok szomorú tükrét adják a bá­nyásznyomorúságnak. A magyarországi bánya- és kohómunkások száma 1913-ban 80.409-ről 85.586-ra emelke­dett. A kereseti viszonyok 1913-ban követke­zők voltak: a vájárok (szakmunkások) napi keresete 423,9 fillér, az átlagos évi kereset 1.240.1 korona. Ha pedig az egész bányászat és kohászat körében 16 évesnél idősebb férfi­munkások keresetét nézzük, akkor az 1913-ik évre eső napi átlag 330.7 fillér, az évi átlag 972.9 korona. A nőmunkások átlagos napi keresete 137.3 fillér, átlagos évi ke­resete pedig 404.2 korona. A 16 éven aluli gyermekmunkásoknál az átlagos napibér 114.8 fillér, évi átlagos keresete pedig 331.7 korona. Az amerikai magas munkabérekről nem szólva, csak a németországi bányászok kere­setével hasonlítva össze a fenti adatokat, óriási különbözetet látunk és megtaláljuk annak okát is, hogy miért dolgozik Németor­szágban sok ezer magyar bányamunkás, m­íg ellenben nálunk igen gyakran bányamunkás­hiányról panaszkodnak. Vestfáliában a tu­lajdonkénes bányamunkások átlagos napi keresete 6,47, átlagos évi keresete pedig 2,080 márka. Ebből a keresetből nem vonják le a biztosítási díjakat, m­íg nálunk legalább husz cím alatt eszközölnek levonásokat. A száraz tény az, hogy a németországi bányamunká­sok körülbelül kétszer annyit­ keresnek, mint a magyar bányászok. Ha ehhez még a pénz vásárlóképességét vesszük tekintetbe, akkor az itteni viszonyok még rosszabbaknak bizo­nyulnak. Wahlner a munkabérek összehason­lításánál azt a megjegyzést kockáztatja, hogy a korona vásárlóképessége annyi, mint a márkáé. Ezt az állítást fölösleges cáfolni, mert aki Németországban járt, tudja, hogy a márka vásárlóképessége körülbelül annyi, mint nálunk a forinté. A hivatalos jelentésekben csak kevés szót találunk a bányászok szociális viszonyairól, a bánásmódról, a rendbüntetésekről stb. szó sincsen. A hiányos, hivatalos adatokat meg­bízható információkkal pótolhatjuk. Ivé­szü­nkhe­z jutott számos úgynevezett bér­jegy, amelyeken a bányászok havi keresete és,, a levonások összege van földüntetve. A Ma­gyarországi bányászok havonként csak egy-­­szer kapják munkabérüket. Ez az intézkedés a társaságoknak nagy erkölcsi és anyagi hasznot hoz, ellenben a munkások függőségi helyzetét és megélhetését roppant módon megnehezíti. A társaságok a megkeresett munkabérek kamatait élvezik, a munkások ellenben kénytelenek mindent hitelre vásá­rolni és az élelmiszereket a­ rendes áraknál jóval drágábban megfizetni. Megtörténik, hogy nagyon sok bányász a hó végén, vagyis a bérfizetés napján, már egyáltalán nem jut pénzhez. Hihetetlennek látszik, de tény, hogy nagyon sok bányász van az országban, aki éveken keresztül nem lát pénzt, ellenben mindig nagy az adóssága. Nézzük csak, hogy mire költi a magyar bá­nyász keresetét, azaz milyen címek alatt vonják ezt el tőle. Az említett bérjegyeken a következő rovatok vannak: Társpénztári járulék, bírság, társpénztári kölcsön törlesz­tése, társpénztári vegyes illeték, szén, hasz­nált fa, vágott faanyag, anyagok, laktiszti­tás, élelmiszerek, iskolaszer, szerszámjaví­tás, zene, adó, régi tartozás, előleg. Ezek a rovatok csak azt igazolják, hogy nincs a vi­lágon munkás vagy alkalmazott, aki oly ret­tenetes gyámság alatt állana, mint a bá­nyász. Szerény keresetével nem rendelkez­hetik, mert mindig el van adósodva. Van olyan bányatelep is, ahol a bányász még házasulási díjat is kénytelen fizetni. A bá­nyatársaságok minden törekvése oda irá­nyul, hogy a munkásokat lekössék. Úgyneve­zett munkásjóléti intézményeik is csak ezt a célt szolgálják. A legtöbb bányatelepen úgynevezett munkástelepeket (lakházakat) találunk. Ezeken a telepeken lakik a bányá­szok egy része. A munkásházak termé­szetesen a bányatársaságok tulajdonát ké­pezik és a bányagondnokok tetszésétől függ a munkások kilakoltatása. Gyakran történt, hogy sztrájkoló bányászok télvíz idején csa­ládjukkal együtt kilakoltattak. Aki nem engedelmeskedik, azt családjával együtt földönfutóvá teszik. A telepek állandó fel­ügyelet alatt állanak, a munkásokat több­nyire csak engedéllyel lehet látogatni, városi embereket nem szívesen látnak a telepeken, mert attól félnek, hogy a bányarabok pana­szai nyilvánosságra kerülnek. Egyes nagyobb telepeken külön bányarendőrség működik. A hatóságok mindenben és mindenkor rend. *) A „Munkásügyi Szemle" legutóbbi számá­ban Jászai elvtársunk a bányamunkásokról érdekes tanulmányt írt, amelyet két cikkben szó szerint közlünk.

Next