Népszava, 1915. szeptember (43. évfolyam, 306–335. sz.)
1915-09-22 / 327. szám
Földalatti falu a Champagneban. * Egy holland újságíró leírásából. A csapatok a vasút mellett egy elragadó szép kis faluban, állomásoztak, azonban a lövészárkok ettől oly messzire voltak, hogy a katonák riadó esetén nem siethettek bajtársaik segítségére. Ezért a fronthoz közelebb néhány ezer embert kellett a földalatt elhelyezni. Így épült a földalatti falu. Háromezer ember lakik itt. Itt esznek, isznak, alszanak és sétálnak. És a falu nem látható, míg csak bele nem lépünk. Kívülről csak annyi látszik belőle, mint a vakandtúrásból a kis halom. Egyébként azonban nem találó a hasonlat, mert a falu a legnagyobb rendet és a leggyakorlatiasabb beosztást tárja elénk. A falu kapuja a föld fölött áll és rajta van az állomáshelyül szolgáló város neve. Az épület három emeletnyi, minden zászlóaljnak egy emelete van. A lépcsők a homokba és kőbe vannak, vésve és könnyen járhatók, de deszkával vannak fedve, hogy az erős katonacsizmát, is kibírják és karja is van a szélükön. A főlépcsők egyenesen vezetnek fölülről és alulról fölfelé. A három emeletet széles utak kötik össze s ez utakból oldalutak ágaznak el. Minden útnak neve van, különben nem volna könnyű a földalatti lakásokba jutni. A föld fölött van néhány lugas, szellős sátor, veranda, kaszinó a tiszteknek és katonáknak, üdülőhelyek, hogy jó időben friss levegőt szívhassanak, kártyázhassanak vagy iddogálhassanak. Mert senki sem tartózkodik tovább szívesen a föld alatt, mint ameddig muszáj. Minthogy a szem is megkívánja a magáét, egyes helyek még díszesebben is el vannak látva. Az utak, jó polgári szokás szerint, nyakukkal földbedugott palackokkal vannak szegélyezve. Ahol a föld az ásás miatt rendetlenné vált, azt eligazították és fűvel vagy mohával fedték be. Olyan ez a falu itt a föld alatt, mint valami kert, utakkal, lugasokkal és kezdetleges díszítésekkel. Az oldalutaktól néhány lépésnyire vannak a bejáratok a föld alatti lakásokba. Negyven ember fekszik egy szobában, fagyapottal borított faágyon, emellett van még elég hely asztaloknak, padoknak és takaréktűzhelynek. Van ablak is, amely fényt és levegőt ad és amelyen ki is lehet mászni, ha a gránát az ajtót bedönti. És ami fő, szárazak ezek a helyiségek és védelmet nyújtanak minden ellen, ami fölülről jön. A tisztek lakásai kényelmesebbek. Egy századosnak nappali és hálószobája van, a nappaliban van egy asztal, néhány szék, pamlag, függő borszeszlámpa, a falakon képek, a hálószobában egy függönnyel és egyszerű mosdóállvány. Nyáron az ablakon át szép kilátás nyílik a távoli mezőkre. A zászlóalj irodájában még írógép is van. A zászlóalj kutyájának a föld fölött olyan csodásan szép házikója van, amely a legszebb villába is beillenék. Az ásástól kipusztult fák helyébe ujjakat ültettek, nem annyira az esztétika kedvéért, hanem az ellenséges repülőkre való tekintettel. A kijárat végén vannak a tábori konyhák, mellettük nagy medencék tele vízzel, az edények és egyéb eszközök tisztítására. Külön szivattyú szolgáltatja a vizet a mosáshoz. Eredetileg ivóvizet kerestek itt, de ez a víz nem alkalmas az ivásra, sok benne a mész és nem tiszta. Egy közeli falu mély kutjából hozzák tehát a vizet földalatti síneken. Kórház is van a föld alatt a könynyebb betegek számára. A lövészárokban töltött négy nap után a faluban pihenik ki magukat a katonák. E pihenés alatt néhány órát menetelnek és lövőgyakorlatot tartanak. Ha jó az idő, itt valóban föl lehet üdülni a gránátok dörgése és a golyók fütyülése után a tiszta, szabad levegőn. A csapatok tehát egészen fölvidulnak itt, amihez hozzátartozik az is, hogy valóságos szenvedéllyel iparkodnak a földalatti falut minél kedélyesebbé tenni. Míg egyesek ezzel a munkával foglalkoznak, mások a lugasokban levelet írnak, újságot olvasnak vagy társasjátékot játszanak. Általában nyugodt megelégedettség és jó modor uralkodik itt » » 4 ÜSTERS 25 AVA 1915 szeptember 24. Vidési előfizetőink figyelmébe ! A mai laphoz pénzes utalványt mellékeltünk azon előfizetőink részére, akiknek előfizetésük szeptember 30-án lejár. Kérjük ezen előfizetőinket, hogy az előfizetést postafordultával küldjék meg, mert a jelenlegi postai szállítási viszonyok között a postai küldemények gyakori késéssel érkeznek címünkre. Október 10-ike után a lapot csak azoknak küldjük, akiknek előfizetése ezen időpontig megérkezik hozzánk. A kiadóhivatal. * * * TF Sarayi masiniszta lett. ft Egy harctéri levélből. Olasz harctér, szeptember 15. .. . Az az „aptájláng", amelyhez tartozom, fejlett technikai eszközökkel védi az ,,állás"-t. Ez a körülmény pedig azt is jelenti, hogy a háborús helyzet ide képzett és világlátott embereket gereblyézett össze. Hosszabb rasztok alkalmával éppúgy folyik itt a szó a Louvraról, a British-múzeumról, a milanói Scala műsoráról és tagjairól, Wedekind-drámákról és Farkas Paliról, mint falusi kocsmákban a Csicsóné három lányának egy szoknyájáról. Közülünk hat száműzve az unalom lelket ölő szürkesége. Ma délben azután egy újabb érdekesség pottyant közibénk. Az érdekesség magassága 131 centiméter. Apró lábain nagy, szokatlan bakancsok lötyögnek. Alaposan megkurtított „kukorica"-nadrágja a hóna aljáig ér. Nyári blúza viszont a térde kalácsát veri. Félig északzsidó, félig nyitrai tót koponyáján tüzérsapka kevélykedik. A „simli" az útszéli árokba került róla, hogy annál hetykébben hasson. Az érdekes figura gyorsan körülnéz és kültelki dialektussal azt mondja: — Vitéz urak, én Galíciában három hónapig gyalogosoknál voltam, Magyarországon tüzérségi beosztásom (így!) volt, most pedig masiniszta akarok lenni. A meglepő és szabatos beajánlás után pár perccel Kulka Sándor — ez a neve az érdekes figurának — már a kommandáns sátorában kanalazta az „aptájláng" sűrűbb garasa tagjainak kedvenc ételét, a tejbekását. A kis pucér alapos megtöltése után Sanyi ismét beszédbe elegyedett. Elmondta, hogy a mozgósításkor apjával együtt — aki Budapesten a Grünwald - féle Váci - úti vastelepen dolgozott és hat tagú családjával a Ceglédi utcai városi telepen lakott — rukkolt be a pozsonyi 72-esekhez. Sanyi itt a tiszt urak küldönce lett. Két hét múlva pedig fölment Galíciába, ahol az apja később orosz fogságba esett, ő pedig egy sebesülteket szállító vonattal visszakerült Budapestre. A kis Sanyi, a sok viszontagság után, nagy örömmel kopogtatott be édesanyjához. A szegény asszony szintén örült a viszontlátásnak, de csakhamar éreztette fiával, hogy rája már nem mutatkozik valami nagy szükség, mert a támogató nélkül maradt asszony szoknyája körül még ott ugrándozott a 9 esztendős Margitka, a 7 esztendős Teréz, a 4 esztendős Katóka. És ekkor már erősen gubódzóban volt a közben megszületett Lacika. Ámbár a hadisegélyt a nehézjárású Kulkáné némiképen igyekezett pótolni, olyformán, hogyha liszthez jutott, parancsintát sütött és eladta a kis rákosi gyakorlótéren masírozgató bakáknak. Az éles szemű kis Sanyi hamarosan átlátta a nem éppen rózsaszínű helyzetet és elment az Üllői-úti nagy kaszárnyába „harctéri" szolgálatra jelentkezni. Tabódi kapitány szülői beleegyezést kért. Sanyi vitt. És nemsokára ismét a Kárpátokba ment. A legfagyosabb téli hónapokat egymásután gázolta át a mi kis katonánk. A tavasz egyik nyavalyája azonban bekényszerítette az egyik olmützi kórházba. Ezután ismét Galícia következett, majd az eszéki katonai kórház, ahova szembaja miatt került. Az orvosi tudomány itt is hamarosan segített Sanyin és hat hét óta már a doberdói fensik köveit tapossa. Hőstettekről persze nem beszél sokat a mi kis katonánk, mert hiszen az osztrák-magyar haderő helytáll magáért gyermekhősök nélkül is. De Stryjről, Starisamborról, Baligradról, Sztropkóról vagy Homonnáról különb képeket tud festeni, mint sok-sok fátyolozott szemű baka. A kis „csudagyerekkel" persze nagyra van az aptájláng minden tagja. Némelyik, képekben beszélő baka, azért mégis rákiált: — Az apád erearáját, túlságosan föl ne cseperedj a háború végéig, mert akkor kuruc világ lesz... S. L. * * * — Amiért már nem lehet haragudni. (Levél a házi vagy mondjuk udvari mészárosomhoz.) Kedves mester! Körülbelül egy esztendeje lehet, hogy üzleti úton nem érint,keztünk egymással. Önt rettentően lefoglalta a percenkint emelkedő árak új és új kiírása, majd az áremeléstől gerincroppanást kapván, hónapokig nyomta az ágyat, engem pediglen a sok pénzolvasás kötött le annyira, hogy nem lehetett szerencsém félkiló marhagulyást vásárolni önnél az ezüstlakodalmamra. Úgy van, kérem, én folyton pénzt olvastam, a saját pénzemet olvastam és valahányszor megolvastam és újra kezdtem, mindig csak oda lyukadtam ki, hogy népiesen szóljak, hogy nem telik egy tizedkilónyi marhahúsra, de ugyanolyan sulya pacalra sem. Egy esztendeje immár, amióta sem önhöz, sem a marhahúshoz nem volt szerencsém. Önnek a színét, a marhahúsnak az izét elfeledtem. Remélem, hogy azért önök megőriztek az emlékükben engem, a halványsárga fogyasztót és szíves visszaemlékezéssel gondolnak ama boldog időre, amikor születésnapomra több szelet rostélyost vásároltam. Ebben a múltban volt öröm, de a jövőben nincs remény arra, hogy még egyszer ilyen nagy mértékben lehetne szerencsénk egymáshoz. Nevetem azokat, akik káromkodással, szörnyülködéssel, elájulásokkal vesznek tudomást arról, hogy a marhahús ára úgy tesz, mint borban a gyöngy: fölfelé megy. Én nem mondom a költővel, hogy ezt jól teszi, viszont nem is haragszom érte. Én miattam a patikában mérhetik a gulyáshúst, az ékszerészboltokban a pacalt, semmi közünk egymáshoz. Engem annyit érdekel ez a história, mintha azt olvasom, hogy a newyorki piacon a tojás drágább lett két dollárral. A fene törődik vele! Én a newyorki piacon éppen úgy nem veszek tojást, ahogy a budapesti piacon, kedves mester, magától nem vásárolhatok marhahúst. Most olvasom, hogy Nagyváradon a közeli jövőben olyan vendéglő nyílik meg, amiben mindent lóhúsból készítenek, még a halféléket is. Lesz lósült, lófőtt, lórostélyos, lótészta, lókörözött, lógyümölcs és sokféle ló ízletesen és olcsón, negyedrésznyi áron, mint Budapesten. Miután anyagi viszonyaim, kedves mester, azt sem engedik meg, hogy én naponkint egy kis lópörköltre leszaladgáljak Nagyyá-