Népszava, 1915. szeptember (43. évfolyam, 306–335. sz.)
1915-09-23 / 328. szám
1915 szeptember 23. NÉPSZAVA teljesen normális, mederben folyik az élet. Egy hét előtt még itt-ott koleramegbetegedések fordultak elő, de az utóbbi napokban már ezek is megszűntek. Ez nem utolsó sorban érdeme a munkásság képviselőinek, akik egyébként Trieszt közélelmezése dolgában nagy eréllyel és körültekintéssel működnek. Pittoni elvtárs nagy munkát fejt ki a közélelmezési bizottságban és az a hadikenyér, amelyet a munkás-fogyasztószövetkezet szolgáltat a lakosságnak, bizonyára a legjobb az egész monarchiában. A kenyeret ugyanis a triesztiek szokásának megfelelően, tiszta búzalisztből sütik. UTOLSÓ HÍREK * * * Bulgária egységes. (Newyork, szeptember 22.) Az „Associated Press" jelenti Szófiából, hogy egész Bulgáriában, különösen a fővárosban, teljes nyugalom uralkodik. Mindazok a nézeteltérések, amelyek még néhány nap előtt fönnállottak, teljesen háttérbe szorultak. Radoszlavovot minden oldalról támogatják. Macedóniának a bekebelezése minden egyéb törekvést elnyom. („M. T. I.") (Szófia, szeptember 22.) Föltűnést kelt Vasov Boris képviselőnek a szobrányában a russzofil irányzat egyik legbuzgóbb előharcosának a Gesov-párt lapjában megjelent cikke, amely egyebek között ezt mondja: „Ütött az óra Bulgária számára, amikor minden pártviszály elpihen és mindenki, aki őszintén akarja szolgálni hazáját, kezet nyújt egymásnak és bizalommal sorakozik a kormány körül. Hazafias polgári kötelessége mindenkinek, hogy állami és nemzeti fegyelmezettséggel nézzen elébe az elkövetkezendő eseményeknek. Amikor Bulgáriának és hadseregének zászlaját kibontják, be kell göngyölíteni minden pártlobogót. Az összes bolgárok nemzeti egyesítését csak egységes, fegyelmezett Bulgária érheti el." MacKensen, Woyrsch az oroszok kegyetlenkedéséről (Berlin, szeptember 22. — Wolff-ügynökség.) A német legfelsőbb hadvezetőség jelentéseiben már többször megemlékezett arról az embertelen bánásmódról, amelyet a visszaözönlő orosz sereg saját honfitársaival szemben tanúsít. Hadseregcsoportjaink részletes jelentései folyton hoztak és most is hoznak arról való részleteket, hogy az oroszok pillanatnyi előnyök kedvéért milyen kíméletlenül áldozzák föl az ártatlan lakosságot. Az orosz vezérkar letagadási kísérleteivel szemben néhány példát idézünk. Augusztus 28-án Mackensen tábornagy azt jelenti, hogy az oroszok az előretörtető német hadoszlopok elébe több ezer főnyi lakosságot — közöttük asszonyokat és gyermekeket — hajtottak, akik közül, sajnos, néhányan a harcban elpusztultak. Egy nappal később ugyanaz a hadseregcsoport a következő jelentést tette közzé: Az oroszok támadó csapataink elé a polgári lakosságból számtalan menekültet kergetnek. Ezt a rendszabályt az oroszok csak a legutóbbi 24 órában alkalmazták és ez ama szándékukra vezethető vissza, hogy a kobrinitorlódást (Kobrin az orosz állás mögött feküdt) és attól északra csapataink további előnyomulását minden eszközzel föltartóztassák. Szeptember 1-én Woyrsch serege a következőket jelentette: Menekülők valóságos népvándorlása vonul a Prodznán át nyugat felé. Ezeket az oroszok akkor helyezték ismét szabadlábra, amikor az orosz podgyászt az a veszedelem fenyegette, hogy a menekülők kocsijai által az idejekorán való elmenekülésben, megakadályozzák. A menekülők részben a gátaktól délre tanyáznak kocsijaik mellett, amelyekből a lovakat a kozákok magukkal vitték. Későbbi jelentések az orosz visszavonulási utak állapotát a mocsárterületen hasonlóképen rendkívül szomorúan festik. Mihelyt a legszükségesebb ingóságokkal megrakott menekülők kocsijai között zavarok támadtak, az oroszok a menekülő lakosságot járműveikkel együtt kíméletlenül a mocsárba vetették. Háborús röpiratok Angliában. * Az angol diplomácia ellen. A rendőrség a független munkáspárt hivatalos helyiségében Londonban és Manchesterben házkutatást tartott és ez alkalommal többek között lefoglalta azokat a röpiratokat is, amelyeket a független munkáspárt a háború kezdete óta sorozatos vállalatban ad ki. Az első ilyen röpirat címe: „Hogyan keletkezett a háború?" S kíméletlenül bírálja a titkos diplomáciát. Ez a röpirat már három kiadást ért meg, ami azt mutatja, hogy nagy elterjedésnek örvend. Hogy pedig hatása is van és ez a hatás egyre fokozódik, azt egyebek között mutatja az a körülmény, hogy a legbefolyásosabb liberális lap, a „Daily Chronicle" szükségesnek tartotta, hogy ellenröpiratot adjon ki, amelyhez előszót az ügyetlenségéről híres munkásképviselő, Well Crook, irt. Crook urnak soviniszta együgyűségét, amely az előszóban megnyilatkozik, a Labour Leader azzal a megjegyzéssel nyugtázza, hogy erre nem érdemes válaszolni. A kiadott vagy kiadandó röpiratokra nézve tájékozást nyújtanak a címeik: A militarizmus Nagybritanniában. A franciaorosz militarizmus. A militarizmus Németországban. A háború gazdaságtana. Politika és háború. A titkos diplomácia. Fegyverkezés. Az Internacionalizmus. Belgium és a papírrongy. Marokkó és a világháború. Perzsia. Finnország és a mi orosz szövetségünk. A Balkán-államok. A háború és a távol Kelet. Máre címek is mutatják és a röpiratok olvasása még inkább meggyőzhet arról, hogy az angol elvtársak és barátai, akik az írásban segítségükre voltak, rossz lábon állanak a kormánnyal. Angliában azt hányták szemükre, hogy e röpiratokkal a párt egyoldalúan állást foglalt az ellenséges külföld mellett. Sajnos, ez a vád mindenütt fölhangzik, ahol a külpolitikában azt az elvet követik, hogy leghelyesebb dolog a saját nemzetünk kapuja előtt söpörni, mint azt a független munkáspárt teszi. A „Marokkó és a világháború" című füzetben E. D. Morell vázolja azt -az összefüggést, amely a világháború és az utóbbi évtized marokkói bonyodalmai között fönáll. A szerző Marokkó diplomáciai történetéről Angliában nagyon elterjedt és népszerű könyvet írt és ebben a kérdésben nagyon otthon van. Leírja az afrikai népek elnyomására alkalmazott diplomáciai fölfogásokat és az ebből származó nemzetközi bonyodalmakat, s bírálatát a francia és főként az angol kormány magatartása ellen irányítja. E tekintetben ezt írja: Öt évvel ezelőtt a brit kormány rátette a pecsétjét egy „papírrongyra", az Algecirasaktára, amely ünnepélyesen biztosította Marokkó „függetlenségét és sértetlenségét" s ettől kezdve Franciaország elnézte ennek az okiratnak rendszeres áthágását, sőt jóváhagyta azon titkos megállapodás folytán, mely már két évvel ezelőtt létrejött s amelyet az Algecirás-akta csak megerősített. Amikor Lloyd George szónokolt, körülbelül 80.000 főnyi francia csapat tartotta megszállva Marokkó belsejét szintén ama titkos megállapodáshoz képest, amelyről a brit közönségnek fogalma sem volt. Az Algecirás-akta por és hamu lett. Ha valamely hatalom panaszkodhatott, hogy vele úgy bánnak, „mintha a nemzetek tanácsában nem számítana", akkor ez a hatalom bizonyára Németország volt. De Lloyd George és társai ügyesen megfordították a szerepet. Miféle brit életérdekek voltak fenyegetve? Egyáltalán semmifélék. Akár azt nézzük, hogy a francia és a német kormány megegyezésre jutottak és hogy a Vogézek mindkét oldalán azt remélték, hogy e megegyezés általános kibékülésre vezet, mint az Anglia és Franciaország között történt, — akár azt, hogy e szerencsés eredmény meghiúsulása angol életérdek volt. Bátor beszéd ez, amellyel az angol nép előtt föltárják az európai egyensúly leggonoszabb politikáját, a népek egymásra uszítását. De csakis így lehet hatni a népre. Más országokban is szükséges lenne ilyen erős, a nemzeti gyűlölettől mentes fölvilágosítása a népnek oly dolgokról, amelyeket eddig az uralmon levők mint valami titkos tudományt kezeltek. Más időkben, amikor szabadabban lehetett mozogni, ezt a módszert használták is. Vigyázzanak azonban azok, akik a föntebbi idézetben örömujjongva újabb bizonyítékot látnak Albion hitszegésére. Az angolok ugyanis hasonló pénzzel fizethetnek vissza. Bernstein elvtárs ugyanis néhány évvel ezelőtt „Az angol veszedelem és a német nép" című, a német munkásoknak ajánlt röpiratában egyáltalán nem gyöngédebb szavakkal rajzolta meg a német diplomatáknak a marokkói vitában játszó szerepét. „A háború és a távol Kelet" című röpiratban Ramsay Macdonald az indiai problémával foglalkozik. A hinduk eleinte lelkesedtek a háborúért, mert Angliában lelkes szónoklatokkal ünnepelték őket, de a lelkesedésük csakhamar lelohadt, amikor látták, hogy az angol bürokrácia nem hajlandó megadni a várt engedményeket. A hinduk azonban mégis nagy reményeket fűznek a háborúhoz. Az intelligens polgári felsőbb réteg azt várja, mint egy újévkor tartott nemzeti kongreszszus határozata mondja, „hogy India a szövetséges birodalomnak egyenjogú önkormányzati joggal fölruházott része lesz és ennek megfelelő jogokat fog élvezni". Macdonald fölhívja a kormányt, hogy a hindu reformerek követeléseit teljesítse és a független munkáspárt indiai politikáját kövesse. Ezt írja: Az önkormányzat, ugyebár, a brit uralom ideálja? Ha ez így van, akkor most lényegesen fokozhatja ezt. Ejtsük el azt a fölfogást, hogy van egy állandóan uralkodó osztály, amely egy másik állandóan elnyomott nép politikai sorsát vezeti. Fogadjuk be a hindukat a birodalmi rendszerbe, mint egyenlőjogú tényezőket. A faji korlátozások (bevándorlási tilalom) megszüntetése a háború után Macdonald nézete szerint meg fog hiúsulni a gyarmatok ellentállásán, úgy a hinduk, mint a japánok ebben a tekintetben csalódni fognak. Ez a körülmény siettetni fogja a fajok összeütközését. # # — Polgármesterek ha találkoznak, /z egész história igy kezdődött. A bécsi polgármester, Weisskirchner Richárd, levelet irt a budapesti polgármesternek, Bárczy Istvánnak: — Kedves Pistám, nagyon szeretnék veled találkozni. Nem akarom, hogy te fáradj hozzánk, mert a magyaroktól, valahányszor Bécsbe járnak, mindannyiszor azt várják tőlük, hogy valamit vigyenek is haza. Talán máshol találkozzunk. Hol lehet egy-két órát fesztelenül elcsevegnünk? Bárczy István rögtön válaszolta: — Kedves Ricsim! Azt hiszem, Pozsonyban. Az én bécsi látogatásom csakugyan föltűnő volna és visszatértemkor magam se tudnék beszámolni Vázsonyiéknak, hogy mi járatban voltam Bécsben. Itt és itt találkozunk. És a két főváros polgármestere vasárnap este Pozsonyban termett. Úgy gondolták, hogy inkognitóban vannak. Bárczy a Weiss-kirchner szakállát csatolta föl, míg Weiss-kirchner a Bárczy ötletességét öltötte magára. — Előbb is igyunk egy pohár sört. Még el se indultak a pozsonyi pálya. 7