Népszava, 1915. szeptember (43. évfolyam, 306–335. sz.)

1915-09-03 / 308. szám

­, ^zeprt£raber[^ NÉPSZAVA Magyar és horvát küldöttség Bécsben. * Tisza ÜdvSzIS beszéde. — A király vá­lasza. — Látogatás a bécsi városházán. A magyar és horvát törvényhatóságok küldöttségét csütörtökön délelőtt fogadta a király Schönbrunnban. A szertartásos foga­dás első aktusa Tisza miniszterelnök beszéde volt, amellyel lapunk vezető cikkében fog­lalkozunk és amelyet a magyar törvényható­ságok élén a félhivatalos tudósítás szerint a következőkben intézett a királyhoz: Császári és királyi Felség! Legkegyelmesebb Urunk! Szivünk sugallatát követve jelenünk meg Felséged szine előtt. A szivünket, amely csordultig tele van a hűségnek, hódolatnak és hálás szeretetnek érzelmeivel. Őseinktől örö­költük ezeket a szent érzelmeket. A rajongásig fokozta őket mindannak tudata, amit népei ja­vának szentelt áldásos és hosszú életen át Fel­séged tett érettünk és elemi erővel hozzák lel­künk mélyéből kitörésre a mai nagy idők föl­emelő benyomásai. Immár elmúlt egy éve, hogy vívjuk az élet­halálharcot a reánk zúdult gonosz szenvedélyek túlerejével. Reánk támadtak minden világtáj felől mindazok, akik békeszeretetünket gyön­geségnek vélve, megsemmisítésünkre elérke­zettnek látták az időt. Nagy volt a veszedelem, óriási a reánk váró feladat. Csak erőnk teljes megfeszítésével, sú­lyos ádozatok árán lehetett azzal megküzde­nünk. Erőnket megfeszítettük. Habozást, in­gadozást, csüggedést nem ismerve vittük, éle­tükben fenyegetett, de élni akaró nemzetekhez méltón, újra meg újra harcba erőink legjavát. A veszteségeket elviseltük. Elesett szeret­teink emlékét szent kegyelettel vesszük körül. Megsirattuk őket, de egyest, a családot érő csapások súlya alatt össze nem roskadunk. Hi­szen a haza forog veszélyben: a hazafinak zú­golódás nélkül kell mindenét föláldoznia. Ezzel az érzülettel vettük föl a reánk kény­szerített küzdelmet. Ez tartotta fönn lelkünket, acélozta meg karunkat annak minden megpró­báltatásai között. Ez hatja át ma is­ a­­ lövész­árokban küzdő katonát, csakúgy, mint a fér­jéért, atyjáért, gyermekéért otthon aggódó asszonyt, gyermeket és szülőt. A megpróbál­tatás tüzében minden salaktól megtisztulva ragyognak elő a magyar és horvát nemzet ha­zafiúi erényei. Ezért nem hagyott el az úristen bennünket és ha ma e szörnyű világháború második esz­tendejének küszöbén győzelmes hadaink ha­zánk határától mind messzebb üldözve verik az északi kolosszus megszámlálhatatlan seregét, ha haderőnk aránylag csekély részének szikla­szilárdságán megtörik a bajba került barátot hátbadöfni akaró orgyilkos hitvány merény­lete, ha annyi vész és dúló harc után büszke önérzettel nézhetünk a múltba és bízó remény­nyel a jövőbe, ugy legyen ezért mindenekelőtt istené a hála és a dicsőség. De engedje meg Felséged, hogy azután a felé a jótevőnk felé forduljon hálás tekintetünk, akinek atyai szíve megértett bennünket, aki az épségét és ezredéves szabadságát vissza­nyert magyar államnak méltó helyet biztosí­tott a monarchiában és ezzel évszázados bonyo­dalmak átkát elhárítva, megvetette egy szebb és boldogabb jövő alapjait. Most láthatjuk, most tudhatjuk igazán, mi lett volna belőlünk, ha a világesemények reánk zúduló forgataga enél­kül a belső megifjodás nélkül érte volna a monarchiát. Ez a diadalmasan kiáltott erő­próba tárja föl igazán ennek az új korszaknak egész hordere­jét. Erősek voltunk, mert egyek lehettünk. Mélyreható ellentét nem állított közénk többé válaszfalat és ami ellentétnek látszott a mindennapi élet kicsinyes bajai, küzdemei, súrlódásai között, varázsütésre tűnt el a közös veszély intő szavára. E­nnek hatása alatt lelkileg jutottunk egy­máshoz közelebb. A magyar nemzet kebelében elhallgatott a pártviszály. Háttérbe szorultak a felekezeti, osztály- és nemzetiségi különbsé­gek. A magyar munkásosztály a többiekkel ne­mes vetélkedésben veszi ki részét a háború ve­szélyeiből és a haza hősies védelmében egyenlő hűséggel, vállvetve küzdenek különböző népfa­jokhoz tartozó nem magyar ajkú polgártársa­ink. Az emberi és hazafiúi szolidaritásnak ma­gasztos megnyilatkozása ez; kell, hogy örökre eltávolítson sok választó korlátot; kell, hogy mindannyiunk javára és boldogulására a bi­zalom és szeretet erősebb kapcsaival fűzzön össze bennünket. A közös dicsőség fényétől övezett és közös vértől áztatott harcmezőkön egymásra talál­tunk a testvér horvát nemzettel is. Nehéz küz­delmek közös dicsősége és közös áldozatai avattak újból egymás bajtársaivá bennünket. A magyar és horvát hű­ség és vitézség egy­forma fényben ragyog. Fölelevenednek lelkünk­ben és megújulnak tetteinkben viszontagságos múltunknak legszebb emlékei. Együtt védtünk trónt és hazát a keletről jött veszély nehéz év­századaiban. Együtt védjük őket most a mind­kettőnket elsöpréssel "fenyegető északi óriással szemben. Együtt jelenünk meg Felséged színe előtt, mert egyek Vagyunk nemcsak az alatt­valói hűségben, hanem a kölcsönös megbecsü­lés, bizalom és ragaszkodás szent érzelmeiben is. Érezzük, hogy összetartozunk és jóban és rosszban egyazon sors osztályrészesei vagyunk. Felséges Urunk! Hódoló utunk Felséged másik államának fő- és székvárosába hozott bennünket. Örömmel jöttünk ide. Ez a háború megtanított rá, hogy itt is testvérek között vagyunk. Testvérek között, akiknek legszen­tebb kötelessége a kölcsönös védelem és akik csak egymás erejének mentél szabadabb fej­lődésében kereshetik boldogulásukat. A monarchia két állama között viszonyban is a közös veszély, a közös élet-halálharc nagy, erőpróbája mutatta meg, hogy a felszínen van minden széthúzó tünet, a dolog mélyében ott él az egymásrautaltság tudata és a szük­ség percében diadalmasan érvényesül. Mintha csak az az atyai szeretet termé­kenyítené meg a népek lelkét és keltene azokban visszhangot, amely Felséged lelké­ből árad minden alattvalója felé. A népeit elválasztó félreértések és ellentétek sokszor fájhattak Felséged atyai szívének. Legyen hála az isteni gondviselésnek, most a meg­próbáltatás perceiben egy magasztos értelem­ben egyesülve láthatja őket Felséged a trón zsámolya körül. Azzal a fogadalommal, hogy e nagy idők lezajlása után sem felejtjük el azok tanul­ságait, áldjuk a jó istent, amiért megengedte, hogy élete művének diadalmas igazolását megérhesse Felséged e nagy idők küzdel­meiben és kérjük őt, hogy tartsa meg Felsé­gedet a nagy harc győzelmes befejeztét követő becsületes béke áldásos korszakában népei ja­vára és gyönyörűségére sokáig! A miniszterelnök beszéde után a horvát bán üdvözölte horvát nyelven a királyt és éljenzések, zsi­­ó­zások lecsillapulása után a király válasza következett, amelyet egy papírlapról a követ­kezőkben olvasott föl : Uralkodói kötelességeim igaz sajnálatomra a háború kitörése óta megakadályoztak abban, hogy magyar székesfővárosomba jöjjek. An­nál nagyobb az örömöm, hogy Önök mint Ma­gyarország és társországai törvényhatóságai­nak képviselői az ország minden részéből előt­tem itt megjelentek. Hódolatuk kifejezése, mint a magyar és hor­vát nemzet hűsége és ragaszkodásának újabb fényes megnyilatkozása mélyen meghat. Uralkodásom legnagyobb örömei közé tarto­zik, hogy kiváló magyar államférfiak közre­működésével sikerült, századokon át meg-meg­újuló félreértések megszüntetésével a korona és a nemzet, valamint a magyar állam és többi királyságaim és országaim között az áldásos együttműködést állandó alapokon biztosítani. A mai nagy megpróbáltatásokban jobban, mint valaha, kitűnt, hogy a kibékítés és ki­egyenlítés e műve népeim lelkét, különösen magyar koronám népeiét is teljesen áthatotta. Amidőn ellenségeink hódító szándékkal meg­támadtak, a magyar és a horvát nemzet egynek érezve magát a koronával, testvéri vetélkedés­ben többi népeimmel lelkes elszántsággal s ereje teljes megfeszítésével vette föl hivó sza­vamra a küzdelmet a­ reánk törő túlerő ellen. Elnémult az országban minden politikai vi­szály , az ország összes nemzetiségei egybeforr­tak a haza lángoló, minden áldozatra kész sze­retetében. Büszke örömmel látom tündökölni ez óriási harcban a magyar és horvát nemzetek ősöktől öröklött hadi erényeit és fölájulni hőstetteik­ben e "két testvérnemzet régi hadi dicsőségét. Mély hálával tölt el, hogy az otthonmaradot­tak polgári kötelességeik fokozottabb teljesí­tésével, a háború okozta csapások bátor elvise­lésével és odaadó, áldozatkész gondoskodással a háború által szerencsétlenekké váltakért hat­hatósan mozdítják elő ügyünket. Biztos a reményem, hogy hősi seregeim, ha szövetségeseinkkel együtt ki fogják küzdeni a­­ becsületes, tartós, biztosított békét és hogy a magyar állam és a benne egyesült két nemzet a mostani közös küzdelmek és közös áldozatok által újból megszentelt történelmi kapcsolatá­ban többi népeimmel erőben és tekintélyben gyarapodva, élvezheti majd a béke áldásait. Bízom a mindenhatóban, hogy Szent Istvá­n koronája, amelyet az elődök bölcsesége és ereje a századok viharain át meg tudott őrizni, a mai megpróbáltatások után uj dicsőségtől övezve, megnövekedett fényben fog ragyogni, a jövő boldogabb nemzedékeknek. Megjelenésükért és hódolatukért fogadják szives köszönetemet és vigyék haza a nemzet­nek hű és hősies magatartásáért szivem mélyé­ből jövő hálám kifejezését. A beszédek után a király néhány emberhez szólt, majd a jelenlévők ovációi közben eltávo­zott a fogadóteremből, ahonnan a deputátusok HÍREK * # * — A kürtösi fináncok. A pénzügyőrök ál­talában nem örvendenek közszeretetnek. En­nek nyilván az az oka, hogy az állam pénz­ügyét olyan módon őrzik, amely nem alkal­­­mas a nép széles rétegeiben a rokonszenv fölkeltésére. Az aradi „Függetlenségiben olvasunk most egy esetet, amelyre azt mondja ez a lap, hogy „habár nem szokat­lan, de mindenesetre törvényellenes". Hegedűs Ignác kürtösi (Arad) pénzügyőri fölvigyázó e"A másik pénzügyőrrel 1914. évi december, 1915 január és február havában Arad- és Csanádmegyében fölkeresték a do­hánykertészeket s bizalmasan megsúgták ne­­­kik, hogy följelentés érkezett ellenük, hogy dohánycsempészést űznek. — Azért jöttünk ki, hogy motozást tart­sunk ! — mondották, de egyúttal értésére adták a dohánykertészeknek, hogy kisebb pénzáldozat ellenében lemondanak a kuta­tásról. Akik tudják, hogy mit jelent az ilyen kutatás, azok megérthetik, hogy a dohányo­sok, akár volt valami takarnivalójuk, akár nem, szívesen fizettek. A fináncok különben is elég szerények voltak: a pénzösszeg, ame­lyet kértek, egy és öt korona között mozgott. Ily módon Mácsát, Lőkösházát, Bánkútot, Nagybánhegyest és még több falut tiszteltek meg látogatásukkal a kürtösi pénzügyőrök. A Telbisz-uradalom pusztáján is jelent­keztek, de itt póruljártak. A dohányosok ugyanis az intézőhöz fordultak, aki az ügyet a csendőrség tudomására hozta. A csendőr­örs megtette a följelentést az aradi pénzügy­igazgatóságnál, amely fegyelmi úton mind a két fináncot elmozdította s a befejezett fe­gyelmi iratait áttete az aradi ügyészséghez, amely megindította az eljárást, még pedig, miután a megvesztegetés büntette benne van az 1915. évi XIX. tc.-ben (amelyet a hadse­regszállítási csalások miatt hoztak), a gyorsí­­­tatott eljárás szerint. A tárgyaláson a törvényszék arra a meg-­­győződésre jutott, hogy a bűnpör nem fog­­­lalja magában a megvesztegetés tényállását, hanem csupán a zsarolást, így a gyorsított eljárásnak helye nincs és leszállította illeték­­ességét, az ügyet a vádtanács elé utalta. Az ügyész felfolyamodást jelentett be a törvényszék határozata ellen. A Kúria meg­állapította a megvesztegetést és ennek alap­ján utasította a törvényszéket, hogy a gyor­sított eljárás szerint az ötöstanács ítélkezzék ez ügyben. — A bajor népfölkelők figyelmébe. A német császári főkonzulátus a „Budapesti Tudósító" útján közli, hogy a Magyarországon tartóz­kodó, ki nem képzett, de katonai szolgálatra alkalmas bajor népfölkelők első csoportjának szintén haza kell térnie és a leghamarabb el­érhető kerületi parancsnokságnál kell jelent­keznie. A népfölkelés első csoportjának utolsó évfolyamába tartoznak azok, akik 1876-ban születtek.­­ Megdrágítják a tanulást. A vallás- és közoktatásügyi miniszter utasítására Újpes­ten az összes polgári iskolákban szeptember elsejétől kezdve 6 koronával fölemelték a tan­díjat. Eddig ugyanis az évi tandíj minden egyéb címeken szedett díjakkal együtt 12 ko­rona volt, ezentúl 18 korona lesz. Újpesten föl­háborodással fogadták a tandíjemelést, amely a tankönyvek árának 15—20 százalékos föleme­lésével együtt most már úgyszólván lehetet­lenné tette a szegényebb sorsú szülőknek, hogy gyermekeiket polgári iskolába járassák. 7 a bécsi városházára hajtattak, ahol Weiskirchner dr., Bécs város polgármestere, a községi tanács élén fogadta a küldöttséget és igen szép beszédet mondott a megértésről, az együttműködésről, amelyre Bárczy István dr., Budapest polgármestere, hasonló udvarias beszéddel válaszolt. Holjac zágrábi polgármester pedig megköszönte a szí­ves fogadtatást.

Next