Népszava, 1915. december (43. évfolyam, 397–427. sz.)
1915-12-01 / 397. szám
2XIII. évfolyam. Budapest, 2015 december 1. szerda. 307. szám. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre........ 24.— kor. I negyed évre.......—kor. fél évre 12.— kor. egy hóra 2.— kor. A „SZOCIAILIZHIUS"-sal együtt havonta 40 fillérrel több. EGYES SZÁK ÁRA 8 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VIII., CONTI-UTCA 4. (Telefon: József 3-29 és József 3-30.) KIADÓHIVATAL: VIII., CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32.) A nagyúr. „A gyönge minőségű gyerek és öreg munkásnak irtózatos árakat kellett fizetni." (Gróf Tisza István beszédéből.) Magyarország keményfejü nagyura, gróf Tisza István, előadást tartott a városi fogyasztók panaszos küldöttségének a magyar mezőgazdaság nehéz helyzetéről. Némán álltak körül minisztertársai, ott volt a kereskedelemügyi miniszter is, akinek hivatása volna a magyar ipar, a magyar kereskedelem, a magyar városi élet érdekeit védeni. A memorandumnak, amelyet a városi lakosság nagy küldöttsége fölvitt a miniszterelnöknek, az volt a vezető gondolata, hogy a városi népesség nem bírja meg azokat a terheket, amelyeket az élelmiszerek drágulása rájuk ró. Magyarország miniszterelnökének egy szava sem volt erről a kérdésről; egyetlen szóval sem biztatta a városi lakosság küldöttségét, hogy a viszonyok javulni fognak, csak arról beszélt, hogy milyen nehéz a magyar gazdák helyzete a háború alatt. A miniszterelnök úr ezt saját tapasztalatából tudja. „A gyönge minőségű gyerek és öreg munkásnak irtózatos árakat kellett fizetnie" saját gazdaságában. Hadifoglyokat ő nem vett igénybe, de tudja gazdatársaitól, hogy ezek is napi 2—3 koronába kerülnek és kevés munkát végeznek. „Mi, gazdák" — mondja Magyarország miniszterelnöke —, „mi, gazdák tudjuk, hogy valamely mezőgazdasági termék termelési költségét kiszámítani nem lehet". A miniszterelnök úr fiatal korában sokat próbálkozott ennek a problémának a megoldásával, de nem boldogult vele. Tehát megoldhatatlan. Nem szabad tehát számításokat eszközölni, mint ez a memorandumban történt, hogy milyen nagy a mezőgazdák földjáradéka a háború alatt. Ezeknek a számításoknak nincs kellő alapjuk. A gazdáknak, igaz, most sok pénzük ,van. Ámde ez onnan van, hogy nemcsak a termésüket adták el, hanem a tőkéjüket is , a bankóval pedig nem lehet szántani. Igaz, hogy a gabona hatósági árát tavaly túl későn szabták meg és ezért a gabona ára túlságosan felszökött, ennek azonban semmi más nem az oka, minthogy „mi, gazdák, magunk sem tudtuk, hogy milyen rossz volt a termés" ... Miután ilyen módon a miniszterelnök úr elmondta védőbeszédét a magyar agráriusok mellett, áttért a memorandum egyes pontjaira. Elismerte, hogy Németországban olcsóbbak az élelmiszerek, mint nálunk, de megvigasztalt bennünket azzal, hogy ez béke idején is így volt. Elismerte, hogy a gabonavámokat későn függesztették föl, de megvigasztalt bennünket, hogy a korábbi fölfüggesztésnek sem lett volna hatása. Elismerte, hogy a hatósági árakat nem tartják be, de ennek a vásárló közönség az oka, mert nem jelenti föl azokat, akik a hatósági áraknál drágábban adnak el. Elismerte, hogy a büntetések, amelyeket eddig az élelmiszerdrágítókra kiszabtak, túl kicsinyek voltak, de ennek most, tizenhat hónap múltával, véget vet az a törvényjavaslat, amelyet kedden nyújtottak be a képviselőháznak : a miniszterelnök úr szeretné, hogy „bíráinknak legyen bátorságuk azokat a magas pénzbüntetéseket kiszabni". Elismerte, hogy egy országos élelmezési központ fölállítása javíthatna a közélelmezésen, de eddig ez nem jutott eszükbe és ezért nem is csinálták meg . . . Szívesen írnánk néhány bíráló szót a miniszterelnök úr beszédéről, de nem teszszük. Hiábavaló fáradság volna. A miniszterelnök úrnak mindenben igaza van. A magyar városi lakosság nem érdemelt más feleletet. Míg a gazdák már béke idején hatalmas szervezetekbe tömörültek és osztályérdekeiket mindig keményen megvédelmezték, addig a városi polgárságnak sohasem volt meg a bátorsága, hogy a politikában szembeszálljon a mindenható agrárius uralommal. Politikája abban állt, hogy imádta az „erőskezű" Tiszát, a „szabadelvű" Tiszát, akit valamikor, bankigazgató korában, a maga körébe tartozónak szeretett hinni. Minden kormány, minden politikus arra az osztályra támaszkodik, amelyik a legerősebb, a legosztálytudatosabb. A városi polgárság eddig; minden kormány szekerét egyformán tolta, minden miniszternek egyformán hódolt. Nem csoda tehát, hogy semmibe veszik, hogy amidőn az élelmiszerdrágaság ellen kíván segítséget, a magyar mezőgazdaság bajairól tartanak neki előadást és hogy még azt is eredménynek kell tartani, hogy a kormány feje komolyan megtárgyalta a városi lakosság kívánságait, bárha semmi javulást nem helyezett kilátásba. A háború szomorú tanulságai remélhetőleg mély nyomot fognak hagyni a városi lakosság lelki világában. Ha a városi lakosságnak szenvednie kell; ha le kell mondania a városi kultúra minden öröméről, míg az agráriusok százmilliókat harácsolnak össze, talán az a haszna meglesz, hogy a magyar városi polgárságot ki fogja szabadítani a tespedésből és meg fogja tanítani arra, hogy csak az az osztály tud az állam ügyeire befolyást gyakorolni, amely osztályérdekeit öntudatosan, kíméletlenül, szervezetten képviseli. Lapunk mai száma 14 oldal. Az élet és halál demokráciája. A szociáldemokrata párt vezetőségének az országgyűlési képviselőkhöz intézett fölhívása nagy föltűnést és visszhangot keltett az országban. A budapesti napilapok hosszabban vagy rövidebben, de mindanynyian megemlékeznek e fölhívásról, amely a nép szégyenletes jogtalanságának megszüntetésére hívja föl az országgyűlési képviselőket. Egyetlen kivétel ez alól „Az Est" című napilap, amelyet úgy látszik nem érdekel az a mozgalom, amely az általános választójogot kívánja napirendre tűzni. „Az Est" el akarja titkolni olvasói elől nyilván azt a tényt, hogy Magyarországon a nemzeti gyűlölködés idétlen szitásán kívül, amivel ez az újság foglalkozik, egyéb is érdekli a közvéleményt. Hogy a szociáldemokrata párt vezetősége csakugyan a munkások széles köreiben élő hangulatnak adott kifejezést, amikor a nép jogtalanságára akarta terelni a politikusoknak és a közvéleménynek figyelmét, az kiderül abból, hogy számos szakmai szabadszervezet, másrészt számos hadfölszerelő gyár munkássága fordult hasonló fölhívással az országgyűlés képviselőházához. A szociáldemokrata párt titkárságát eddig a következő szakmai szabadszervezetek értesítették arról, hogy a választójogi törvény módosítása és az általános, titkos, egyenlő választójog megvalósítása, érdekében táviratot intéztek a képviselőház elnökségéhez: az asztalosok, nyomdászok, könyvkötők, építőmunkások, famegmunkáló gépmunkások, magántisztviselők és kereskedelmi alkalmazottak, cipészek, cipőfelsőrészkészítők, faesztergályosok, szabók, festők, élelmezési munkások és a vas- és fémmunkások közül: az épület- és gyári lakatosok, bádogosok és szerelők, villanyszerelők és műszerészek. E húsz szakma a következő szövegű táviratot küldötte a képviselőház elnökségének: A képviselőház Elnökségének Budapest. Az asztalosmunkások a maguk és a fronton vérző testvéreik nevében tiltakoznak az ellen, hogy a háborús állapot minden nyomorúságának elviselése és a honvédelem kötelességének hősies teljesítése után is a jogfosztott páriok igazságtalan és szégyenletes helyzete legyen osztályrészük. Arra kérjük az Országgyűlés Képviselőházát, hogy döntse le a mai választójogi törvény kirekesztő válaszfalát és iktassa törvénybe az általános, egyenlő, titkos választójogot. Hasonló mozgalom indítását határozta el tizenegy nagy budapesti és környéki