Népszava, 1915. december (43. évfolyam, 397–427. sz.)

1915-12-01 / 397. szám

2XIII. évfolyam. Budapest, 2015 december 1. szerda. 307. szám. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre........ 24.— kor. I negyed évre......­.—kor. fél évre 12.— kor.­­ egy hóra 2.— kor. A „SZOCIAILIZHIUS"-sal együtt havonta 40 fillérrel több. EGYES SZÁK ÁRA 8 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VIII., CONTI-UTCA 4. (Telefon: József 3-29 és József 3-30.) KIADÓHIVATAL: VIII., CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32.) A nagyúr. „A g­yönge minőségű gyerek és öreg munkásnak irtózatos ára­kat kellett fizetni." (Gróf Tisza István beszédéből.) Magyarország keményfejü nagyura, gróf Tisza István, előadást tartott a városi fogyasztók panaszos küldöttségének a ma­gyar mezőgazdaság nehéz helyzetéről. Né­mán álltak körül minisztertársai, ott volt a kereskedelemügyi miniszter is, akinek hi­vatása volna a magyar ipar, a magyar ke­reskedelem, a magyar városi élet érdekeit védeni. A memorandumnak, amelyet a vá­rosi lakosság nagy küldöttsége fölvitt a miniszterelnöknek, az volt a vezető gondo­lata, hogy a városi népesség nem bírja meg azokat a terheket, amelyeket az élelmisze­rek drágulása rájuk ró. Magyarország mi­niszterelnökének egy szava sem volt erről a kérdésről; egyetlen szóval sem biztatta a városi lakosság küldöttségét, hogy a vi­szonyok javulni fognak, csak arról beszélt, hogy milyen nehéz a magyar gazdák hely­zete a háború alatt. A miniszterelnök úr ezt saját tapasztala­tából tudja. „A gyönge minőségű gyerek és öreg munkásnak irtózatos árakat kellett fizet­nie" saját gazdaságában. Hadifoglyokat ő nem vett igénybe, de tudja gazdatársaitól, hogy ezek is napi 2—3 koronába kerülnek és kevés munkát végeznek. „Mi, gazdák" — mondja Magyarország miniszterelnöke —, „mi, gazdák tudjuk, hogy valamely mező­gazdasági termék termelési költségét ki­számítani nem lehet". A miniszterelnök úr fiatal korában sokat próbálkozott ennek a problémának a megoldásával, de nem boldogult vele. Tehát megoldhatatlan. Nem szabad tehát számításokat eszközölni, mint ez a memorandumban történt, hogy milyen nagy a mezőgazdák földjáradéka a háború alatt. Ezeknek a számításoknak nincs kellő alapjuk. A gazdáknak, igaz, most sok pénzük ,van. Ámde ez onnan van, hogy nemcsak a termésüket adták el, hanem a tőkéjüket is , a bankóval pedig nem lehet szántani. Igaz, hogy a gabona hatósági árát tavaly túl későn szabták meg és ezért a gabona ára túlságosan felszökött, ennek azonban semmi más nem az oka, minthogy „mi, gaz­dák, magunk sem tudtuk, hogy milyen rossz volt a termés" ... Miután ilyen módon a miniszterelnök úr elmondta védőbeszédét a magyar agrá­riusok mellett, áttért a memorandum egyes pontjaira. Elismerte, hogy Németország­ban olcsóbbak az élelmiszerek, mint ná­lunk, de megvigasztalt bennünket azzal, hogy ez béke idején is így volt. Elismerte, hogy a gabonavámokat későn függesztet­ték föl, de megvigasztalt benn­ünket, hogy a korábbi fölfüggesztésnek sem lett volna hatása. Elismerte, hogy a hatósági árakat nem tartják be, de ennek a vásárló közön­ség az oka, mert nem jelenti föl azokat, akik a hatósági áraknál drágábban adnak el. Elismerte, hogy a büntetések, amelye­ket eddig az élelmiszerdrágítókra kiszab­tak, túl kicsinyek voltak, de ennek most, tizenhat hónap múltával, véget vet az a törvényjavaslat, amelyet kedden nyújtot­tak be a képviselőháznak : a miniszterel­nök úr szeretné, hogy „bíráinknak legyen bátorságuk azokat a magas pénzbüntetése­ket kiszabni". Elismerte, hogy egy országos élelmezési központ fölállítása javíthatna a közélelmezésen, de eddig ez nem jutott eszükbe és ezért nem is csinálták meg . . . Szívesen írnánk néhány bíráló szót a miniszterelnök úr beszédéről, de nem tesz­szü­k. Hiábavaló fáradság volna. A minisz­terelnök úrnak mindenben igaza van. A magyar városi lakosság nem érdemelt más feleletet. Míg a gazdák már béke idején hatalmas szervezetekbe tömörültek és osztályérdekeiket mindig keményen meg­védelmezték, addig a városi polgárságnak sohasem volt meg a bátorsága, hogy a politikában szembeszálljon a mindenható agrárius uralommal. Politikája abban állt, hogy imádta az „erőskezű" Tiszát, a „szabadelvű" Tiszát, akit valamikor, bank­igazgató korában, a maga körébe tartozó­nak szeretett hinni. Minden kormány, minden politikus arra az osztályra támasz­kodik, amelyik a legerősebb, a legosztály­tudatosabb. A városi polgárság eddig; minden kormány szekerét egyformán tolta, minden miniszternek egyformán hódolt. Nem csoda tehát, hogy semmibe veszik, hogy amidőn az élelmiszerdrágaság ellen kíván segítséget, a magyar mezőgazdaság bajairól tartanak neki előadást és hogy még azt is eredménynek kell tartani, hogy a kormány feje komolyan megtárgyalta a városi lakosság kívánságait, bárha semmi javulást nem helyezett kilátásba. A háború szomorú tanulságai remélhető­leg mély nyomot fognak hagyni a városi lakosság lelki világában. Ha a városi lakosságnak szenvednie kell; ha le kell mondania a városi kultúra minden örömé­ről, míg az agráriusok százmilliókat hará­csolnak össze, talán az a haszna meglesz, hogy a magyar városi polgárságot ki fogja szabadítani a tespedésből és meg fogja tanítani arra, hogy csak az az osztály tud az állam ügyeire befolyást gyakorolni, amely osztályérdekeit öntudatosan, kímé­letlenül, szervezetten képviseli. Lapunk mai száma 14 oldal. Az élet és halál demokráciája. A szociáldemokrata párt vezetőségének az országgyűlési képviselőkhöz intézett föl­hívása nagy föltűnést és visszhangot kel­tett az országban. A budapesti napilapok hosszabban vagy rövidebben, de mindany­nyian megemlékeznek e fölhívásról, amely a nép szégyenletes jogtalanságának meg­szüntetésére hívja föl az országgyűlési képviselőket. Egyetlen kivétel ez alól „Az Est" című napilap, amelyet úgy látszik nem érdekel az a mozgalom, amely az ál­talános választójogot kívánja napirendre tűzni. „Az Est" el akarja titkolni olvasói elől nyilván azt a tényt, hogy Magyaror­szágon a nemzeti gyűlölködés idétlen szi­tásán kívül, amivel ez az újság foglalko­zik, egyéb is érdekli a közvéleményt. Hogy a szociáldemokrata párt vezető­sége csakugyan a munkások széles körei­ben élő hangulatnak adott kifejezést, ami­kor a nép jogtalanságára akarta terelni a politikusoknak és a közvéleménynek figyel­mét, az kiderül abból, hogy számos szak­mai szabadszervezet, m­ásrészt számos hadfölszerelő gyár munkássága fordult ha­sonló fölhívással az országgyűlés képvi­selőházához. A szociáldemokrata párt tit­kárságát eddig a következő szakmai sza­badszervezetek értesítették arról, hogy a választójogi törvény módosítása és az ál­talános, titkos, egyenlő választójog megva­lósítása, érdekében táviratot intéztek a kép­viselőház elnökségéhez: az asztalosok, nyomdászok, könyvkötők, építőmunkások, famegmunkáló gépmunkások, magántiszt­viselők és kereskedelmi alkalmazottak, ci­pészek, cipőfelsőrészkészítők, faesztergá­lyosok, szabók, festők, élelmezési munká­sok és a vas- és fémmunkások közül: az épület- és gyári lakatosok, bádogosok és szerelők, villanyszerelők és műszerészek. E húsz szakma a következő szövegű táv­iratot küldötte a képviselőház elnökségé­nek: A képviselőház Elnökségének Budapest. Az asztalosmunkások a maguk és a fron­ton vérző testvéreik nevében tiltakoznak az ellen, hogy a háborús állapot minden nyo­morúságának elviselése és a honvédelem kö­telességének hősies teljesítése után is a jog­fosztott páriok igazságtalan és szégyenletes helyzete legyen osztályrészük. Arra kérjük az Országgyűlés Képviselőházát, hogy döntse le a mai választójogi törvény kirekesztő vá­laszfalát és iktassa törvénybe az általános, egyenlő, titkos választójogot. Hasonló mozgalom indítását határozta el tizenegy nagy budapesti és környéki

Next