Népszava, 1916. január (44. évfolyam, 1–31. sz.)

1916-01-12 / 12. szám

6 W^IBf»,^,^»-!»...,.!,»—.»»mm. ii­­ I­i»mm«MiM.Bi'jmc» A Pénzintézeti K©zpont©t általánosságban elfogadták. « A Képviselőház ölése. Az általános vita utolsó napjára maradt a gyanús bankjavaslat legalaposabb, leg­szakszerűbb bírálata, Beck Lajos beszéde. A kormány farizeus békefrázisaival szemben higgadtan, de nyomatékosan kijelentette, hogy az ellenzék nem feledte el a kormány bűneit, aminthogy önmagára valamit adó el­lenzék ezt nem is teheti. Elismerte a tőke gazdasági szerepének fontosságát, de a pénz­intézeti reform terén fölállította a közérdek követeléseit. Találóan mutatta ki, hogy mi­ért gyanús ez a javaslat. Finom szatírával kezelte Madarassy Beck Gyulát és Teleszkyt. Hatásos beszédét azzal fejezte be, hogy a Pénzintézeti Központot ki kell emelni a párt­politika mocsarából, s erre céloznak az el­lenzék módosításai. Utána Giesswein Sándor mondott szociális érzékre valló beszédet, követelve a tőke túl­kapásaival szemben a munka védelmét és a telekspekuláció nélkül való telepítést. Ily értelmű határozati javaslatát a derék többség Teleszky pénzügyminiszter buzdítására ter­mészetesen elvetette. Majd ők mernek állást foglalni a tőke túlkapásaival és a spekulá­cióval szemben! Hát akkor mit ér a mandá­tum ? Végül fölszólalt Teleszky. Kedvenc szü­löttjét, a gyanús kis javaslatot megcsonkítva is dédelgette, de csorbítatlan önérzettel védte a kormány becsületét és tisztességes szándé­kait. Úgy beszélt, mintha nem annak a kor­mánynak a pénzügyminisztere lenne, amely­nek Tisza István a miniszterelnöke, akinek tudvalevően Lukács László még ma is „tisz­telt barátja". Úgy beszélt, mintha nem a só­és egyéb panama-pénzeken vett mandátu­mok tulajdonosai ülnének mögötte. Jó volt, hogy egy pár közbeszólással mégis figyelmez­tették a­­ múltra. Fölháborító, hogy ezek az urak azt hiszik, hogy a milliók most omlé vére lemossa az ő régi gyalázatosságukat is. A javaslatot általánosságban elfogadták és a paktumos módosítások keresztülvitele céljából áttették a pénzügyi bizottsághoz. Ezután a munkaközvetítésről szóló tör-. vényjavaslat tárgyalásához fogtak. * Részletes tudósításunk a következő: A Pénzintézeti Központról szóló javaslat tárgyalását folytatják. Szabó István (nagyatádi) arról panaszkodik, hogy a kisgazdapártot nem vonták bele a több­ség és az ellenzék között létrejött megállapo­dásba. A mindenkori kormányok versenyeztek az új állások kitalálásában. (Egry Béla: A létrejött zseniriknek új állásokat szerveztek!) A kormánynak az önálló exisztenciák szaporí­tására kellene törekednie. A pénzintézetek a választásoknál megfenyegették az adósokat, ilyen körülmények között jogos az ellenzéknek az az aggodalma, hogy ezt a javaslatot is kor­tescélokra használják föl. Beck Lajos hosszú és alapos beszéde következett ezután. Madarassy-Beck Gyula báró beszédére utalva, kijelenti mindenekelőtt, hogy addig, amín a nemzet jogérzetén ejtett csorbát ki nem köszörülik, a kormány részéről jövő javaslatok iránt a gyanakvás és bizalmatlanság fönnáll. A miniszterelnök többször kiemelte, hogy az el­lenzék meg bírta érteni a nagy idők elkövet­kezését. (Helyeslés balfelől.) De ez annál nehe­zebben esett, mert a lelkek mélyén nem állott helyre a harmónia, amely egyedül lehet egészséges alapja a mara­dandó egybeforrásnak és áldásos összeműkö­désnek. Elhiszem a pénzügyminiszternek, hogy a Pénzintézeti Központ megteremtésénél semmiféle pártpolitikai szempontok nem vezet­ték. De az a tragikuma, hogy ezt neki senki, kivéve szűkebb párthíveit, el nem hiszi.­­Az eredeti javaslat a miniszter szerint leg­alább is elsősorban nem arra szolgál, hogy sza­náló intézmény legyen­ arra sem, hogy mesz­szebb nézőleg egy pénzintézeti reformot valósít­son meg, hanem főkép és elsősorban arra, hogy „hitelszervezet­eink a háború után ráháruló nagy feladatoknak meg bírjon felelni." Ne­künk harmonikus fejlesztésre, expanzív ter­jeszkedésünkre épp úgy, mint belső kincseink céltudatos és energikus kihasználására kell megszerveznünk hitelezőnket és hogy evégett nagy erőforrásokra van szükség, azt senki két­ségbe nem fogja vonni. Azonban, ha mindezek az óriási pénzügyi feladatok várnak is ránk a háború után, a pénzügyminiszter úr kissé sö­tétnek látja a helyzetet. Mert nem remélhettük, hogy a betétek a vidéken 1914 január 1-től kezdve 1915 június 30-ig 2,861.000­ koronáról 3,390.000 koronára fognak emelkedni, a főváros­ban pedig ugyanezen idő alatt 461.000.000 koro­nával növekednek. Azt sem gondolhatta senki, hogy a váltótárcában az 1915. év első felében 5,7 százalékos csökkenés és a visszleszámítolási tárcában 27,6 százalékos csökkenés fog bekövet­kezni. Én magam is vallom azt, hogy ne legyünk optimisták, ne legyünk optimisták pénzügyi téren és főképen egy háború közepette. De vi­szont ne is essünk a másik túlzásba és ne ki­csinyeljük le a mi nemzeti erőállapotunkat, ne kicsinyeljük le ellenállóképességünket és ruga­nyosságunkat és ne kicsinyeljük le főkép azt, aminek ebben a háborúban legfőbb tanújelét adtuk: anyagi áldozatkészségünket. (Igaz! Úgy van­ a baloldalon.) Szükséges-e, életképes-e ez a Pénzintézeti Központ úgy, ahogy azt most megalkotni akarják? Itt áthidalhatatlan ellentét van a kormánypárt és az ellenzék között egyrészt, de másfelől nagy az ellenmondás a pénzügyminiszter úr csele­kedete és fölfogása között. Mi meg voltunk győződve, hogy azt a szük­ségletet kielégíthetjük egy átmeneti intézmény létesítésével. Bizonyos drámai összeütközésnek a hőse a pénzügyminiszter, mert amikor nem hiszi el senki az ő legmesszebbmenő jóhiszemű­sége ellenére sem, hogy szakj­avaslatot kíván itt megvalósítani, akkor másfelől olyan­­javas­latot kell képviselnie, amelyet ő lelke mélyén nem tesz magáévá és olyan javaslatot ejt el, amelyet legszívesebben minden módon keresz­tül vitt volna. Pénzbe időben nem lesz ennek a pénzintézet­nek egyáltalában semmi egyéb működési köre, mint amit a javaslat és a szónokok is fölhoz­tak, hogy a külföldi úgynevezett „elsőrendű váltókat vásárolja és a különben nagyon tisz­teletreméltó altruista pénzintézetek kötvé­nyeibe fektesse bele pénzét". A kérdés lényege abban van, h­ogy a tőke és pedig a kereső tőke a maga világszerte való nagy megszerv­ezett­ségénél fogva sokkal közvetlenebben, sokkal koncentráltabban tudja a maga akaratának bélyegét ráütni a nemzet gazdasági életére, mint a gazdasági élet bármely erős tényezője. De ennek láttára egyoldalú, elfogult következ­tetéseket nem szabad levonni, hisz ennek óriási előnyei vannak, mert konstatálnunk kell, hogy sem mezőgazdaságunk, sem iparunk, sem kereskedelmünk a hatalmas erők megter­mékenyítő hatása nélkül nem volna ott, ahol ma van és hogy mintegy gondviselésszerű intézkedésnek kell tekintenünk azt, hogy a kereső tőke minden egoizmusa, — akarva, nem akarva — sa­ját lét érdekében kénytelen termé­kenyítőleg hatni mezőgazdaságra, iparra és kereskedelemre egyaránt. És­ ismer­jü­k el azt is, hogy ezen teremtő és megtermékenyítő ereje nélkül a nagy tőké­nek gazdasági többi tényezőink kénytelenek volnának visszasülyedni azon primer helyze­tükbe, amelyben voltak, amikor a nagy erő­tényező nem éreztette meg a maga jótékony hatását. Ezt hangsúlyoznom kellett erről az oldalról, hogy pillanatig se tűnjék föl a magyar ellenzék úgy, mintha tőkeellenes álláspontot foglalna el. A pénzintézeti reform és a revízió tekintetében osztom a kormány fölfogását; e kérdéshez a revízió bekapcsolása nélkül hozzá­nyúlni nem szabad. Ha már pénzintézeti reformról beszélünk, ez csak egyben csúcso­sodhatik ki: az ellenőrzésnek és a revíziónak pártatlan és független instituálásában. És itt van a javaslat rettenetes hibája. Hogyha még el is hinnék a pénzügyminiszter úrnak, hogy itt pártatlan intézményt akart létesíteni, a revizornak itt kontemplált beállítása egy­szerre megöli az egész Pénzintézeti Központ tárgyilagosságába netán vetett hitet. Nekünk, akik ismerjük az életet, hiába magyarázzák az urak, a revizor csak titokban, suttyomban tehet jelentést a vezérigazgatónak és a vezér­igazgató nem adhatja tovább még a sa­ját igazgatóságának sem: ezek mind oly apró rendszabályok, amelyek nem oldják meg a kérdést, mert a bavi súlypont­ja abban rejlik, hogy a revizor mégis csak függő közege egy magánvállalkozásnak, amely közeg kénytelen azt csinálni, amit egy esetleges elfogult párt­kormányzat neki majd parancsol. A revizort a Pénzintézeti Központ atmoszférájából ki kell emelni. Végezetül nem értem, hogy ámbár most, ami­kor ennek a parlamentnek élete mintegy le­járt és amint több helyen hangoztatták, ez a parlament szerves alkotásra nem alkalmas, miért idegenkedik a pénzügyminiszter úr és az igazságügyminiszter úr annak gondolatától, hogy a revizori intézményt egy rövid novellá­ris intézkedés keretében beiktassa törvény­könyvünkbe és a Pénzintézeti Központot mint­egy kiemelje a pártpolitika mocsarából. Ha változtatásokat ajánlunk, tesszük ezt első­sorban azért, mert kötelességünknek tartjuk ebben az egoisztikus világban olyan altruiszti­kus világnézetet képviselni, am­ely a közt nézi elsős­orban és a közérdek szempontjából kívánja ennek a javaslatnak módosítását. Addig, am­íg ez meg nem történik, nem fogadhatom el a ja­vaslatot. Az utolsó szónok, Giesswein Sándor, megállapítja, hogy a ja­vaslat szakemberek véleménye szerint is a tőke koncentrációját szolgálja. Ennek káros­ hatá­sát ellensúlyozni kell, mert különben megbontja a társadalom amúgy is gyönge összhangját. A tőke túlkapásai ellen védekezni kell, hogy a munkát meg ne foszthassa gyümölcseitől. Nem szeretné, hogyha azt a földet, amelyet hőseink most hódítanak meg másodszor, a tőke h­úzná ki lábuk alól. Ezért nekünk szabályozott tőkére van szükségünk. A kereskedelmi törvény mel­lett az ipartörvény revízióját is követeli a kis­emberek védelmére, akik most a háborúban emberfölötti munkát végeznek. Helyes birtok­politikát követel, hogy a kivándoroltakat visz­szatelepíthessük. Határozati javaslatot nyújt be, amely szerint utasítja a Ház a kormányt, hogy tárgyalás alatt levő javaslat gyökeres átdolgozásával egyetemben nyújtson be a ma­gyar föld és a munka védelmére törvényjavas­latot, amely főként a rokkantakra, hadikárval­lottakra és az Amerikából vagy máshonnan visszavándorlókra vonatkozólag olyan beltele­pítési akciót tegyen lehetővé, amely a telek­spekuláció veszedelmét elhárítja. (Élénk helyes­lés a baloldalon.) A pénzügyminiszter, Teleszky János szólalt föl azután. Hosszasan bizonyította a javaslat szükségét és hangoztat­ta, hogy a Pénzintézeti Központ nem zavarja meg a nagybankok és a kis intézetek között az összhangot. Az alapításnál a magyar gazdasági élet jól fölfogott érdeke vezeti. Arról van szó, hogy kellő szervezettel önmérséklést gyakorol­hassunk magunk fölött. Az ország legkiválóbb pénzügyminiszterei, akik igazán szaktekinté­lyek, Wekerle Sándor és Lukács László is, ha más útán is, erre törekedtek. (Sümegi Vilmos: Só, só, só! — Kun Béla: Sótekintély!) Azt fej­tegeti ezután, hogy a Pénzintézeti Központnak, még mielőtt megalakult volna, máris nagy ér­deme van abban, hogy a hadikölcsönök olyan jól sikerültek. Ha a revíziót általánossá tennék és a bíróságok körébe utalnak, akkor könnyeb­ben bevih­etnők a pártpolitikát ez intézmény­be. Beck Lajos: Hát a bírói függetlenséggel föl­ruh­ázott közeg pártpolitikát csinál? Hogy lehet ezt mondani? Teleszky: Ha nekem annyi független revi­zorom volna, ahányszor az ellenzék arról panaszkodott, hogy befolyásoljuk a bíróságot, akkor nagyon jó volna. (Beck La­jos: Sokkal­­jobban tisztel­jük a bíróságot.) Huszár Károly (sárvári): Hányszor próbálták befolyásolni ? Fölkiáltások a baloldalon: Lukács László! Kérdezze meg az igazságügyminisztert!­ Részletesen foglalkozik még a vita során el­hangzott megjegyzésekkel s arra a megállapí­tásra jut, hogy a javaslatra az országnak szüksége van. Giesswein javaslatához nem járul hozzá. Kéri a javaslat elfogadását. A javaslatot általánosságban elfogadják, úgyszintén elfogadják a pénzügyminiszter indítványát, hogy a javaslatot átdolgozás végett küldjék vissza a pénzügyi bizottsághoz. Giesswein határozati javaslatát elvetik. Szünet után következett az ipari, bányászati és kereskedelm­i musikalközvetítés hatósági ellátásáról szóló javaslat tárgyalása. Bródy Ernő az idő előrehaladott voltára való tekintettel kéri, hogy beszédét holnap mondhassa el. A Ház ehhez hozzájárul. Fölolvassák az interpellációs könyvet, amelybe tíz interpelláció van bejegyezve. Azokon az interpellációkon kívül, amelyeket már közöltünk, még a követ­kező interpellációk vannak bejegyezve: Ráth Endre: A vérbaj és hasonló betegségek nagyméretű elszaporodásáról; Káth Endre: A 43—50 éves üg­yvédeiknek helyi szolgálatra való beosztásáról; Frey János: A rézgálic beszerzéséről. Novák János: A szabadságos katonák kedvezményes utazásáról és Novák János: A kenyérjegy­ekről. Elnök jelenti, hogy a­ honvédelmi miniszter szerdán válaszol Benedek Jánosnak a névtelen KTEFISLAVA 1916 január 12.

Next