Népszava, 1916. január (44. évfolyam, 1–31. sz.)
1916-01-12 / 12. szám
6 W^IBf»,^,^»-!»...,.!,»—.»»mm. ii Ii»mm«MiM.Bi'jmc» A Pénzintézeti K©zpont©t általánosságban elfogadták. « A Képviselőház ölése. Az általános vita utolsó napjára maradt a gyanús bankjavaslat legalaposabb, legszakszerűbb bírálata, Beck Lajos beszéde. A kormány farizeus békefrázisaival szemben higgadtan, de nyomatékosan kijelentette, hogy az ellenzék nem feledte el a kormány bűneit, aminthogy önmagára valamit adó ellenzék ezt nem is teheti. Elismerte a tőke gazdasági szerepének fontosságát, de a pénzintézeti reform terén fölállította a közérdek követeléseit. Találóan mutatta ki, hogy miért gyanús ez a javaslat. Finom szatírával kezelte Madarassy Beck Gyulát és Teleszkyt. Hatásos beszédét azzal fejezte be, hogy a Pénzintézeti Központot ki kell emelni a pártpolitika mocsarából, s erre céloznak az ellenzék módosításai. Utána Giesswein Sándor mondott szociális érzékre valló beszédet, követelve a tőke túlkapásaival szemben a munka védelmét és a telekspekuláció nélkül való telepítést. Ily értelmű határozati javaslatát a derék többség Teleszky pénzügyminiszter buzdítására természetesen elvetette. Majd ők mernek állást foglalni a tőke túlkapásaival és a spekulációval szemben! Hát akkor mit ér a mandátum ? Végül fölszólalt Teleszky. Kedvenc szülöttjét, a gyanús kis javaslatot megcsonkítva is dédelgette, de csorbítatlan önérzettel védte a kormány becsületét és tisztességes szándékait. Úgy beszélt, mintha nem annak a kormánynak a pénzügyminisztere lenne, amelynek Tisza István a miniszterelnöke, akinek tudvalevően Lukács László még ma is „tisztelt barátja". Úgy beszélt, mintha nem a sóés egyéb panama-pénzeken vett mandátumok tulajdonosai ülnének mögötte. Jó volt, hogy egy pár közbeszólással mégis figyelmeztették a múltra. Fölháborító, hogy ezek az urak azt hiszik, hogy a milliók most omlé vére lemossa az ő régi gyalázatosságukat is. A javaslatot általánosságban elfogadták és a paktumos módosítások keresztülvitele céljából áttették a pénzügyi bizottsághoz. Ezután a munkaközvetítésről szóló tör-. vényjavaslat tárgyalásához fogtak. * Részletes tudósításunk a következő: A Pénzintézeti Központról szóló javaslat tárgyalását folytatják. Szabó István (nagyatádi) arról panaszkodik, hogy a kisgazdapártot nem vonták bele a többség és az ellenzék között létrejött megállapodásba. A mindenkori kormányok versenyeztek az új állások kitalálásában. (Egry Béla: A létrejött zseniriknek új állásokat szerveztek!) A kormánynak az önálló exisztenciák szaporítására kellene törekednie. A pénzintézetek a választásoknál megfenyegették az adósokat, ilyen körülmények között jogos az ellenzéknek az az aggodalma, hogy ezt a javaslatot is kortescélokra használják föl. Beck Lajos hosszú és alapos beszéde következett ezután. Madarassy-Beck Gyula báró beszédére utalva, kijelenti mindenekelőtt, hogy addig, amín a nemzet jogérzetén ejtett csorbát ki nem köszörülik, a kormány részéről jövő javaslatok iránt a gyanakvás és bizalmatlanság fönnáll. A miniszterelnök többször kiemelte, hogy az ellenzék meg bírta érteni a nagy idők elkövetkezését. (Helyeslés balfelől.) De ez annál nehezebben esett, mert a lelkek mélyén nem állott helyre a harmónia, amely egyedül lehet egészséges alapja a maradandó egybeforrásnak és áldásos összeműködésnek. Elhiszem a pénzügyminiszternek, hogy a Pénzintézeti Központ megteremtésénél semmiféle pártpolitikai szempontok nem vezették. De az a tragikuma, hogy ezt neki senki, kivéve szűkebb párthíveit, el nem hiszi.Az eredeti javaslat a miniszter szerint legalább is elsősorban nem arra szolgál, hogy szanáló intézmény legyen arra sem, hogy meszszebb nézőleg egy pénzintézeti reformot valósítson meg, hanem főkép és elsősorban arra, hogy „hitelszervezeteink a háború után ráháruló nagy feladatoknak meg bírjon felelni." Nekünk harmonikus fejlesztésre, expanzív terjeszkedésünkre épp úgy, mint belső kincseink céltudatos és energikus kihasználására kell megszerveznünk hitelezőnket és hogy evégett nagy erőforrásokra van szükség, azt senki kétségbe nem fogja vonni. Azonban, ha mindezek az óriási pénzügyi feladatok várnak is ránk a háború után, a pénzügyminiszter úr kissé sötétnek látja a helyzetet. Mert nem remélhettük, hogy a betétek a vidéken 1914 január 1-től kezdve 1915 június 30-ig 2,861.000 koronáról 3,390.000 koronára fognak emelkedni, a fővárosban pedig ugyanezen idő alatt 461.000.000 koronával növekednek. Azt sem gondolhatta senki, hogy a váltótárcában az 1915. év első felében 5,7 százalékos csökkenés és a visszleszámítolási tárcában 27,6 százalékos csökkenés fog bekövetkezni. Én magam is vallom azt, hogy ne legyünk optimisták, ne legyünk optimisták pénzügyi téren és főképen egy háború közepette. De viszont ne is essünk a másik túlzásba és ne kicsinyeljük le a mi nemzeti erőállapotunkat, ne kicsinyeljük le ellenállóképességünket és ruganyosságunkat és ne kicsinyeljük le főkép azt, aminek ebben a háborúban legfőbb tanújelét adtuk: anyagi áldozatkészségünket. (Igaz! Úgy van a baloldalon.) Szükséges-e, életképes-e ez a Pénzintézeti Központ úgy, ahogy azt most megalkotni akarják? Itt áthidalhatatlan ellentét van a kormánypárt és az ellenzék között egyrészt, de másfelől nagy az ellenmondás a pénzügyminiszter úr cselekedete és fölfogása között. Mi meg voltunk győződve, hogy azt a szükségletet kielégíthetjük egy átmeneti intézmény létesítésével. Bizonyos drámai összeütközésnek a hőse a pénzügyminiszter, mert amikor nem hiszi el senki az ő legmesszebbmenő jóhiszeműsége ellenére sem, hogy szakjavaslatot kíván itt megvalósítani, akkor másfelől olyanjavaslatot kell képviselnie, amelyet ő lelke mélyén nem tesz magáévá és olyan javaslatot ejt el, amelyet legszívesebben minden módon keresztül vitt volna. Pénzbe időben nem lesz ennek a pénzintézetnek egyáltalában semmi egyéb működési köre, mint amit a javaslat és a szónokok is fölhoztak, hogy a külföldi úgynevezett „elsőrendű váltókat vásárolja és a különben nagyon tiszteletreméltó altruista pénzintézetek kötvényeibe fektesse bele pénzét". A kérdés lényege abban van, hogy a tőke és pedig a kereső tőke a maga világszerte való nagy megszervezettségénél fogva sokkal közvetlenebben, sokkal koncentráltabban tudja a maga akaratának bélyegét ráütni a nemzet gazdasági életére, mint a gazdasági élet bármely erős tényezője. De ennek láttára egyoldalú, elfogult következtetéseket nem szabad levonni, hisz ennek óriási előnyei vannak, mert konstatálnunk kell, hogy sem mezőgazdaságunk, sem iparunk, sem kereskedelmünk a hatalmas erők megtermékenyítő hatása nélkül nem volna ott, ahol ma van és hogy mintegy gondviselésszerű intézkedésnek kell tekintenünk azt, hogy a kereső tőke minden egoizmusa, — akarva, nem akarva — saját lét érdekében kénytelen termékenyítőleg hatni mezőgazdaságra, iparra és kereskedelemre egyaránt. És ismerjük el azt is, hogy ezen teremtő és megtermékenyítő ereje nélkül a nagy tőkének gazdasági többi tényezőink kénytelenek volnának visszasülyedni azon primer helyzetükbe, amelyben voltak, amikor a nagy erőtényező nem éreztette meg a maga jótékony hatását. Ezt hangsúlyoznom kellett erről az oldalról, hogy pillanatig se tűnjék föl a magyar ellenzék úgy, mintha tőkeellenes álláspontot foglalna el. A pénzintézeti reform és a revízió tekintetében osztom a kormány fölfogását; e kérdéshez a revízió bekapcsolása nélkül hozzányúlni nem szabad. Ha már pénzintézeti reformról beszélünk, ez csak egyben csúcsosodhatik ki: az ellenőrzésnek és a revíziónak pártatlan és független instituálásában. És itt van a javaslat rettenetes hibája. Hogyha még el is hinnék a pénzügyminiszter úrnak, hogy itt pártatlan intézményt akart létesíteni, a revizornak itt kontemplált beállítása egyszerre megöli az egész Pénzintézeti Központ tárgyilagosságába netán vetett hitet. Nekünk, akik ismerjük az életet, hiába magyarázzák az urak, a revizor csak titokban, suttyomban tehet jelentést a vezérigazgatónak és a vezérigazgató nem adhatja tovább még a saját igazgatóságának sem: ezek mind oly apró rendszabályok, amelyek nem oldják meg a kérdést, mert a bavi súlypontja abban rejlik, hogy a revizor mégis csak függő közege egy magánvállalkozásnak, amely közeg kénytelen azt csinálni, amit egy esetleges elfogult pártkormányzat neki majd parancsol. A revizort a Pénzintézeti Központ atmoszférájából ki kell emelni. Végezetül nem értem, hogy ámbár most, amikor ennek a parlamentnek élete mintegy lejárt és amint több helyen hangoztatták, ez a parlament szerves alkotásra nem alkalmas, miért idegenkedik a pénzügyminiszter úr és az igazságügyminiszter úr annak gondolatától, hogy a revizori intézményt egy rövid novelláris intézkedés keretében beiktassa törvénykönyvünkbe és a Pénzintézeti Központot mintegy kiemelje a pártpolitika mocsarából. Ha változtatásokat ajánlunk, tesszük ezt elsősorban azért, mert kötelességünknek tartjuk ebben az egoisztikus világban olyan altruisztikus világnézetet képviselni, amely a közt nézi elsősorban és a közérdek szempontjából kívánja ennek a javaslatnak módosítását. Addig, amíg ez meg nem történik, nem fogadhatom el a javaslatot. Az utolsó szónok, Giesswein Sándor, megállapítja, hogy a javaslat szakemberek véleménye szerint is a tőke koncentrációját szolgálja. Ennek káros hatását ellensúlyozni kell, mert különben megbontja a társadalom amúgy is gyönge összhangját. A tőke túlkapásai ellen védekezni kell, hogy a munkát meg ne foszthassa gyümölcseitől. Nem szeretné, hogyha azt a földet, amelyet hőseink most hódítanak meg másodszor, a tőke húzná ki lábuk alól. Ezért nekünk szabályozott tőkére van szükségünk. A kereskedelmi törvény mellett az ipartörvény revízióját is követeli a kisemberek védelmére, akik most a háborúban emberfölötti munkát végeznek. Helyes birtokpolitikát követel, hogy a kivándoroltakat viszszatelepíthessük. Határozati javaslatot nyújt be, amely szerint utasítja a Ház a kormányt, hogy tárgyalás alatt levő javaslat gyökeres átdolgozásával egyetemben nyújtson be a magyar föld és a munka védelmére törvényjavaslatot, amely főként a rokkantakra, hadikárvallottakra és az Amerikából vagy máshonnan visszavándorlókra vonatkozólag olyan beltelepítési akciót tegyen lehetővé, amely a telekspekuláció veszedelmét elhárítja. (Élénk helyeslés a baloldalon.) A pénzügyminiszter, Teleszky János szólalt föl azután. Hosszasan bizonyította a javaslat szükségét és hangoztatta, hogy a Pénzintézeti Központ nem zavarja meg a nagybankok és a kis intézetek között az összhangot. Az alapításnál a magyar gazdasági élet jól fölfogott érdeke vezeti. Arról van szó, hogy kellő szervezettel önmérséklést gyakorolhassunk magunk fölött. Az ország legkiválóbb pénzügyminiszterei, akik igazán szaktekintélyek, Wekerle Sándor és Lukács László is, ha más útán is, erre törekedtek. (Sümegi Vilmos: Só, só, só! — Kun Béla: Sótekintély!) Azt fejtegeti ezután, hogy a Pénzintézeti Központnak, még mielőtt megalakult volna, máris nagy érdeme van abban, hogy a hadikölcsönök olyan jól sikerültek. Ha a revíziót általánossá tennék és a bíróságok körébe utalnak, akkor könnyebben bevihetnők a pártpolitikát ez intézménybe. Beck Lajos: Hát a bírói függetlenséggel fölruházott közeg pártpolitikát csinál? Hogy lehet ezt mondani? Teleszky: Ha nekem annyi független revizorom volna, ahányszor az ellenzék arról panaszkodott, hogy befolyásoljuk a bíróságot, akkor nagyon jó volna. (Beck Lajos: Sokkaljobban tiszteljük a bíróságot.) Huszár Károly (sárvári): Hányszor próbálták befolyásolni ? Fölkiáltások a baloldalon: Lukács László! Kérdezze meg az igazságügyminisztert! Részletesen foglalkozik még a vita során elhangzott megjegyzésekkel s arra a megállapításra jut, hogy a javaslatra az országnak szüksége van. Giesswein javaslatához nem járul hozzá. Kéri a javaslat elfogadását. A javaslatot általánosságban elfogadják, úgyszintén elfogadják a pénzügyminiszter indítványát, hogy a javaslatot átdolgozás végett küldjék vissza a pénzügyi bizottsághoz. Giesswein határozati javaslatát elvetik. Szünet után következett az ipari, bányászati és kereskedelmi musikalközvetítés hatósági ellátásáról szóló javaslat tárgyalása. Bródy Ernő az idő előrehaladott voltára való tekintettel kéri, hogy beszédét holnap mondhassa el. A Ház ehhez hozzájárul. Fölolvassák az interpellációs könyvet, amelybe tíz interpelláció van bejegyezve. Azokon az interpellációkon kívül, amelyeket már közöltünk, még a következő interpellációk vannak bejegyezve: Ráth Endre: A vérbaj és hasonló betegségek nagyméretű elszaporodásáról; Káth Endre: A 43—50 éves ügyvédeiknek helyi szolgálatra való beosztásáról; Frey János: A rézgálic beszerzéséről. Novák János: A szabadságos katonák kedvezményes utazásáról és Novák János: A kenyérjegyekről. Elnök jelenti, hogy a honvédelmi miniszter szerdán válaszol Benedek Jánosnak a névtelen KTEFISLAVA 1916 január 12.