Népszava, 1916. január (44. évfolyam, 1–31. sz.)
1916-01-01 / 1. szám
ri&mssmmiF&mimmMIJ WM WIMENUN •BBB 4 * Mi történik? Albániában? • A valonai olasz expedíció. (Berlin, december 31.) A „Lokalanzeiger"nek jelentik Athénből. A Valonában partraszállt olasz csapatok száma több mint 28.000 ember. (Genf, december 31.) Santi Quarantiból érkezett utasok szerint a valonai olasz expedíció csapatai egyes pontokon közelednek Északepirusz határához. Olasz csapatok jelentek meg Tetelini közelében is. Bolgár-szerb csata Elbasszántól keletre. (Bern, december 31. — „E. U") A „Temps" londoni távirata szerint Elbasszánból bolgár seregek érkezését jelentik. A bolgároknak az a terve, hogy a Skumbuli-völgyön lefelé vonulnak az Adriához. Karagyorgyevics Sándor herceg kijelentette, hogy a szerb hadsereg új állásai az albán hegyek között Skutaritól San Giovanni di Meduáig, Siara Bulgária és Románia. * Várna újabb bombázása ? (Berlin, december 31.) A Reuter-ügynökség jelenti Athénből. Hivatalos jelentésekszerint az orosz flotta ismét bombázta Várnát. A tüzelés különösen a királyi kastély ellen irányult, amely azonban ismét csak jelentéktelenül sérült meg. A hajóhad azután ismét Bacát lőtte és azután ismeretlen irányba eltávozott. A romániai ántánt-párt bomlása. (Bukarest, december 31.) A „Dreptatea" jelenti: Napról-napra több jelét látjuk annak, hogy a konzervatív-demokrata párt, az ántánt romániai pártja, a teljes föloszlás előtt áll. Az ántánt javára kifejtett mozgalom miatt lassanként eltávolodtak a párttól azok, akik korábban hívei voltak és Take Jonescu intim barátai is visszavonultak a küzdelemtől. Amikor Take Jonescu politikai ellenfelével, Nicu Filipescuval, elkezdett kacérkodni, sőt együtt alapítottak egy háborús szervezetet, az unionista szövetséget, akkor kijelentették a párt legerősebb emberei, hogy ezt az utat nem követhetik. A sort, a párt elnöke, Joan Th. Florescu nyitotta meg, aki már régebben kilépett a pártból és átlépett a liberálisok táborába, ahol örömmel fogadták el tiszteletük jeléül a parlament egyik alelnöki székébe választották. Utána Barbu Paltineanu szenátor, a párt második alelnöke lépett ki és a múlt héten nyíltan kijelentette a szenátusban, hogy teljes bizalma van a kormány politikájában és hogy a Ionescuék lázító agitációja csak személyi érdekeket szolgálván, Romániára rendkívül káros. Badarau volt igazságügyminiszter, Ionescu legbizalmasabb barátja, követte őket, azt a meggyőződést fejezvén ki, hogy Románia egyetlen politikai útja a központi hatalmak oldalára visz. Még számos tekintélyes embert veszített el így a párt, amely most a teljes föloszlás előtt áll. Előrelátható, hogy Ionescu is le fog mondani a pártvezérségről és meg fog elégedni azzal, hogy Filipescu után, második szerepet játsszék a konzervatív pártban. nyiben a bolgárokkal együtt görög területre nyomulnának, szabad átvonulást engedjenek. A király erre azt felelte, hogy a pontok fölött a görög kormány még nem döntött ugyan, de a kérdés nagyon is foglalkoztatja, mert Görögország semleges akar maradni és annak is kell maradnia. Az athéni lapok azt írják, hogy a görög kormány ragaszkodni fog a semlegességhez, még az esetben is, ha törökök, bolgárok, németek, magyarok és osztrákok nyomulnak is be görög földre. Szaloniki tarthatatlan, — mondja a görög vezérkar. (Athén, december 31.) Az „Embros" jelentése szerint Konstantin király Castelnati tábornokot arra kérte, adja kormányának tudtára, hogy a görög vezérkar előtte ismételten kifejezte szilárd meggyőződését, hogy az antant csapatainak mielőbb el kell hagyniuk Szalonikit, különben a legnagyobb vereségnek teszik ki magukat. A központi hatalmak és Görögország. (Bem, december 31. — „E. U.") A középponti hatalmak biztosították a görög kormányt arról, hogy a szövetséges seregek kiverése után egyetlen katonát nem hagynak görög területen. ben. Istenem, olyan régen nem gondoltam én már arra, hogy egyszer más is volt a világon, mint háború, hogy békés, boldog élet is volt, hogy valamikor gyönyörű, drága diákélet is volt ott a váradi iskolákban, hogy volt idő, amikor én verseket olvastam és verseket írtam, hogy bánatos, édes diákszerelem is volt; olyan régen nem gondoltam én erre a sok mindenre és most, hogy főhadnagyi egyenruhában és a régi mosollyal a szája szélén megjelent előttem Kardeván tanár úr, úgy elözönlöttek az emlékek, úgy beborított az elmúlt ifjúság minden színe, virága, illata. Valami nagyon-nagyon régen érzett boldogság szakadt le rám ott a felsőmagyarországi kisváros vasúti vendéglőjében és néhány pillanatig nem is tudtam szóhoz jutni. Hosszú évek múltak el azóta, hogy nem láttam Kardeván tanár urat és most, hogy összesodort bennünket a háborús zivatar, mintha maga a múlt szólalt volna meg, mindjárt így kezdte Kardeván tanár úr: — Emlékszik még arra az időre, amikor konfliktusba keveredtünk Bródy Sándor miatt? — Emlékszem, — feleltem, én majdnem szemérmetesen és már, alig láttam a főhadnagyi uniformist, szürke tanári kabátban láttam Kardeván tanár urat, amint ül a katedrán, azután az önképzőkör tanárelnöki székében és magyaráz nekünk, boldog váradi diákembereknek és mi szájtátva hallgatjuk okos, nagyszerű előadását. — Azóta nagyon sokat közeledett a fölfogásunk egymáshoz — fűzte tovább Kardeván tanár úr —, maguk, fiatalok hamarabb megéreztek bizonyos dolgokat. És beszélgetni kezdtünk, amint egy kedves és az emlékek ködén át megnőtt tanár beszélgethet az ő tanítványával, akire szívesen gondolt mindig. Beszélgettünk régmúlt dolgokról, olyanokról, amikről ebben a szomorú sivár világban nem beszél senki sem. Olyan jó volt visszanézni kicsit a múltba, mintha ő nem is volna egy háborút viselő katona, mintha még most is Kardeván tanár úr volna és mintha én még most is az ő diákja volnék és nem a véres idők mélyen meghatott, szomorú szivü krónikása. Beszélgettünk, fátyolos, halk, ujjongó hangon, beszélgettünk Kardeván tanár úrral és én egészen fölfrissültem, megfürüdvén a múlt, az ifjúság most még ezerszer szebbnek látszó emlékeiben. Valahogy úgy volt ez, hogy teljesen kiestünk mind a ketten a valóságból, kiszakítódott a mi találkozásunk néhány perce ebből a rémes és jajgatással, könnyel, vérrel teli világból, úgy álltunk ott emlékeink fázisán, a reménytelenségnek nagy sivatagjától övezve, mint két múltba révedő álomlovag ... Hirtelen felhő borongott Kardeván tanár úr homloka köré, mintha észrevette volna saját katonai uniformisát és erről föleszmélve, elkomorult arccal szólt, nagyot sóhajtva : — Régi dolgok ezek, amelyeken olyan jó volna elmélázni. De most nincs itt ennek az ideje. Mi lesz most ? Meddig tart még? ... —Reménytelenül, szomorúan kérdezte ezt Kardeván tanár úr és a következő pillanatban már csöngettek, a portás beszállást hirdető rekedt hangja végigharsant az állomáson, a vonatunk indulni akart, gyorsan távozni kellett... Vége volt ennek az álomszerű találkozásnak, megszorítottuk egymás kezét; én azt éreztem, hogy a könny rögtön kicsordul a szememből és már ismét ott ültem a vonaton és Kardeván tanár úr kedves alakja eltűnt a szemeim elöl. És eltűnt vele együtt az az egész csudás és titokzatosan szép világ, amelynek minden álomba ringató melódiája ott muzsikált és csilingelt körülöttem azon a néhány percen keresztül, amit a felvidéki kis város állomásán töltöttem. Kardeván tanár úr, amilyen álomszerűen kilépett elébem a múlt kárpitja mögül, éppen úgy eltűnt abban a ködben, ahonnan előlépett volt. És ahogy megindult döcögve velem a vonat és elveszett a szemem elől Kardeván tanár úr alakja, lezárult előttem a kárpit, eltűnt előlem a múlt, mintegy tündöklő álom, szertefoszlott minden, ami néhány percig édes igézetbe vonta vánszorgó életemet. Fölébredtem, ismét a dermedt kábulat nehezedett a fejemre, sebesült katonák nyögését hallottam, tudtam megint, hogy borzalmas háború pusztít a határokon és én ennek a háborúnak mélyen meghatott, szomorú szivü krónikása, vonszolom magam arra felé, ahol kidülledt szemű emberek hideg vasat döfnek egymás meleg testébe. Nem, nem történt semmi, mindössze az, hogy egy felsőmagyarországi város vasúti vendéglőjében találkoztam egy főhadnagygyal, aki valamior, régesrégen, tanárom volt nekem. * Azóta nem láttam Kardeván tanár urat. A katonák, akik akkoriban Bártfa körül és Mezőlaborc táján verekedtek az orosszal, ma már — ha meg nem haltak — Varsón és Breszlitovskon is túl vannak. Várjon, hol lerhet már azóta Kardeván tanár úr? NÉPSZAVA tól Elbasszánig és Fieritől Valonáig húzódnak. Itt a szerb csapatok már elérik az olasz seregeket. A szerbek Elbasszántól keletre három nap óta heves csatározásban állnak a bolgárokkal. 1916 január 1. Az oroszok sikertelen erőlködése . A Strypa mentén újra támadtak az oroszok. — Súlyos veszteségeket szenvedtek. — Volhiniában több orosz előretörést vertek vissza. A Strypa középfolyásánál, Bueac és Visnioveik között, az oroszok megint nagy erőkkel támadtak, de teljesen sikertelenül. A Strupa alsó folyásánál és a besszarábiai arcvonalon már kezd lehűlni a támadó kedvük. Ennek részben bizonyára az az oka, hogy rendkívül súlyos veszteségeket szenvedtek. Amint a hivatalos jelentés megállapítja, az oroszok veszteségei mindenütt messze fölülmúlják a veszteségek szokásos mérvét. Pedig az oroszok támadó módszerénél, amellyel tömegesen hajtják a katonák ezreit a biztos pusztulásba, a szokásos veszteségek is már nagyon súlyosak. * * Az oroszok tovább támadnak. (Hivatalos jelentés. Kiadták december 31-én.) A Strypa menti arcvonalunknak előterep® Buenc és Visnnoveik között tegnap is nagy erőkkel ismételten ellenünk intézett orosz támadásoknak volt színhelye. Az ellenséges rohamoszlopok — mint előző napokon — ezúttal is összeomlottak a Pflanzer-Baltin-hadsereg hidegvérű, vitéz csapatainak tüzében. A Strupa alsó folyása mentén és a besszarábiai arcvonalon a legutóbbi harcokban erősen kimerült ellenség tevékenysége egyelőre alábbhagyott Az oroszoknak az elmúlt napokban a keletgaliciai harcmezőkön szenvedett veszteségei mindenütt messze fölülmúlják a veszteségek szokásos mérvét, így tegnap a Strypa mentén egyik századunk szakasza előtt 161, egy másik előtt 325 orosz holttest feküdt. A Strypa felső folyása, az Ikva és a Putilovka mentén nem történt különösebb esemény. A Kormin-patak és a Styr men