Népszava, 1916. január (44. évfolyam, 1–31. sz.)

1916-01-21 / 21. szám

, a 1 óráig a portolagosi öbölben. Délután 1 óra 5 perckor az ellenséges hajók meg­kezdték a Portolagos körül fekvő magas­latok bombázását. A tüzelést csak 5 óra 30 perckor délután szakították meg, mire Thasos-sziget irányában eltávoztak. A bombázásnak áldozatai nem voltak. (Dedeagacs bolgár lakötő az Égei-tenger partján, közel a török határhoz. ( A portola­gosi öböl innen nyugatra van.) Angol jelentés a különbéke föltételéről. (Rotterdam, január 20.) A Reuter-ügynök­ség római jelentése szerint Montenegró ka­pitulációjának föltétele az, hogy Montenegró lemond a Lovcsenről és cserében egy kikö­tőt kapna az Adriai-tengeren. Montenegró független királyság marad. Montenegró római követe jelenti, hogy Nikita király proklamációt intézett népéhez, amelyben tudatja, hogy Montenegró csak a megsemmisülés vagy megadás között vá­laszthatott. (London, január 20.) A „Times" vezércik­kében kifejti, hogy Nikita király kapitulá­ciója nem olyan szerencsétlenség ugyan, amelynek következményeit nem lehetne jó­vátenni, másrészről azonban olyan jelenség, amely előtt az ántant nem hunyhat szemet és intelem arra nézve, hogy a háború győ­zelmes befejezésére csak akkor lehet remé­nye, ha az eddiginél nagyobb mértékű erélyt és óvatosságot bizonyít. Az olaszok gyanúsítják Nikitát. (Róma, január 20.) A „Corriere d'Italia" írja: Montenegró különbékéje alig lepheti meg azokat, akik tudták, hogy Nikita évek óta a bécsi udvarral szoros barátságot tar­tott fönn. Nyilván Nikita jó üzleti szelleme győzedelmeskedett Montenegró érdekei fö­lött. Montenegró elszakította magát az án­tánttól, de az ántánt ezzel nem lett se szegé­nyebb, se gazdagabb. (Lugano, január 20.) A „Secolo" azt a gya­núját fejezi ki, hogy Nikita megállapodásai a monarchiával visszanyúlnak arra az időre, amikor Montenegró Skutarit megszállotta. A „Corriere della Sera" is azt ír­ja, hogy Skutarit valószínűleg a monarchiával kö­tött titkos megegyezés után szállták meg an­nak idején a montenegróiak. Most Monte­negró az az ugródeszka, amelyről Ausztria-Magyarország Albániába nyomul. A félhiva­talos „Giornale d'Italia" szerint a Lovcsen túlságosan gyorsan esett el. Muskovics, a nemrég kinevezett montenegrói miniszterel­nök mindig a monarchia barátja volt, Nikita és az ántánt. (Zürich, január 20.) Milánóból jelentik, hogy az ántánt­ követek három nappal Montenegró kapitulációja előtt lépéseket tettek Nikitánál és kormányaik megbízásából kijelentették, hogy Montenegró teljes megszállása után Ausztria-Magyarország által biztosítják orszá­gának megcsonkítatlan átadását a győzelmes békekötésnél. Nikita király e biztosítás elle­nére is utasította minisztereit, hogy írják alá a feltétlen megadást és haladéktalanul kezd­jék meg a béketárgyalásokat. A négyes szö­vetség diplomatáinak utóbbi fogadását Nikita király visszautasította. A különbéke hatása a szerb kormányra. (Lugano, január 20.) Montenegró kapitulá­ciójának közvetlen következményeként a szerb kormány hirtelen elutazott Olaszországba, Pa­sics az egész kormánnyal Brindisibe költö­zött és a szerb kormány nyílt szándékának látszott, hogy ott is akar maradni. De Pasics Montenegró megadásának első h­krére elhatá­rozta, hogy a kormány székhelyét Korfuba helyezi át. Sonnino ezt a határozatot Sanitti olasz követ közvetítésével meg akarta akadá­lyozni. Viktor Emánuel király, Mirko herceg­gel folytatott eredménytelen tanácskozása után, Tarentoból Brindisibe utazott, ahol Pa­siccsal hosszasan tárgyalt, de ez hajthatatlan A bolgár közvélemény. (Szófia, január 20.) Montenegró békekérése Szófiában mély benyomást tett. A lapok az esemény jelentőségét főleg abból a szem­pontból tárgyalják, hogy annak kihatása lesz a szerb faj jövőjének kialakulására. A „Pre­porec" (a demokrata párt lapja) írja: Mon­tenegró megadása nagy politikai horderejű esemény szövetségeseinkre és ránk nézve is és a Balkánon nagyjelentőségű következmé­nyeket fog maga után vonni. A „Mir" (Ge­sov lapja) írja: A kis Montenegró nagy lec­két adott az összes kis országoknak. Meg­látta és megértette a valóságot és érdekeit hozzá tudta idomítani a Balkánon teremtett helyzethez. Hogy Montenegró e helyzettel szemben megadta magát, ez a szerb faj egy részének megadását is jelenti.­­ A hadsereg hivatalos lapja kiemeli annak fontosságát, hogy az antant­ szövetségesek egyike a béke­kérdésben keresi a menekvést. Ez a tény szimptomatikus, mert megmutatja az utat, amely a nagy háború végéhez vezet. Franciaországban nem szabad írni Montenegróról. (Zürich, január 20. — „Meg.") A francia lapokat a Montenegróról szóló cikkek miatt elkobozták. KÉSZÜLŐDÉS A SZALONIKII ÖSSZECSAPÁSRA. * Sarrail a h­idrobbantásokról. (Athén, január 20.) Sarrail tábornok a sza­lonikai expedíciós csapatok fővezére azt a magyarázatát adta a görög határvasutak és hidak felrobbantásának, hogy ezzel meg akarta akadályozni a komitácsik portyázá­sát és állandó guerilla harcait. A hidakat görög katonák őrizték, amelyek nem voltak elégségesek a nagyszámú bolgár komitácsi visszaütésére és ezért francia csapatokkal megerősítették őket. A franciák a vasutakat és hidakat a görögök utólagos jóváhagyásá­nak reményében elpusztították s azután a görögök parancsot kaptak, hogy vegyék is­mét birtokukba a felrobbantott hidaknál az átjárókat. A Seresben állomásozó görög had­osztály ugyan elvonult a városból, de ké­sőbb parancsot kapott, hogy térjen vissza. Ez a hadosztály állította ki ismét a megerő­sített görög posztokat. (Páris, január 20.) Az Hava­s-ügynökség jelenti a keleti hadseregről. A keleti hadse­reg frontján teljes nyugalom van. Semmi­féle összeütközés vagy ágyúharc nem volt ezen a fronton. A teljes nyugalmat csak néha zavarják meg a német, angol vagy francia repülők itt-ott ledobott bombái. A front mö­götti területen mindkét félnél nagy az élénk­ség; csapatok és ágyuk egyre érkeznek. Francia aggodalom Szaloniki miatt. (Bern, január 20. — „Meg".) Renaudel-t, a l'Humanité szerkesztőjét, úgy látszik, nem nyugtatták meg Castelnau nyilatkozatai, mert ma, úgyszólván az utolsó pillanatban, azt kérdi a kormánytól, hogy minden rendben van-e Szalonkinál? Franciaország és Anglia csak nehezen szánta el magát a keleti expedícióra. A kormány sokáig habozott, késlekedett — írja Renaudel — és nemcsak az anyagi nehézségek befolyásolták, hanem bizonyos személyi kér­dések is. A szocialista képviselő itt a Sarrais körül fölmerült csendes házi vitára céloz, akit a reakcionáriusok háttérbe akarnak szorítani és akinek azonkívül az is hátrányára szolgál, hogy Joffre nem szívleli. Renaudel persze ideális hadvezérnek tartja a szabadkőműves tábornokot, aki a radikálisok és szocialisták bizalmi embere a hadseregben. Sarrail — sze­rinte — eddig is fényesen oldotta meg fel­adatát, nagyszerűen vezette a macedóniai visz­szavonulást és kitűnően szervezte meg Szalo­niki védelmét. De bármilyenek legyenek is hadvezéri tulajdonságai, nem verheti vissza sikeresen a németek támadását, ha nem állanak rendelkezésére a kellő anyagi és emberi erők. Nehéz és könnyű tüzérséggel végre el van látva, de — kérdi Renaudet — megkapta-e azokat a csapatokat, amelyeket követel? A köz­társaság hadseregeinek a fővezére, aki most már szintén osztozik a keleti ügyekért való felelősségben, megtett-e minden intézkedést arra nézve, hogy a francia erők nagysága meg­feleljen a helyzet követelményeinek? A szövet­ségesek — főleg Franciaországról és Angliáról beszélek — megnövelték-e annyira csapatunk számát, hogy ne kelljen félniök, még ha az ellenség 400.000—500.000 emberrel támadna is ? Most már ne áltatgassuk magunkat optimista föltevésekkel, amelyeket a holnap irgalmatla­nul megcáfolna. Montenegró pusztulása — foly­tatja a cikkíró — ismét bebizonyította, hogy mennyire megszenvedik a szövetséges országok az antant diplomáciájának és hadvezetőségének tanácstalanságát és passzivitását. „Egy szalo­nikai kudarc arra kényszerítené az országot, hogy számadásra vonja a valóban felelős tényezőket, hogy újabb tévedéseket ne követ­hessenek el és ne veszélyeztethessék a haza sorsát." Ez az utolsó mondat úgy hangzik, mintha Renaudel már előre mentegetni akarná Sarrailt az esetleges kudarcért, amelyért nem őt kell felelősségre vonni, hanem „a valóban felelős tényezőket". Olaszország kivonul Albániából ? (Genf, január 20.) Az a félhivatalos olasz jelentés, amely azt sejteti, hogy Olaszország kivonja csapatait Albániából, a párisi sajtó­ban valóságos megdöbbenést keltett. Olasz­ország úgy látja a dolgokat, hogy a győzel­mesen előnyomuló osztrák-magyar csapatok­kal szemben gyönge és nagyon könnyen egérfogóba juthat. Azért kell most minden igyekezetet a szalonikai támadásra koncen­trálni. Az „Action Francaise" szerint Olasz­ország végzetes hibát követett el, amikor nem ismerte föl idejében Ausztria-Magyar­ország erejét. Szégyenszemre meg fog is­métlődni Albániában az, ami Gallipoliban bennünket olyan fájdalmasan érintett. / .__ NÉPSZAVA 1916 január 23. maradt és kijelentette, hogy a Balkán közelé­ben kell maradnia, így tehát kormánya tag­jaival Korfuba utazott. Ez Olaszország újabb diplomáciai vereségét jelenti, amely már min­dent szépen előkészített: hogy Péter király kormányával Casertában telepedjék le, a skupstina Bariban ülésezzen, Nikita pedig Florencbe tegye át székhelyét. Ehelyett azon­ban a Balkán uralma mindjobban kisiklik az olasz kormány kezéből. Miért ment el az antani Athén hadikikötőjéből ? (Szófia, január 17. — „Az Est") Athénból érkezett hírek szerint a görög külügyminisz­ter a saberoni partraszállás miatt erélyesen tiltakozott az angol és a francia követnél és kijelentette, hogy h­a 6 órán belül nem vi­szik el a partra tett csapatokat, a görög had­sereg parancsot fog kapni, hogy fegyveresen járjon el. E nyilatkozat után a két követ ta­nácskozásra ült össze és elhatározta, hogy a partra tett csapatokat visszavonja. A be­hajózás előtt az angolok és a franciák átku­tatták a kikötőt, hogy meggyőződjenek, hogy ott semmiféle bázis sincs a német tenger­alattjárók számára. Az angol és francia csapatok elvonulása még nem elég biztosíték Görögországnak, mert attól lehet tartani, hogy hasonló esetek megismétlődhetnek és ezzel a görög állam presztízse tönkremegy. Ezért Görögország nyilatkozatot kért Angliától és Franciaor­szágtól jövő magatartásuk felől. Állítólag biztosítékokat is fog kérni, hogy az antánt, Szalonikin kívül más kikötőt nem foglal le és hogy a harci területet nem terjeszti ki Görögország belsejére. (Zürich, január 20.) A „Schweizerische Te-Zegrafen-Information" athéni távirata sze­rint a görög fővárosban a helyzet tartósan nyugodt és egészen normális. A király Athénben van, állapota kielégítő. Incidens nem történt

Next