Népszava, 1916. február (44. évfolyam, 32–60. sz.)
1916-02-01 / 32. szám
XKXV. évfolyam, 32. szám. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre 24.— kor. fél évre 12.— kor. negyed évre 1.— kor. egy hóra 1.— kor. A „SZOCIALIZMUS"-sal együtt havonta 40 fillérrel több. EGYES SZÁM ÁRA 8 FIILÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: Vm., CONTI-UTCA 4. (Telefon: József 3-29 és József 3-30.) KXAS©HIVATAL, TO., CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32.) A propeller. Ennek az újságnak a belsejében részletes tudósítást olvashatunk arról, hogy mi történt hétfőn reggel Óbudán egy dunai propelleren. Röviden összefoglalva, ez történt: A kora reggeli órákban munkába siető asszonyok, férfiak és gyermekek százai akartak átkelni a budai oldalról a pestire. A propeller- (vagy csavargőzös-) vállalat — noha tudta, hogy abban az időben többszáz siető utast kell átszállítani — nem gondoskodott kellőszámú közlekedési eszközről és így egyetlen hitvány, rozoga kis bárkán, amelyben legföljebb kétszáznegyven embernek van helye, negyedfélszáz vagy négyszáz ember torlódott össze, ennek következtében a nyomorúságos „közlekedési eszköz" aggasztó módon ingadozni kezdett, az utasok között zavar és pánik támadt, az emberek egymás hegyvnhátán iparkodtak menekülni, letörték a korhadt hajókorlátokat, vagy húszan a vízbe estek, néhányan talán kile is fulladtak, erről azonban most, mikor e sorokat írjuk, még nincsen határozott tudósításunk. Ez a hétfői helyi szenzáció rövid foglalatja. És mi nem azon csodálkozunk, hogy ez a veszedelem megtörtént, hanem inkább azon, hogy nem történt meg hamarább és hogy a baleset nem vált nagyméretű, borzalmas katasztrófává. Ha már most elemeire bontjuk az egész esetet, mit látunk? Elsősorban látunk egy kapitalista vállalatot, amely a maga profitját lelkiismeretlen módon — vagy mondjuk egyszerűen: kapitalista módon — iparkodik növelni, nem törődve se isteni, se emberi törvényekkel, kockára téve és veszedelembe döntve emberéletek százait, kijátszva szerződéseket, törvényeket, rendeleteket, kijátszva (vagy elaltatva) a hatósági ellenőrzést. E mellett pedig látunk hatóságokat, amelyek tűrik a kapitalista vállalat visszaéléseit, tűrik az emberi élet és emberi épség rovására űzött profithajhászatot, szemet hunynak a nyíltan űzött visszaéléseknek, bebizonyítva ezzel, hogy a mai rendszer mellett mindenféle kapitalista rablás a jó erkölccsel összeférő, megengedett dolog.»" A dunai propeller-forgalmat Budapesten monopóliumként űzi egy részvénytársaság, amely csak formailag részvénytársaság, a valóságban azonban családi vállalat. (A részvénytársasági formát a magánvállalkozók főképen azért kedvelik, mert megkönnyíti az adózás alól való kibújást.) Ez a vállalat mindenféle ürügygyel és a hatóságok jóindulatú elnézésével túlteszi magát szerződéses kötelességein, amelyeket az élvezett monopólium fejében a közzel szemben vállalt, kevés és meg nem felelő hajót járat, a közönség jogos igényeit semmibe sem veszi, hanem csupán csak arra törekszik, hogy minél kevesebb befektetéssel és költséggel minél nagyobb profitra tehessen szert. Így történik meg, hogy egy silány lélekvesztőre a megengedhető maximális számnál kétszerte több utast zsúfol össze, nem törődve azzal, hogy ebből baj származhatik, hogy ennek az üzleti kapzsiságnak emberéletek eshetnek áldozatul. A kapitalizmus egyáltalában nem válogatós az eszközeiben. A veszedelmes gép védőszerkezete pénzbe kerül, tehát ha nincs szigorú ellenőrzés, a védőszerkezetet mellőzik, ha mindjárt néha-néha megnyomorít vagy megöl is a gép egy-egy munkást. A poros, bűzös pinceműhely olcsóbb, mint a világos, tágas, jól szellőztethető helyiség, tehát ahol csak lehet, a kapitalisták ilyen helyeken dolgoztatják a munkásokat, profitjuk érdekében korai halálra ítélve „az isten képmására teremtett" felebarátaikat. A bánya szellőztetése és robbanások ellen való minél tökéletesebb biztosítása pénzbe kerülne, tehát a bányabárók mellőzik az ilyen költséges befektetéseket, nem törődve azzal, hogy egy-egy robbanás ötven, száz vagy akár ezer családapát pusztíthat el. A nagy paloták többnyire embervérrel épülnek a biztossági készülékek hiányossága miatt. És — hajószerencsétlenségről lévén szó — ki ne hallott volna még a koporsóhajókról, azokról a rozoga hajókról, amelyeket tulajdonosaik baleset ellen jól bebiztosítva, kibocsátanak a nagy világtengerre, hogy pusztuljanak el... persze, akár legénységükkel együtt... Amerre csak nézünk, a kapitalizmus mindenütt lelkiismeretlenül keresztülgázol az emberi exisztenciákon, az emberi életen és épségen. Néhány percenttel több profitért minden gonoszságra képes. A kapitalista békeidőben fegyvert gyárt és szállít hazája majdani ellenségeinek, honfitársai majdani gyilkosainak. A kapitalista képes néhány fillérnyi bérkülönbségért saját honfitársait kivándorlásra kényszeríteni, a hontalanságba űzni és igénytelenebb, kizsákmányolhatóbb idegen munkásokkal pótolni. És a kapitalista képes a rozoga propellert emberekkel veszedelmesen túlzsúfolni, nehogy egy helyett két propellert kelljen járatni, nehogy a profit félszázalékkal csökkenjen. Ezen mi nem csodálkozunk. A profit növelésére alkalmas eszközöknek lelkiismeretlen alkalmazása, az emberek legyilkolására is kész profitjobbság csakúgy hozzátartozik a kapitalizmus természetéhez, mint például a farkaséhoz a juhok fölfalása. És amint a farkast nem lehet ránevelni arra, hogy jámboran legelésszen, azonképen a kapitalizmust sem lehet úgy idomítani, hogy lemondjon a kizsákmányolás, a profitszerzés különféle eszközeiről: a munkásnyúzásról, az árdrágításról, a szükségletek résen kielégítéséről (minőségi és mennyiségi csalásokról), a jogos magrán- és közérdek kíméletlen legázolásáról. A kapitalizmust éppen úgy nem lehet természetéből kivetkőztetni, mint a farkast. Tehát meg kell szüntetni és a társadalmi termeléssel kell helyettesíteni. Erre törekszik a szociáldemokrácia. De várjon addig is, míg a termelésnek, a javak szétosztásának és általában a közszükségletek kielégítésének teljes szocializálása bekövetkezik, szabad-e korlátlanul garázdálkodni hagyni a kapitalista profitdühöt? Erre a kérdésre már régen kész a felelet: törvények, rendeletek emelnek korlátokat a kapitalizmus garázdálkodása elé. Éspedig annál számosabb és szigorúbb törvények, minél több befolyása van a nagy néptömegeknek a törvényhozásra és a törvények végrehajtásának ellenőrzésére. Nálunk a kapitalista néprontás korlátai nagyon gyöngék és inkább csak a látszat kedvéért valók, mert nálunk a kizsákmányolt tömegnek nincs szava sem az országgyűlésen, sem a megyeházán, sem a városházán. Itt, ha a vakult magyar elvét követve, alkotnak is törvényt, rendeletet vagy szerződést, amely a kapitalizmust látszat szerint bizonyos korlátok közé szorítja: a valóságban a kapitalista vállalatok korlátlanul űzik visszaéléseiket. Az adminisztráció, az ellenőrzés mind a kapitalisták alázatos, vak és süket cselédje. Különösen áll ez hazánk remek székesfővárosára, amelynek községi választójoga rosszabb az országgyűlésinél és sokkal rosszabb Soroksárénál vagy Nyírbaktáénál. Budapestnek külön gyalázatos választójoga van: a legkorlátozottabb, a legkorrumpálóbb, amit csak el lehet képzelni. És ennek megfelelő Budapest adminisztrációja. Láttunk a minap egy csekélységnek tetsző dolgot: a közismert nagyjövedelmű urnak, a villatulajdonosnak fia a város iskolájában tandíjmentességet élvez, míg a szegény ember kénytelen akár a zálogházba vitt párnája árából is tandíjat fizetni vagy pedig iskoláztatásáról lemondani. így vagyunk az adózással is: a szegényről közvetlen és közvetett adókkal lehúzzák a bőrt, a gazdag pajtás, kortes és cimbora pedig kibújik a közterhek alól. A középítkezéseknél, a hivatalok betöltésénél ugyanez a szellem ural Lapunk mai száma 12 oldal.