Népszava, 1916. február (44. évfolyam, 32–60. sz.)
1916-02-01 / 32. szám
t (Athén, január 31.) Karaburna megszállásának részleteiről újabban a következőket jelentik: Január 28-án reggel egy francia csapatkülönítmény megjelent az említett vár előtt, amely a szalonikai öbölhöz való bejáratot uralja és követelte a vár átadását, hivatkozván arra, hogy a görög kormány ehhez előzőleg már hozzájárult. A görög parancsnok válaszára, hogy erről nincs tudomása, erőszakos intézkedések fenyegetésével déla szabadságra és igazságra minden hazában, minden polgárnak kötelessége, hogy hazájában a szabadság és igazság erejét gyarapítsa (1905). Óvakodott attól, hogy, mint azok a fanatikusok, akik szabadgondolkodóknak nevezik magukat, annak a nevében, mi lesz, megvessenek mindent, ami volt. A forradalom szocialista történetében, amelyben — mint mondja — megkísérelte Plutarchost, Michelet-t és Marxot egymással kiengesztelni, ezt írja: — Egyforma tisztelettel köszöntjük a tetterő valamennyi hősét. A történelem (még ha a gazdasági alakulatok vizsgálatának tekintjük is) soha sem tagadhatja meg az emberektől a bátorságot és a személyes kiválóságot. A holnap társadalmának erkölcsi fokát a mai lelkiismeret erkölcsi magasságával mérhetjük meg. A hős harcosokat, akik egy évszázad óta az eszmék szenvedélyes meggyőződésének erejét és a halál magasztos megvetését tanúsították, példaképen az utókor elé álítani: ez a forradalmi tevékenység, így érvényesíti mindenütt, ahova csak ér, az élet valamennyi erőinek nagyszerű összetételét, így hat át mindent világot átfogó tekintete, így látja mindenben a dolgok sokféleségéből összefolyó egységet. Számtalan elemeknek ez a csodálatra méltó egyensúlya csak a test és lélek pompás egészsége az életen való teljes uralom mellett volt lehetséges, így lett Jaurés az európai demokrácia kormányosa. (Bukarest, január 31.) Az „Epoca" és az „Adeverul" című russzofil lapok néhány napig nyugtalanító híreket hoztak azzal kapcsolatban, hogy von dem Busche bukaresti német követ kihallgatáson volt Ferdinánd román királynál és Bratianu miniszterelnöknél. A háborús párt sajtója azt állította, hogy e tárgyalások magyarázata az, hogy Németország presszionálja Romániát és hogy ez a legutóbbi kihallgatás egy német ultimátum jellegével bír. Mit tett volna, ha élve marad? Európa proletárságának szeme rajta függött, hitt benne, amint Camille Huysmans mondotta sírjánál az Internacionale nevében, („ő több volt, mint a szó, ő volt a lelkiismeret".) Kétségtelen, hogy miután nem akadályozhatta meg a háborút, becsületesen meghajolt volna a nemzeti védelem általános kötelessége előtt és teljes erővel részt vett volna abban. Az 1907. évi stuttgarti kongresszuson Vanderveldével és Bebellel teljesen egyetértve azt mondta: — Ha egy nemzet bármely körülmények között eleve lemond arról, hogy védekezzék, utat nyit az erőszaknak, a barbárságnak, a reakciónak . . . S amikor Parisba visszatérve, beszámolt erről a kongresszusról, azt hangoztatta, hogy míg a háború csak fenyegetés a láthatáron, addig harcolni kell ellene, de azután a kritikus órában a nemzeti függetlenség védelméért harcba kell szállani. Ez a nagy európai nagy francia volt. De épp oly bizonyos, hogy hazafias kötelességének hű teljesítése nem akadályozta volna abban, hogy ragaszkodjék emberiségi eszményéhez és minden alkalmat, a föl ne használjon a szétszakított emberiség összefűzésére. Bizonyára nem engedte volna a szocializmust téves utakra, mint erőtlen utódai. — Vannak órák — mondotta —, amikor csöndes, mély örömöt érzünk, hogy lábainkkal a földet érinthetjük . . . Mily gyakran mondottam magamban, amikor jártam-keltem az utakon, hogy ez itt a föld, amelyet érintek. (Lugano, január 31.) Az olaszországi köztársasági párt vezetősége február harmadikán tanácskozásokat tart Rómában a jelenlegi katonai helyzet megbeszélése céljából. A kormány megkereste a párt vezetőségét, hogy a tanácskozásokon részt vehessen a kormány egy képviselője is. A republikánusok megtagadták az engedélyt. Ennek dacára a kormány nem tiltotta be a gyűlést, hogy én és aföld összetartozunk és öntudatlanul lassítottam lépteimet, mert hiszen nincs értelme, hogy siessek, mert minden lépésnél őt, a földet éreztem, az enyém volt. Mily gyakran történt, hogy egy árokparton haladva, Kelet felé fordultam, ahol már halványkéken alkonyodott az ég s egyszerre azt hittem, hogy a föld utazik, hogy a nap fáradtsága és a szűk látókör elől menekül. Csodás lendülettel siet a határtalan mindenség csillagos éjszakájába, hogy engem is magával visz. S éreztem testemben és lelkemben, meg a földben magában is ennek az iramnak a reszketését és a kék távolság, amely előttünk föltárult, különös gyönyörrel töltött el. Óh, mennyivel mélyebb és hatalmasabb testünknek ez a barátsága a földdel, mint tekintetünknek az a fürkésző bizonytalan barátsága a csillagos éggel. És mennyivel kevésbé lenne szép a csillagos ég, ha nem éreznénk magunkat a földhöz kötve. Hazatért a földbe, a földbe, amely az övé volt, a földbe, amellyé ő volt. Ismét egymáséi lettek. Az ő teste beviti most a földet és az emberiesség csiráját fakasztja benne. A sírján kiontott vérfolyamok alatt a holnap új élete és békéje sarjadzik. Jaurés az öreg Heraklitossal ismételten mondta, hogy semmi sem tartóztathatja föl az örökös körforgást, „a béke csak egyik formája a háborúnak, a háború csak egyik formája a békének és ami ma harc, talán már kezdete a holnapi kiengesztelődésnek". 1916 február 1. NÉPSZA¥A Az albán lázadók. (Lugano, január 31.) Az albániai expedícióról tárgyalnak, tanácskoznak még folyton nemcsak az olasz kormány tagjai, hanem az antant államok hadvezetőségei is. Kétségtelenül bizonyos most már, hogy Briand római útja csakis erre vonatkozik és hogy a római tanácskozáson fognak dönteni a további balkáni akcióról. Az albánok nagy többsége föllázadt a szerbek ellen és eddigelé már 69.000 albán csatlakozott az osztrák s magyar seregekhez. Délalbániában a lázadás óriási arányokat öltött s a mohamedán és toszk albánok, sőt a közöttük élő görögök is folyton támadják a szerbeket és azoknak bekerítését lényegesen megkönnyítik a bolgár és osztrák és magyar csapatok számára. A szerb sereg visszavonulása. (Páris, január 31.) Hivatalos francia jelentés az alábbiakban emlékezik meg a szerb hadsereg helyzetéről: A szerb csapatok, amelyek Albániában maradtak, teljes rendben, minden zavaró incidens nélkül folytatják visszavonulásukat. Ezt igen megkönnyítik a kedvezőbbre fordult időjárás és azok a hidak, amelyeket az angol parancsnokság építtetett a nagyobb folyókon. A visszavonulás útja mentén élelmiszerraktárakat emeltek és az ágyukat, lőszerkocsikat és lőszert, amelyeket a szerb sereg San Giovanni di Mediában hagyott, a franciák uszályhajókon Brindisibe szállították. A szerb csapatok behajózása szabályosan folytatódik. Az osztrák és magyarok, akiknek főerői Skutarit és Rajnát elfoglalták volt, csapatokat tolnak előre Sait Giovanni di Media felé. Keleten (bolgár sereg) a helyzet egy hónap óta változatlan. Egy bolgár különítmény megszállva tartja Dibrát, egy tartalékdandár Strugában van, az Ohrida-tótól északra. E ttán 1 óráig tartó határidőt kapott, mire engedelmeskedett. Az erről szóló hír Athénben a legnagyobb elkeseredést keltette, mert ez az antánt egyik ígéretének alattomos és erőszakos módon való megsértése, holott az ántánt kifejezetten kötelezte magát, hogy Karaburnát görög kezekben hagyja. A megszállások átmeneti jellegűek. (Bukarest, január 31.) Az angol távirati ügynökség jelenti Rómából: Egy magasállású francia politikai személyiség így nyilatkozott Görögország helyzetéről és az antant szándékairól: Görög területek állandó jellegű megszállásáról nincs szó, csak görög területek átmeneti jellegű felhasználásáról. A szigeteket is természetesen csak ideiglenesen szállották meg, mert Törökország még mindig vonakodott a görög fönhatóságot elismerni. Görögország mostani tiltakozásai csak formális jellegűek. A németek haragja különösen Korfu és Castellorizo megszállása miatt van (!); ez érthető, mert itt a német tengeralattiak bázisa volt. A gallipoli sikertelenségért és Szerbia megsemmisítéséért nagyrészben vádolható Görögország is, mert ez nem teljesítette Szerbiával szemben fennálló kötelezettségeit. Az antant továbbra is előlegezi a görög mozgósítás költségeit és ha Görögországnak még lesz szüksége kölcsönre, az nátánt nyújtani fog neki. A SZALONIKII TÁMADÁS ELŐTT. * Karaburnu megszállása. Asszonyok tüntetése Athénben. (Milano, január 31.) A „Corriere della Sera" jelenti Athénből, hogy a miniszterelnök palotája előtt megismétlődtek az aszszonyok tüntetései akik követelik férjeik szabadságolását. A miniszterelnök megtagadta az asszonyok küldöttségének fogadását a külpolitikai helyzetre való tekintettel, amire a tüntetők gyermekeikkel újból Skaladis háza elé vonulva, addig nem távoztak, amíg a kivonult rendőrség szét nem űzte őket. ROMÁNIA. * A bukaresti német követ tárgyalásai. 3 A tendenciózus és ismeretes célú jelentésekre most válaszol a „L'Indépendance Roumanie" félhivatalos kormánylap, amely a következő érdekes kommünikét közli: „ A román sajtónak egy bizonyos része, amely nincs tekintettel az ország általános érdekeire, állandóan hamis és izgató híreket közöl a publikummal. Több ilyen lap most kitalált tárgyalások és diplomáciai jegyzékek szövegét közli, amelyeket úgy tüntet föl, mintha azok valóban megtörténtek volna és a szerkesztőség a hiteles szövegeket megkapta volna. Az ilyen eljárás semmiesetre sem szolgálja az ország érdekeit. Mindeme közlemények koholmányok, amelyek Románia hátrányára, idegen érdekeket szolgálnak. Román-görög semlegességi szerződés? (Berlin, január 31.) A „Telegraphen-Union" jelenti Bukarestből. Az „Adeverul" diplomáciai forrásból vett értesülés alapján megerősíti azt a hírt, hogy Románia és Görögország között semlegességi szerződés áll fönn, amely szerint a másik hozzájárulása nélkül a két állam egyike sem léphet ki a semlegességből. * * AZ OLASZ HÁBORÚ: Csönd a harctéren. (Hivatalos jelentés. — Január 31.) Nincs jelentősebb esemény. Höfer altábornatía,, a vezérkar főnökének helyettese. Az olasz munierógyártás nehézségei (Bern, január 31.) Az Avantirja: Az olasz munierógyártás a géphiány következtében nem felel meg a követelményeknek. A háború kitöréséig Németország szállította a municiógyártáshoz szükséges gépek háromnegyed részét, a fenmaradó részt pedig Amerika látta el. A német gépek szállítása természetesen szünetel másfél esztendő óta, viszont az amerikaiak nem akarnak gépeket, hanem csak kész patronokat szállítani. A háború előtt százezer töltény 110 lírába került, ma pedig ezer töltényt 250 líráért árusít. Az olasz köztársasági párt és a kormány