Népszava, 1916. február (44. évfolyam, 32–60. sz.)

1916-02-01 / 32. szám

t (Athén, január 31.) Karaburna megszál­lásának részleteiről újabban a következőket jelentik: Január 28-án reggel egy francia csapatkülönítmény megjelent az említett vár előtt, amely a szalonikai öbölhöz való bejára­tot uralja és követelte a vár átadását, hivat­kozván arra, hogy a görög kormány ehhez előzőleg már hozzájárult. A görög parancs­nok válaszára, hogy erről nincs tudomása, erőszakos intézkedések fenyegetésével dél­a szabadságra és igazságra minden hazában, minden polgárnak kötelessége, hogy hazájá­ban a szabadság és igazság erejét gyarapítsa (1905). Óvakodott attól, hogy, mint azok a fanatiku­sok, akik szabadgondolkodóknak nevezik ma­gukat, annak a nevében, mi lesz, megvessenek mindent, ami volt. A forradalom szocialista történetében, amelyben — mint mondja — megkísérelte Plutarchost, Michelet-t és Marxot egymással kiengesztelni, ezt írja: — Egyforma tisztelettel köszöntjük a tett­erő valamennyi hősét. A történelem (még ha a gazdasági alakulatok vizsgálatának tekint­jük is) soha sem tagadhatja meg az emberek­től a bátorságot és a személyes kiválóságot. A holnap társadalmának erkölcsi fokát a mai lelkiismeret erkölcsi magasságával mérhetjük m­eg. A hős harcosokat, akik egy évszázad óta az eszmék szenvedélyes meggyőződésének ere­jét és a halál magasztos megvetését tanúsítot­ták, példaképen az utókor elé álítani: ez a forradalmi tevékenység, így érvényesíti mindenütt, ahova csak ér, az élet valamennyi erőinek nagyszerű összetéte­lét, így hat át mindent világot átfogó tekin­tete, így látja mindenben a dolgok sokféleségé­ből összefolyó egységet. Számtalan elemeknek ez a csodálatra méltó egyensúlya csak a test és lélek pompás egészsége az életen való tel­jes uralom mellett volt lehetséges, így lett Jaurés az európai demokrácia kormányosa. (Bukarest, január 31.) Az „Epoca" és az „Adeverul" című russzofil lapok néhány na­pig nyugtalanító híreket hoztak azzal kap­csolatban, hogy von dem Busche bukaresti német követ kihallgatáson volt Ferdinánd román királynál és Bratianu miniszterelnök­nél. A háborús párt sajtója azt állította, hogy e tárgyalások magyarázata az, hogy Németország presszionálja Romániát és h­ogy ez a legutóbbi kihallgatás egy német ulti­mátum jellegével bír. Mit tett volna, ha élve marad? Európa prole­társágának szeme rajta függött, hitt benne, amint Camille Huysmans mondotta sírjánál az Internacionale nevében, („ő több volt, mint a szó, ő volt a lelkiismeret".) Kétségtelen, hogy miután nem akadályozhatta meg a hábo­rút, becsületesen meghajolt volna a nemzeti védelem általános kötelessége előtt és teljes erővel részt vett volna abban. Az 1907. évi stuttgarti kongresszuson Vanderveldével és Bebellel teljesen egyetértve azt mondta: — Ha egy nemzet bármely körülmények kö­zött eleve lemond arról, hogy védekezzék, utat nyit az erőszaknak, a barbárságnak, a reakció­nak . . . S amikor Parisba visszatérve, beszámolt er­ről a kongresszusról, azt hangoztatta, hogy míg a háború csak fenyegetés a láthatáron, addig harcolni kell ellene, de azután a kriti­kus órában a nemzeti függetlenség védelméért harcba kell szállani. Ez a nagy európai nagy francia volt. De épp oly bizonyos, hogy haza­fias kötelességének hű teljesítése nem akadá­lyozta volna abban, hogy ragaszkodjék embe­riségi eszményéhez és minden alkalmat, a föl ne használjon a szétszakított emberiség össze­fűzésére. Bizonyára nem engedte volna a szocializmust téves utakra, mint erőtlen utódai. — Vannak órák — mondotta —, amikor csöndes, mély örömöt érzünk, hogy lábainkkal a földet érinthetjük . . . Mily gyakran mon­dottam magamban, amikor jártam-keltem az utakon, hogy ez itt a föld, amelyet érintek. (Lugano, január 31.) Az olaszországi köz­társasági párt vezetősége február harmadi­kán tanácskozásokat tart Rómában a jelen­legi katonai helyzet megbeszélése céljából. A kormány megkereste a párt vezetőségét, hogy a tanácskozásokon részt vehessen a kormány egy képviselője is. A republikánu­sok megtagadták az engedélyt. Ennek da­­­cára a kormány nem tiltotta be a gyűlést, hogy én és a­­föld összetartozunk és öntudat­lanul lassítottam lépteimet, mert hiszen nincs értelme, hogy siessek, mert minden lépésnél őt, a földet éreztem, az enyém volt. Mily gyak­ran történt, hogy egy árokparton haladva, Kelet felé fordultam, ahol már halványkéken alkonyodott az ég s egyszerre azt hittem, hogy a föld utazik, hogy a nap fáradtsága és a szűk látókör elől menekül. Csodás lendület­tel siet a határtalan mindenség csillagos éj­szakájába, hogy engem is magával visz. S éreztem testemben és lelkemben, meg a föld­ben magában is ennek­ az iramnak a reszke­tését és a kék távolság, amely előttünk föltá­rult, különös gyönyörrel töltött el. Óh, mennyi­vel mélyebb és hatalmasabb testünknek ez a barátsága a földdel, mint tekintetünknek az a fürkésző bizonytalan barátsága a csillagos éggel. És mennyivel kevésbé lenne szép a csillagos ég, h­a nem éreznénk magunkat a földhöz kötve. Hazatért a földbe­­, a földbe, amely az övé volt, a földbe, amellyé ő volt. Ismét egymáséi lettek. Az ő teste beviti most a földet és az emberiesség csiráját fakasztja benne. A sír­ján kiontott vérfolyamok alatt a holnap új élete és békéje sarjadzik. Jaurés az öreg Heraklitossal ismételten mondta, hogy semmi sem tartóztathatja föl az örökös körforgást, „a béke csak egyik formája a háborúnak, a háború csak egyik formája a békének és ami ma harc, talán már kezdete a holnapi kiengesz­telődésnek". 1916 február 1. NÉPSZA¥A Az albán lázadók. (Lugano, január 31.) Az albániai expedíció­ról tárgyalnak, tanácskoznak még folyton nemcsak az olasz kormány tagjai, hanem az antant­ államok h­advezetőségei is. Kétségtele­nül bizonyos most már, hogy Briand római útja csakis erre vonatkozik és hogy a római tanácskozáson fognak dönteni a további bal­káni akcióról. Az albánok nagy többsége föllázadt a szer­bek ellen és eddigelé már 69.000 albán csatla­kozott az osztrák s magyar seregekhez. Délal­bániában a lázadás óriási arányokat öltött s a mohamedán és toszk albánok, sőt a közöttük élő görögök is folyton támadják a szerbeket és azoknak bekerítését lényegesen megkönnyí­tik a bolgár és osztrák és magyar csapatok számára. A szerb sereg visszavonulása. (Páris, január 31.) Hivatalos francia jelen­tés az alábbiakban emlékezik meg a szerb hadsereg helyzetéről: A szerb csapatok, amelyek Albániában ma­radtak, teljes rendben, minden zavaró incidens nélkül folytatják visszavonulásukat. Ezt igen megkönnyítik a kedvezőbbre fordult időjárás és azok a hidak, amelyeket az angol parancs­nokság építtetett a nagyobb folyókon. A vissza­vonulás útja mentén élelmiszerraktárakat emel­tek és az ágyukat, lőszerkocsikat és lőszert, amelyeket a szerb sereg San Giovanni di Me­diában hagyott, a franciák uszályhajókon Brindisibe szállították. A szerb csapatok beha­józása szabályosan folytatódik. Az osztrák és magyarok, akiknek főerői Skutarit és Rajnát elfoglalták volt, csapatokat tolnak előre Sait Giovanni di Media felé. Keleten (bolgár sereg) a helyzet egy hónap óta változatlan. Egy bol­gár különítmény megszállva tartja Dibrát, egy tartalékdandár Strugában van, az Oh­rida-tótól északra. E t­tán 1 óráig tartó határidőt kapott, mire engedelmeskedett. Az erről szóló hír Athén­ben a legnagyobb elkeseredést keltette, mert ez az antánt egyik ígéretének alattomos és erőszakos módon való megsértése, holott az ántánt kifejezetten kötelezte magát, hogy Karaburnát görög kezekben hagyja. A megszállások átmeneti jellegűek. (Bukarest, január 31.) Az angol távirati ügynökség jelenti Rómából: Egy magasállású francia politikai személyiség így nyilatkozott Görögország helyzetéről és az antant szándé­kairól: Görög területek állandó jellegű megszállásá­ról nincs szó, csak görög területek átmeneti jellegű felhasználásáról. A szigeteket is termé­szetesen csak ideiglenesen szállották meg, mert Törökország még mindig vonakodott a­ görög fönhatóságot elismerni. Görögország mostani tiltakozásai csak formális jellegűek. A németek haragja különösen Korfu és Castellorizo meg­szállása miatt van (!); ez érthető, mert itt a német tengeralattiak bázisa volt. A gallipoli sikertelenségért és Szerbia megsemmisítéséért nagyrészben vádolható Görögország is, mert ez nem teljesítette Szerbiával szemben fennálló kötelezettségeit. Az antant továbbra is előle­gezi a görög mozgósítás költségeit és ha Görög­országnak még lesz szüksége kölcsönre, az ná­tánt nyújtani fog neki. A SZALONIKII TÁMADÁS ELŐTT. * Karaburnu megszállása. Asszonyok tüntetése Athénben.­ ­ (Milano, január 31.) A „Corriere della Sera" jelenti Athénből, hogy a miniszter­elnök palotája előtt megismétlődtek az asz­szonyok tüntetései akik követelik férjeik szabadságolását. A miniszterelnök meg­tagadta az asszonyok küldöttségének foga­dását a külpolitikai helyzetre való tekintet­tel, amire a tüntetők gyermekeikkel újból Skaladis háza elé vonulva, addig nem távoz­tak, amíg a kivonult rendőrség szét nem űzte őket. ROMÁNIA. * A bukaresti német követ tárgyalásai. 3 A tendencióz­us és ismeretes célú jelenté­sekre most válaszol a „L'Indépendance Rou­manie" félhivatalos kormánylap, amely a következő érdekes kommünikét közli: „ A román sajtónak egy bizonyos része, amely nincs tekintettel az ország általános érdekeire, állandóan hamis és izgató híreket közöl a publikummal. Több ilyen lap most kitalált tárgyalások és diplomáciai jegyzé­kek szövegét közli, amelyeket úgy tüntet föl, mintha azok valóban megtörténtek volna és a szerkesztőség a hiteles szövegeket meg­kapta volna. Az ilyen eljárás semmiesetre sem szolgálja az ország érdekeit. Mindeme közlemények koholmányok, amelyek Romá­nia hátrányára, idegen érdekeket szolgálnak. Román-görög semlegességi szerződés? (Berlin, január 31.) A „Telegraphen-Union" jelenti Bukarestből. Az „Adeverul" diplomá­ciai forrásból vett értesülés alapján megerősíti azt a hírt, hogy Románia és Görögország között semlegességi szerződés áll fönn, amely szerint a másik hozzájárulása nélkül a két állam egyike sem léphet ki a semlegességből. * * AZ OLASZ HÁBORÚ: Csönd a harctéren. (Hivatalos jelentés. — Január 31.) Nincs jelentősebb esemény. Höf­er altábornatí­a,, a vezérkar főnökének helyettese. Az olasz munierógyártás nehézségei­ (Bern, január 31.) Az Avanti­­rja: Az olasz munierógyártás a géphiány következ­tében nem felel meg a követelményeknek. A háború kitöréséig Németország szállította a municiógyártáshoz szükséges gépek három­negyed részét, a fenmaradó részt pedig Ame­rika látta el. A német gépek szállítása ter­mészetesen szünetel másfél esztendő óta, viszont az amerikaiak nem akarnak gépe­ket, hanem csak kész patronokat szállítani. A háború előtt százezer töltény 110 lírába került, ma pedig ezer töltényt 250 líráért árusít. Az olasz köztársasági párt és a kormány

Next