Népszava, 1916. március (44. évfolyam, 61–91. sz.)
1916-03-01 / 61. szám
nmhü /'.u-elnök úr szava veszedelmes szó volt, kártevő szó volt. A politikai jogok biztosítása a jövő iránt való bizalommal töltötte volna meg a lelkeket. A politikai jogoknak az aktuális kérdésekből való kikapcsolása azonban csüggedést, keserűséget fakaszt végesvégig, a magyar munkásnép egész frontján. A helytelen és káros izgatásnak ezzel amunkájával szemben mi a lelkek megnyugtatását tartjuk kötelességünknek. Mi a fronton és a front mögött küzdő proletároknak ezt üzenjük: Tegye meg mindenki a kötelességet, gondoljon mindenki arra, hogy majd azután újra elkezdődik a mi harcunk, mégpedig az eddiginél több harcossal, több elszántsággal és bizonyára több sikerrel is. Legyen mindenki meggyőződve arról, hogy Magyarország jogfosztott népének óriási áldozatai és küzdelmei nem lehetnek meddők, hogy ezt az országot nem lehet többé a dolgozó milliók nélkül és ellen kormányozni. Legyenek meggyőződve, hogy amit Tisza most mond, azt a háború után következő eseményekről fogják dönteni. Legyenek meggyőződve, hogy Magyarországot a régi módszerrel csak addig lehet kormányozni, amíg a reakciónak kivételes eszközök vannak a kezében, azontúl nem, azontúl az új Magyarország következik. ... A miniszterelnök úr a reménytelenség sorvasztó mérgét szórta szét az ország népe között; mi megnyugtatjuk a népet: beszélhet gróf Tisza István úr akármit, a jogfosztott tömegek akarata véget fog vetni a jogtalanságnak, ha akár a tiszaista tábor politikai hulláin keresztül is. A magyar szabadság legendáját, a márciusi „fölszabadulás" meséjét a szervezett munkásság rombolta széjjel. A magyar polgárság március 15-én minden esztendőben fölvonulásokat szokott rendeztetni Petőfi szobrához, hogy a népszabadságok e nagyszerű harcosának varázsnevével ámítsa az ország lakosságát. A Petőfi-szobor talapzatáról beszéltek a magyar szabadság kiküldésének idejéről, itt tettek fogadalmat, hogy a márciusi hagyományok szellemében működnek. Hosszú ideig semmi sem zavarja az ámításnak ezt a munkáját. A munkások csak a 90-es évek elején alakították meg szervezeteiket és addig a polgári pártok szabadon garázdálkodhattak. Úgynevezett hazafias ünnepélyeiket a munkások ezreinek résztvételével tarthatták meg, azokkal ünnepeltették a magyar szabadságot, akiknek minden jogát elvették, akiknek gazdasági helyzetét is silánnyá tették osztálytörvényeikkel. Május elsejének megünneplése csoportosította először a munkásokat a saját osztályérdekeik védelmére. A munkások szervezésére irányuló munka közepette egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy először le kell számolni azokkal a szólamokkal, amelyek a munkások öntudatos gondolkozását hátráltatták, hogy elsősorban azt kell bebizonyítani, hogy ebben az országban csak a vagyonos osztályok szabadságát biztosították, hogy Európában alig van állam, amelyben osztálytörvényekkel annyira sanyargatnák a népet, mint Magyarországon. A munkásságus fölvonult Petőfi szobrához. Óriási tömegek előtt hangzott el a szobor talapzatáról, hogy a magyar szabadságról hangoztatott szólamok nem fedik a valóságot, mert, az ország népét rabszolgasorban tartják, mert az alkotmány sáncaiba csupán a vagyonos osztályhoz tartozók juthatnak be, mert a munkásság még a gazdasági ér NÉPSZAVA dekeit sem védelmezheti meg szabadon, kivételes törvényekkel, rendőrökkel, csendőrökkel hátráltatják, a nagyobb darab kő-, a vérért folytatott harcot. Most már évtizedek munkája van mögöttünk. Dicső, eredménydús munka. Ma már tagadni sem tudják, hogy osztályállamban élünk, ma már nem is remélhetik, hogy a munkásokat, is föl tudják sorakoztatni önző osztályérdekeik védelmére. Aprólékos, fáradtságos nevelő munka eredménye volt ez, amelyben tízezrek vettek részt. A lenézett, megvetett munkások osztálya, amelyet kirekesztettek a parlamentből, az utcára szorult és ott hangoztatta, hogy jogegyenlőséget követel, ott hirdette, hogy nem nyugszik addig, amíg gazdasági fölszabadulásának művét be nem fejezte. A budapesti utcák minden kövén a munkások vére tapad. Nagy, elszánt harcok bizonyították, hogy a szociáldemokrata párt követői céljaik eléréséért minden áldozatra készek, százezrek egyre megújuló tüntetése hirdette, hogy nem lesz addig nyugalom, amíg az országnak osztályjellege meg nem változik. Csak azok mondhatják a küzdelmeket eredményteleneknek, akik sohasem ismerték a munkások helyzetét. A rabszolgai függésben élő munkások befolyást nyertek az"" üzemekre és fokról-fokra, rövidebb munkaidőt, magasabb munkabéreket, tisztességes bánásmódot vívtak ki maguknak. És akármint húzódoztak a választójog reformjától, rá kellett térni erre az útra is. Igaz, hogy ismét reakciós választójogot alkottak, de mégis száz- és százezer olyan munkás jutott választójoghoz, a akiket eddig kizártak, immár megvolt a lehetőség arra, hogy magában a parlamentben is elhangozzék a magyar osztályállam bírálata. A háború véget vetett azoknak" a készülődéseknek, amelyek arra irányultak, hogy az új választójog hatása érvényesüljön. A szervezett munkások tízezreit vitték a harctérre és minden újabb behívás új sorokat bontott meg, egyre kevesebb lett azoknak a száma, akik idehaza dolgozhattak a mozgalom érdekében. Pedig ez a munka életbevágó fontosságú. Láttuk, hogy a háború ideje alatt is milyen lelkiismeretlen módon drágították meg a nép megélhetését és láttuk azt is, hogy hősies küzdelmét nem méltányolják még alnnyira sem, hogy a jogok kiterjesztését megígérnék. Még nem is lehet látni a háború végét, de máris ránk támadnak azok a feladatok, amelyeket meg kell oldanunk, ha nem akarunk nagyobb nyomorba jutni. A hadviselés rengeteg pénzbe került. Ezermilliókat fordítanak most a hadseregre és a háború után ezekért a pénzekért minden esztendőben csupán kamatokban százmilliókat kell visszatéríteni. A rokkantak és betegek ezreit, az elesett katonák özvegyeit és árváit szintén az összességnek kell tisztességesen eltartani, erre a célra is rengeteg összegek kellenek. A munkások életérdekei fűződnek ahhoz, hogy a fedezet kérdésében ne az osztályszempontok érvényesüljenek, hogy a háború terheit a vagyonos osztályok viseljék, hogy azok, akik a háború idejében szákmáliókat nyertek, a terheket ne háríthassák át közvetett adókkal a szegényebb néposztályok vállaira. Harcolni kell majd azért is, hogy a rokkantakat, az elesettek özvegyeit és árváit rendes segélyben részesítsék, hogy az elesett hősök hátramaradottjainak ne alamizsnát nyújtsanak. A szervezett munkásság feladata lesz az, hogy a háború után az állami terhek elosztásának arányosságáért küzdjön, hogy az élelmiszeruzsorások garázdálkodását meggátolja, hogy a nemzeti termelés dolgában olyan intézkedéseket követeljen, amelyek alkalmasak arra, hogy a nagy világpusztítás romboló hatásait enyhítsék. Ezt a munkát azonban csak erős szervezetekkel,, erős sajtóval lehet eredményesen folytatni. A budapesti bizalmi férfiak azért határozták el, hogy most, mivel a háború alatt a márciusi felvonulás elmarad, március hó 12-től 19-ig agitációs munkát folytatnak a szakszervezetek erősítésére és a Népszava előfizetőinek szaporítására. Nincsen ennél most fontosabb teendő. Az öregek bevonulása ismét megritkítja sorainkat, de ezrek vannak olyanok, akik még ezekben a válságos időkben is közönyös tétlenséggel várják, hogy mások dolgozzanak, ezrével vannak olyan munkások, akik nem tagjai szervezetüknek. A németek támadása Verdun ellen halad. A Douaumont-erőd elfoglalásával a németek kezére jutott Verdun várának északkeleti sarkköve. Champneuville elfoglalása és a Maas-félsziget megszálása révén Verdun északnyugati erődeit közelítették meg. Ezzel egyidejűen kelet felől, a Voevre -síkságon is megindult a támadás, amely a francia csapatokat visszavonulásra késztette. Douaumont falutól északnyugatra a németek elfoglaltak egy kis páncélművet. A franciák újból ellentámadásokkal kísérleteztek, de ezúttal is siker nélkül. Egyéb jelentenivaló az északi frontról nincs. Verduntól keletre, a Woevre vidékén szép előrehaladást tettek. A német vezérkar jelentése szerint áthaladtak Dieppe, Abacourt és Blauzée helységeken, továbbá elfoglalták Manheullesés Champion községeket. Ezek a helyek Verdun várterületétől keletre esnek s mindössze 3—4 kilométernyire vannak a külső erődöktől. Ilyeténképen három oldalról is közrefogják Verdunt és egyre szűkítik körülötte a gyűrat. A németek sikere nemcsak a térhódításban, a hadifoglyok nagy számában és a zsákmányolt fegyverek mennyiségében is mutatkozik. A verduni harcokban idáig közel 17 ezer foglyot ejtettek, 78 ágyút és 16 gépfegyvert zsákmányoltak, továbbá rengeteg hadianyagot. Ha a sebesülteknek és a halottaknak a számaként a foglyok számának csak a kétszeresét vesszük, akkor is 50 ezer embernél több a franciák vesztesége. A Verdun körüli harcokban Mackensen csapatai is résztvesznek. A főparancsnok ezúttal Beseler, aki a világháborúban arról nevezetes, hogy vezénylete alatt már egy csomó várat vettek be a németek. neo. * * * Douaumontnál elesett egy Ms páncélütő. * * * 16 ezer 30® fogoly, 78 egyu, 8£ gépfegyver* — A németek elfoglalták ManhfinlSilst és ChampSonic — Közelednek Verdun keleti eredeihez. — Mackensen és SesseSer Verdunnél * #• * lösti március 1