Népszava, 1916. március (44. évfolyam, 61–91. sz.)

1916-03-01 / 61. szám

n­mhü /'.u-elnök úr szava veszedelmes szó volt, kártevő szó volt. A politikai jogok biz­tosítása a jövő iránt való bizalommal töl­tötte volna meg a lelkeket. A politikai jo­goknak az aktuális kérdésekből való kikap­csolása azonban csüggedést, keserűséget fakaszt végesvégig, a magyar munkásnép egész frontján. A helytelen és káros izgatásnak ezzel a­­munkájával szemben mi a lelkek megnyug­tatását tartjuk kötel­ességünk­nek. Mi a fronton és a front mögött küzdő proletárok­nak ezt üzenjük: Tegye meg mindenki a kötelességet, gon­doljon mindenki arra, hogy majd azután újra elkezdődik a mi harcunk, még­pedig az eddiginél több harcossal, több elszántság­gal és bizonyára több sikerrel is. Legyen mindenki meggyőződve arról, hogy Magyar­ország jogfosztott népének óriási áldozatai és küzdelmei nem lehetnek meddők, hogy ezt az országot nem lehet többé a dolgozó milliók nélkül és ellen kormányozni. Legye­nek meggyőződve, hogy amit Tisza most mond, azt a háború után következő esemé­nyek­ről fogják dönteni. Legyenek meggyő­ződve, hogy Magyarországot a régi mód­szerrel csak addig lehet kormányozni, amíg a reakciónak kivételes eszközök vannak a kezében, azontúl nem, azontúl az új Ma­gyarország következik. ... A miniszterelnök úr a reménytelenség sorvasztó mérgét szórta szét az ország népe között; mi megnyugtatjuk a népet: beszél­het gróf Tisza István úr akármit, a jog­fosztott tömegek akarata véget fog vetni a jogtalanságnak, ha akár a tiszaista tábor politikai hulláin keresztül is. A magyar szabadság legendáját, a márciusi „fölszabadulás" me­séjét a szervezett munkásság rombolta széjjel. A magyar polgárság március 15-én minden esztendőben fölvonulásokat szo­kott rendeztetni Petőfi szobrához, hogy a népszabadságok e nagyszerű harcosának varázsnevével ámítsa az ország lakosságát. A Petőfi-szobor talapzatáról beszéltek a magyar szabadság kiküldésének idejéről, itt tettek fogadalmat, hogy a márciusi ha­gyományok szellemében működnek. Hosszú ideig semmi sem zavarja az ámí­tásnak ezt a munkáját. A munkások csak a 90-es évek elején alakították meg szerve­zeteiket és addig a polgári pártok szaba­don garázdálkodhattak. Úgynevezett ha­zafias ünnepélyeiket a munkások ezreinek résztvételével tarthatták meg, azokkal ün­nepeltették a magyar szabadságot, akiknek minden jogát elvették, akiknek gazdasági helyzetét is silánnyá tették osztálytörvé­nyeikkel. Május elsejének megünneplése csopor­tosította először a munkásokat a saját osz­tályérdekeik védelmére. A munkások szer­vezésére irányuló munka közepette egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy először le kell számolni azokkal a szólamokkal, amelyek a munkások öntudatos gondolkozását hát­ráltatták, hogy elsősorban azt kell bebizo­nyítani, hogy ebben az országban csak a vagyonos osztályok szabadságát biztosítot­ták, hogy Európában alig van állam, amelyben osztálytörvényekkel annyira sa­nyargatnák a népet, mint Magyarországon. A munkásság­us fölvonult Petőfi szobrá­hoz. Óriási tömegek előtt hangzott el a szo­bor talapzatáról­, hogy a magyar szabadság­ról hangoztatott szólamok nem fedik a való­ságot, mert, az ország népét rabszolgasorban tartják, mert­ az alkotmány sáncaiba csupán a vagyonos osztályhoz tartozók juthatnak be, mert a munkásság még a gazdasági ér­ NÉPSZAVA dekeit sem védelmezheti meg szabadon, ki­vételes törvényekkel, rendőrökkel, csend­őrökkel hátráltatják, a nagyobb darab kő-, a vérért folytatott harcot. Most már évtizedek munkája van mögöt­tünk. Dicső, eredménydús munka. Ma már tagadni sem tudják, hogy osztály­államban élünk, ma már nem is remélhetik, hogy a munkásokat, is föl tudják sorakoztatni önző osztályérdekeik védelmére. Aprólékos, fá­radtságos nevelő munka eredménye volt ez, amelyben tízezrek vettek részt. A lenézett, megvetett munkások osztálya, amelyet kire­kesztettek a parlamentből, az utcára szorult és ott hangoztatta, hogy jogegyenlőséget követel, ott hirdette, hogy nem nyugszik ad­dig, amíg gazdasági fölszabadulásának mű­vét be nem fejezte. A budapesti utcák minden kövén a mun­kások vére tapad. Nagy, elszánt harcok bi­zonyították, hogy a szociáldemokrata párt követői céljaik eléréséért minden áldozatra készek, százezrek egyre megújuló tüntetése hirdette, hogy nem lesz addig nyugalom, amíg az országnak osztályjellege meg nem változik. Csak azok mondhatják a küzdel­meket eredményteleneknek, akik sohasem is­merték a munkások helyzetét. A rabszolgai függésben élő munkások befolyást nyertek az"" üzemekre és fokról-fokra, rövidebb munkaidőt, magasabb munkabéreket, tisz­tességes bánásmódot vívtak ki maguknak. És akármint húzódoztak a választójog reformjától, rá­ kellett térni erre az útra is. Igaz, hogy ismét reakciós választójogot alkottak, de mégis száz- és százezer olyan munkás jutott választójoghoz, a akiket ed­dig kizártak, immár meg­volt a lehetőség arra, hogy magában a parlamentben is­ el­hangozzék a magyar osztályállam bírá­lata. A háború véget vetett azoknak" a­ készü­lődéseknek, amelyek arra irányultak, hogy az új választójog hatása érvényesüljön. A szervezett munkások tízezreit vitték a harc­térre és minden újabb behívás új sorokat bontott meg, egyre kevesebb lett azoknak a száma, akik idehaza dolgozhattak a moz­galom érdekében. Pedig ez a munka életbevágó fontosságú. Láttuk, hogy a háború ideje alatt is milyen lelkiismeretlen módon drágították meg a nép megélhetését és láttuk azt is, hogy hő­sies küzdelmét nem méltányolják még aln­nyira sem, hogy a jogok kiterjesztését meg­ígérnék. Még nem is lehet látni a háború végét, de máris ránk támadnak azok a feladatok, amelyeket meg kell oldanunk, ha nem aka­runk­ nagyobb nyomorba jutni. A hadvise­lés rengeteg pénzbe került. Ezermilliókat fordítanak most a hadseregre és a háború után ezekért a pénzekért minden esztendő­ben csupán kamatokban százmilliókat kell visszatéríteni. A rokkantak és betegek ez­reit, az elesett katonák özvegyeit és árváit szintén az összességnek kell tisztességesen eltartani, erre a célra is rengeteg összegek kellenek. A munkások életérdekei fűződnek ah­hoz, hogy a fedezet kérdésében ne az osz­tályszempontok érvényesüljenek, hogy a h­áború terheit a vagyonos osztályok visel­jék, hogy azok, akik a háború idejében szákmáli­ók­at nyertek, a terheket ne­ hárít­hassák át közvetett adókkal a szegényebb néposztályok vállaira. Harcolni kell majd azért is, hogy a­ rok­kantakat, az elesettek özvegyeit és árváit rendes segélyben részesítsék, hogy az elesett hősök hátramaradottjainak ne alamizsnát nyújtsanak. A szervezett munkásság fel­adata lesz az, hogy a háború után az állami terhek elosztásának arányosságáért küzd­jön, hogy az élelmiszeruzsorások garázdál­kodását meggátolja, hogy a nemzeti terme­lés dolgában olyan intézkedéseket követel­jen, amelyek alkalmasak arra, hogy a­ nagy világpusztítás romboló hatásait enyhítsék. Ezt a munkát azonban csak erős szerve­zetekkel,, erős sajtóval lehet eredményesen folytatni. A budapesti bizalmi férfiak azért határozták el, hogy most, mivel a háború alatt a­ márciusi felvonulás elmarad, már­cius hó 12-től 19-ig agitációs munkát foly­tatnak a szakszervezetek erősítésére és a Népszava előfizetőinek szaporítására. Nincsen ennél most fontosabb teendő. A­z öregek bevonulása ismét megritkítja so­rainkat, de ezrek vannak olyanok, akik még ezekben a válságos időkben is közönyös tét­lenséggel várják, hogy mások dolgozzanak, ezrével vannak olyan munkások, akik nem tagjai szervezetüknek. ­A németek támadása Verdun ellen halad. A Douaumont-erőd elfoglalásával a néme­tek kezére jutott Verdun várának északke­leti sarkköve. Champneuville elfoglalása és a Maas-félsziget megszálása révén Verdun északnyugati erődeit közelítették meg. Ez­zel egyidejűen kelet felől, a Voevre -síksá­gon is megindult a támadás, amely a fran­cia csapatokat visszavonulásra késztette. Douaumont falutól északnyugatra a né­metek elfoglaltak egy kis páncélművet. A franciák újból ellentámadásokkal kísérletez­tek, de ezúttal is siker nélkül. Egyéb jelen­tenivaló az északi frontról nincs. Verduntól keletre, a Woevre vidékén szép előrehaladást tettek. A német vezérkar jelentése szerint áthaladtak Dieppe, Abacourt és Blauzée helységeken, továbbá elfoglalták Manheul­les­­és Champion községeket. Ezek a helyek Verdun várterületétől keletre esnek s mind­össze 3—4 kilométernyire vannak a külső erődöktől. Ilyeténképen három oldalról is közrefogják Verdunt és egyre szűkítik kö­rülötte a gyű­rat. A németek sikere nemcsak a térhódítás­ban, a hadifoglyok nagy számában és a zsákmányolt fegyverek mennyiségében is mutatkozik. A verduni harcokban idáig kö­zel 17 ezer foglyot ejtettek, 78 ágyút és 16 gépfegyvert zsákmányoltak, továbbá ren­geteg hadianyagot. Ha a sebesülteknek és a halottaknak a számaként a foglyok számá­nak csak a kétszeresét vesszük, akkor is 50 ezer embernél több a franciák vesztesége. A Verdun körüli harcokban Mackensen csa­patai is résztvesznek. A főparancsnok ez­úttal Beseler, aki a világháborúban arról nevezetes, hogy vezénylete alatt már egy­ csomó várat vettek be a németek. neo. * * * Douaumontnál elesett egy Ms páncélütő. * * * 16 ezer 30® fogoly, 78 egyu, 8£ gépfegyver* — A németek elfoglalták ManhfinlSilst és ChampSonic — Közelednek Verdun keleti eredeihez. — Mackensen és SesseSer Verdunnél * #• * lösti március 1

Next